Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-08-10 / 32. szám
XVlH.f évfolyam. 32. szám. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. —' " r_. ;-: ■ ' 1 ‘ s -- -J— Előfizetési ára: ! ------ 1 » . , . L ,o rt 1 * Megj elen: FéfévreVre. . 3 1 3 „ j országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolna- i letenkint egyszer, vasárnap. Negyedévre . i „ 50 „ | megyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a Nyiiuér 3 hasábos petitsor tr> kr. Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. i i » ....... , ... . . • 61 mmamecrwoi Irnmam no n»»in4.nnnir uinnf.iA. Hirdetések jutányosán számíttatnak. ■ + + + SZERKESZTŐSÉG: j -prBezerédj István utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendűk. j Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. A gabnakereskedök és az adó. Magyarország még csak kevéssel ezelőtt is tisztán földművelő állam volt. De mikor a viszonyok Európaszerte olybá alakultak, melyek minden, fennállni és fejlődni akaró államot az ipar és kereskedelem terére utaltak, nálunk is elkezdték megadni az iparnak és kereskedelemnek azt a fontosságot, mely köz- gazdasági és társadalmi életünk e két jelentékeny faktorát kétségkívül meg is illeti. Az ipar kérdésével most nem foglalkozunk, Írlak és beszéltek arról már eleget (fájdalom, csak írtak és beszéltek!), hanem igenis foglalkozni óhajtunk a kereskedelemmel, mint oly átmeneti eszközzel, mely a még par excellence földműves államot is kereskedőivé tudja átalakítani. Szólni kívánunk a gabona- kereskedésről, mint a kereskedelmi ágak e te- kintetbeni elsejéről és az ezt terhelő adóról. Csak köztudomású dolognak adunk kifejezést, midőn azt mondjuk, hogy a gabona- kereskedés pár év óta határozóban pang A gabonaárak ijesztő mérvben csekélyek oly ^annyira, hogy a fólmives osztálynak a legintenzivebb szorgalom mellett is alig jut több, mint adóra és kis télire való. De ez a csapás nem elég. A gabonaárak csökkenése elöli a kereskedők vételkedvét s igy a kereskedelem ez ágának hanyatlását senki sem csodálhatja, sőt még azt is természetesnek kell találnia, ha úgy a válsággal küzdő gazda, mint az e válságtól érzékenyen érintett kereskedő attól az államtól, melynek ő vérrel és pénzzel áldoz bajának, súlyos helyzetének enyhítését, annak valami módon való orvoslását várja. S hogy felel meg az állam a hozzá kötött várakozásnak ? A gazdát, ki véres verejtékkel dolgozik, hogy csak kenyerét adja meg a föld; a kereskedőt, ki kétségbeesve látja üzlete pangását megterhelik olyan adóval, a minőt az megfizetni képtelen, a minő alatt okvetlenül össze kell roskadnia. Pedig, még nem is volt oly régen, mikor pénzügyminiszterünk ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy esze ágában sincs a kereset- I adót fölemelni, sőt — ha jól emlékszünk — általános tetszést keltett e nyilatkozatához még azt is hozzátette, hogy a kereseladóra vonatkozó törvényt revideálni, illetve azt czélszerübb és az adózó közönséget kevésbbé terhelő alapokra szándékozik fektetni. És mit tapasztalunk ? Azt, hogy nemcsak nem szállították le- jebb az amúgy is súlyos terhet, hanem még inkább emelték Különösen sok a panasz a gabonakereskedők részéről; ezek körében valóságos elkeseredés uralkodik, őket, kiket legközelebbről sújt a gazdák válsága, kik pangó üzletükkel terheik kevesbitését várták, őket még az állam is sújtani akarja, róván rájuk olyan adót, a minőt ők elviselni képtelenek. Utánajártunk e panaszoknak s arról győződtünk meg, hogy a szegény kereskedőknek nagy részben igazuk van, mert nem egy helyen győződtünk meg arról, hogy az adójavaslatok még a maximumon is túl lőnek. Tudunk eseteket hol 100—200, sőt 3 —400%-nyi adóemelés történi a nélkül, hogy az üzletben fejlődés mutatkozott volna. Sőt tovább menve még olyan esetekre is akadtunk, hol az illető kereskedő készebb a gabonaüzlettől teljesen elállani, mintsem azt a roskadásig juttató, horribilis adót lefizetni. Ily tényekkel szemben azt a tételt kell felállítanunk, hogy vagy a pénzügyminiszter ur esett sajnálatos inkonzekvencziába, vagy pedig közegeit terheli a hiba, hogy nem jártak el az ő méltányos intenczióinak megfele- lőleg. Tertium nondatur. Valóban kiváncsiak vagyunk, melyik az igaz? _ _ Ld. Az egységes középiskola. III. A latin nyelvet a középiskola négy felső osztályában helyezvén el, s a reálnak meg a reál-gymna- siumnak az egységes középiskolába való olvasztása úgy is tervben lévén, a polgári iskolának, mint külön tanintézetnek létjoga iránt is kétség támad. Valószínű, hoves tiltakozás lesz az ellen, hogy a polgári iskola is bele olvadjon az egységes középiskolába, de ha tárgyilagosan igazságosak akarunk lenni, a tiltakozásnak mind halkabbá kell válnia. Mert nézzük csak, hol a polgári iskola eredete, mi leuue czélja s ezzel szemben mi a haszna? A polgári iskola eszméje azon körülmény által teremtetett, hogy az ifjúság nagy része a gymnasiumi szellemből következőleg oly irányt vett, mely a polgári elem gyengülését vonta maga után. Erős polgári osztály pedig culturállamnak egyik alapfeltétele lóvén, szükségesnek látszott egy oly iskola felállítása, mely kizárólag a polgári elem szolgálatára álljon, amely tehát midőn a polgári elemnek módot nyújt a TAR CZ A. Mit ér a dal ... ? Mit ér a dal édes szava, Ha nincs aki megértené, Ha a szívben, — melynek szánva Viszhangját fel nem keltheté. A gerlicze bűgására Felel párja kaczagása; Az én dalom árván hal el Néma. kínos sóhajtásba. Zéró. A virágnak megtiltani nem lehet. — Rajz. — Most igazán vén asszony módjára jártam el. Majdnem pirulok, ha rágondolok, mit hallottam az én édes Miczik'ém ablakánál. Soha sem gondoltam volna, hogy még ilyen is lehetséges. Egész önkénytelenül jutottam a hallgatódzáshoz, I bár nem szép a pletyka, azonban én is érdekelt fél voltam, a dolog kimenetele reám volt a legkinzóbb hatással; ezért nem állhatom meg, hogy el ne mondjam az érdekes párbeszédet. Ezt megelőzőleg persze meg kell említenem hogy Miczike nem volt más, mint az én kedves barátnőm, aki nekem lolyton csak azt mondta, hogy ő nem lesz más mint apácza, mert nem fog soha senkit se.n szeretni, az ő szive Istenben leli vigaszát s már most is Isten menyasszonyának képzeli magát. Én mint kissé élénk lány, őt ezért kinevettem, és még csak tegnap este elváilásunkkor is azt mondtam neki, mint rendesen, ha együtt voltunk: Miczike ne határozz oly korán szived fölött, tudod-e, hogy mit mondott Petőfi : „A virágnak megtiltani nem lehet!“ De ő váltig fogadta, hogy hitében nem tántoríthatja meg senki sem, még szerető szülőinek kérése sem fogja visszavonni a szent útról, melyet határozott életczélul tűzött ki magának. Fájt nekem, hogy rögeszméjének már két év óta hű maradt s annél biztosabbaknak láttam, hogy elhatározásához ragaszkodik, minthogy rajzai, a melyek igazán mesteri kézre vallottak, kevés kivételével mind szent képeket ábrázoltak. Láthattuk, hogy a szent szűz képe előtt, mely egyszerű szobácskájábán ágya fölött függött, órákig imádkozik, s nagyokat sóhajt. Oh! irgalmazz szivemnek te hű anya, mondá tiszta ezüst csengésű hangjá- | val; add hogy szivem sohse szeressen mást úgy mint — Istenemet! Kedd este van, a késő ősznek estéi, a midőn már öt órakor kezd sötétedni. Átfutottam kertünkön Váryékhoz, hogy Miczikét szokott helyen, a kerti lugasban megvárhassam; ahol estenként találkoztunk. Egy ideig csak vártam, de sokáig tartott elmaradása, eszembe jutott, hogy ma rajzórája van és az álványon biztosan egy angyal, vagy más eszményi alak áll?készen, a mely előtt az én édes kis barátnőm ótáKig elmereng. Most nem hagyom őt oly soká merengésében gondolám, oda futottam ablakához, a mely szinte a kertben volt; s hallgatózni kezdtem, hogy nem e megint valami önalkotta imát rebeg a kicsike, Miczike. De mily csalódás, nem az ő, hanem a rajztanár ismert hangja, hallatszott a szobában. Az ifjú rajztanár az én ideálom volt, nem csoda tehát, hogy ott maradtam az ablak alatt. Tehát az ő ügyes tanítványát is megdorgálja, akit nekem mindég példakép hoz föl az óránál; tán ez elégtétel. — Kisasszony, ez nem munka, ez sok volna egy kezdő hibájának, nézze ez az orr, ez az ajak, nem, ezt nem engedhetem, hogy Petőfi az a költő, kinek arezmását még a pórnép is ismeri, ilyen hasonlithat- lanul álljon itt, mindenki fölismerné az iszonyú hibákat s most bocsásson meg ha zavarom sétaórájától, de miután kedves atyjának holnap van névnapja, nem tehetek mást minthogy kijavítjuk a hibákat, hogy annál kedvesebb legyen a meglepetés. — Igen szólt egy más hang, melyben a jó Váry nénire ismertem, itthon kell maradnod, mig én a városba megyek, hogy apa névnapját megünneplendő estélyünkhez, mindent megrendeljek; ez nem tűr halasztást. Te pedig kedves Miczike tedd jóvá hibáidat I hogy ne legyen oka Imre urnák panaszkodnia, ő nem érdemli meg, hogy boszantsd s apa is csak akkor | örül, ha a tanár ur megelégedetten azt mondja, hogy m
