Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-03-30 / 13. szám
ság a kezdeményezést; jelentse ki, hogy az | adott körülmények között feladata a helyi bizottságokra hárult, indítványozza a törvény- hatóságnál, hogy a megyei phylloxera adó, mely czélszerübben helyi czélokra fordítható, megszüntettessék. Mindenek felelt pedig végrendelet képen adja át tevékeny, munkás lelkét a helyi bizottságok tagjainak s ez lesz a legszebb emlék, melyet az önmaga által készített örök nyugvóhely fölé emel. Az elismeréssel adózó, utókor hálája úgy is virrasztani fog felette. b. Megyei közgyűlés. A főispán vezetése alatt e hó 27-én megtartott megyei közgyűlés szépen látogatott volt. Ezt csak részben lehet a megyei ügyek iránt való érdeklődésnek betudni, mert jó részint a szép idő hozta be a legtöbb törvényhatósági bizottsági tagot a közgyűlésre. A pontossághoz ragaszkodó főispán, a mint a nagy templomban az óra 10-et ütött megnyitotta a közgyűlést nem csekély boszankodására a nagyveu- déglőben söröző bizottsági tagoknak. Tudvalevő, hogy a legfontosabb tárgyak épen a gyűlés elején szoktak előfordulni, de meg a beavatottak előtt ismeretes volt, hogy a főispán megnyitó beszédében Andrássy Gyuláról meg fog emlékezni : e két körülmény a terembe csalta a közgyűlésre bejött tagok legnagyobb részét. A kapunál egy kicsit feltűnt a bizottsági tagok előtt az a szokatlan disz, a mit ott két városi őr] és egy csomo csendőr képében láttak. Bencze apát kérdezte is Péchy préposttól, mint a féle beavatott egyéntől, hogy miért áll a megyeház ajtajánál ez a sok díszbe öltözött szuronyos ember, de nem tudván kielégítő választ kapni beérte azzal a felelettel, hogy „közgyűlés van.“ Pedig hát a másfél órával megdicsőitett Drubina végtisztesség tételére lettek azok kirendelve. A főispán gyönyörű szép magyarsággal szerkesztett beszédben adott kifejezést Andrássy Gyula felett érzett fájdalmunknak. A beszédet helylyel közel megszakították a közgyűlési tagok helyeslései. Végül indítványozta, hogy a többi törvényhatóságok példáját követve örökittessók meg, jegyzőkönyvileg Andrássy Gyula emlékezete a mi törvényvényható- sági jegyzőkönyvünkben is. Úgy szintén azt is indítványozta, hogy az özvegyhez részvőtiratot intézzen a közgyűlés. A főispán indítványát a közgyűlés elfogadta úgy szintén elfogadta Perczel Dezső azon indítványát, hogy a főispán beszéde egész terjedelmében jegyzőkönyvbe vétessék. A részvótirat s a jegyzőkönyv szerkesztésével a főispán ajánlatára Madarász főjegyző bízatott meg. Meleg szavakban emlékezett meg a főispán az elmúlt negyed évben meghalt bizottsági tagokról és pedig: Jeszenszky János, Albanich György, Geoi'gie- vits Pál és Hets Károlyról. Még ki se peregtek a jelenlevők szemeiből a részvét könyei már hozzáfogott Madarász főjegyző az alispáni jelentés felolvasásához. A kimerítő jelentést — véleményünk szerint — ki kellett volna nyomatni s a bizottsági tagoknak megküldeni. A jelentés felolvasása után a tárgysorozat megváltoztatását kérő irat adatott he a főispánhoz. A tárgysorozat megállapítása után érkezett a megyéhez az uj miniszterelnök leirata, a melyben értesíti a megye közönségét, hogy Ő felsége őt miniszterelnökké nevezte ki. Egyszersmind közli a kabinet többi tagjainak a névsorát. Kéri a megye közönségét, hogy őt és az egész minisztériumot törvényes működésében támogassa. A leirat felolvasása után felállt Döry Dénes és indítványozta, hogy Írjon pecsétes levelet a törvény- hatóság az uj miniszterelnökhöz s adja ebben tudtára, hogy törvényes téren alkotmányunk határai között levő működésében a kabinet többi tagjaival együtt e megye közönsége őt támogatni fogja. Alig hogy elfogadta a közgyűlést ezen indítványt, Döry Dénes le se ült, csak egyet pillantott Boda Vilmos felé (Petrits Ferencz nem volt jelen a közgyűlésen) és indítványozta, hogy a lelépő kormányelnökhöz intézzen a törvényhatóság búcsú feliratot. A sárközi cívisek egy kicsit izegtek-mozogtak. Boda Vilmos megigazította a szemüvegét s bár Török Béla bátorítólag köhintett feléje, nem szólalt fel, mert Döry Dénes nem azért volt hosszú ideig Tolnamegye alispánja s követe, hogy ne ismerje mi a tapintat, úgy megindokolta indítványát, hogy azt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Azt mondja: elvitázhatlan az, hogy Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt az ország helyzete anyagilag javult; elvitázhatlan az, hogy tekintélyünk kifelé növekedett. Hiszen uj évi tisztelgések alkalmával egész serege a politikusoknak leste Tisza Kálmán nyilatkozatait. Ezen nyilatkozatoknak úgy a haza határán belül, mint azon kívül, oly nagy fontosságot tulajdonítottak, hogy ezekből vontak következtetést a bekövetkezendő európai eseményekre. A közgyűlés elfogadta Döry Dénes indítványát s a búcsú felirat szerkesztésével Madarász Elemér főjegyzőt bizta meg. Ezután a közgyűlés visszatért a tárgysorozat 2. s következő pontjaira. A közegészségügyi és jegyzőszigorló bizottságok tagjai megmaradtak. A tisztviselői nyugdij-alapot kezelő bizottságba uj tagnak Heidekker Béla lett beválasztva. Az adó felszólamlási-bizottság elnöke Perczel Dezső, helyettes elnöke dr. Szigeth Gábor lett. A központi választmányba nem három, hanem csak két tagot választott a közgyűlés és pedig 62 szavazattal Boda Vilmost és 56 szavazattal Mádi Kovács Jánost. Az igazoló választmányba helyettes elnöknek Stankovánszky János, az állandó választmányba rendes tagnak Steinekker Ferencz, Perczel József és Mádi Kovács János, a statisztikai bizottságba rendes tagnak Bunn Gusztáv, a Lymburg-Styrum gróf és grófnő-féle alapokra felügyelő-bizottságba tágnak Kurcz Vilmos, a phylloxera-bizottságba tagnak Kovács László lettek megválasztva, mindannyian a fő. ispán ajánlatára. Ezek után egész erővel hozzá fogtak a jegyzők a rettenetes tárgysorozat egyes számainak a referálásához. A főjegyzőt Novák első aljegyző, Novákot Nunkovits harmad aljegyző őt ismét Novák váltá fel a felolvasásban. Az ostrom eredménye az lett, hogy két óra felé sikerült a tárgysorozat hatalmas sán- czát elfoglalni, de biz ekkorra a bizottsági tagok száma nagyon megfogyatkozott. A közgyűlés fáradalmai után a főispán ebédet adott, a melyen hogy szellemes és hazafias felköszöntőkben hiányosság nem volt: gondoljuk, hogy pedig a kifáradt erők pihenőre és pótlásra találtak : biztosra vesszük. A csütörtöki kivégzés. A folyó 1890. óv nevezetes év Szegzárd történetében. Sajnos, hogy ezen nevezetességet Szegzárdra nézve az teszi azzá, hogy községünk kir. törv. székhelye lévén, — nem egész kőt hónap alatt —;■ az igazságszolgáltatás három ember életet adott a hóhér kezébe. Még élénk emlékezetünkben van a múlt hó 4-én történt kettős kivégzés, mely alkalommal Molnár János ős Moluár Mihály kanászok lakoltak meg emberi érzést kizáró kegyetlen tettükért, melyet 1888. január hó 26-án Nagy-Szokolyban az öreg Sebőkön és még három szerencsétlen társán követtek el az öreg Sebők fiainak felbérlősőre, mely ocsmány tettükért a gyilkosok e földön már kivették büntetésüket, inig ifjú Sebők, ki saját apját ölette meg, életfogytiglan tartó fegyházra ítéltetett, hogy hallatlan nagy bűnéért hosszantartó szenvedéssel laköljon. Most ismét egy kegyetlen gyilkos kivégzéséről kell hírlapírói tisztünkből kifolyólag hirt adunk, mely rövid 2 hónap óta ez a harmadik. Ugyanis múlt óv április hó 27-őn Drubina Pál Kakuts községi illetőségű 38 éves csavargó napszámos, Őcsónyben, rablási czőlzattal, előre megfontolt szándékkal megölte özv. öreg Bálint Jánosnót és özv. Bálint Istvánnőt. A gyilkos tette elkövetése után a keselyűsi korcsmába ment, ott jóízűen evett-ivott, mígnem a szegzárdi csendőrsőg hírét vevőn a gyilkosságnak, alig hogy a gyilkos a korcsmából távozott, elfogta, s átadta a kir ügyészségnek. Istenem, milyen édes a vétek tudata s minő kellemes, ha szenvedélyünknek áldozhatunk. Csak az kár, hogy egy kicsit sokba kerül (itt, tudom, szomorúan bólin- gat majd az én jó öregem), de hát huszonnégy éves korban ki számolja meg az élvezetek árát ?. . . A kik vitatkozni szeretnek, azt mondják — gondolom — hogy igy, úgy, Ábrahám ősapánk tehette, ő hódolhatott szenvedélynek, neki nem került az annyi pénzébe, mint nekünk. Nohát ezeknek én meg azt válaszolom, hogy a mennyire én ismerem ezt a derék ősapát már úgy a híréből s a bibliából, hát bizony ő sem fukarkodott volna az aranyokkal, ha arról lett volna szó, hogy: élvezet. Dehát az istenben boldogult Sára törvényes felesége volt, meg azután a czigaretták sem voltak még abban a korban valami nagyon ismeretesek, mire koptak volna tehát el a mi kedves dédapánknak véres verejtékkel szerzett Napoleon d’orjai? Bezzeg, élne csak e jó ember ma, mikor az élvezetek még a sáfránynál is drágábbak . . . Tudom, hogy három év alatt még nyoma sem volna annak a szép kis vagyonkának Mehetne azután, mint megannyi végzett földes ur, kataszteri biztosnak . . . De ki is tehet róla, hogy ezek a mulatságok olyan méregdrágák. Hisz ma-holnap drágasági pótlékért kell majd folyamodnunk öregeinkhez, amit ők természetesen nem fognak megadni, persze irigykednek. Mintha mi volnánk okai annak, hogy ők megöregedtek . . . Denique mi mégis hajhásszuk a gyönyört s adósságba merülünk, hogy úszhassunk tengerében. Pedig milyen gyakran járnak ezek az úszások a csalódással együtt. De az nekünk mindegy, mi szívesen csalódunk, mert a hol csalódás van, ott szerelemnek is kell lennie. S mi volna az élet szerelem nésktil ? Créme-bonbons créme nélkül. Pedig a créme- bonbonsnak azt az édes és Ínyünknek jól eső ízét nem a bonbons, hanem a créme adja meg — no és a szép czukrászleány ... S mi volna más az élet crémje, mint az az édes szerelem ? . . . Efféle reflexiókat támasztottak bennem a „C z i g a- r e t t-s z i k r á k,“ Márkus uj könyve, mikor azt elolvasva szofámon végigdöltem. Képzeletemben ott állott előttem Ámor, amint nyilával ezt a szót vési a mindenségbe: szerelem . . . Tény, hogy harmatragyogásu cseppeket a szerelem örök forrásából senki sem merit annyi szerencsével, annyi ügyességgel, mint Márkus József, mit S a tané 11 o néven ismer a férfivilág s titkon imád a nősereg, Az ő igazi franczia espritvel megirt dolgozatai egy sorba állítják őt a legkitünőbekkel: Armady Sylves- terrel és Catulles Mendesvel. A fiatal irók közt kevés rendelkezik annyi tehetséggel, annyi szellemességgel, mint ő s nem csodálhatjuk, ha a közönség kapkodja novelláit s ha a kiadók egy-egy kötetéért versengenek. Az, ki csak némileg is ismeri irodalmi viszonyainkat, ki tudja, mily nehezen vásárol a közönség s mily nehezen vállalkozik a kiadó, — az fogja érteni ennek becsét és szívesen gratulál annak az Írónak, ki úgy megtalálta az utat a publikum szivéhez, mint Márkus József. Ez uj kötete is méltán sovakozhatik a régiekhez. Csupa ötlet, csupa szellem a kaczagtató humor köpenyében. Igazán megharagudhatnának ránk olvasóink, ha nem mutatnánk be egy párt. Imhol ni: Soha sem szabad elvesztened a becsületes asszonyokban való hitedet; két nőnek tartozol ezzel, annak, a ki anyád volt és annak, a ki feleséged lesz. — Ha a nők azt mondják: soha, ez annyit jelent, hogy: talán. — A nők csak két esetben mennek zárdába; mikor még nem tudják, hogy miről mondanak le, vagy a mikor már nincs miről lemondaniok. — A rűt nők erénye hasonlít ahhoz a kincshez, melyet senki sem talál érdemesnek ellopni. — A leány: költemény; az asszony : regény ; az anyós : tragédia. — Vannak asszonyok, a kiknek élete csupa „meggondolatlan pillanatokból“ áll. — Nagyon sok férfi van, a ki avval tehetne boldoggá egy leányt, hogy — nem házasodnék meg. ■— Isten, miután megteremtette a nőt, megpihent, csakhogy azóta nekünk férfiaknak nincs nyugtunk. «— Vannak férjek, a kiket a természet akár egyenesen szarvasokká teremthetett volna. — Szeretni könnyű; egyet szeretni nehéz. — Furcsa tudomány a szerelem! Minél több ideig foglalkozik az ember vele, annál kevesebbet tud belőle. — Ha anyósoddal egy világrészben lakói: boldogságod fenyegetve van; ha egy városban: meg van támadva; ha egy házban: tönkre van téve. — Milyen könnyű volna erényesnek lenni, ha az erény csak abból állana, hogy másoktól tagadjunk meg valamit és nem egyúttal magunktól is. Nem válogattunk, csak lapozgattunk abból a kis könyvből, melyben százával találja az olvasó a pom* pásnál pompásabb, jóizü ötleteket. A csinos kiállítású munka különben Singer és Wolfner budapesti ezég kiadásában jelent meg s megrendelhető ugyanott 60 magyar-osztrák (uj éra!) krajezárért. A kinek a czigarettája elaludt, bátran rágyújthat e „Czigarett-szikrák“-nál. Még csak azt sem kell mondania : szabad kérnem kis tüzet! L. D.