Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-03-30 / 13. szám
Az ítélet kihirdetés. Ez ügyben az ítélet hirdetés folyó óv márczius hó 26-án i eggeli 8 órakor volt a szegzárdi kir. törvényszék tárgyalási termében. Az ítélet igy hangzik: „Ő felsége a király nevében. A magyar királyi Curia kétrendbeli gyilkosság és rablás büntette miatt vádolt Drubina Pál ellen á szegzárdi kir. törvényszék előtt folyamatba tett s ugyanott 1889. évi július 26-án 3087. szám alatt, a budapesti kir. ítélőtábla által pedig vádlott és védőjének, valamint a kir ügészsógnek fellebbezésére 1889. évi szeptember 17-én 36,759. .szám alatt elintézett bűnvádi ügyet vádlott felebbezése folytán, valamint hivatalból és 1889. évi deczember hó 3-ik napján tartott nyilvános ülésében vizsgálat alá vevón, következő ítéletet hozott: Az adóbíróságoknak a bünvizsgálat ős végtárgyalás eredményére alapított Ítéletét, mely szerint vádlott Drubina Pál rablási czőlzattal előre megfontolt szándékkal ölte meg özv. öreg Bálint Jánosnét, és özv. Bálint Istvánnőt, a m. kir. Curia is elfogadja, ős habár vádlott mellett a töredelmes beismerő vallomást, mint enyhítő körülményt nem mellőzheti, mégis tekintettel az adóbíróságok Ítéletében felsorolt túlnyomó súlyosító körülményekre, a B. T. K. 91. §-át alkalmazhatónak nem találván, a kir. ítélő táblának Ítéletét felhozott és felhívott indokainál fogva helyben hagyja. A királyi ‘igazságttgyminiszterium 1890. évi Mártius hó 11-őn 9313. szám alatti átirata szerint Ő császári ős apostoli királyi felsége 1890. évi márczius hó 5-én kelt legfelsőbb elhatározásával megengedni mőltóztátott, hogy a gyilkosság és rablás miatt halálra Ítélt Drubina Pál ellen a tövőny és igazságszolgáltatás rendes lefolyása bekövetkezzék. A szegzárdi kir. törvényszék kőt rendbeli gyilkosság ős rablás büntette miatt elitéit Drubina Pál ügyében 1890. évi márczius hó 26-ik napján tartott büntető ülésében következőleg végezett: Ifjú Závody Albin kir. törvényszéki bírót, dr. Hangéi Ignácz törvényszéki s dr. Lévai Ignácz fogházi orvost az 1880. évi 2106. száitíií igazságügyminiszteri rendelethez csatolt utasítás értelmében a Drubina Pálon 1890. évi márczius hó 27-ik napján reggel 7 és */2 órakor végrehajtandó hálálbüntetésnél leendő megjelenésre kiküldi. Ezen intézkedéseit egyidejűleg az első másod- ős harmad birósági Ítélet hiteles másolatát a jogerősséget tanúsító záradék reávezetése mellett a kir. ügészségnek, Dömötör László szegzárdi ügyvédnek, Kakuts község elöljáróságának kiadja. Miről a kir. törvényszék a kir. ügyészséget ifjú Závody Albin dr. Hangéi Ignácz, dr. Lévai Ignácz szegzárdi lakosokat Kakuts község elöljáróságát s Dömötör Lászlót végzésileg értesi.“ A siralom házban. Siralomházuí a nőrabok egyik szobája szolgált. Az Ítélet kihirdetése után idevezettetvén az elitéit, reggelit kórt szalonnát és pálinkát; majd szivarra gyújtott, A vigasztalására siető Fájth Lajos káplánt könyes szemekkel s e szavakkal fogadta: Mindenki tartozik egy halállal. Büntetésemet megérdemlem. Megnyugszom sorsomban. Nyugodtan figyelt lelki atyja szavaii'a. Még délelőtt rendelkezett földi dolgairól. Megkérte papját, hogy írjon mostoha bátyjának, Drubina Andrásnak, hogy ő és másik két testvére ne haragudjanak rá, bocsássanak meg neki s imádkozzanak érte. Az elítéltnek törvénytelen viszonyból egy kis leánygyermeke volt. A gyermek anyjának azt izentette, hogy feledje el, ne gondoljon rá s nevelje föl gyermeküket jónak, becsületesnek. Mikor a pap a megirt levelet előtte felolvasta, sírásra fakadt. A délelőtt többi idejét imádsággal, lelkiismerete vizsgálásával töltötte, közben-közben sziva- I rozott. Nagy dohányos volt. Egész napon át 18 különféle erősebbnél-erősebb szivart szít el. Délben jóizüen evett-ivott, feketekávózott, majd dohányzott. Kellően előkészülvón, délután 3- óra tájban töredelmesen meggyónt. Keservesen sirva végezte el a feladott penitencziát. Később uzsonnázott, bort ivott. Vacsoráig a folyton mellette levő pappal imádkozott, beszélgetett vagy elmélkedett. Bocsánatot kért mindazoktól, kikkel fogsága alatt csak érintkezett: a kir. ügyésztől az utolsó börtönőrig. Beszélgetés közben elmondta hányatott múltját. Szegény cseléd-szülőktől származott. Atyját még kis korában elvesztette. Iskolába sohasem járt, mert a több gyér-1 raekkel megáldott, ínséggel küzdő anya nem járathatta, hanem a mint lehetett, szolgálatba adta. Elhagyatva, nevelés nélkül, vadon nőtt fel. Csak egykét imádságot hozott el a szülői házból, melyeket édes anyjától tanult, ki 16 éves korábban halt meg, a melyeket azonban annyi esztendő után, annyi élet- I viszontagság közt sem feledett el s a melyeknek köszönheti részben, hogy habár nagyot vétkezett, habár Istenről sokszor megfeledkezett, utolsó óráiban mégis megtért. Az ő végső órái igazolják az igazságot, hogy a szülők által a gyermek szivébe ültetett vallásosság, erkölcsösség magvait az élet visszaszoríthatja ugyan, de teljesen ki nem ölheti. A vacsorát jó étvágygyal költötte el. Egész éjjen át cseppet sem aludt. Leguagyobb részt buzgóan imádkozott lelki atyjával vagy egyedül. A kivégzés napján kora reggel áhittal vette magához az bitári szentséget. Utána reggelizett. Ettől kezdve a szomorú pillanatig folyton imádkozott. Utolsó kívánsága az volt, hogy megmaradt pár kraj- czárján szerafödelet vegyenek koporsójáig. Mikor megcsendült a lélekharang szomorú hangja, ájtatos fohászok közt ment szemeit az eléje tartott feszületre függesztve lelki-atyja karján utolsó útjára. Az akasztás. Úgy látszik, hogy a közönség érdeklődése nem volt ez esetben oly nagy az akasztás iránt, mint a a múlt alkalommal; az ily esetekben kirendeltetni szokott katonaság azonban nem maradt el, s az akasztás napján reggel hat órakor egy század katonaság vonult át Tolnáról, hogy a megyeház környékén a rendet fenlartsa. Azonkívül vagy 30 csendőr volt kirendelve, kiknek legnagyobb része a megyeház kis udvarán, a szomorú vesztőhelyen foglalt állást, hogy'a kivégzés alkalmával a jegy gyei belépő 50—60 főnyi közönséget elzárja a bitófa környéké- I tői s tágasabb helyet engedjen a bíróságnak. A királyi törvényszék részéről Závody Albin kiküldött törvényszéki bíró, az ügyészség részéről dr. Baráth Zoltán alügyész, a törvényszéki orvos dr. Hangéi Ignácz és dr. Lévai Ignácz börtönorvos foglaltak állást a bitófától balra helyezett asztalnál, melyen a feszület állott. Pontban 7 és Ya órakor megcsendült a lélekharang s a biró rendeletére elővezették a kivógzen- dőt, kit Faith Lajos belvárosi káplán vezetett karonfogva, feszülettel kezében s folyton imádkozva a kegyelmes Ur istenhez. A halálra Ítélt úgy látszott egészen ki volt bőkülve sorsával s nem látszott rajta legkevésbé sem a haláltóli félelemnek semmi nyoma; beismerni látszott, hogy ő megérdemli sorsát. Závody Albin biró még egyszer felolvasta a fentebb közölt Ítéleteket és 0 felsége legfelsőbb elhatározásáról szóló igazságügyminiszteri záradékot s átadta Drubinát az ügyészségnek; mire az ügyész nyomban kiadta a parancsot a hóhérnak e szavakkal : „hóhér teljesítse kötelességét.“ Erre a hóhér emberei kivették a bűnöst az utolsó útjára kisérő lelkész kezeiből, ki megcsókol- tatta a bűnössel a szent keresztet; a csendőrőrmester imához vezényelt, a dob megperdült, a lelkész elimádkozta a bűnös lelki üdvéért imáját s a gonosztevő kiszenvedett. A közönség ezután csakhamar távozásra lett felszólítva. A kivégzett ott függött még fél óráig a bitófán s ezután bonczolás végett elszállittatott a kórházba, honnan földi maradványait délfelé kivitték az alsó városi temetőbe, s oda helyezték a múltkor kivégzettek szomszédságába. MEGYEI IRODALMUNK _ ____CSARNOKA._________ A három levelü lóhere. Hedvig Henriktől. (Vége.) Egy forró kézszoritás volt erre a válasz és Patkós szinte önkívületben folytató: — Nem rejtegethetem tovább, a mit teljes életemre, még szivem szakadásával is, megőrzendő titokként akartam szivembe zárva tartani, hogy én nagysádon kivül boldogságot, igazi életet nem ismerek, hogy az öröm, mi hozzám férne, parányivá tör- pül és megsemmisül, mert ön meg nem osztja azt velem, hogy a bánat, mely szivemben oly régóta, de különösen azon perez óta honol, midőn önnek életét, másnak és nem magamnak mentettem meg, óriási sziklabérczként nehezedik elgyötört valómra, hogy az a barátság, melyet ön iránt oly szokszor kifejeztem, merő hazugság, mert én önnek barátja nem vagyok, hogy a tisztelet, hogy a ragaszkodás, melyet Salamon ur iránt oly annyiszor nyilvánítottam, csak ürügy, csak szenteskedés és hamis álarcz azért, hogy nagysádat láthassam és közelemben tudhassam, I hogy fel találjam közelében azt a nyugalmat, mely I rögtön elhágv, ha a sors kényszere csak egy pillanatra is elhív köréből, azon bűvkörből, melyből szabadulni nem birok és ha bírnék nem akarok, nem akarhatok. Szerettem volna — midőn nagysádat az életnek megmentóm, magam elveszni, hogy ne kellessen kiállnom azon titkos szenvedéseket, melyeket a jövő elém tárt és a sors máskép akarta, hogy büntessen vakmerőségemért, vagy jutalmazzon szerelmemért. Igen szerelmemért, mert ha nem mondanám is ki, mit tovább titkolni úgy sem birok, kellene tud- uia nagysádnak, hogy én .... önt, hogy ón . . . téged ... . kimondhatatlanul szeretlek .................. Ne m bírta szerelme kínos terhét szivében viselni, kimondta szavakkal, kiforrott ajakán, raegresz- kettetó karját, mely ölelésre csuklott, ez ölelést pedig egy forró csók zárta be a keblére vont és szerelme önkívületében elalélt nő ajakán. Ajkaikon úgy rezgett a csók, mint a tengerszemen csillogó napsugár, mely beszökik a kristály viz fenekére és felszínre varázsolja a fenék titkait. Hosszú volt e csók, bár egy pillanatig tartott, de e pillanat olyan volt, minőről az ezeregyéjben az mondatik, hogy inig az elmullott, addig az igazhivő a mennynek minden csodáit és a hiurik üdvözítő kéjét a maga ellenállhatatlan mámorával élvezte át. * * * E/után hetek és havak múltak. Mindmegannyi lánczolata a tiltott, titkos élvezetnek és Patkós és Sárika — mert előbbi ezt a nevezetet adta szerelme tárgyának — nem számlálták a tilalom fájának édes gyümölcseit, melyet tépni csak akkor szűntek meg, midőn édenük kertjében megjelent az „ur“ — a lelkiismeret és — és kiűzte őket abból — egy uj óden- kertbe.......... Történt pedig a dolog olyaténkópen, hogy Salamon ur, valamely útjáról korábban talált hazajönni, mintsem sejteni lehetett és visszatértében házát zárva és teljesen néptelenül találta. Csöngetett saját lakásához, hiába, csöngetett a Patkóséhoz, hasztalan. Mit volt kénytelen tenni egyebet, várt azon édes reményben, hogy majd hazajönnek. Délutántól várt estig és este várt késő estig. Késő este jöttek haza a vétkesek .... Tavaszi nyájas idő volt balzsamos levegőjével verőfénynyel, illatárral, lágy szellőkkel. Az ifjúi szív akkor se bir ellenállani kellettjüknek, ha egyedül van, hát a párosán együtt dobogó szivek, hogy ne csábulnának el tőle.......... A házigazda fáradt volt és boszankodott a megérkezőkre, hogy oly sokáig váratták és e fölötti bosszúságában elfelejtő közelebbről szem ügyre venni nejét, — sem kísérőjét, az ő barátját. Igazán őrző lélek, ha más nem vádolja, önmagát fogja saját itélőszéke elé állítani ős megbírálni jó vagy rósz tettei szerint. így Sárika is. A kis menyecske tudta, hogy vétkezett és most midőn férjét meglátta, hirtelenóben elvonult előtte egész múltja. Maga előtt látta fiatal bűntársát még azon időből, midőn még szerette a nélkül, hogy vétkezett volna vele ’ős miatta. Lelke elé vonult amaz elhatározó pillanat, mikor szerelme teljes tudatában és súlya alatt az alkalmat, hogy meneküljön egy oly férfitól, kihez csak szülők iránti tiszteletből fakadt kötelesség szigora fűzte, érezte átkát egy oly életnek, mely szivét meg nem kérdezve nem háborgatva, nem is érintve pörgött le a múlandóság örök örvényébe ; köny haaúta el arczát, hogy barátnőinek anyai örömkifejezőseit ős férjük ős kicsiny boldogító családjuk iránt érzett végtelen szerelmük nyilatkozatait csak távolról legfölebb irigyelni, de átérezni, és a gyönyörnek e nemében kifakadni alkalma nem volt soha. Most pedig előtte van csak üzleti ügyeinek élő férje és mögötte imádottja. De tudta azt is, hogy vétkezett ős az örök igazság törvényei szerint neki bűnhődnie kell. Pedig az igazságtalanság tulajdonkóp a kényszer volt, mely a szív érzelmei elé a törvény zsilipéit vonta. E zsilipek mögött azonban az érzelmek hullámai megnőttek, tulcsaptak az akadályon és most ezért a világi törvény őt bűnösnek nyilvánítja oly vétekért, melynek csiráját a szülők vetették ol. Tehet-e ő arról, hogy ezen csira termékeny talajra nem talált és a vétek megnőtt és kifejlődött a maga eltagadhatatlan következményeivel. Sárika leborult férje elé, átkulcsolta térdeit és igy szóla:
