Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-03-16 / 11. szám
XVIII. évfolyam. ü- szám. Szegzárd, 1890. márczius 16. Előfizetési ára: Egész évre..................6 frt — kr. Fél évre ..... 3 „ — „ Negyedévre .... 1 „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Cm« n ..n a --------+M egjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a Nyiittér 3 hasábos petitsor 15 kr. tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. \ Hirdetések jutányosán számíttatnak. SZERKESZTŐSÉG: Bezerédj István-ütcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Széchényi utcza 176. sz, alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. f Ivfárcziuis ±5. Ha végig lapozzuk nemzetünk történelmét, bizonyságot szerzünk magunknak amaz igazságról, hogy nemzetünket a Gondviselés kiválóan fontos rendeltetés betöltésére jelölte ki e hazában. A mióta csak a fellegekbe törő Kárpátok aljától a hullámzó Adria kedves öbléig tulajdonul vettük szép hazánkat, majd mint Védőfal állottunk harczainkban; majd pedig a békés idők beálltával, a nyugati kultúra előharczosai valánk keletre nézve, a hová az európai czivilizáliót mindenha kézséggel közvetítettük. Hazai történetünk legfényesebb lapjai sokszor Európát is a legközvetlenebbül érdekelték. Szent István és szent László vallásos fensége, Könyves Kálmán bölcsessége, IV. Béla erélye, az Anjou dinasztia kultúrája, a hadverő Hunyadi János fényes diadalai és Igazságos Mátyás fenkölt szellemű országlása mind oly jeílenségek, melyek nemcsak e szőkébb hazában méltánylandók, de az európai történet lapjain is nagy dicsérettel említettnek, épen azért, mert nevezett időkben, hazánk történeti tényei egész Európa életével szoros összefüggésben állottak. Mert: »Oh nagy volt hajdan a magyar, Nagy volt hatalma, birtoka. Magyar tenger vizében hunyt el Éjszak, Kelet s Dél hulló csillaga.« Miként már oly sokszor, úgy látszik: a I közel jövőben ismét nagy megpróbáltatások- nak nézünk elébe. A történet bizonysága szerint a mi hazánk a csatatér Ázsia és Európa között. A tatár a magyarországi Dunáig dúlt. A török századokon át e szép hazában villog- I tatla fegyverét és lűzte magasra a félholdat. Mi sokszor, mi mindig Európa határőrei voltunk. Es a Gondviselés rendelte e megbízatást mindenha erélylyel és emberül töltöttük be. Bár kétszer döntötte sirba pogány török és dúló tatár nemzetünk díszét és virágát; bár századokig kellett forgatnunk az élesre fent vasat egyaránt az ázsiai hordák vandalismusa és a nyugati szomszédok ármánya ellen: itt vagyunk számban növekedve, erőben gyarapodva. Manapság, ha a fátum úgy akarná, hogy kenyértörésre kerüljön a dolog, harczias erényeinken kívül kultúránkból, irodalmunkból, szóval valódi nyugati műveltségűnkből is erőt menthetünk. Erőt, mely megaczélozza izmainkat, lelkesedéssel tölti sziveinket s odaáll ó Széf etette! áraszt ei tt közös' haza, az édes anyaföld iránt. Ha ránk törne az északi jegesmedve, az ádáz, gyűlölt ellen, nem csupán életünket, hanem szabadságunkat, nemzeti jellemünket, kultúránkat, e hon régi, dicső múltját, jelenét és jövőjét fogjuk védeni. És ugyanekkor védjük Európát is, mint védték őseink IV. Béla alatt, mikor megtörött rajtuk a mongol-tatár had vad árja, vagy j mint védték e világrészt a nagy Hunyadi János és a zentai győző: Eugen herczeg I idejében, a mikor az ijesztő ozmán zászlót i kiragadták a janicsárok izmos kezéből, majd pedig kényszeriték. hegy Buda, Esztergom, Eger, Győr, Terne.-var, Pétervárad, Belgrád ormai helyeit a Boszporusz lükre fölött lobog- ! tassa az ozmán félholdas hadijelvényét . . . És kérdjük: miként és miért végezhetett e nemzet oly feladatokat, melyeknek még emléke is a nemzeti lelkesedés szent tüzére j készteti a magyart ? A hazaszeretet és a nemzeti együttérzés volt e nagy dolgokban nemzetünknek talizmánja. E talizmánra, ha valaha, hát most van a legnagyobb szükség. Mutassuk mega világnak, hogy mi Magyar- j ország egyenlő jogú polgárai, egyszersmind e nemzet együttérző tagjai vagyunk. I Hogy testvért látunk egymásban, édes testvért, a kinek nem mostohája, [de édes szülőanyja e szép haza. Es ha megértjük egymást e haza összes lakói; ha szereljük s meg is becsüljük a józan, I az igazi szabadságot, ha tiszteljük alörvényeket és a törvényes institúcziókat: egyek leszünk. ! Mikor pedig e haza népe egységesnek I bizonyítottá magát, akkor szembeszállt az élet viharokkal, harczolt oroszlánbátorsággal el- lenségivel. Ma márczius nymbusát ünnepeljük. A j magyar szabadság hajnalhasadásának ez évfordulója íigyelmeztessen, hogy lélekben, TARCZA. Múlt, jelen és jövő. Messze száll el lelkem gondolatja, Messze, messze keres az vigaszt, H'Sz a jövő derengő homálya Örömrózsát aligha fakaszt! Visszaszáll a múltnak rejtekébe, A mi elmúlt, az idézi fel, S mint a gyermek óra hosszat játszik Letűnt idők tündérképivel I Újra látom egyetlen anyámat, Azt az édes, drága, jó anyát, Mint játszik ott kisded gyermekével, Mint csókolja, mint karolja át. Oly epedve tekint gyermekére, Hisz mindennél drágább ez neki! Érte virraszt, küzd, szenved a sírig . . . Óh ezt csak egy anya teheti! . . . Mindez elmúlt, egyedül a bánat, Az maradt meg, s gyötör szüntelen, Ha ébredek, avagy ha lenyugszom. Mindenkor csak ez csüng szivemen ! . . . A busongó kebel mit remélhet ? Mit a fájó, mit a szenvedő ? . . . Hy kebelnek egy jövője van csak, Egyedül a csendes temető! A piros alsó. A „Libamájhoz“ czimzett nagyvendéglő, mely X. községnek egyszersmind kávéházát és kurta kocsmáját is képezte, gyülhelye volt az egész arany, búza, rövid s norinbergi áru valamint a borfiatalságnak is. Itt jöttek össze délutánonként holmi kevésbé ügyes ügynökök, mozgó kis és vegyes kereskedők ; egyik csoportjuk karambolázás, másik tartlizás, a harmadik meg — minthogy a nálunk már megjubilált lánczjá- ték még nem járta —- egy kis csöndes kedvéért. Hogy ez a csöndes, mint lett egyszer hangos, még pedig nagyon is hangos, azt a t. ez. közönségnek mindjárt elmondom. Két ügynök ugyanis egy szép délután — hajói emlékszem épen purim napja volt — békeségben kártyázgatott, midőn asztalukhoz odavetődőtt egy harmadik. A kártyások néma hallgatással üdvözölték a gibiczet, a ki feltűnően érdeklődni kezdett a játszma iránt, elannyira, Hogy hol egyik, hol másik játékos kártyáiba pillantgatott bele. A gibicz ur szabályszerűtlen magaviseleté rémi- tően bosszantotta a kér kártyázót s lesték az alkalmat, hogy beleköthessenek. A kedvező alkalom pedig nem késett sokáig. A gibicz ur ugyanis, miután megnézte mind a két fél kártyáját, prófétai arezfintoritással s kenetteljes hangon igy szóllott: „Kóbi ur, a piros alsót adja ki.“ Alig hogy elhangzottak a röpke szavak, két hatalmas pofon csattanása reszkettette meg a levegőt. A két pofon a gibicz ur arczán csattant el. Lett irtózatos kiabálás. A gibicz ordított dühében mint egy felbőszült oroszlán, vagy legalább is mint egy migraines víziló. „Mi történt? Kit ütöttek? Ki ütött?“ hangzottak fel innen is onnan is a kérdések. A riadalom vége az lett, hogy a hajlott orrú ugyan, de máskülönben derék vendéglős elnöklete alatt összeült a felek által a helyszínén nyomban delegált becsülétbiró- ság Megkezdőitek a kihallgatások. A gibicz előadta panaszát. A két ügynök detto. Denique constatálta- to'.t, hogy mind a két ügynök pofon vágta a gibiczet. —- Hát Weisz ur, miért ütötte ezt az urat pofon ? — Mert azt mondta nekem „Kóbi ur.“ — Hát Schwarcz ur miért ütötte pofon azt az urat ? — Mert azt mondta nekem „Kóbi ur.“ — Kérem — szólt az elnök — az rtem sértés, ha valakit a keresztnevén szóllitanak meg, ellenkezőleg! — Ja, mikor a Szálikám nekem nőtlen koromban azt súgta a fülembe' vagy mondta lassan, hogy senki meg ne hallja, hogy „Kóbi“ — az nekem jól esett, — de éz az ur, hogy merte nekem azt mondani, hogy „Kóbi“? Mi? A másik ügynök, szintén hasonlóan vélekedett s a pofont utólag ő is azzal indokolta, hogy a gibicz jogtalanul használta az ő keresztnevét, mikor az a bér csületes neve Schwarcz. A bíróság kezdett zavarba jönni, s bizonyára zavarba is jött volna, ha az egyik szavazó elméje meg nem világosodik vala.
