Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-03-02 / 9. szám
vállalok, ámde szomszédom a rárspátz erősen taga- | dásba veszi. No de mindegy egy téves á'litással több vagy kevesebb, nem von le semmit az érdemből, hisz’ Zobb Gyula ur társadalmunk e kimagasló alakja, e rhetorikus zseni, hazaszeretete hevében még „Cliot« is lekaszabolta, mondván olyan történeti igazságokat, melyeket ő maga is hona iránti lángszerelmében akart elhitetni az ót kiválóan szerető és tisztelő közönséggel. „Rend a lelke mindennek“ — tartja a közmondás. Megérkeztek a halak és Tafner János meg a mindenki „Józsi barátja neki gyürődzköztek és főztek olyan halpaprikást, melynek leve ■— hogy már I» egyszer kedvemre népiesen fejezzem ki magam __ Henczidától Bonczidáig folyt. A hivatalos felköszöntőt Kozáry Gyula segédlelkész ur mondta. Őszintén mondom: irigylem a re- verendissimének klasszikus nyelvezét, irigylem nála azt amit köznyelven „ esprit “-nek neveznek. Oly hatalmas, megkapó, meggyőző, de egyúttal formai tö- kélylyel biró tósztot eresztett meg, melynek zenge- ménye még most is fülemben cseng. Utána casinonk I egyik disze Zobb Gyula ur ürité poharát a „demok- racziára“, szép elmével fejtegetvén ennek lényegét, hasznos voltát, feltüntetvén azt, mint a magyar nem- I zet évezredes erényét. Dr. Kovács Bálint ur elmés ötletekben gazdag felköszöntőjében emlékezett meg a szakácsokról: Tafner János és Schuler József urakról. Tagtársaink jó borokról sem feledkeztek meg. I Kostolót rendeztek : Rüll Nándor, Máyer Péter, Francz János, Máyer Alajos és Posch Lajos urak : ez utóbbinak borát megizlelvén, Szentmiklósy satyrája jutott eszembe: „Gyógyítasz és bort mérsz; italod kétérdemü: Érzem gyógyszereden borodat, gyógyszeredet borodon.“ Ámde nincsen öröm üröm nélkül. Ezen igazság itt is valónak bizonyult, mert a kedélyes mulatozás közben jutott tudomásunkra nagy hazánkfiának, And- rássy Gyula grófnak halálhíre, a mi azokat, kik a nedűből még keveset vőnek magukhoz, teljesen lehangolá. Egy füst alatt engedje meg tek. szerkesztő ur, hogy megemlékezzem azon kiválóan sikerült farsangi mulatságról, mely Kleiszner György helybeli iparos vendégszerető házánál tartatott meg. A szives házigazda, ki az újabb iparos nemzedék egyik kimagasló tagja, kedves, előzékeny és megnyerő modorával három nap és három éjjel képes volt az úgy mennyiségben mint minőségben szép vendégsereget vidám kedvben tartani. Elismerés a törekvő fiatat iparosunknak, ki a társas életben is tényezőnek bizonyult. Mór. MEGYEI IRODALMUNK ________CSARNOKA.______ Csak szeretni. . . — Elbeszélés. — Irta: LÉVAY DEZSŐ. Elemér alig vévé észre belépő barátját. Gondolatokba merülve járkált szobájában, tekintetét merőn szegezve a földre, mintha a lábai alatt elfutó szönye- I gek tarka szövését bámulná. — Azért jöttem — szólalt meg Alfréd, — hogy j kérdőre vonjalak . . . Elemér hirtelen megállva meglepetve nézett barátjára. — Igen, azért jöttem — ismédé Alfréd, — hogy j kérdőre vonjalak. Régi, őszinte barátok vagyunk. Azt hiszem, e barátságunk felhatalmaz arra, hogy néha követelőleg lépjek fel veled szemben, különösen ak- kor, mikor egészen megváltozva látlak. Ne tagadd: I modorod, magaviseleted nem a régi, eddigi közlékeny- ségedet, kedélyességedet mogorva unalmasság váltá fel; az örökös vig mosoly eltűnt ajkaidról s te a legmegszokottabb társaságot is kerülöd. Azt hiszed, hogy mindezt nem vevém észre ? Csalódd . . . Nagyon l sejtem én, hogy téged mi bánt, de én tudni akarom, érted: tudni .. . — Soha, soha . . . — Elemér, barátságunk szentségére kérlek, ne titkold előttem . . . Mint a rejtekéből hirtelen kiűzött szarvas, oly mozdulatlanul állott meg Elemér. Sápadt arcza élén- | ken tükrözé vissza azon kinos küzdelmet, mely lelkét emészté. — Nem és újra nem ... de mégis . . . hisz te jó barátom vagy, ugy-e benned nem csalódom, édes Alfréd? . . . Az alkony felvevé szürke köpenyét, hogy vele a mindenséget betakarja. A kandallóban vígan pattogó I tűz gyér világosságot vetett a homályos szobába. — Jó, elmondok mindent, feltárom előtted egészen szivemet, hadd vérezzen még jobban . . . Alfréd türelmetlenül nézte azon lelki fájdalmat, mely Eleméren erőt vett, midőn e nevet ejté ki: I E1 m a . . . — Hát mégis jól sejtém — mondá Alfréd résztvevői eg. Elma szép, modora megnyerő, kedvessége lebilincselő, nemes tulajdonai megkapók . . . szóval, szerelmedre érdemes. De számoltál-e a körülményekkel ? — Számolni ? ismétlé Elemér keserű mosolylyal. Hát számol a lepke, mikor játszi enyelgéssel boldogan körülrepesi a fényes lángot, mely elébb-utóbb sírjává leszen ? Oh, barátom, az igaz szerelem nem tud számolni. A ki csak a hideg ész szavára hallgat, sosem szerethet tisztán, éosatlenül . . . Alfréd távozása előtt melegen szoritá meg barátja kezét. A csillagsereg felvonult az alkonyi bíborból kibontakozott égre s a méla hold szende fénynyel boritá a mezitelen fák himbáló gályáit. Elemér kinyitá ablakát s a végtelenségbe bá- I múlt. A messzeségből a kis harang ezüstcsengése üté I meg fülét s ő azt hivé, hogy Elmát hallja s mikor a csillagos égre tekintett, akkor is Elma szemeit vélte látni . . . Elemér ideális, tiszta szerelemmel szerété Elmát, I bár tudta az akadályokat, melyek őt tőle elválasztják. Elma gazdag volt s ő szegény. S Elemér tudta, hogy ez áthidalhatatlan akadály materiális korunkban, melyben a szívdobogásnak az arany csengése adja meg a hangot ... De ő mégis remélt. Hisz olyan ragyogó üdeséggel, olyan biztatólag, olyan reménytfakasztón virítottak ablakában a kékfejü, kis ibolyák, Elma kedvencz virágai . . . Óh, mily boldogító a remény, még ha később csalódunk is. A szent sirhoz vándorló zarándok is minő örömmel tűri el tövises útja fáradalmait, hisz olyan fenségesen ragyog feléje a messze sir mögül az isteni glória, melyért szive vérét is kiöntené. S még ha tudja is, hogy nem lesz ereje czélját elérni, ő azért egyre fárad, mert fáradságát megédesíti a hit, remény, szeretet . . . Elemér is hitt, remélt és szeretett. Nemsokára azonban hite és reménye megdőlt, csak szerelme maradt fenn változatlanul. A kis ibolyák már nem ragyogtak régi üdeséggel, oly reményfakasztón . . . Alfréd eljegyzé Elmát. Hol a tőr, mely fájóbb, égetőbb sebet ejthetett volna Elemér szerető szivén, mint e hír. Beteggé lön és ágyba esett. A kezelő orvosok tanakodva néztek egymásra s hideg egykedvűséggel agylobot kórismér- tek. Ők nem sejték, hogy Elemérnek szive beteg. Csak az anya, az a gondos, édes anya, ki éjjelt nappallá téve virrasztóit gyermeke ágyánál, csak az tudta, hol fáj szegénynek. De hasztalan. A sápadt arczra csókolt anyai szeretet és a sorvadó kézre hulló fájó könyek nem segíthettek szegényen. Lázban égő ajkai folyton egy nevet rebegtek: Elma, Elma . . . Mikor az oszlopos templomcsarnokban Elma örök hűséget esküdött Alfrédnak, az udvar nagy akáczára a kuvíkmadár szállott s a kis ibolyák bánatosan hullatták el hervadozó szirmaikat . . . Az ablak alatt elvonuló lakodalmas menet vig i kaczaja behatolt Elemér szobájába is. S Elemérnek I még volt annyi ereje, hogy nyughelyéről fölemelkedve Elma fejére — áldást kérjen. Azután visszahanyat- I lőtt s szive megszakadt . . . Alfréd Elemér ravatalára gyönyörű koszorút küldött, szalagján e felírással: „Felejthetetlen barátjának.“ Elmának pedig még csak egy könye sem volt. De azért, ifjak, csak szeressetek . . . _____________TÖVISEK. Vis szatekintés februárius hónapra. Tizenkét hónap-testvér között a legfiatalabb, vagyis legkisebb, legrövidebb hónap, még akkor is, j ha a bölcs naptár-csináló urak úgy négyévenként — csupa szánakozásból, hogy a többivel majd egyforma legyen! — beleszöktetnek, vagyis mintegy röpülő vonatnak hátulról utána ragasztanak egy árva napot! . . . Legrövidebb és leghitváuyabb hónap valóban. Sem évet nem kezd, mint januárius, — sem évet nem zár, mint a mogorva deczember; nincs szende ibolyája, mint az enyhe márcziusnak, — nem hires bolondos szeleiről, mint a kerge április, nyíló vivá* 2. Hogy Kalán a főpapi ténykedésektől eltilta- tott volna, nem hiszem; de nem is kellett, hogy el- tiltassék, ha tettét elismerve, a kiváltságot a pénzzel együtt visszaadta. 3. Incze Deczetumának idézett szavai az ellenkező véleményt ép úgy megengedik; mert a pápa dicséretét, véleményem szerint, nagyon mérséklik az utolsó sorok: „Őt eddig Isten egyházában rendületlen oszlopként állni ismertük, nagy és szörnyű, talán az egyháznak inkább, mint magának nagyobb romlása nélkül nem is eshetnék.“ Ezen érvek annyira meggyöngitik amazok erejét, hogy Haas okoskodásából a püspök ártatlansága a legkevésbé sem világlik ki. De hogy az apátság a pécsi püspök joghatósága alól teljesen függetlenítve volt (mit Haas is elismer) s hogy ennélfogva az apát abbeli vádja, hogy a püspök monostorát kiváltságától erőszakosan megfosztotta, alappal* 1) bír, IX. Bonifácz pápa 1400-ról kelt leveléből is'bebizonyítható, melyre Bálint2) püspök hasonló hatalmaskodása szolgált alkalmuk Az emlitett levél3) bizonyító szavai ezek: „Már régen tudomásunkra jött, hogy a pécsváradi.............és földvári monostorok régi, helyeselt és a békés gyakorlat folytán elismert szokás alapján a lelkiekben minden joghatóságot illetőleg az esztergomi érseknek vannak alávetve. í) Ezt állítják Fuxhoffer-Czináron kívül Rupp (Magy- helyr. tört. I. köt. 885. I.) s Balics is (A rom. kath. egyház, tört. Magyarorsz. II. 185.) a) Rupp I Magyarorsz. helyzr. tört. 1. 385, 3) Péterffi: Coucil. Hung. II. 288. A monostor ezen kiváltságát II. Pius pápa is megerősítette 1464-ről kelt levelében. A monostor a Duna hosszában vonu'ó domb azon részén emelkedett, hol annak egy 10 öl (?) magas tornya — csonka-torony — a XV. század elejének szilárd alkotmánya, még most is hirdeti emlékét. Az a körülmény is, hogy körülete alapkövekkel van telve s hogy az újabb Földvár e vidéken épült, erre enged következtetni. E monostorból gyönyörű kilátás nyílott a szélkakas minden irányában. Előtte hömpölygette babjait a szőke Duna közepén egy 600 holdas, cser-, tölgy s más tűzifákkal beültetett hosszudad szigettel. A láthatár 40 mértföldnyi területre tágult a kún- ság mezején. Az Alsó-hegy előfokán a monostor fekvéséhez hasonlóan épült a római Anamatianak1) cus- todiája, mely egész a XIX. század elejéig föntartotta magát. A hegy belső oldalán pedig egy hosszú tó feküdt, melynek a most is létező Alsó- s Felső-tó I Sajátságos ingadozást mutat Hőke ez ügyben. A 60-as években a Magyar Sionban Anamatiat Baracsra helyezi, a 70-esekben a Toinamegyei Közlönyben Földvárra, s a Vasárnapi Újság 1882. évf. 6. sz. ismét előbbi véleményének 1 ad kifejezést. Nem szándékom a kérdés tüzetes kifejtésébe bocsátkozni, hanem csak a következő két érvet hozom fel ez állításom támogatására: 1. Legyen, hogy az útikönyvek hibásak, mint Hőke mondja, de az általa említett s különböző városokban talált mértföldmutatók, a véleményt, hogy Földvárott létezett Anamatia, kétségtelenné teszik. 2. Ily meggyőződésüknek adnak kifejezést: Engel: Geschieht v. Slaw. 237. I; Luczenbacher Tud. tár. XIII. k. 61. 1.; Cseva- povich pedig igy nyilatkozik: »Hogy Anamatia Földvárnak felel meg, közös megegyezése a régészeknek ; azért hibáznak Szerdahely (Chorogr. Hung.) s Papanek (Geogr. Comit. Bárány), kik Láziust (Reip. Rom. Lib. XII. Lect. 3. Cap. 7.) követve Anamatiat Mohács helyére teszik.« (Recens Prov. s. Joann1830.) csak véget képezték, s mely az ember-kézzel vájt Mély-uttal úgy megerősítette a délt oldalról meredek. kőfallal védett monostort, hogy hatalmas erődnek is beillett volna. Erőssége csakhamar feltűnt a töröknek s midőn a szerencsétlen mohácsi vész után 7 nap alatti dupla marsban 70000-nyi sereggel Budára nyargalt, hatalmába kerítette azt. Az l1/^ százados török uralom alatt e vidéken történt négyszeres felvonulás pedig nagyban megrongálta, megkímélvén erős falait s a tornyot, mely börtönül használtatott. Hejh csak itt is e hitvány zugolyban, Hány nemes szív vére ömlött hajdan. Arany.-E rabságból való megszabadulását Földvárnak a következő érdekes helylyel örökítette meg Podhraczky : „Tizenhetedik század végén nálunk történt hadakozásokra emlékeztető eredeti írás“ czin .ü dolgozatában : „Anno sequenti .... megindulván az Hadaknak nagyobb részével Lotaringus Hertzeg Esztergom megsegítésére Frantzia Volentizek és nagy urak, mintegy háromszázan voltának, kik igen vitéz módon viselték magokat; kik közül egy nagy ur is lövés által megholt. Gróf Czobor Ádám ur is maga hadával jelenvolt, kinek Secretariusa a’koriban Eberging ur volt. Gróf / Bottyán Adám ur is maga vitézivel a Dunán túl valókkal jelen volt. Monastelly, az Rátzok Generálissá is jelen volt maga hadával és főtiszteivel, úgy mint Komáromi Pál Deákval és Budai Lázárval .......... az Kö rösztént Isten megsegítette, az (a török) ágyúit mosárokval együtt, és sok drága sátorokval mind ott vesztette. Az Hertzeg tovább is persequálván, ,í
