Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-02 / 9. szám

gairó), fagyos szentjeiről, mint a zőldlombruhás május; nem ad di’ága gyümölcsöt a föld éhező sokaságának, mint a nyári hőnapok: junius, julius, augusztus, mik a mellett még kellemes fürdőhónapok is; nem vidít fel zamatos uj borával, mint a szeptember, október; nem kínál disznótoros friss kalbászával, mint a csípős szélű fagyos ábrázatu november. Ismétlem: legrövidebb hónap; nincs semmi nevezetessége; legtöbbnyire amolyan se hideg, se meleg, - se téli, se tavaszi hónap, melyben már a farsang is megunja magát s elfekteti tánc/.ban — virgoncz, fürge lábait szomorú böjti aluvásra.

De ez a hitvány hónap, mely arról nevezetes, hogy nincs semmi nevezetessége, az idén nálunk igazán czudarul viselte magát. Először is megmutatta, hogy ő olyan hó, a melyben nincs hó s úgy elsa- nyarta, csaknem tönkre tette már szépen zöldült vetéseinket folytonos kegyetlen deczemberi fagyával hidegével, hogy ugyancsak meg kell verni bennünket a török átoknak (szent-győrgynapi eső!) hogy legyen | kenyerünk. Előbb őrölnek az egerek, mint az emberek ! . . . Másodszor meg, uz élő emberek buzave- tésőben oly nagy rendet vágott e hóban a halál rémes kaszájával, hogy szinte megkönnyebülten s bár i a gyász és fájdalom könyeitől még most is nedvesek szemeink, mégis örömmel vesszük ajkainkra a szót: „csak hogy elvitt az ördög!... hála istennek, hogy túl vagyunk rajtad, óh gyilkos február!

Valóban, e rövid hónapnak országosan sok halottja volt; de azt hiszem, hogy aránylag a mi megyénk és városunkban ejtett legtöbb áldozatot. Bizonysága ennek az a sok gyászhír, mely helyi lapjainkban napvilágot látott, — harangjaink kopása, a folytonos haszuálat miatt, — a sok kisirt szem, bánatos arcz, gyász rnha, — a sok megviselt fekete lobogó, melyek középületeinkről szinte alig akartak már leválni s állandóan tépte, czihálta, rongyolta őket a goromba február kíméletlen szele.

Azonban:

„El ti komoly képek! ti sötétség rajza ti, félre! — sóhajtsunk fel immár a költővel ekkép. — Hiszen itt a szende ibolya-fakasztó enyhe márczius!.. .

„Uj nap fényié reánk annyi viszályok után!“ No meg, ha megtekintjük az éremnek másik oldalát is, be kell vallanunk igazságosan, hogy eme lehordott február hónapban kijutott ám részünk I az ártatlan örömek s megengedett élvezetekből is!...

A vagy — most minden mást mellőzve — jusson eszünkbe az a két nagyobb fajta mulatság, mond- j juk: bál, mely a lefolyt hó 8. és lG-án letán- czoltatott ős átmulattattatott — ezeket még február adta ám, leírhatatlan örömére ama sok szép tánczoló leánykának, kik mint a családi élet tündér-szép téli kertjének megannyi bájos, nyíló virágai — mindenik alkalommal szintén roskadásig megnépesitók városi vigadónk emeleti díszes és nagy

Vátznál megütközvén, ... az Török elszaladt, Vátzot is föladta per akordam .... Föld-Várat és több vég házakat Dunán túl.“1)

A XVIII. század elején pedig egészen kivetkezte a monostor régi jellegét, s a II. Rákóczy Ferencz2) féle felkelésben mint nagy szerepet játszó vár tűnik szemeink elé, mely majd királyi, majd felkelő őrséggel van megrakva. Rákóczy jól tudta, hogy a benczés monostorból átalakított várával erős Földvár bírása igen fontos tényező tervének Dunán túl való kivitelében. Ezért rácz lakóit Deák Ferencz és Illosvay i Imre ezredesei vezérlete alatt már az 1704-ik év telén erőszakkal meghódoltatta, nem tudván, hogy Károlyi j előtt önkényt meghódoltak. Az 1705-ik év tavaszán pedig a párját ritkító portyázó vezér Bottyán ostro- moltatta seregével, ki midőn Slavoniából, hol a ráczo- kat megfékezte, május közepén visszatért, maga is az ostromlókhoz csatlakozott. A várat azonban, daczára csekély őrségének, erőssége miatt minden ereje megfeszítésével sem tudta bevenni; midőn Glöckels- berg közeledtének hírére az ostrommal is felhagyni kényszerült.

E várért küzdeni nem szűnt meg még akkor sem, midőn a pármázdi — nevéről elnevezett — Bottyánsánczokból lovasságával kémszemlét tartott s heve által ütközetbe ragadtatva arczán s lábán sebeket kapott. Visszavonult ugyan az általa hányott sán- czok mögé; de gyalogságával tovább küzdött, mígnem Glöckelsberg a sánczokat annyira lövöldöztette, hogy

§ Tudom. Gyűjt. 1836. VIII. 2) Horváth M.: Magy. Tört. VI. 410. stb. I Egyetem. Encycl. VI.

I tértnél. „A végletek érintik egymást“ - A j j gyilkos és gyászadó február egyszersmind sok örö- I ,net jg nyújtott. Vérző tövise mellett árasztott kellemes rózsa-illatot is, igy hát körülbelül kvittek vagyunk vele.

Szóljunk még pár szót csakis a már említett két nagy, farsangi mulatságtól — utólagosan.

A február 8-iki murit nem tudom minek nevezzem. E/, ha akarjuk: casino estély volt, ha akarjuk: társas vacsora; — lehet mondani elite-bálnak,

I dalestély-formának, verseny-evésnek, — szóval nagy j muri, jó mulatság volt. Vargha Lajos casinoi derék igazgatónk agyában villant meg a gondolat, (Vargavillámlás!) hogy ilyen különleges mulatság is lehet: és lett! — és jól sikerült! — Azt gondolom, hogy e gondolatot az az arany méh-kas adta meg Lajos I barátomnak, mely ott díszeleg a takaréktár épületének emeleti falán, a casinói helyiség ablakai alatt.

0 ugyanis igy gondolkozhatott: — mikép a kis méhek, — ha a kaptár tele s szűk már a helyiség, — hát felkerekednek, kirajzanak az anya-méh vezérlete alatt: akkóp a mi casinonk szűk helyiségei — a tagok nagy sokasága mellett — nem alkalmasok arra, hogy bennök a szokásos halvacsoráknál érdemlegesebb mulatságok, nagyobb murik tartassanak, kitágítani pedig a helyiséget még a világhírű bűvész Cagliostró csuda merterségének sem sikerült; igy hát nem maradt egyébb hátra — mondá V. Lajos — minthogy a casino-kaptár csináljon egy téli rajzást s bérhá- zábol átszálljon rövid időre a saját házába, a városi vigadóba, mely édes mindnyájunk drága tulajdona. És úgy lön, a mikép Lajos gondolá. A raj kiröpült s megszállt a vendéglő száraz, szú-elte gerendáin, miket a lombtalau téli kietlenségben is élő disz-vi- rágokkal ékesített a megjelent hölgy-koszorú; igy hát nem száraz ágra szálltuuk; de ott volt a száraz fa is Garai Ferkó kezében, melynek bűvös, fülbemászó, szívhez szóló, (alp-csiklandó mennyei zenéje mellett nemcsak mi lendültünk deli tánczra

— mint Arany János mondja, — hanem: rövid idő | múltán, még a török szultán és sok felesége (>e I hossza, se vége! . . .) mind tánczra perdülnek, ha ő k | hegedülnek!... Mert Garai és zenekara nemsokára elzónáznak tőlünk megint. — Konstantinápolyba, — mint a féle forradalom nélküli, önkéntes emigránsok tanulmányozni a háremek titkait. — Ez csak úgy mellesleg legyen megjegyi««\<S.

Ez volt a város intelligencziájának, tehát szine- javának, mondjuk: Aris/tokráczijának az idei fő mulatsága február 8-án. — Erre azután azt mondta a helybeli demokráczia, hogy: „ha te úgy, én is

úgy!-------dupla vagy semmi! Én meg 8-k a

he

lyett muriz0k, mulatok 16-án. Az a városi vigadó ép úgy az enyém, minta tied!

— Ergo: tánczolok benne én is! — Te tánczoltál benne sár katlan czipőben — én tánczolok patkós, meg sarkantyús csizmában; te a kezedet takartad el gla- szé keztyűvel, — én meg az arczomat

junius 23-án a Duna balpartjára menni kényszerült. — Még kiújult sebei miatt Ki cskeméten betegen feküdt, midőn gyalogságát ismét Földvár ellen küldötte Horváth Tamás ezredes vezetése alatt október végén. Maga, alig hogy felépült, november 4-én oly kora reggel kelt át a Dunán 7—8000-nyi seregével, hogy virradatkor mát’ megkezdte az ostromot. Bezerédy, kit még Paksnál átküldött a Duna jobb partjára, Földvárt délnyugati oldalról támadta meg.

A Csonka-torony aljában nem régiben is talált taraczkok az ostrom hevéről tánuskodnak, mely, mivel a várőrség legnagyobb része Erdélybe küldetett, a vár bevételével végződött. A levágott őrség helyébe Bottyán Horváth hajdúiból 200-at rendelt a vár őrizetére. E vár bevételével Budának az alsóbb részekkel való összeköttetését elvágta ; maga számára pedig 1 mind a dunántúli, mind pedig a tiszai részen lakókkal összeköttetést biztosított, melyet, hogy annál köny- nyebben foganatosíthasson is, Földvárott hidat s hid- j főket építeni szándékozott. E munkáját azonban j Herberstein meghiúsította; mert a hidat, az ennek védelmére szolgáló sánczokkal együtt, a benne elhe- | lyezett ágyukkal elfoglalta.

Midőn 1709-ben Heister a dunántúli városokat egymásutá 1 visszahódította, az ősz Bottyán mégegyszer megkisérlette az átkelést, majd az alsó, majd a felső földvári révnél, de e szándékában a Földvár táján czirkáló ágyús naszádok s a jöttének hírére Földvárra I sietett Heister őt megakadályozta; mire nemsokára meg is halt. (Vége követk.)

fedem el lárvával s túl harsoglak isteni lármával! . . .“

És ez is úgy lön, a miként beszélőnek. És ez a mulatság is nagyon jól sikerült, daczára annak, hogy bor és sör hiányában kezdetben igen szomorú egy állapot volt. De aztán, hogy a saját termelésű borok nagy mennyiségű vámmentes behozatala mellett a kedélyek égi lángra gyultak: kitünően ment minden, elannyira, hogy a zord és hajthatatlan, téli malcacságu regále-bérlő is — látva, hogy mi megélünk, Tóth Gyula meg nem bukik meg nála nélkül sem — rögtön abba hagyta az ital-nemadási sztrájkolást s téli fagyként fölengedt a szerződés kötésre!

Ő volt a Kőrös, — mi voltunk Kecskemét

S alaposan lefőztük ő-kemét! . . .

*

Tehát a mi arisztokracziánk ős demokracziánk nem olyan összeférhetetlen két elem, mint a kolozsváriak nemesi és polgári osztálya. Mi megférünk a bőrünkben, — mi megférünk egy teremben; jelszavunknak van igaza: hisz anyánk egy — — a szent haza! . . . Versenyre hát: ezt szeretni! — a gyűlölködést elvetni! hisz, ha piros, ha kők a vér - — ember, ember = édes testvér! Ne verjen meg többé átok, — legyünk mindig jó barátok, — összetartás, szent szeretet, tegye nagygyá a nemzetet! . ..

Palást.

KÜLÖNFÉLÉK.

— Névnapi tisztelgés. Dezseöffy Géza köztisztelet és szeretetben álló kir. törvényszéki elnökünknél folyó hó 25-én azaz kedden délelőtt, nevenapja alkalmából az összes birói, jegyzői ős tisztikar tisztelgett. Az őszinte kivánatokat Ágoston István kir. törvényszéki biró tolmácsolta a szeretett elnök előtt, kérve azt, hogy kegyes jóakaratát tisztviselőivel szemben továbbra ápolja és tanúsítsa. Az ünnepelt rövid, szívélyes szavakban köszönte meg az ovácziót s hangsúlyozván azt, hogy a vezetése alatti tisztviselőinek érdekeit mindig szivén viselte és viselni fogja, s viszont arra kérte fel a tisztelgő kart, hogy őt fontos hivatásában úgy mind eddig, ezentúl is mindig támogassák. S/.avait lelkes s meg-megujuló éljenzés követte, az ünnepelt az őt körülálló birák- kal kezet szorított s ezzel a tisztelgés véget őrt.

— Fehér holló. A Néptanodából vesszük át á következő közleményt. „Ebben az önzetlen és érdek- hajhászó világban ritkán találunk, oly önzetlen ős nemes szivü emberre, mint a milyen Őrffy Lajos szegzárdi köz- és váltó-ügyvéd. Úgy látszik, hogy már csakugyan haladunk. A néptanítóknak is akadnak már tényleges barátai ős tisztelői (mert papíron már rég vannak.) A fennevezett nemeslelkü emberbarát a kegyeletnek ritka szép jelét adá a napokban a tanítók iránt. A múlt évben Szegzárdon egy fiatal tanitó — Kiss József — hunyt el, távol vagyontalan rokonaitól. Őrffy Lajos most e fiatal tanitó sírját emlékkővel jelöltette meg, mondván: „egy tanitó nem nyughatik jelöletlen sírban, legalább tanítványai erre járva örökké látni fogják, hogy itt nyugszik az, a ki ő érettük oly sokat fáradott. E férfi annál nagyobb elismerést érdemel, mivel a legnagyobb utánjárással sikerült csak nevét megtudnunk. Fogadja a hazai tanítóság osztatlan elismerését.“ Eddig a kis közlemény. Mi meggyőződtünk a benne foglaltak valóságáról; hozzá egy betűt sem Írunk, mert azt feleslegesnek tartjuk. Ilyen dolgokhoz nem kell magyarázat, a nagy közönség minden tagja képes azt felfogni s érezni is.

— Kegyelet. Az „egyesült S z e g z á r d- tolnamegyei nőegylet“ küldöttségileg vett részt néhai özv. br. Rudnyánszky Ivánná, szül. Döry Anna úrnő temetésén és diszes koszorút helyezett a boldogultnak ravatalára^ ki a nőegyletnek keletkezése óta, a múlt óv elejéig buzgó elnöke volt. A küldöttség tagjai voltak: özv. Schöner Iinréné, Perczel Helén, Nogáll Károlynó, Perczel Tivadarnő és Walter Károlynő úrnők.

— Uj kisdedovó. A szegzárdon apáczák vezetése alatt lőtesitendő kisdedovó mind közelebb jut a megvalósuláshoz. A lakosság közt eszközölt gyűjtés oly szép sikerrel záródott, hogy az anyagi támogatás teljesen biztosra vehető. E sikerből az oroszlán- rész ő nagyságát Simontsits Bóláné úrnőt illeti, ki ez eszme megvalósulását kezdeményezte, s kinek vezetése alatt az létesülni is fog. Legutóbb ő nagyméltósága a pécsi püspök is 500 frtot ajánlott fel e czólra, Hanny Gábor úrhoz czirazett következő soraiban: „Főtiszte- lendo Apát-Plébános Ur! Simontsits Bélánó ő nagysága hozzám intézett kérelme és Főtisztelendőséged tájékoztató sorai folytán értesítem ugyan Főtiszte-