Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-02 / 9. szám

azt kiállotla, megszűnik mindenkinek — tehát a társodalomnak is minden további joga büntetni; sőt ellenkezőleg, fentebbi vallás- é3 erkölcsi szempontból azon kötelesség áll be, hogy az illető büntetett bűnösnek hibáját megbocsátván felkaroljuk, támogassuk s az amúgy is neki kétszeresen nehéz élet küzdelmeiben őt segítsük, hogy igy ismét a társodalorn hasznos tagjává lehessen. Erre világszerte felállított egyletek is vannak, a melyek igen üdvösen működnek. így Tolna megyében a »Rabsegélyző egyesület.«

De mi történnék a Ld közleményében előadottak szerint:

»A társodalorn vesse meg, éreztesse vele gonoszságának, bűneinek egész súlyát, szakítsa meg vele az érintkezés minden kapcsát, akár a pestises beteggel s az ország meg fog szabadulni attól a sok úri rablótól, sikkaszlólól. Ez a valódi panacae (?) hatása biztos, gyógyeredménye kimaradhatlan ?« Véleményem szerint éppen ellenkezőleg. — Nem lenne elérve a büntetésnek egyik fő czélja: a j a v i t á s, mert oly ember, kivel a tár- sodalom igy bánnék — akármilyen erős és jó szándékkal hagyta el a börtönt, elkeserednék, kétségbe esnék — és ő a társodalmat magától eltaszitva, annak semmi szabályait nem respectálva valódi gonosztevővé lenni kényszert telnék, sa mellett, hogy egy, talán megjavult vagy megjavítható embertársunkat elvesztenök, egy veszedelmes gonosztevőt nyernénk benne.

Nem hivatása tehát a társodalomnak büntetni, hanem ellenkezőleg jól tenni bárkivel szemben is.

Ennyit általánosságban »A társodalorn büntetési jogáról.«

Végül pedig a mi specziáliter a bonyhádi társodalorn eljárását illeti sikkasztókkal szemben vagy más tekintetben is, — legyen Ld. ur egészen nyugodt van ott arra hivatott elég oly ember, ki ha egyáltalában arra szükség volna, — vigyázna, hogy csodálatra méltó botrány el ne követtessék a társadalom állal.

A ki, mint első a hirt terjesztette, vagy bo- szuból vagy nevetési vágyból tette, s én azt hiszem most javában mulat azon, hogy menynyire sikerült neki a közönséget egy kacsával

még pedig nevetésre ingerlő kacsával felültetni. X’*)

Kasinói estélyek.

Ez a kérdés foglalkoztatja egy idő óta a ka- sinó-egyesület tagjait s ennek sikeres megoldása körül fejt ki különösen annak érdemes igazgatója Vargha Lajos nagy munkásságot. E kérdést megvitatni hivatásunkhoz tartozik s ép azért készséggel szolgálunk azzal, a mink van: jó tanácscsal.

Véleményünk szerint a kasinó, hogy a czélba vett szándékát, azon dicséretreméltó intentióját t. i. társadalmi életünkben lendületet időzni elő, azt felélénkíteni — keresztülvihesse, a többi között első sorban legczélszerübb s a kasinó méltóságának J mondjuk — talán leginkább megfelelő lenne: az úgynevezett felolvasó-estélyek behozatala, mik minden második héten, avagy minden hónapban legalább egyszer lennének tarthatók.

Ezzel a kassinó nemcsak tekintélyben növekednék, — mert e felolvasó-estélyek bizonyára mindig látogatottak lennének, — de egyszersmind kulturális kötelességet is teljesítene velők.

A felolvasások részint népszerű tárgyakat fel- ölelők, részint hangversenynyel, esetleg fővárosi hírneves irók vendégszereplésével egybekötött estélyek lehetnének.

Hiszen alig van vidék, székváros Magyarországon, a hol egy Pulszky, Kiss József, Ábrányi Emil, Ágai Adolf vagy Mikszáth Kálmán felolvasásokat ne tartottak volna, csak mi magunk vagyunk e tekintetben hátra.

Sőt hangversenyeinkre nemcsak hírneves irók, de a fővárosi színpadok művésznői is lerándulnának, a mint ezt nem egy vidéki várossal szemben megteszik, ha eziránt a lépések megtétetnek.

Miért halogatta ezt kasinónk, — mint kultur- missióra itt hivatott egyik testület — eddig is? nem tudjuk, de a mi már elmúlt, arról nem szólunk.

Azok, a kik azt mondják, hogy a felolvasóestélyeknek absolut semmi intellektuális czéljuk vagy hasznuk nincsen, nagyon csalatkoznak.

Igenis van hasznuk, különösen abban, hogy a közönséget némelykor a szellemes mulattatás és szórakoztatás mellett sok irányban tájékoztatják.

A fiatalabb hallgatók között nem egy van, a ki hivatása ily élótpályája feladataival elfoglalva, a felolvasás tárgyával közönségesen nem foglalkozik, nem foglalkozhatik.

Ott azonban ösztönzést nyer arra, hogy a fel* Úgy tetszik nekünk, hogy a in a banquett e-ről szóló hír, a melynek megtartartása a fővárosi lapok hasábjain lett először közölve, a melyről mi azt az értesítést kaptuk, hogy nem tartatott meg, sőt tervezve sem volt, csakugyan egyesek mulatságára szolgáló kacsa volt. A fentebbi czikkben foglaltak a legmegbizhatóbb forrásból eredtek. Ha volt valami alapja a hírnek, azt hisszük, hogy azt a legmerészebb fantasia sem nevezheti a »bonyhádi közönség által rendezett banquettenek.« Jól esik azt konstatálnunk és örömest is meg- i tesszük a bonyhádi társodalorn reputatiójának a megóvása érdekében. Sz.

olvasott tárgygyal esetleg jobban megismerkedjék; fiatal hölgyeink is igen kellemes módon gyarapítják ismereteiket, olvasottságukra.nézve egyszer-másszor a felolvasásban uj anyagot nyernek. Ezáltal műveltségűk intensivitásban gyarapodik, ismeretkörüket bővíti és sokszor tovább művelődésre ösztönzi.

Igen sokszor anyagot nyújt beszélgetésre, tanulságos eszmecserére. És ki tudná szigorú pontossággal meghatározni, hogy egy-egy a felolvasó ajkáról elhangzott szép gondolat, néni kelt e fel hasonlót a hallgató lelkületében, ez által oly csirát plántál, mely virágzó csümölcscső fejlődhetik.

Ha a felolvasások érdemét objective Ítéljük meg, akkor sem lehet kicsinylő megvetéssel szólni róluk.

Az iga/, hogy a felolvasások még nem oly végiek hazánkban és szokásosak, mint pl. Németországban vagy Angliában, valamint nem oly gyakoriak, hogy azokról végleges ítéletet lehetne mondani.

Azzal sein altathatjuk magunkat, hogy minden felolvasáskor zsúfolva lennének a kasinó termei, de ha a kasinó közönség szeszélye ogy-egy felolvasást nbm is látogat oly mértékben, a mint azt egyik vagy másik várná, azért bizton hisszük, hogy az eredmény nemcsak kielégítő, de fényes is lenne.

Minden dolog idővel érik.

Szegzárdon a felolvasások valóságos fehér hollók s talán épen azért bizhatuuk legjobban azoknak sikerében, mert szórakozás nélkül amúgy is unalmas nagy-böjti estéink valóságs szenvedése a fejlődésnek.

Azok tehát, kik a felolvasások c/ólszertltlen voltát vitatják, nagyon tévednek, s igy hisszük, hogy kasinó-egyesületünk maga is czólszerüeknek, sőt szükségeseknek tartván azokat, — a mint említettük, már csak tekintélyének fokozására való tekintetből is, a felolvasó estélyek megtartását legelső feladatai közé fogja sorozni.

A VIDÉKRŐL.

Báttaszék, 1890. bőjtelő.

Tisztelt szerkesztő űrt

Riporteri tisztemhez hűm becses lapjának n. é. olvasóit tudósítanom kell — még az esetben is, ha nem is kiváncsi — azon mulatságunkról, mely a közelmúlt farsang zárkövét képezte. Értem a „báttaszéki polgári casino“ hamvazó szerdai halvacsoráját. Itt láttuk együtt a po'gárság szine-javát, az intelligenczi- ának egy töredékét igazi demokratikus fesztelenségben. A casino termei fényben úsztak és a ritka taktikával rendezett terítés, a gondos csíny (?), a körültekintő intézkedések mind megannyi jeleit tanúsítják Dörnyei Ferencz casinoi igazgató kiváló Ízlésének.

Szerda délután illő kiséret mellett érkeztek meg a halak. Mondják, akik látták, hogy a vízben evicz- kélő állatok minden rende képviselve volt és pedig potyka, harcsa, lazacz, csuka, kárász, ezompó, keszeg, menyhal, süllő, czápa, bálna ; két utolsót illetőleg én ugyan, hogy szintén itt volt légyén, szavatosságot

mratt intézkedjék, hozzánk fordult s a közelben múlt sz. Lukács napját tűzte ki fölebbezésc idejéül.

Jóllehet e lölebbezést maga a püspök is helybenhagyta s megígérte, hogy a kitűzött időben meg fog jelenni, sok idő múltával a kiközösítés Ítéletét mondotta ki rája. A föntebb említett Obert mester pedig azt válaszolta, hogy a kettős kiváltság-hamisításról vádolt, ebben elmarasztalt s saját szája vallomása szerint is vétkesnek talált, nem fölebbezett, de nem is tiltakozott apátot püspöke méltóságától megfosztotta és bünbánattartás végett a czikádori monostorba küldötte, honnan bünbánattartás nélkül megszökvén Földvár monostorát világi erővel megtámadta, bizonyos, a püspökhöz tartozó egyházat híveitől megfosztott, s a megvert lelkészeket saját házaikból kifizette.

Midőn ezért többször déztetvén s makacsnak találtatván a püspöktől kiközösittetett, a kiközösítést semmibe sem véve, nem isszonyodott isteni szolgálatot tartani s a monostor javait elrabolni, elharácsolni.

Miután az emlitett bibornok ezekről értesített bennünket, jónak láttuk az ügyet mintkét fél bele- egyeztével reátok bízni; az említet apátot pedig óvatosság tekintetéből az apostoli szék kegyessége folytán a kiközösítéstől az egyház szabványai szerint fölmentettük.

Minthogy pedig az apát irányában mint előadta, kétszeres jogtalanság gyakoroltatott, amennyiben nemcsak monostora szabadsága miatt amannak joghatósága alatt nem állt, hanem a fölebbezés védve miatt is biztonságban kellett volna lennie, melyekről mivel

teljes bizonyosságot nem szerezhettünk, pposoli iratunk erejénél fogva reátok bízzuk, hogy az emlitett s a pörös felek részéről netán felmerülendő uj vádak igazsága érdekében szorgalmas kutatást rendezzetek ; a püspököt elhallgattassátok s az elragadottak, különösen a kiváltság, visszaadására, neki fölebbezést nem engedvén, apostoli hatalommal egyházi fenyíték által kényszeritsétek s mindent rendes állapotba hozzatok, mi az apát eltávozta után megváltozott

Az apátot pedig, mivel monostora a pécsi egyházmegyében áll, a püspök iránt való kellő tisztelet megadására kényszeritsétek s az ítéletet, melyet reá a püspök kimondott, hacsak a hozzánk intézett törvényes fölebbezés után, vagy bármi más ok miatt igazságtalanul nem mondatott ki, mint jogosat, a maga sérthetlenségében megtartassátok. Ha pedig úgy találjátok, hogy a püspök a fölebbezés után az ap. szék iránt való gyűlöletből mondotta ki az átok s kiközösítés ítéletét az apátra, főpapi ténykedéseitől őt mindaddig függeszszétek fel, mig ez ügyben mást nem határozunk. Semmi .... stb. Ha mindannyian

stb. . . . kettő közületek...........Kelt Láteránban 1199.

január 30-án.“

Hogy a püspök, vagy apát kapott-e igazat ezen kiküldött bíróság előtt, adatok hiányában minden részében el nem dönthetjük.

Századunkban mind a két félnek akadt védelmezője. A püspök részén állt Haas Mihály, a negyvenes években földvári káplán, később esperes-plebá- nos, cs. és kir. iskolatanácsos s végre szathmári püspök. Az apátot Fuxhoffer Döme benezésrendü áldozár, ä .„Monasterologia“ nagynevű Írója s ugyanennek átdolgozója Czinár Mór, szintén benezés, védelmezték.

Haas1) rossz néven veszi Fuxboffertől, hogy ez az „Audiatur et altera pars“ elv ellenére az okmánynak csak azon részét közli Monastérologiajában, mely az apát vádjait tartalmazza s hogy Obert feleletét csak egy szóval sem említi. Azután a püspök ártatlansága mellett a következő érveket hozza fel:

1. Az apát a királyi udvarnál hiában panaszkodott.

2. Annak, hogy Kalán a főpapi ténykedésektől eltiltatott volna, nyomára nem akadhatni.

3. A pápa 1206-ban a Csanádi püspökhöz és zirczi apáthoz intézett „Cum in juventute“ kezdeti! hires Deczetumában Píalánról igy szól: „Cum ergo nos eundem Episcopum sincera diligamus in Domino caritate, utpote, qui eum hactenus in Ecclesia Dei columnam immobilem novimus perstitisse, nec cadere posset absque gravi et grandiruina, majori forsafl Ecclesiae, quam personae“ ; mely oklevelet már Kol- ler „perenne virtutis Calani encomium, innocentiae verő testimonium“-nak tartott.

Czinár2) ezekre következőleg felelt;

1. Az, hogy az apát a királynál hiában panaszkodott, mit sem bitonyit ellene, ki a püspök tekintélyének befolyása alatt (egész Dalmát- és Horvátországnak kormányzója volt) a tagadónak tettét elnyomhatta.

J) Emlékek a Duna mentén Földvártól Vukovárifr Danielik: Emlékkönyv II. köt. 3Í9. 1. s) Monast. Regn. Hung- (Fuxhoffer) Recognosit ad íidem fontium et auxit Mauru5 Czinár p. 235.