Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-21 / 51. szám

fordultam én is egyenesen a kaszinóhoz, miután a j hírlapi czikkek a pusztában kiáltó szavaiként hangzottak el!

Mint szobrászunk irja, a meglevő tőke teljesen elegendő a szobornak művészi előállításához. (A marosvásárhelyi Bem-szobor is, Huszár Adolf műve, csak 14 ezer forintba került.) Az tehát a kérésem: Ne szaluszsza el a kínálkozó alkalmat a kaszinó. Ki tudja, talál-e többé szobrászt, ki Garayért annyira lelkesül | s ki inkább ambitióból, mint anyagi haszonért dől- j gozik. Küldjön ki tehát egy nagy bizottságot, mely a szobrászszal mielőbb érintkezésbe téve magát, elkészíttesse a tervezetet, megállapítsa a szobor helyét stb. Mig ezek elkészülnek, mig a szobor megöntve lesz, igy is beletelik annyi idő, hogy a millennium éve elérkezik. S ha egyszer a szobor meglesz, hiszem, remélem, hogy Szegzárd városa lesz oly nagylelkű hires szülötte iránt, hogy a szobrot, mint egyúttal a millenniumnak s a magyar kultúrának maradandó emlékét pártfogásába veszi s azt gondozni, parkkal ellátni fogja stb. A kaszinó örök dicsőséget szerez magának e Széchenyi szellemében való működésével, Szegzárd pedig gondozásával csak a költő iránt tartozó kegyelet adóját rója le! Semmi terhet, semmi különös fáradtságot sem kíván ajánlatom, csak lelkesedést, mely Szegzárd lakóiból, e büszke népből, sohasem hiányzott! Még egyszer a legmelegebben ajánlom soraimat a nagyérdemű szegzárdi kaszinónak s nem hiszem, hogy a régi feledés, hallgatagaiig fedje továbbra is a Garay-szobor szép eszméjét, a régi indítványozók nemes buzgalmát, az adakozók s gyűjtők lelkesedését, mert, mint költőnk zengó az Árpádok előhangjában:

»Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,

Csak elfajult kor hős elődöket!

A lelkes eljár ősei sirlakához S gyújt régi fénynél uj szövétneket.

S ha a jelennek halványul sugára:

A régi fény ragyogjon fel honára!«

A Garay-szobor öreg híve.

A VIDÉKRŐL^

_____

Tolna, 1890. deczember hó 15.

Tisztelt szerkesztő ur!

Becses lapja folyó évi 37-ik számában volt szerencsém a tolnai „Köregylet“ közgyűlésének határozatát, mely szerint Anderle József r. k. segéd-lelkészt tagjainak sorából kizárta, röviden tárgyilagosan és az igazságnak megfelelően közzétenni. A. J. a 38-ik és legutóbb a 48-ik számban úgy tüntette föl soraimat mintha azok légből kapott igazságtalan,

A valóságban meg nem történt dolgot tárgyaltak volna; s hivatkozik az alispán ur semmisítő határozatára, melynek alápján Anderle József kizáratása forma hiba miatt hatályon kívül helyeztetett. Hát kérem, abban igaza van az alispán urnák, hogy az alapszabályok értelmében titkos szavazással kellett volna A. J. kizárni, de kérdem tisztelettel, kell-e titkos szavazást elrendelni, ha az összes tagok a közgyűlésen közfelkiáltással — megbotránkozva a megelőző gyűléseken véghez vitt okoskodásain ős cselekedetein, vérig sértve egy általa a közgyűléshez irt és ott fölolvasott levelének hatása alatt — egyhangúlag kizárni elhatározták? Minek oda titkos szavazás ? Csak azért, hogy az alapszabályoknak tegyen eleget az egylet. Az alispán urnák teljesen igaza volt, midőn megsemmisítette a közgyűlés határozatát s ebbe, ha A. J. belenyugszik, bizony a „Köregylet“ sem bolygatja az ügyet, dehogy A. J. az alis- páni végzésből tőkét farag magának és újra támadja meg a „Köregylet“et és közben engemet, mint aki nem hűen referáltam volna a n. ő. közönségnek, az, mondhatom, csak igazolja múltkori állításom valódiságát. Nem érdemes ugyan a tintára, melyet ügyének megírására fogyasztok, de mert az különben is fogy ha nem mártogatjuk is a tollat, megírom a legújabb, ámbár már túlérett hirt:

Anderle József r. k. segéd-lelkészt a tolnai „Köregylet“ folyó óv deczember hó 14-én tartott teljes számú határozó képes közgyűlésen egyhangú'inditváfiynyal, titkos szavazással a tolnai „Köregyl et“-ből kizárta. De ne higyje A. J., hogy az influenza pártiak, vagy az újabban fölvett tagok szavazatával történt ez meg, utóbbiak egynek kivételével nem szavaztak, az is nemmel szavazott. így történt, hogy 21 szavazat esett 1 ellenében. — Volt ott régi, mindennemű in- | fluenzától ment tag elég, kik az egylet jövőjét szem előtt tartva nem rettentek vissza az egyletet bár fájdalmas, de hathatós operátióval a bajtól megmenteni. Föllebezze meg a határozatot, az alispán ur talán újra meg fogja semmisíteni a közgyűlés határozatát. Egyről azonban biztosítom: a tolnai „Köregylet“ újra ki fogja zárni.

Igazmondó.

MEGYEI IRODALMUNK CSARNOKA.

A Karácsony-éjszaka.

— Vázlat. —

Irta: PASKUSZ EMIL.

Öles hó fedi a partot, nem csoda, mert az élesen fütyölő és metsző szél a Duna túloldalán elterülő roppant rónaságról mind ide hordja azt; a szél megakad a parthoz közel eső meredek hegylánezban. Mikor egy-egy erősebb roham zudul neki nagy erővel ennek a kopasz hegyfalnak, a melyen még a hó sem marad meg I pedig egyebet nem tehet, mint hogy a meredek sziklafal lyukjaiban fészkelő madarakat verdesi oda; a szél a hegyről visszaütődik, úgy, hogy a parton egy rettenetes, meg-megujuló forgószél támad belőle, melyben megforgatja sűrű hó között a túloldali erdőből letört faágakat, felkapja őket magasra és ha már meg- tánczoltatta, akkor úgy odavágja, hogy az még a j fagyott hóba is belesüpped.

Itt, a kietlen, zord pusztaságban, ebben az Isten- itéletes időben egy emberi alak tör előre, hol sietve, hol vánszorogva, a mint éppen a szél engedi.

Mily sajnálni való teremtés lehet ez, hogy ezen, a neki — vallása szerint — szent napon: Karácsony napján, itt kell vergődnie ?

Divatos öltözékben, szép, de feldúlt arczczal, — ugyan hogy kerül ez az alak ide? Hova siet ez? Mikor úgy siet, nem tudott más utazási módot találni a hegyen belül fekvő országúton? Az olcsó vasúton? Siet, rohan előre, a nyakán lógó. fehér selyem I cachnót sikerült a szélnek kioldani és ujjongva elkapja, messze, előre röpítve; a mi vándorunk ezt nem is veszi tudomásul, hanem a mint most egyszerre szemben kapja egy rendkívül erős szélroham, felbukik. Jól odavágódva a fagyott hóra. Feltápászkodik, felnéz a szürkeség felé, a mi most az eget képviseli és úgy elkaczagja magát, hogy az még a vad orkánból is messzire kihallatszik.

Egy vén farkas követte a nyomát, de erre az őrült kaczajra megfordul és elinal; ilyen bolondot, kinek itt jókedve van, még ő sem látott, ilyet ő nem eszik.

Honnan került ide ez a bukdácsoló alak?

Egy szép városból, hol neki gyönyörű palotája van, melyben a szolgáknak egy egész serege lesi ura és parancsolója intését. — A hol ő neki még e zord télben is egy kis földi paradicsoma van, nagy. üveggel fedett kertjében, a hol ő ezrével ápoltatá és dédelgető mindazon virágokat, melyeket emberi ügyesség a gazdagok számára ilyenkor is illatoztat, a hol a fényűzés és pompa az azelőtt ősi ódon termekben most a legmagasabb fokra ki lett fejlesztve. És mindezt miért ? Egy szép asszonyért. A ki a főurnak — felesége. Ha szeretőnek igyekezett volna igy kedvében járni, az csak sport, avagy csak egy mulhatlan, szükséges módja leendett volna a csábitásnak. De a jó ur a saját hites feleségének igyekezett olyaténkép kedvében járni. És ez nem sport, nem kényszer, hanem a természetes, affeetálatlan, igaz — szerelem. Imádta a feleségét, mint egy szentet, rajongott érte, mint egy gymnasista és • daczára annak, hogy még lány korában azt egy szívtelen kac.zérnak kürtőié a fáma, úgy hitt benne, mint egy evangéliomban. Mióta házas, nem volt neki — a makacs férfinak, ki csak azért politizált, hogy ellenkezhessen, ki csak azézt volt atheista, hogy ma- kacskodhassék — saját kívánsága. Csak a felesége szemeiből leste, hogy ugyan az mit óhajthatna még. És az a nagy bálvány-ember örült, mint egy gyermek, ha az valami lehetetlennek látszót kívánt és ő azt megszerezte. Soha asszony még jobban szeretve nem lett.

Nem is lehetett e szép asszonynak panaszkodni, hogy férje a clubba megy, mert az alig távozott oldala mellől.

Talán éppen ezért, vagy ki tudja, miért — mert ki fejtheti meg az asszony szive myszteriumait — kellett a jó urnák imádott feleségét egy álbarát karjaiban meglepni ?! — :-----Pu

szta ökleivel úgy agyba-főbe verte a szerencsés csábitót, hogy azt a szolgáknak félholtan kellett dühöngő urok kezeiből kiszabadítani. Valószínűleg emberfeletti düh késztette őt erre, avagy mert ily aljas embert nem talált a párbajra érdemesnek. A hűtlen asszonyt, becsülete és földi üdve porba gázló démonát, elűzte házából.

Már most biztosan tudom, hogy kiváncsiak, mi módon fúródott ez oda, hogy jutott a nyílt sebbe, s ha már ott van, mi módon képes ily változást előidézni.

Volt szerencsém érinteni, hogy ezen kis lé- nyecskék mindenütt ott vannak, plane egy bizonyos fajuk. Ide tartozik a piogenusok faja, vagy magyarul a geny-élesztők faja. Azt is volt szerencsém említeni, ha két test vegyül, ott a tömecsekben a parányok más csoportosulása által numerice és geometrice változás áll be. Már most a genyterjesztő coceus a vérsejtekkel vegyül, ezen tömecs alakilag és tartalmilag más lesz, egy harmadik test támadt, a geny, mely sem az egyik, sem a másikhoz nem hasonlít többé. Vannak, mint mondám legkülönfélébb ilyen élősdi lényecskék, melyek specziális szervet támadnak meg.

Szabadjon egy néhány példát felhozni. A dif- teriának vagyis roncsoló toroklobnak megvan a specialis élősdije, a gümő bacilusa, a cholera specialis bacilusa a tifus bacilusa, stb. Ezek specialis fajták, melyek bizonyos időben, bizonyos tájon, mindig ugyanazon specialis szerveket támadnak meg.

A difteriánál leginkább a törökőrben ütik fel tanyájokat, gümőkórban leggyakrabban a tüdőket, a hasi tyfusban a beleket, a cholerában a gyomrot és beleket és ott idéznek elő betegséget. Ezen betegség miért, és hogy terjed, mi módon teszi tönkre a szervezetet, ismét nem tartozik mai felolvasásom szűk keretébe. Egyet azonban nem hagyhatok érintetlenül, mert látom, hogy a kíváncsiság és tudvágy egynéme- lyikét mégis bánthatná, a mennyiben . azt szeretné tudni; hogyha például ezen specialiter mérgező lényecskék a kör vagy környi levegőben vannak, miért nem mennek sorra, és miért nem pusztítanak mindegyikénél. Ezekre azt felelem : Először nem hatolnak minden szervezetbe egyenlő nagy mennnyiségben, másodszor sok szervezet magában rejti az ellenfegyvert, hogy az élősdieket saját erejéből legyőzhesse, s végre nem bukkannak mindenütt kellő termékeny talajra.

Mi lehet azon ellenfegyver, és mit értünk termékeny talaj - alatt. Az ellenfegyver magában a vér vagy mirigysejtekben rejlik, mert a milyen picziny az ellenség, ép oly parány azon fegyver mely a sejtekben és a sejt körül van. Ezen fegyvert »Phagoci- táknak* nevezzük. Kezdődik a harcz, melyik az erősebb? Ha a sejtek, az elein még kevés számban levő bacilusokat legyőzhetik, akkor a szervezetre a győzelem biztosítva, ha nem, akkor a bacilus rövid idő alatt iszonyú nagy mennyiségben felszaporodik és kezdi a pusztítást auf Gnade und Ungnade. Itt már problematicussá válik, ki lesz a győztes, a szervezet, vagy a bacillus. Ami a talaj termékenységét illeti; hivatkozom koszorús költőnkre, aki azt mondta: sasok sast szülnek. Serofuloticus, tuberculoticus szülők csakis ilyeneket szülnek. Itt a dispositió, itt a termékeny talaj. Olyan vér, mirigy, izom, csont, sejtek, melyeknél az életképesség már a priori nem mondom hiányzik, hanem nagyon alantos nivoeura le van nyomva, ott nagyon csekély számú bacillusnak jelen kell lennie, hogy az első akadályt legyőzzék, és ha egyszer azt legyőzték, és a szaporodási tényezők meg vannak. Ephemer dolog voltna azt elhinni, hogy ilyen előfeltételek mellett ezen lényecskék capituláljanak, hanem vagy rohamban győzik le az ellenséget, G a 1lopirende Schwindsucht, vagy lépésről-lépésre egy egy életre való szervet pusztítanak.

Tisztelt közönség! Ez tény, erről lépten nyomon bárki meggyőződhetik. Ki nem látott serdülő ifjakat, bájos leányzókat, akik 18, 20, vagy 22-ik évökig, vidámak, életre valók, mintha örökké fiatalok, életerősek akarnának maradni. Egy szép reggelen felébrednek, köhicsélnek, a köhicsélésből mindig erősebb köhögési rohamok fejlődnek, Az üde arezszin, mely még rövid idő előtt a fölkelő nap verőfényéhez hasonlított, most már a lenyugvó nap búcsúzó sötét pírjához hasonlít. A fiatal teremtés lankasztja fejét, lábait alig huzadozhatja maga után. Tagjai bágyadtak, sorvad. Sorvad, sorvad. Sorvad a szülők, rokonok, talán egy kedvesnek szive reménye, jövendő támasza. Sorvad, alig tud már érthetően beszélni. Levegőt kérek, nyissatok ajtót, ablakot. Levegőt kérek, szeretnék élni. De a kis ellenség nem kegyelmez, a legkisebb darab tüdejéből is kiszívja az élet erőt, elég egy utolsó sóhaj, még egy utolsó — hörgéshez hasonló lélegzet vétel, és vége egy fiatal életnek. Ez az életkor, melyben a tüdő bacillusai leggyakrabban áldozataikat szedik. Felkeresik a koldus kunyhóját, a fejedelmek palotáit sem kímélik.

Az orvosi tudomány korifeusai és bajnokai, akik ezt felismerték, ielisnterték saját életök és egészségük koczkáztatásával; nem kíméltek időt, az éjjelt nappallá tették, hogy lépésről lépésre nyomozzák az emberiség ezen pusztítóit. Az első, aki ilyen irányban működött, büszkén említhetjük, magyar ember volt. Se- melveisz pesti szülészeti tanár, ő fedezte fel legelőször a gyermekágyi láz ragályozóit. Nem oly könnyű volt