Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-21 / 51. szám

Némelykor napokig szokott bezárkózva lenni termeiben, a mennyből kiűzött bűnös angyal által ott hagyott ruhadarabokat és még az ő parfumejától illatozó más emlékeket sírva csókolva, máskor meg dühöngött, mint egy ösztönvesztett vadállat, tört, zúzott és nem ismert senkit..........

Karácsonykor, mikor még a legszegényebb szolgának is van egy kis boldogsága, mikor az embereknek nemcsak a ruhájuk, hanem az arczuk is olyan boldogan Unnepies, ekkor ezen a napon nem állta ki nemcsak a palotájában nem, hanem az utczán sem, szökött ki és nyargalt a Duna mentén a vi- I harban. Nem érezte ő a fagyasztó éles szelet csak sietett a benső forrongó szenvedélytől, a maró kíntól űzetve tova.

Már sötétség uralkodott a zord tájon, a rövid napnak gyorsan vége van, a nap lenyugtával a szél is lecsillapodott. A szerencsétlen szegény gazdag ember sietett tovább, mint egy űzött vad, talán a sötétséget észre sem vévé, azután a hó eléggé világított ilyen gépies nyargaláshoz, vagy a sok fehérség úgy elvakitá, hogy semmit sem látott.

Esti tizenegy órakor azt vévé észre, hogy egy falu egyenes széles utczájában van. Hogy hogyan került ő oda azt nem tudja. A házak mind homlokkal néznek az utczára, két ablakuk van, többnyire gyengén megvilágítva, olyan szép egyformák, mint akár két sor barátságosan mosolygó öreg asszony; az utczán férfiak, asszonyok mennek hallgatagon, nagy imádságos könyvekkel a hónuk alatt, nem ujjongva, mint a városi ünneplők, kik örülnek, hogy bilincseiktől kőt napra megszabadultak. Ezek őszintén áhítatból ünnepelnek. A nagy városban a plebs megkapja havi bérét vagy munkájának accord diját, ha Isten csapásokat mér is az országra, ők azért ezt közvetlen nem őrzik, legfejebb az urak, hanem ez a szántó-vető földmives nép, a melynek egész évi fáradságos keresményét egy kis eső kimaradása vagy egy köd tönkre teheti, ez a nép már közelebb áll Istenhez, ez ezt a két napot nem a szabadság élvezésével — a mely úgy is megvan néki — hanem őszinte imádkozással és áhitatos énekléssel tölti.

A Dunánál kezdődő széles utcza végén, keresztben állt egy templom. A sűrű ködös atmosphcrából kellemesen vált ki ős az igen magas csúcsíves, a sok gyertya lángtól pazarul világos ablakaival, az éjféli ! misére hivó összes harangjainak kondulásával, úgy nézett ki mint egy malasztterjesztő szent anya.

Az összes gyertyák meg voltak gyújtva a csillárokban, mintegy édes meleget sugározva a magas ablakon és nyitott ajtókon ki a hideg ködbe. A szép goth templom fényárban úszott, mely a ködben mint egy elmosódó aurole övező.

Itt a templom előtt végre megállt a szerencsétlen főur; az emberfeletti fizikai megerőltetéstől és az iszonyúan kínzó lelki fájdalomtól elcsigázva végre megállt, mőlabusan bámulva a körülötte bandukoló

népre, kiket csak most látszott őszre venni, vala- I mint az előtte ragyogó egyházat.

Fáradt ős kimerült volt-e nagyon, vagy ennek a kora gyermekévei óta megrögzött atheistának a keblében fellobant-e egy szikrája az istenfólősnek, vagy e pillanatban átórezte, roppant gazdagságának ős legszebb éveinek daczára mily egyedül ős elhagyva I áll ő szerencsétlensége közepett, midőn itt állt az andalító orgouahangon önkénytelen elmerengve, néki is mint minden istentagadónak, ha nagy csapás éri, öntudatlan ajkára jött, ez ihletteljes pillanatban, e két szó: „Jaj Istenem!“

Szivéhez kapott. És a nagy ember, politikus, atheista és ami még ennél is rosszabb: — filozóf, ott ült a jámbor parasztok között a pad- ban és halkan éneklé velük a karácsonyi éneket . . .

Talált végre enyhülést a kínzó lelki fájdalom ellen, milyen jó volt néki most ott ülni és énekelni.

Megszűnt az önkinzó elmélkedés asszonyról, hűségről, szerelemről, becsületről, istenrő, hitről és bölcselkedés nélküli vakbuzgóságról. Nem filozófiáit többé arról, hogy mi az imádság. Hogy váljon az egy üres levegőnek eresztett forró lehelete-e egy embernyi porszemnek, amely úgy eltűnik abban a nagy űrben mint más milliónyi lehelet? Avagy hogy az váljon valóban egy forró fohász-e, a melyet a mindenható Isten meghallgat?

Megszűnt gondolkodni, ős boldog volt. Talált végre mégis valakit ezen a világon, akinek kipa- naszkodhatta magát, akihez segélyért, maró kínjaitól való megszabadulásért könyöröghetett és ez volt a vallás.

Istene, lelki támasza minden szerencsétlennek.

KÜLÖNFÉLÉK.

— Arczkép leleplezési ünnepély. Valóban lélekemelő s megható ünnepélynek voltak mindazok tanúi, a kik folyó hó 11-én a városháza nagytermében boldogult Verbóy Szluha György volt szeg- zárdi apát-plébános jól sikerült arczképőnek leleplezésén megjelentek. Többek közt ott láttuk Hanny Gábor apát-plébánost, Boda Vilmos orsz. gyűlési képviselőt, özv. Ferdinánd Józsefnét, dr. Diczenty Pál orvost, Ferdinánd Antal nyugalmazott századost, Krámmer János polg. isk. igazgatót, Vargha Lajos m. ár vaszóki ülnököt, Föglein János községi bírót, Udvardy Sándor kereskedőt, a kath. tanító testület több tagját, a községi jegyzői kart és az elöljáróságot, valamint az iparos és földmivelő osztály számos tagjait. Hanny Gábor apát-plébános, mint az ünnepélyt rendező-bizottság elnökének emelkedett szellemű beszédje alatt hullott le a lepel bold. Verbóy Szluha György arczképéről, melyet közadakozás utján gyűjtött összegből festetett meg az e czélra alakult bizottság. Beszédének folyamán köszönetét mondott dr. Diczenty Pálnak, ki az eszme megpenditője volt, úgy szintén mindazoknak elismerő köszönettel

adózott, a kik a kegyeletes ügyet filléreikkel s buzgó közreműködésükkel sikerre jutni segítették. Ekkor Fájth Lajos s. lelkész felolvasta az elhunyt apát életrajzát, melyet nagy fáradsággal és utánjárással összegyűjtött megbízható adatok alapján. Ezért Fájthot a közönség a felolvasás végén lelkesen megéljenezte s többen gratuláltak neki. Végül Föglein János községi biró köszönetét mondott a bizottságnak és a képet a község birtokába vette.

— Kinevezés. Dr. Dulánszky Nándor pőcsegy- házmegyei püspök a megüresedett kakasdi plóbánosi állomásra Anderle József tolnai s. lelkészt nevezte ki, a ki hivatalát már el is foglalta.

— Pénzügy-igazgatóság köréből. Dr. Szuszits Béla, kiváló szorgalmú ős jeles képzettségű pénzügyi fogalmazót a nagyméltóságu m. kir. pénzügyminisztérium saját kérelmére a szegzárdi m. kir. pénzügy- igazgatóságtól a fővárosi pénzügyigazgatósághoz helyezte át. Fenn uevezett fogalmazó, ki rövid ittléte alatt tiszttársai szeretetét és tiszteletét legnagyobb mértékben megnyerte, — e hó 15-őn vett búcsút tőlük.

— Hitközségi ülés. A szegzárdi rom. kath. hitközségi tanács és iskolaszék folyó hó 14-én Hanny Gábor apát-plébános elnöklete alatt rövid ülést tartott. Az elintézett ügyek bejelentése után a tanács nem bocsátkozott a tárgysorozatban előre jelzett évi költségvetés megállapításába, mivel az építkezési számadások átvizsgálásáról a jelentás még nem érkezett meg. Pénztárnok utasittatott, hogy az iskolai adót az uj költségvetés összeállításáig a mostani adókulcs szerint vesse ki. A bemutatott zálogolási ős becslési jegyzőkönyvekből megütközéssel győződött meg a tanács, hogy több ezer forintot tesz ki az idei adóhátralék. Határozlatott: hogy haladéktalanul a legnagyobb szigorral a tetemes adóhátralék végrehajtás utján még ez évben beszedessék. Stann István építésznek számlája, mely néhány ezer forintot tesz ki, akkor utalványoztatik ki a hitközség pénztárából, ha a végleges leszámolásban felmerült akadály el lesz hárítva. Fejős Imre liitk. tag indítványára elhatároztatott, hogy a hitközség ingó és ingatlan vagyona, valamint az iskolai felszerelések is leltároztassanak. A leltározással az iskolaszéki elnök, pénztáritok és .Föglein János bízattak meg. A belv. plébánia javadalomhoz tartozó külkert megvétele tárgyában már két ajánlatot terjesztett be a hitk. tanács az egyházmegyei főhatósághoz; de miután a két ajánlatot tevőn kívül még mások is reflektálnak az említett telekre, azért határozatija^ kimondatott, hogy árverés utján fog eladatni. A vallás- és közoktatási miniszter a „Balkán-félsziget“ és „Magyarország Pénzintézetei“ czimü művekkel ajándékozta meg a szegzárdi rom. kath. iskolát. Az adományt a hitközségi tanács köszönettel fogadta.-- Vadászat. Verbói Szluha István nagybirtokos folyó hó 15-őn alsó-szent-iványi birtokain sikemég akkori időben a világgal, sőt az orvosi világgal elhitetni, hogy létezik egy specialis kóranyag, mely a levegőben úszkál, mely ugyan nagyon piczi, és daczára annak képes egy egész kórház gyermek ágyasait megmételyezni, és biztos halálra küldeni. Szegény Semelveisz süket füleknek praedikált, nemcsak hogy nem hitték, hanem ellenérvekkel bebizonyították, hogy bolond. És addig bizonyították, hogy bolond, mig maga is elhitte, és mint olyan a tébolydában halt meg. Voltak azonban mégis olyanok is, akik nem ítéltek felületesen, hanem a kijelölt utón tovább haladtak, és Ariadne fonalát kezökbe vették. Ezen fonalat kezébe tartva, a hires angol sebész Lister volt, ő is kereste az ellenséget, mely a sebészeti koródákon azon sok genymérgezést, és sebkörüli orbánczot okozza, ő is, mint Semelveisz az ellenséget talán kellő segédeszközök hiányában, még szemtől szembe nem ismerte, mind a mellett egy hathatós fegyvert talált ellenök, a fertőztelenitést.

A fent említett halhatatlanok által kijelölt útra reá lépett a világhírű Koch Róbert, aki mint egyszerű igénytelen falusi orvos pályáját megkezdte. A boroszlói Kohn botanicai tai.árral megismerkedett, és ott a finom górcsövezést elsajátította, ott már a lépfene ba- cillusait fedezte fel. Ez sikerülvén, életfeladatául tűzte ki, hogy a betegségek legveszélyesebbjeit is kifundálja. Meg akarja ismerni a cholera és gíimőkor okozóit, és ha az emberiség ezen pusztítóit felismerte, fegyvert is i fog ellenük találni. Nem nyugodott. Elment Egyptom dögleletes levegőjébe. Ezer és ezer cholera beteg és halott közt minden idejét töltötte. Ürülékeit, gyomrokat, bélhártyáit legtüzetesb vizsgálat tárgyává tette. És sikerült a cholera okozóját egy véghetetlen picziny pálcza alakú élősdi alakjában felismerni. Nem a véletlenség vitte reá, mint a korszakot alkotó angol. Jennert a himlő-oltással. Nem, ő az előre kitűzött czél felé, biztos és öntudatos léptekkel haladt, és sikerült neki. Az ő magasztos példáját mások is követték, vagy pedig együtt fáradtak vele. Például a világhírű Pasteur. Miután az ellenséget felismerték, hathatós fegyvert is kerestek. A szerény falusi doctor most már nem a nyílt síkra ment, hanem otthon szerény magányába visszavonult, lakszobáiból dolgozó szobákat alakított. Ott töltötte éjjeleit, ott szórakozott. És miben találta szórakoztatását ? a munkában. Mely munkáját most már oly erkölcsi siker koronázza, a mint eddig senkiét sem. Ámbár a gyarló emberiség kaján irigysége Koch . nimbusát mérges tajtékokkal már kezdik mocskolni, s Semelveis és Koch ideje közt a tudomány már oly bástyákat emelt, melyeken keresztül a legsziszegőbb képmutatók sem bírnak már valakit a bolondok házába küldeni. Koch az ő arse- náljában is talált fel fegyvert; de nem öldöklő, hanem éltető fegyvert. S mig a legrégibb ősidőktől kezdve a mai tizenkilenczedik század végéig, a hires emberek azon törték eszöket, mi módon lehetne minél több embert nyomorulttá és koldussá tenni, hogy lehetne minél több családapát biztos halálba küldeni, távol szeretett családjok és gyermekeiktől, addig Koch Róbert azon fáradozott, hogy talán ugyanannyi életet adjon vissza az emberiségnek, ugyanannyi serdülő ifjút, virágzó leányzót tartson életben. Szobrokat emeltek a vitéz fővezérnek, diadalkocsikban vitték a ki százezrek életét egy tollvonással, egy véletlenül sikerült hadi csellel kioltotta. Milyen szobrot, milyen diadalívet emeljünk, adjunk olyanoknak, akik az ágyuk helyett a golyó-szóró és gyorstöltő fegyverek helyett egy piczi fecskendővel és I egynéhány csepp folyadékkal ugyannyi életet mentenek.

De ne higyjék, hogy akár Koch, akár más tudós meg fog állani. Nem 1 Haladni lógnak! Nem fogják öntelt megelégedéssel a dolgozó szobájokat ott hagyni, hanem vasbuzgalommal és határt nem ismerő odaadással tovább fognak dolgozni, hogy, hogy nemcsak a múltak bűneit jóvá tegyék, hanem úgy a jövőben minél több csapástól megóvják az emberiséget. És ha esetleg még ma az orvosi tudomány a betegségek gyógykezelését illetve, talán még sok kívánni valót hagy maga után, vitorláinkat nem szedjük össze, kibontjuk és telve reményekkel a jövő iránt hajóká- zunk a biztos rév felé. El fog jönni az idő, hogy sok várva várt kívánságunk teljesülni fog. Talán közel van már, talán nem. De bármikor teljesüljön is, az utat kijelölték, haladni fogunk, és haladni fognak rajta, mig a ragályok legtöbbjét megismerjük, még az ellenszereket feltaláljuk, hogy a beteg minél kevesebb legyen, és a már meglevő, minél biztosabban gyógyuljon. És ha majdan egyszer az igazságos és részrehajlatlan történetíró az elmúlt időkre egy visszapillantást fog vetni, alig hiszem, hogy keserű mosoly sóhajjal keverve nem e fog ébredni e sorok megörö- kitésénél, hogy ezer és ezer év kellett, hogy szabadalmazott és nyílt öldöklés, nyomoritás után állott be egy visszahatás, mely magában annyira magasztos volt, mint amaz utálatos.

Engedelmet kérek, hogy felolvasásom végén ismét eltértem a kijelölt útról, de első Ízben ember vagyok aztán orvos. Mint ember, mint orvos minden alkalmat kell, hogy megragadjak, hogy áhítattal, büszke önérzettel beszéljek oly férfiakról, mint Pasteur, Semelveisz, Lister és Koch Róbert. Köszönöm jóakaratukat és elnézésükért esedezem, ha türelmüket oly sokáig próbára tettem. _______