Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-11-30 / 48. szám
vét. S itt ismét hol érhetnénk el leginkább czélun- kat, mind a népiskolában? Ha az utolsó húsz esztendőben kissé jobban tettük volna kötelességünket ez irányban, úgy ma már — ha nem is tudna mindenki magyarul, de mindenesetre tovább volnánk, mint vagyunk; mert nemcsak, hogy német ajkú községeinkben a magyar nyelvet nem bírják, hanem még „inteligentia“ elnevezésére igényt tartó, fontos közhivatalban álló egyének vannak nagyobb helyeken, kik ha „jó napot“ vagy „jó estét“ mondanak is s ha nem adnánk magyar kenyeret nekik, azt talán e nyelven kérhetnék is, de három sort magyarul helyesen írni, vagy nyelvtanilag elemezni képesek nem volnának. És ily egyénekre, kik húsz esztendő alatt nem tudták vagy nem akarták, hazánk nyelvét megtanulni, a kormány közege, a kir. tanfelügyelő szeme láttára bízzuk gyermekeink nevelését és oktatását; mert a néptanítók közt, nagyobb városban is találunk ilyen különlegességeket alkalmazva oly tanintézetnél, mely intézet már a hetvenes években is a magyarosítás érdekében annyira ment, hogy felsőbb V—Vl-ik osztályában már egyes tantárgyakat u. m. hazai történelmet, föld- és természetrajzot magyar nyelven taníthatta s ahol a tanítók is i vagy elsajátították volna hazai nyelvünket, vagy más pályán boldogítanák a világot; de ez intézet nem volt felekezetű, sőt a kormány segedelmét is igénybe vette, meg kellett tehát buktatni és egy egyszerű, de erélyes pap meg is buktatta. (Isten fizesse meg neki.) Felekezetivé lóvén az iskola, a magyarosodáson fáradozó egyének visszahúzódtak, nehány jó tanító helye — a magyar nyelvet nem biró — apá- czákkal lett betöltve, ma már nyoma sincs a magyarosodás iránti buzgalomnak. Tehát ha magyarosodni akarunk s ezt a népiskola utján elérni óhajtjuk, kezdjük azt meg a tanítókon, akik ma is még — tisztelet a kivételeknek — mind magyarul nem tudnak. Y ............. A V IDÉKRŐL. ____ Gyanús rendőr. Múlt szombaton, e hó 22-én este 10 óra után egy itteni, — hazafelé induló polgár három szállás czigányt pillantot meg akkor, midőn azok a városon -kívül elterülő Reder-féle malom kerítése mögött bujkálva — ott lefeküdtek; gyanúsnak tartván e dolgot, azonnal a községi bírónál Becker Jánosnál, — annak saját házánál jelentést tett. Biránk maga, és mások — úgy két községi rendőr közbenjötte mellett — a három oláh vándor czigányt elfogta, s miután azoknál különféle ajtó és zár felfeszitéséhez szükséges eszközöket, baltákat vésőket és vasrudakat talált, — megkötöztetve, sőt mindhármat összekötve — a rendőrök — és két itteni fiatalabb polgár által a községi börtönbe elkésérni rendelte, útközben L.............községi rendőr (a pará dés őrmester) a vele volt rendőrt, — az elfogottaknál talált és a helyszínén hagyott eszközök elhozatala végett visszaküldötte, a vele volt két polgárt pedig úgy távolította el, hogy azokat, — noha a kisért czi- gányok egész csendesen haladtak — a csendőr laktanyába — csendőrökért küldötte, — de e két kül- döncz alig volt néhány száz lépésnyire a midőn lövést halván visszasiettek, itt azonban már csak L............. rendőrt egyedül, a czigányoknak pedig hült helyét találták, azok hovaléte után kérdezve, e rendőrtől megtudták, hogy a három meg — és összekötött czi- gány közül kettő kelet, — egy pedig nyűgöt felé szaladva megszöktek, — ő utánok lőtt, de nem talált el egyet sem. (?) Furcsa eset, s e rendőr ma is még szolgálatban van, és semmi féle erélyesebb, alaposabb vizsgálat eddig sem történt, noha arra elegendő ok volna már az itt elmondottak, — de emlékszünk arra : hogy évek élőt is történtek oljA dolgok, melyeknek további ki- fürkézése csak azért maradt abban, mert az érdekeltek a bosszuállástól féltek. Emlékszünk, hogy a czi- kói csárdában néhány év előtt elkövetett irtóztató gyilkossággal igen alaposan czigányok voltak gyanúsítva, — hogy Engel H. P. s fiai czég bolt betörése alkalmával ismét czigányok gyanusitattak és mindkét esetben L.............rendőr volt — mintegy a többi rendőrök kon andansa — a kinyomozás és esetleg el fogat ássál megbízva. — Mindkét esetben a vizsgálat eredménytelen volt daczára annak, hogy annak nyoma oly útra vezetett, melyhez említett rendőr közel állott. Hogy a boszuállástóli félelem sem igen indokolatlan, igazolja azon véletlen körülmény, hogy Willinger Márton volt biró — már évek előtt e rendőrt elbocsájtotta szolgálatból, és az hegycsőszé lévén azon hegyen a hol kis idő múlva Willinger Márton esperes présháza leégett; — még is e terorizálást tovább tűrni, ez embert pláne rendőrnek tartani nem lehet. A mennyiben tz utóbbi eset a t. járási hatóságnak bejelentve nem lett, — arra e helyen ennek figyelmét felhívjuk. Bonyhád, 1890. november 23. y..... Bátt aszék, 1890. november 20. Tisztelt szerkesztő ur! . A helybeli iparos ifjak újból megmutatták, miként az általuk képviselt ügyet becsülettel szolgálják. Mint a múlt évben, úgy most is e hó 15-én iparos ifjúsági mulatságot rendezett Nyers Pál ur vendéglőjében — még pedig az ipariskolai taneszközök beszerzésére. A tiszta jövedelem 25 frt volt, mely rendeltetési helyére jutott. Felülfizettek: Matics János 20 kr, Bauer Antal 50 kr, Kliebert Ferencz 20 kr, Nyers Ignácz 50, Weisz Lajos 1 frt, Marberger Miksa 50 kr. Bajomi Vilmos 50 kr, Kleiszner György 50 kr, Reinhart János 50 kr, Szélig Gáspár 50 kr, Mayer Mihály 50 kr, Mayer Péter 50 kr, Táfner János 50 kr. — Isten áldja meg! Ez a párbeszéd, mely szobám vékony falán keresztül hallatszott, ébresztett lel kora reggel. Ámbár a hallgatódzás egyáltalában nem természetem, de akarva, nem akarva, mindent meg kellett a falon keresztül hallanom. No szegény 8 gyermek atyja, veled ugyan köny- nyen elbántak I Már a fal felé fordultam, hogy még egy ideig alszom, amidőn a szomszédból újabb nesz hallatszott. — Ordögadta telhetetlen kecskéje, folytonosan háborgat 1 Az az egy igaz, hogy kecske létére az Úristen áldott jó birkatermészettel áldotta meg. Egy biztató szó — és ez neki elég. — Szinte reszketek, ha rágondolok, hogy a mai napra annak az átkozott nyelves . . . — No már akár átkozott, akár nem — kiáltá egy vékony női hang a szomszédból — azt mondom én az urnák, hogy vagy kifizet engem egészen, vagy felzavarom mindennap hajnalban. Azután meg azt meri mondani, hogy én vagyok a tolakodó, mert a pénzemet követelem, no ez már aztán igazán disznóság. Azt mondhatom az ifjú urnák, ha én olyan tekintetes ur volnék, én nem hagynám magamat azért a pár forintért egy szegény asszonytól annyit zaklatni. — Hallja lelkem, nem kell úgy kerepelni menynyit is tesz ki az a számla ? — Húsz forintot? — Jövő hó elsején biztosan ki fogom fizetni, addig legyen csak türelemmel, most fizettem éppen a háziuramnak meg a szabómnak, maga is beláthatja azt, hogy egyszerre nem lehet mindenkit kielégíteni. — Amit mondtam, megmondtam. Pénz nélkül, még ha kidobb, sem hagyom el ezt a szobát . . . Ettől k. szomszéd bizony jogos volt félelmed, nem irigylem tőled az ily látogatókat. Még tovább is folyt a párbeszéd a szomszédban, de az álom annyi erőt vett rajtam, hogy beszélgetésük nem érdekelt már. Elaludtam. Mintegy fél óráig alhattam, amidőn hatalmas, mély hang ébresztett fel álmámból. Ijedten ugrottam ki ágyamból és néhány pillanat kellett, a mig a helyzet tökéletes ura lettem. Ahál ez valószínűleg ismét szomszédom egyik látogatója lesz. Föltevésemben nem csalatkoztam. — Ja das geth net a so? Wass gondolni az ur? majd én ingyen adni Quatier ? Minden éjjel fölzavarni a kapu kulcsért, und nix fizetni ? Ja das geht net a so? Was glaubensten ? Entweder — oder! — No, no bácsikám, nem kell haragudni, legkésőbb jövő hó elsején kifizetem azt a pár hunczfut fői intőt. — Was, maga engem tulajdon ház hunczfut nevez ? ha ? was ? mi ? — Dehogy, Isten mentsen meg kedves Hauss- herr bácsi, szó sincs róla, hogy ez önnek szólt. Legyen nyugodt, jövő hó elsején teljesen ki fogom fizetni, ép most fizettem ki szabómat, mosónémat, hát tudja kedves Hausherr bácsi, egyszerre nem megy minden. Miben állapottak meg azt nem tudom, mert sietve kaptam fel ruháimat és igyekeztem hazulról menekülni, félve attól, hogy én is kaphatok egy-két ily kellemetlen látogatót. Mert hiába, bár kedves, de azért mégis veszedelmes nap a magunkfajta emberekre nézve az a hónap elseje. Sáros Károly. I Schneider Ádám 50 kr, Dörnyei Ferencz 1 frt, Szá- niel János 50 kr. A lelkes rendezőség: Bajomi Ferencz, Gauser János, Gauser Nándor, Kappelmayer Frigyes, Knittl Lajos, König János, Vasváry József, Neller János, Riepsaunn Mihály, Steindl János, Szauer Márton, Mészáros József, Holczer József és Bauer János ; valamint a t. fdülfizetők fogadják őszinte köszönetét a báttaszéki ipariskolának. _____________TÖVISEK. An drás-napján. Tövisező Palást barátunk e lap folyó évi 42-ik számában, Teréz napja alkalmából tövisezvén, jól bekvaterkázott s végül az olvasó Terkáiért is kiürítvén nehány kvaterkát., felhívja figyelmünket, hogy a jövő hónap — már mint november — végén viszonzásul mi is igyunk az ő, t. i. Palást egészségére egykét kvaterkát s kívánjunk neki hosszú életévet. No, kedves Palást barátom, részemről szívesen áldoznék fel magamnak nehány kvaterkát András- napja előestéjén, ha annyi kollekta borral rendelkezném, mint te, tisztelt Bandi barátunk. De mivel ez nincsen, venni meg nem tudtam, hát csak igy egy pár szellemi kvaterkával köszöntlek fel kedves Bandi barátom, kívánom, hogy oly hosszú s oly boldog életet élj, mint a mennyit s a milyet csak magad kívánsz magadnak. De miután te, kedves barátom, névnapoddal együtt álnevedet, a Palást nevet is megünnepelheted, én különösen kívánom, hogy, mint e lapok kedves tövisezője, még soká, de nagyon soká élvezhessük Palást töviseit; de — mint magad jósolád — a „Jeri- chói kürt“ megjelenése után lesz-e alkalmunk töviseidet ezen lapok hasábjain is olvashatni ? Mert, ha a nagy lárma, kürtzaj, csörömpölés oly hatással lesz lapunkra, miüt egykor Gedeon zaja Jericho falaira, úgy bizonyára te is meg fogsz szűnni tövisezni s leveted a „Palást“-ot. Ép azért kétszeresen kívánom, hogy úgy is, mint Andrást, úgy is, mint „Palást“-ot az Isten sokáig éltessen. Most pedig bocsánatot kérek a t. olvasótól, hogy ennyire személyeskedtem; kárpótlásul ime leirom András-napját s az ahhoz fűzött emlékeket és babonás históriákat. Szent András apostol szent Péter fivére és keresztelő szent Jánosnak tanítványa volt. Mint hittérítő, Krisztus születése után, 70-ben, november 30-án oly keresztre feszittetett, mely két keresztbe állított gerendából (X) állott s azért az ily alak András keresztjének hivatik. A november 29-ről 30-ra jövő éjjel András éjjelének mondatik, melyen hajdan a babonaságnak tág tere nyílt, manapság azonban alig található, ki ily babonaságban hinne, hacsak nehány pártában maradt leányzó nem, ki András-napján koplalva, éhgyomorral fekszik le, feje alá egy férfi alsó-ruhát tevén, hogy megálmodja jövendőbelijének névét, vagy ki nézését. Azonban rendszerint az ilyen koplalók csalódnak, mert, vagy egyáltalán egész éjjel nem alusznak, mivel a szokatlan koplaláshoz nem voltak szokva, vagy túlságos izgatásuk folytán rémséges képeket látnak. Szent András Skótországnak vódszentje, Oroszország pedig buzgó apostolának tiszteli őt; mindkét országban az ő tiszteletére A ndrás-rendet alapítottak. Mi magyarok szívesen vesszük fel az András- nevet, hogyne, hiszen királyaink közül is többet e néven ismerünk. I. András volt a magyarok negyedik királya, ki a Béla öcscsével való testvér-háborúban súlyosan megsebesittetvón, Zirczen meghalt s az általa alapított tihanyi kolostorban temettetett el. II. András, kit jeruzsálemi Andrásnak is nevezünk, mivel a szent föld visszafoglalására hadat vezetett, a magyaroknak 19-ik királya volt; III. András pedig, ki az Árpád-házbeli királyaink utolsó férfi- sarja, 23-ik magyar király lett. Hogy mennyire szeretjük mi magyarok az András- nevet, eléggé mutatja az is, hogy nagyon sok helységet Szent-András néven ismerünk; van ezeken kívül azonban még akárhány Andrásfalu, Andrásfalva községünk is. Az András-nevet szívesen cseréljük fel az Endrével, vagy némelyek Bandival, mások Andorral, minden Andrásnak saját tetszése szerint; sőt mi több, ha nem a szokott formában használjuk, hát meg sem értik, hogy kiről szólunk. így például Bor/sák Endre barátunkat szívesen szólítjuk Borzsák Bandinak, pedig maholnap — Borzsák András bácsinak tisztelhetjük,
