Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-11-30 / 48. szám

mert bizony velem együtt, ha a jó Isten engedi, ő is megöregszik.

Vagy ki ismerne Tóth Andorra, ha Tóth Andrásra hivatkoznék? így vagyunk a többi Andrással is, kiket közönségesen Endrének, Andor-, vagy Bandinak nevezünk.

A legeredetibb azonban az, hogy, mig a keresztény vallásfelekezetüek szívesen veszik fel az András- nevet a keresztsőgben, addig izraelita atyánkfiái ritkán használják az András-nevet, pedig van köztük akárhány Antal, József, János, Sándor, vagy — Móricz is elég; ebből ón nem következtethetek mást, mint azt, hogy az András-név antiszemita keresztnév.

De bármint legyen is a dolog, legjobban mutatja azt, i hogy mi az Andrásokat tiszteljük ős szeretjük, hogy ime névnapjukat külön czikkben örökítjük meg, kívánva a jó Istentől, hogy mindannyian megérjék azt a kort, melyben már az András bácsi megszólítást is vagy harmincz-negyven év óta szívesen tűrik. Az Isten éltesse őket! Paedagogus.

A hektika.*)

— Göthös csevegés. —

Már én csak úgy mondom: hektika, — mert bár igazi jófajta alföld szittya gyerek vagyok, (mint nevem is mutatja,) e mellett vastaguyaku, még sem szeretem a most divatozó, túlhajtott magyarítást. Kivált az orvosok kifundálta fura magyar szavak, igazán ép oly nevetséggerjesztők, mint a milyen olvashatatlanok (laikus által) a reczeptjeik s bevehetet- lenek (beteg ember által) az orvosságaik! . . .Szívbillentyű tágulás, agykérlob, tüdőlégdag, roncsoló toroklob, tüdőgümő-kór — és a jó isten tudja, hány ilyen újdonsült nyavalya-nevet honosítottak meg. Ezektől majd kitörik a magyar ember nyelve s csak úgy hemzseg tőlük a halottas anyakönyv, a papok mulattató boszuságára.

No de a konzervatív hajlamú jámbor magyar nem veszi egy könnyen begyébe e fura műszavakat. Neki az orvosi „vény“ most is „reczept“ (megkülönböztetésül a postai vevónytől, mely reczepicze!) az „orvos“ meg doktor, nagyon sokszor borbély; a „gyógyszertár“ patika; a „tüdőgümőkór“ hektika, a legtöbb helyütt heptika. Hát ón is csak a jó ma- nyar nép zöméhez állok, mikor göthös csevegésemet igy titulálom: „A hektika.“ így jobban megértik.

Hajdan azt tartotta a közmondás: „Minden ut Rómába vezet.“ De hát — mutatur tempus — most minden ut Berlinbe vezet! Soha még oly nagyhírű, tudós szakácsa nem támadt a világnak, mint dr. Koch Róbert! Hogy is mondja csak a magyar ? . . . „Jaj be hunczut a német!“ Biz az mindent kitalál. Maholnap nem lesz olyan nyavalya, amit Dr. Koch leleményes nagy esze el ne pusztítson. Hogyne? hiszen a hektikához képest a többi betegség csak bliktri. Ez volt a nyavalyák királya s ha ezt sikerült neki agyon bombázni, a többi apró nyavalyák legyőzése könnyű gerilla-harcz lesz, azok csakhamar egyenkint leteszik a fegyvert, Koch a nagy világszakács előtt, ki lefőzte a Köchin-t; vagyis magyarul azt, aki köhint.

Ha ez sokáig igy megy, akkor igaza lesz a mulató magyarnak, ki jókedvében tulkiáltja a fortissimo működő czigánybandát; „igyunk az angyalát, sohse halunk meg!“ Valóban ilyenformán eljön az idő, mikor az öreg embert úgy kell agyonverni.

Hanem én azért nem félek az emberi egészségi állapotok csökönyösségétől, nem félek a túltermeléstől. Igaz, hogy dr. Koch a papoknak nagy ellenségéül szegődött (s ón is ilyenforma mesterember vagyok!) mert sok halotti stólától megfosztja őket, mig eddig a pacczer orvosok, kik egy kis náthában is sokakat alaposan agyongyógyitottak, meg kell vallani, sikeresen a kezükre játszottak a főtisztelendő ős tisztelendő uraknak. De hiszen a béke-szövetség nem tart örökké, lesz egy nagy háború, mely csak úgy söpri a hektikából kigyógyitott ifjú nemzedéket á véres csatamezőkön s akkor ott leszünk megint, a hol a mádi zsidó. Az emberi túltermelés megcsappan, a papokkal rekviemeket, gyászbeszódeket tartatnak s kiköszörülődik a stoláris csonkolás.

E mellett — a dr. Koch rendszere nyomón — több lesz az ép, házasodható fiatal, több lesz az es- ketési és keresztelési stóla. Mundus se expediet!

De magukra az orvosokra nézve leghasznosabb a dr. Koch nagyszerű fölfedezése.. Ok a beteg emberektől élnek. Sorvadt, lapos tárczájuk egészséges felduzzadását a betegségtől elcsigázott szomorú pá- cziensektől nyerik. Ha meghalt a gyerek: oda a ko- maság! Ha elhal a pácziens: többé nem gyógyítható.

Az »Egyetértés 322. sz. tárcsájából.

így hát rájuk nézve, valódi lét-kérdés volt egy oly j csudaszer föltalálása, mely által az ember minél tovább éljen, hogy minél tovább lehessen győgyitgatni holmi aprólékos, de soká tartó — hideglelés-féle — piszliczári nyavalyákból. Amit az egyszeri angol nem birt kivinni, hogy ugyanazon sült malacznak a kell- ner töbször is uj, ropogás bőrt pirittasson a szakácsnő által: azt ez a szakács (Koch) kivitte, ő megfejeli a beteg embert, hogy többször megfejhesse az ő zsebét az ön zsebe javára.

Ezért nagy az ürüm-riadal az orvosi körökben is a dr. Koch találmánya miatt. Most — e pontnál — megszűnt az orvosi hagyományos kenyér- és tudomány-irigység urbi et orbi. Alig várja a legutolsó falusi kirurgus is, hogy Koch nyomán embert olthasson, baczillust ölhessen, disznóölés helyett: ámbár ez is jó. De több hasznot fog hajtani a konyhára Koch, a nagy világ-szakács, hektika-gyilkoló pompás szellemi tinkturája! .... Hát még a tüdőbetegek milliói a föld kerekén mily nagy lélegzetet vettek az örömhírre! Óriási vivát gyanánt ostromolja most az eget a hektikusok neki pirult ajkáról egy világraszóló hatalmas uni-szónó köhintés, melyben a múlt fájdalmainak felejtése, a jövő szép reménye, a jelen öröme harmóniába vegyül. Különösen a nagy Göthe nagy göthös nemzete tapsol büszke örömében tenyér- szakadásig, hogy „einer von unsere Leit“ jött rá a megfejthetetlenuek hitt dolog nyitjára, hogy németé a borostyán, (s hozzá olyan németé, aki ha urvacso- ráz: akkor is van bor az ostyán! — Lutheránus.) Jól van ez igy! A veszekedni szerető tüzes franczia feltalálta a veszettség biztos gyógyszerét. A göthös, tubákos német feltalálta a hektika csalhatatlan orvosságát. Csak már most kvittek lennének!

Beszéltem már e fontos találmányról egy magyar polgártársammal. Elmondtam neki a dolog mibenlétét s lestem arcza vonásain a hatást, amit beszédem felidéz. Az ón jó magyarom arcza közönyös maradt s mikor én csodálkoznám azon, hogy ő nem csodálkozik : egyszer csak nagysokára megszólal, — hát osztán az a Kók oltó-szer kigyógyitja-e a kehes lovat is? Persze, kivált a tolnamegyei sárközi embernek előbb való a csikója mint a gyermeke; többet ér a fejős tehene, mint felesége, féltettebb a lova, mint saját maga! A szegzárdi polgár nem igy gondolkozik. Ez szereti a gyereket is, a jó asszonyt is, de legjobban szereti — még magánál is jobban — a vörös bort, mely kenyeie és itala egy summában. Azért a szegzárdi ember nem örül annyira a Koch hektikás találmányának, mint annak a reménynek, hogy ez utón nemsokára kiirtódik a filloxera is! . . . Bárcsak! Hiszen furcsa is, hogy a tüdő baczilusát most már majd csak kiirtjuk, do amannak a förtelmes féregnek nem tudjuk ellenszerét. Komendálnám, hogy a sörivó dr. Kochot rá kell szoktatni a jóféle szegzárdi vörös borra. Fogadni lehetne, hogy pár óv alatt kitalálja a filloxera biztos gyilkoló szerét, a vörös bort meg ő komendálja majd ezer baj ellen biztos gyógyszerül. Amint hogy igaz is!

E nagy találmányról gondolkozva, egy igazán komikus tapasztalatra bukkantam. Most igen sok ember — úgy látszik — szinte szeretne egy kicsit hektikus lenni, csakhogy oka legyen Berlinbe menni Kochot látni. Igazán furcsa óhajtás, de hát az emberi természet kíváncsiságából némileg kimagyarázható, ép úgy, mint a buzgó tűzoltó vágya, ki nem óhajtja ugyan embertársa kárát, mégis — hosszantartó tüzeset nélküli állapotban — bizonyos viszke- tegsóg fogja el tagjait s valami ki nem mondható keserű örömórzete, de mégis öröm-érzet fut át erein, mikor a tűzjelző vészharangot komiul ni hallja, hogy elvalahára harczra kellhet a bősz elemmel!

Hát bizony dr. Koch Róbert uram egyszerre nagyon hires emberré lett. Találmánya megsokszorozza a nőmet hadsereg amúgy is nagy létszámát s lehűti a franczia revanche-tüzet egy kissé. Csak hát már feltalálná a gonosz háború kiirtó szerét is. De mit őr a nagy emberi felszaporodás, ha utána meg odaállítjuk a nemzetek megmentett fiatalságát, szine-virágát, a gyilkos puska és ágyucsövek elébe, hogy pár nap alatt százezrével rendre hulljanak? Mit nyertünk hát? Csak annyit, mint a kártyás ember, mikor nagy treffert csinál, hogy azt pár nap alatt elmakaózza.

Borzsák Endre.

KÜLÖNFÉLÉK.

— Felolvasás. A szegzárdi iparos ifjak önmive- lődósi egylete által rendezett felolvasások közül múlt szerdán este tartotta Gál Kálmán polg. isk. tanár ur a második felolvasást kevés számú hallgatóság előtt;

! pedig a kitűnő tolira valló felolvasás nagyobb közönséget érdemelt volna. Az értekezés tárgya igen jól meg volt választva, amennyiben az ipar fejlődésének történetéről szólt. Nem mulaszthatjuk el különösén az iparosok figyelmét felhívni a minden hót szerda estéjén a polgári iskola helyiségében tartandó ily előadásokra, annyival is inkább, mert az illető felolvasóknak önzetlen fáradsága, odaadó munkálkodása csak azzal lehet megjutalmazva, ha azokat az illetők, kiknek számára az tartatik, tömegesebben hallgatják.

— A rendezett tanács eszméje hovatovább mind jobban hódit és tért foglal polgártársaink értelmesebb elemei között. Az aláírások rohamosan szaporodnak. Legközelebb egy nagy értekezlet lesz össszehiva falragaszok utján, hol végleges határozatok hozatnak. Előre felhívjuk értelmes polgártársaink közfigyelmét jb fontos értekezletre s kérjük tömeges megjelenésüket.

— Halálozás. Múlt vasárnap délután ismét egy régi 48-as honvédet kísértünk örök nyugalomra, az általánosan ismert Kliegl Sándor bácsit, ki nyugalmazott törv. tisztviselő lóvén, nagy szenvedólylyel űzte a vadászatot és jó vadász hírében állott. A haláláról kiadott gyászjelentés igy szól: Özv. Bonyhádi Kliegl Sándorné szül. Leimetzer Emilia maga és gyermekei: Lajos és neje Braikovics Katalin, Janka férj. Sörös Gyulánő, ezek gyermekei Olga, Sándor és Béla; úgy számos rokonok nevében fájdalomtelt szívvel jelentik szeretet férje, apjuk és nagyatyjuknak bonyhádi Kliegl Sándor nyugalmazott kir. törv. hivatalnoknak folyó évi november hó 21-én éjjel 11 órakor életének 72-ik, boldog házasságnak 32-ik évében végelgyengülés folytán történt gyászos kimúltál. A boldogult hült tetemei folyó évi november hó 23. délután 4 órakor fognak a felső-sirkertben örök nyugalomra tétetni; -— az engesztelő szentmise-áldozat pedig ; folyó hó 24-ón reggel 8 órakor fog a belvárosi templomban a Mindenhatónak bemutattatni. — Szegzárd, 1890. november hó 22-ón. Áldás ős béke hamvaira!

— Vadászat. Verbói Szlüha István nagybirtokos folyó hó 22-én alsó-szt.-iványi birtokain, sikerült körvadászatot rendezett, melyen jelenvoltak: Gróf Corsei Sándor, Szluha János, Szluha Sándor, Koller Tivadar, Poór Gusztáv, Salamon Alajos, Geiger, dr. Ragályi Lajos, dr. Pálföldy Lajos, Yantsav Dezső és István, Mészöly Péter, Tónyfi Kálmán, Huszár Imre, János és Dezső, Hőke Lajos, Tamási Kálmán urak. A vadászat eredménye 150 nyúl és 30 fogoly. Vadászat után a társaság az alsó-szt.-iványi kastélyban estebédre gvült össze, — melynek kedélyességét a vidékben, vendégszeretetéről általánosan ismert kedves háziasszonya, nagyban fokozta.

— Tűz a gyönki gymnasiumban. Olyan helyeken, ahol ritkábbak a tüzesetek, talán még megdöbbentőbb hatást kelt a kongatás, különösen ha éjjeli nyugalmukból ébreszti fel a lakosokat. Aki ismeri, hogy micsoda hivatása van a gyönki gymna- siumnak s tudja, hogy mint tölti azt be, az átlátja, hogy micsoda megdöbbenés keletkezett azokban, kik e hó 23-án, hajnali 2 óra tájban a tűzi lármától felriasztva, kérdősökre, hogy hol a tűz, azt a feleletet nyerték: a gymnasiumban. Egy perezre szinte jól esett látni, hogy csak az egyik kémény gyulladt ki, mely csak úgy hányta a szikrát, de ez az utolsó vigasztalás féle is elenyészett, midőn megtudta, hogy az egyik emeleti helyiségben felhalmozott mintegy két ölnyi összeaprogatott fa ég. Az volt talán a szerencse, hogy az egyik kémény épen ebbe a helyiségbe torkollott s nyílása nem lóvén elzárva, a légvonat a lángok nagy részét belehajtotta; mind emellett ki tudja mi történik, ha Varga István igazgató ur vakmerőén a tűz közé nem rohan s ott a lángok és a füst közt nem kezdi meg az oltást, mert addig senki sem mert semmit tenni, talán nem is tudott, mert a gvönkiek, kik igen gyorsan összeszaladnak és buzgón oltanak alkalom adtán, most, hogy emeletes épülettel volt dolguk, tanácstalanul álldogáltak s csak alig hogy eszükbe jutott, hogy vizet is kell hordani. A kár nem nagy, de ez Varga István igazgató urnák köszönhető, ki oltás közben egész arczát súlyosan összeógette, de ha ő nem megy elől jó példával, talán az egész emelet is oda vesz; rajta kívül Dúzs Lajos kir. aljárásbir'ó ur, úgy Niedzielszky kéményseprő mester tettek legtöbbet. — A tűz oka a legtöbb valószínűség szerint gyújtogatás volt, mert még az nap esti 6 óra tájban Pótermann Ádám mészáros szalmáját gyújtották meg, melyet azonban azonnal elnyomtak, alig fél óra múlva azonban Tóth Pál ref. lelkésznek állott lángokban egy boglya szalmája. A tettesek, vagy némelyek szerint a tettes valamelyik részeg német siheder volt, mert csakugyan