Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-11-23 / 47. szám
XVIIL évfolyam. ^7. szám. Szea-zárd, 1890. november 23. O / II II Előfizetési ára: Egész évre . . . I . 6 frt — kr. Félévre . . j | . . 3 „ — „ Negyedévre .... 1 „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. 4r----------------------------------■——P KÖ ZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. +■+ Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. +Megj elen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán szárnittatnak. •+ SZERKESZTŐSÉG Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. I Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Test és lélek. A tél küszöbén állunk. A jólétnek örvendő gazdag önelégülten dörzsöli kezeit s valóságos gyönyörrel néz a téli napok elé, melyek őt zsúrjaikkal, estélyeikkel örömteli szórakozással kecsegtetik. Nem igy a szegény ember. Mikor a fák elhullatják elsárgult leveleiket s a nedves köd, a hideg tél közeledtét jelzi, elborul a szegény ember sápadt arcza, mert előre őrzi a nyomor szelét. Télen, mikor a munka is kevés, ha egyáltalában nem szünetel, mikor a kereset még a száraz kenyér beszerzésére is alig elégséges, altkor lép fel a természet a szegény emberrel szemben a leg- kórlelhetetlenebb szigorral. Ilyenkor jobb ruha, jobb táplálék kell, hogy a testnek meg legyen a Szükséges melege, fűteni is kell, világítani is, ha csak az az elcsigázott szegény azt nem akarja, hogy fűtetlen, sötét szobában húzódjék meg a tél zordonsága elől, a mely nem kérdi, hogy miből telik, csak parancsol. Szerencsére mindig akad egy pár nemes fem- berbarát, kik jótékonyczélu bálokat rendeznek, ott a sárgaföldig isznak s rogyásig tánczolnak, hogy azután a rendezésből megmaradt pár fillérrel segítsenek a sztikölködőkön. Annyira áthatotta korunkat a jótékonyság érzete, hogy a nemes emberbarátok nemcsak kezükkel juttatják azt kifejezésre, hanem még dobogó — lábukkal is. De ne ócsároljuk őköt, mert úgy ők, mint a kor, melynek ők gyermekei, köszönetét érdemelnek, mert elvégre is jótékonyságukat elvitatni nem lehet. Hogy személyes hiúság, feltűnési viszketeg vagy önzetlen humanizmus rugója-e az ő felebaráti szerete- tük gyakorlásának, az elvégre is azelőtt a szegény nyomorult előtt, ki éhezik és fázik, tökéletesen közönyös. Csak segítve legyen rajta. S agyonkorholt századunk tényleg messze fölülmúlja az előzőket a jótékonyság általános gyakorlá- | sában. A filantropikus intézmények ezrei, a humanizmus különféle nyilatkozásai mind e mellett szólnak. Szóval a nyomort, a testi nyomort úgy a hogy még enyhítjük. De mit teszünk azon nyomor ellen, mely a lelket szállja meg, mely sötétséggel lepi el az agyat, immoralitással a szivet? Mit teszünk a szegény nép értelmi kiművelése érdekében ? Könnyű a válasz: egy szóból áll. Semmit. Pedig a lelki szegénység, a szellemi nyomor sokszor égetőbb sebeket üt társadalmunk beteg testén, mint a testi nyomor, anyagi szegénység. Évek óta hangoztatjuk ez eszméket s türelmet nem veszítve mindaddig fogjuk hangoztatni, mig ez eszmék meg nem valósulnak. Évek óta hangsúlyozzuk a népkönyvtárak, a felolvasó esték fokozatos életbeléptetésének nagy jelentőségét; most is azt tesszük. Ideje volna már e szavakat megszívlelni. Társas köreinkhez szólunk. Szolgáljanak a kaszinók, az olvasókörök végre valahára a nép szellemi vezetőivé, eszközeivé a felvilágosodásnak, az értelmi művelődésnek á ne legyenek csupán Kártyabarlangok, melyek már nem egy család boldogságának váltak megrontóivá Legyenek oktatva szórakoztatókká, a széthúzó társadalom különböző rétegeinek üdvös érintkezési kapcsaivá, de ne a személyes harczok küzdterévé, az egyenetlenségek, versengések szitóivá. Vegyék inkább kezükbe a jótékonyság erényét s ne gondolják, hogy ők már eleget tettek egy nagy vidék társadalma iránt tartozó kötelességüknek, ha évenkint két közvacsorát rendeznek s három pár csizmát osztogatnak szót. Ne akarjanak ők zsugori tőkepénzesek lenni, hanem szaporítsák inkább a könyvtáraikat, rendezzenek zeneestőlyeket, felolvasásokat, műveljék tagjaikat, szóval gyakorolják a jótékonyságot anyagilag úgy, mint szellemileg. A testi nyomornál sokkal fájóbb a lelki. Segítsenek mindkettőn. A tél küszöbe megnyitja az alkalmat. L—i. A dunántúli mozgalom. Az évek előtt megindított eszme testté vált, a Dunántúli közművelődési egylet megalakult. De je- I lentősége csak úgy lesz, működése csak akkor igőr eredményt, ha az ország ezen nagy, műveltségben ős vagyonban nem utolsó részének polgárai tömegesen csatlakoznak a megindított mozgalomhoz; ha annak hazafias czóljai elérésére szellemi és anyagi segélyükkel nem fukarkodnak. Néhány nap előtt egybegyültünk, szervezkedtünk, meghatároztuk a módokat, eszközöket, a melyekkel kitűzött czőlunkat valódithatni véljük. Feladatunk e tekintetben annyiban könnyebb, a mennyiben nem vagyunk úttörők, minthogy több hasonczólu egylet áll már előttünk; ezeknek eddigi működése I menetéből eredményeiből -tanulságot, okulást, sőt I Útmutatást is meríthetünk mind az eljárás módozatai, mind az eszközök helyes megválasztására nézve. Nagy feladat vár reánk. Századok mulasztását kelle itt pótolnunk, még pedig a réginél sokkal nehezebb, napról-napra inkább sulyosodó állapotok közepette. Sajátságos jelenség, hogy épen mi magyarok államiságunk tizedik századában is még mindég híjában vagyunk a nemzeti egységnek, mely nélkül erős állam nem képzelhető. Európában a magyar volt az első nemzet, melynek államisága teljes condisten- cziás és oly kikerekitést nyert, a mely ezer év óta T A R C Z A. Mese az elveszett királyfiról. Irta: Paskusz Emil. Hol volt hol nem volt a nagy távolban, még az operencziás tengeren is túl volt egy királyfi, aki igen sokat tanult vala, és minden tudománynyal ékes- * kedék, ámde fájdalom, nem az őt szerető népek örömére. Miért nem örültek azon népek, ha e királyfi oly szerfelett bölcs volt? oly bölcs, hogy még egy közönséges embernek is díszére vált volna, hát még annak, aki vele anélkül, hogy valóban tudná, is csilloghat, nem-e dupla erény ? Volt az ősz ő királyi atyjának még sok, sok fia, és igy ezen családdal kormányozá és oktatá ő nagy jósággal az ő soknyelvű országait, a melyek szépen virágoztak daczára annak, hogy a sok élhetetlen szom- • széd miatt fegyverben kellett járni a nép nagy részének ; és igy annál jobban sajnálá, hogy családjának egy oly erőteljes szép tagja, mint a fent említett herczeg, nem úgy tett, mint a többi királyfiak, hogy a fegyverben járó népet úgy oktatta volna, mint ők, hanem irt a fegyverforgató népnek műveket, a melyekkel az ő jóságos királyi atyjának szomorúságot okozott. Ki tehet róla, ha őt a Mindenható oly nagy lélekkel áldotta meg, a mely még a néki szánt nagy körben sem fért meg. A melynek még e z i s szűk volt. Az a lélek, mely az ő magas röptével ha felvisz bennünket közönséges embereket, oda fel a nap közelébe, ott mi elégünk. Ezt tudta jól az ősz király, az ő félszázados tapasztalatával és azért valának mindazon magas röptű dolgai a királyfinak, az ő jó szivének csak szomorúságára. Volt azon nagy szellemű királyfinak egy szive titka is, a melyet azonban híven őrzött, hogy az a köztudomásra jutás által ne profánizáltassék. Egyszer csak az a hir lepte meg a tartományok népeit, hogy a királyfi lemond minden királyi czim- r31 s csak mint egyszerű polgár fog élni, ő — kire korona ugyan nem jutott volna a sok elsőszülött miatt — hanem a népek szeretete szívesen látta volna, ha tovább is ott fenn él sokoldalú tudományával, a hová még ha nem tartozott volna is születésénél fogva, szívesen emelte volna őt fel a szeretet és tisztelet. Nem különczködésből tette ő ezt, nem viszály, avagy dacz vitte őt ezen lépésre; ne higyjétek ezt kedves gyermekeim és ne hagyjátok ártatlan sziveiteket a világ rágalmával elmérgezni. Hanem egy érzelem. A melyen minden költő nyargal. Egyik égig emeli, mint egy magasztos ihletet, ahol a mennybéli angyalok énekelik hozzá a szöveget ; a másik sárba rántja, és ott fetrengve a leg- ocsmányabb bűn symbolumát alkotja belőle. Egy érzelem, melyet a Mindenható minden földi teremtménynek megadott. Nemcsak a mythologia isteneknek és nékünk embereknek, hanem a madárnak és a virágnak is. Mindegyiknek a maga módja szerint; és aki nem a maga módja szerint teszi, az elfajul. És ilyen elfajzások nagy számmal vágynak. Ezt bizonyítja : A krónika és a nagy tudósok által irt könyvek a természetről, állat és növényekről. Ezen érzelmei, mely oly sok jónak és rossznak alkotója, különben ezen általános collectiv kifejezéssel is szokták megnevezni: »szerelem.« És a nagy szellemű királyfi oly módon táplálta ezen érzelmet, mint mondám, hogy az: egy magasztos ihlet, a mely égig emel, ahol az angyalok éneklik hozzá a szöveget. A mint illik is egy királyfinak. Ámde a kérlelhetetlen sors úgy akarta, hogy eme fenkölt szerelemnek tárgya — egy polgár leány legyen! És látjátok gyermekeim, egy herczegnek nem szabad egy polgárleányt nyilvánosan fajához illően szeretni. Titkon, a fürkésző világ szemei elől bujkálva — igen. Ez pedig nem fért meg az ő nagy szerelmének jellemével. Mit tett ő ? lemondott születése rangjáról és mint egész férfi, mint egy férfi tökélye elment megélni, mint becsületes egyszerű polgár szorgalma után. És mi legszebb, anélkül, hogy bevallotta volna e lépés magasztos indokát a nyilvánosságnak. O gyűlölte a feltűnést, melyet lépése okozott, de jobban szerénységébe nem burkolhatta, minthogy ő a kitűnő katonai tehetség — tengerre ment és ott is csak kereskedőnek. így hajózott a nagy operencziákon, salétrom, czement és más árukkal. Egyedül tisztjeivel és legénységével. Kik őt bálványozák és kiknek leghőbb kívánságuk vala, vele együtt élni, halni. Nem volt ő fellengző idealista, csak egy igen sokat élt, tapasztalt és nemesszivü férfi. Ismerte ő jól ezt a világot és annak minden gyengéit, a melyek közé tartozik a kérlelhetetlen megszólás; megfogadta, hogy ő ennek nem fog anyagot szolgáltatni. Hajószemélyzetének kisebb részét elbocsájtá és híveivel a cyklonoktól dúlt nagy tengeren mindenestől eltűnt. A kiváncsi világ nem hallott többé felőle ...
