Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-02 / 5. szám

XVIII. évfolyam. 5. szám Szegzárd. 1890. február 2. ö 7 f--------------~—----!------I---'---------­El őfizetési ára: Egész évre..................6 frt kr. ■ Félévre ..................3 „ — „ Negyedévre ... . 1 „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. , ----------—ajl JJU h-I n uiiuüi.------------------------------L'---­Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolna- megyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. -------------I---------------------' -----T--f* ■f­S25EEEESZTŐSÉG: Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová elöhzetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Selyemiparunk a múlt évben. Szaporítani a nemzet vagyonát minden- Ihol: legyen életczélja minden igaz hazafinak. ■A miből csak krajczár garas jövedelme van la nemzetnek, azt fejleszteni növelni kell, ■hogy abból idővel ezrek folyjanak be. Érté- Ikesiteni kell a hon halárán belül mindent, mű- Ivelni kell minden talpalatnyi földet, ki kell hasz- Inálni hazánknak a természettől nyert áldásait, ■javunkra kell fordítani, hogy a közjóiét emel- Ikedjék, a boldogság általános legyen nálunk. Előttünk fekszik az országos selyemte- nyésztési felügyelőség jelentése az 1889. év- jről. A mit e jelentés beszél az a mesével ha­táros. 1879-ben 2 ezer, 1889-ben 800 ezer forintot fizetett ki az intézet gu- bókért. ! Tehát egy millió frt jövedelmet ad ez [a foglalkozás a nemzetnek a jövő évben, Jme>*t a 10 évi fejlődésből ezt egész biztosra ■vehetjük. Ez a miniszteri meghatalmazott jelenlé­tének a veleje, a végeredménye. A többi, a Imi még a jelentésben foglaltatik mind igen ■fontos, de a honpolgárok zömét ez érdekli ■legjobban. De hát a részletek! Vessünk csak egy ■futó pillantást a gonddal szerkesztett jelentésbe, Is megfogjuk látni, hogy azok előtt is kalapot ■kell emelnünk. A miniszteri meghatalmazott 10 évi ta- I pasztalat után ajánlja a miniszternek, hogy la selyémipar ma még magánvállalkozó kezei közé ne adassák. Kössön a kormány egy pénzintézettel szerződést, hogy a szükséges pénzösszeget az a selyem tenyésztési hivatal rendelkezésére bocsássa, ezt az intézet ka­matjaival vissza fogja téríteni. 10 év múlva, ha rendkívüli körülmények a fejlődést nem gátolják, akkor azon helyzetbe lesz a kor­mány, hogy egy életerős selyemipart bocsájt- hat a magánvállalkozás kezeid közé s ez bő­ségesen meghozza a nemzetnek azon tőke kamatait, a mélyet a fejlődés időszakában az reá fordított. Hogy mennyiben járult a selyemipar nemzeti vagyonunk szaporításához néhány tétel szembeszökően igazolja. 10 év alatt 49,442 frt lett kifizetve csu­pán községi felvigyázói dijak fejében. 1886-tól a selyemtermelő községek száma évenkint 3. ezerrel, a selyerQtermelő családok száma pedig 10 ezerrel szaporodott. ■ --------. 7-------------->-------------------’---“~-T öss zeget hajt nemzetünk kincstárába. A múlt évben 1693 községben 51122 család 792022 frtot keresett selyemgubó ter­meléssel. Csupán Tolnamegyében 16086 csa­lád 246886 írthoz jutott. Sajnos, hogy ezen eredmény csak néhány megyében kielégítő. Somogy és Pest me­gyékben nagyon nehezen fejlődik a selyem­ipar, mert e megyék a selyemtermelés legfőbb feltétele a szederfa ültetés iránt megmagya- rázhatlan s indokolatlan közönynyel visel­tetnek. A selyemipar fejlődéséből honunkra há­ramló haszon kézzel fogható, de azontúl a lokálpatriotizmus szemüvegén nézve, temérdek haszon háramlik belőle megyénkre s különö­sen Szegzárdra. Ha be találnak köszöntem a szomorú napok és Szegzárd kincsét, a szöllőt, elpusz­títja a phylloxera, hál lesz a szegény ember­nek miből megélni, nem fog kelleni kiván­dorolnia. Ez nem képzelődés, ez tény. A múlt év­ben 545 munkás dolgozott a selyemgyárban, ha ezen ipar még egy keveset fejlődik — a mi pedig várható — 1000, sőt 2000 mun­kásra is lehet ott szükség. Ha működhetik selyemfonógyár Páncso- ván, Újvidéken s foglalkoztathat 2—4 száz munkást, miért ne történhetnék az meg Szeg- zárdon ? Nagy, előkelő, befolyásos urak! íme itt a hazaszeretettől áthatott lelke, munkássága mit tudott 10 év alatt megteremteni. 10 év alatt, a mely idő még egy ember életében sem sok; egy nemzetében meg porszem. »Kössön az állam egy pénzintézettel szerződést, hogy az időnkint akkora összeget bocsásson folyó-számla szerint a selyemte­nyésztési hivatal rendelkezésére, a mennyire szüksége lesz«. Ezt mondja Bezerédj Pál. Vájjon nem lehetne az a pénz­intézet a mi két helybeli pénzinté­zetünk? Hisz a két intézet közül az egyik T Á R C Z A. Letört virág. Alszol . . . álmod legyen örök, csendes álom 1 Nyugodj’, hisz szenvedtél sokat a világon 1 Szüleid, rokonid s ez a gyülekezet: Áldólag nyújtja im feléd a jobb kezet — Viruljon hantodon a hű emlékezet! Csete Lajos. — Végbucsu T . . . . Ilonkától. — I Viruló rózsafán feslő bimbó voltál ■ S el kellett hervadnod, mielőtt kinyíltál! . . . ! 1 Kikeletre zord tél, derű után ború I Bájos szép hajadon fején gyász-koszorú . . . Hej, nagyon szomorú 1 Tündöklő szépsége a földi lényeknek! Tán az ég a földnek irigyelt tégedet ?! Igen I Kevés még a csillag fenn az égen, Azért volt szüksége rád a menyrek épen, Hogy ragyogj ott szépen ! Csillag ragyogása, gyöngyharmat hullása Keserű bánatnak nem vigasztalása. Csillag ragyogása nem hoz rád több tavaszt, Gyöngyharmat náladnál szebb bimbót nem fakaszt. Azt fájlaljuk! Csak azt! . . • Ne hagyj el bennünket szeretett Ilonkánk! Lelki szemeiddel még egyszer tekints ránk! Te, tavasz virága, jer kies mezőbe, Jer a zöld erdőbe — s nem zord fagyos földbe, -- Gyászos temetőbe .... Szegszárd régi és mostani plébánia temploma. !• A szegszárdi plébánia történetének elbeszélése szerint, melynek e részét a halhatatlan emlékű Sluha György apátlelkész irta meg, 1794- augusztus 7-én reggeli 9 óra tájban a Bartina-hegy mögött tűz ütött 1 ki, mely csakhamar oly erőre kapott, hogy négy óra alatt 600 házat elpusztított. Nem kímélte meg a templomot, valamint a megyeházat, plébániát s a kö­zelben levő néhány urodalmi épületet sem. A plébá­nos mitsem törődve a veszélylyel, a lángok közepette a templomba hatolt, kimentette az oltáriszentséget, az egyházi edényeket és ruhákat, bár ez utóbbiak már tüzet fogtak, és azokat a plébániának tüztől mentes, boltíves szobájába helyezte. Megmentette a fő­oltárnak a Megváltót ábrázoló képét is. A megyeház­ban szintén volt a Megváltónak egy képe, a mely ezen tüszvészkor, bár a körülötte levő tárgyak, sőt a kép rámája is egészen elégett, sértetlen maradt.1) I Visitatio Canonica a 1828. Sect. I. Cap, 5 punct. 12. így hamvasztotta el a tűz a régi plébánia — templomot. E templom építési idejét illetőleg két vé­lemény áll egymással szemközt, melyek mindegyike rendelkezik bizonyítékokkal. Az egyik szerint azt a török uralom alatt elpusztult apátsági templom rom­jai fölé Mérey Mihály apát emelte 1700 körül; a má­sik szerint Trautsohn János József bécsi érsek és szeg­szárdi apát, még pedig 1726-ban. Mindkét apát, az egyik érdemeinél, a másik ál­lásánál fogva, oly férfiú volt, hogy nem csoda, ha ne- vökhöz fűzték a régi templom építését. Tekintsünk kissé vissza a múltba. A szerencsétlen mohácsi csata után, a melynek áldozata volt valószínűen János szegszárdi apát is, Szegszárd csakhamar török kézre jutott s abban is maradt a törökök kiűzetéséig, 1687-ig. Szulejmán Ká- szon bég állomási helyéül rendelte; később egy liva (kerület) fővárosa lett. A szerzetesek és a lakosok el-\ szélyedtek; az apátság birtokait világi urak, nemesek, végvári kapitányok foglalták el; az elhagyott templom pusztulásnak indult. Neveztettek ki ugyan ez időkben is apátokul világi papok; de ezek Szegszárdot soha­sem látták s az elrabolt birtokokra való jogos igé­nyeiket csak nagyon csekély mértékben érvényesít­hették. Ily állapotban volt Szegszárd és az apátság, I midőn 1693-ban Mérey Mihály lett az apát. Méreyt I méltán nevezhetjük Szegszárd és az apátság ujjáalko- I tójának.

Next

/
Thumbnails
Contents