Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-10-12 / 41. szám
ségei pusztítják el, melyek a száraz időben nagyon elszaporodtak. Hogy mi lesz mindezeknek következménye, azt minden ember előre láthatja, nem egyéb, mint a jövő évben előre látható rósz termés, hacsak a jó Isten mihamarább nem küld egy jótékony tartós esőt. Nagyon kívánatos tehát, hogy gazdáink az idei termés eladásával ne haraarkodjanak, mert nagyon valószínű, hogy úgy a gabonának, mint a bornak csakhamar jól felmegy az ára. _________________________ k. To lna vármegye közigazgatási bizottsága által folyó évi szeptember hó 9-én tartott ülésről adjuk a következő jelentéseket: Alispáni jelentés. A folyó óv szeptember haváról van szerencsém jelenteni, hogy a közigazgatás menete szabályszerű volt s annak tevékenységét úgy a központban mint a járásokban a legfokozottabb mérvben vette igénybe, a nagy méltóságú belügyministerium által elrendelt általános, — a községek közigazgatásának minden ágára a legnagyobb körültekintéssel kiterjeszkedl vizsgálat keresztül vezetése, másfelől pedig a jövő év első napjával kezdődő népszámlálás előmunkálatainak foganatosítása. A központ ügyforgalma tett összesen 2304 darabot, melyből 650 drb az előző hónap hátralékát képezi, 1654 drb pedig szeptember hó folyama alatt érkezett be; ebből elintéztetett alispáni utón 1511 drb, közgyűlési tárgyalásra fenhagyatott 109 darab, hátralék 684 drb, mely eredmény viszonyítva a múlt óv ezen havában kitüntetett tevékenységi kimutatás adataihoz, a feldolgozásra várt Ugydarabok számánál 154 drb apadást, az elintézetlenül maradt ügyeknél pedig 254 drb emelkedést mutat. Ha ezen csekély elmaradással szemben megjeggyzem, hogy az épen azon időszakra esik, a mikor a tisztviselői szabadságolások következtében kevesebb számú muukaerő állt rendelkezésre, ahogy a közigazgatásnak inai túlterheltsége mellett a folytonos munkában álló teljes számú tisztviselői kar is csak megfeszített erővel képes a követelményeknek megfelelni: azt hiszem teljeseu elfogadható indokolását adtam annak, hogy a rohamosau szaporodó ügyforgalommal szemben az elintézetlen ügydarabok számának csekély s bizonyára nem maradandó emelkedése a körülmények és viszouyok érthető következménye, A közbiztonság állapotáról részletes tájékozást azért nem lehetek szerencsés nyújtani, mert a kerületi csendőrparancsuokság esemény jelentési kivonata még nem érkezett meg; daczára azonban ennek, fel- emlitendőnek tartom, hogy a járási főszolgabirák jelentései szerint, a múlt hó 24-én Gerjenben eddig ismeretlen tettesek az egyház pénztárának feltörésével 300 frt készpénzt és ugyanannyi értékpapírt idegenítettek el; s hogy ugyanazon hó 29-én éjjel, Nó- mediben Kováts Istvánná bosszúból eredő gyilkosság áldozata lett. Fegyelmi eljárás vármegyei közeggel szemben egy esetben vétetett alkalmazásba. ÁrvaszókI elnök jelentése. A folyó évi szeptember havában érkezett az ár- vaszókhez 1708 beadván, hátralék volt augusztus hó végén 1753, tehát elintézésre várt 3461 ügydarab. Ebből feldolgoztatott 1720 s igy elintézetlenül maradt 1741. A letétek a gyámpónztár a tartalék alap szeptember hó 30-án megvizsgáltatván, a teljesen megnyugtató eredménynyel végződött vizsgálatról felvett jegyzőkönyvet van szerencsém az ügyforgalmi kimutatás, a folyóvá tett kölcsönök és nyilvántartott ügyek jegyzékével együtt felterjeszteni. Egyszersmind tiszteletteljesen jelentem, hogy a vármegyei közgyűléstől nyert egy havi szabadság időelteltével az árvaszék vezetését szeptember hó 24-én átvettem. Főorvosi jelentés. A lefolyt hóban kedvező közegészségi állapot mellett a betegedések száma és a halálozási arány hasonlókép viszonyult. A gyomor és bélhurutok főkőp a gyermekkorban legnagyobb számmal lőnek megfigyelve. Szinte ezen életkort megtámadó ragályos betegségek u. m. a scarlatina és vele kapcsolatos roncsoló torok- és mandula-lobok mutatkoztak, — az előző haviéhoz képest csökkenő számban, — a dunaföldvári járás egyes puszta csoportjaiban s csakis szakszerű intézkedéseknek engedtek a hó vége felé. Orvos rendőri bonczolat két véletlen halálesetből vált szükségessé. A közkórházban 166 ápolt közül gyógyult 52., I javult 6; meghalt 9. további ápolás alatt maradt 99. — Járvány szinte nem figyeltetett meg. (Vége következik.) ______A VIDÉKRŐL. ____ Ok tóber hatodika egy vidéki kis városban, j Október hatodika I Negyvenegy év múlt el már ezen 49-ki rémnap óta s e negyvenegyedik évfordulót az egész nemzet fénynyel üli meg. Az igazán magyar érzelmű nagyvárosok ép úgy, mint a kicsinyek iparkodtak a mai napon, hogy kegyeletüknek, tiszteletüknek, szeretetüknek kifejezést adjanak és az egész nemzet háláját az október hatodiki nap áldozatai iránt az aradi szép szoborral rótta le. De minek beszéljek én erről, holott minden hírlap oly sokat beszél róla ? Minek akarjam tolmácsolni | a nemzet érzelmeit, midőn toliam hozzá gyenge ?! Csak azt akarom elmondani, mikép ülte meg egy kis városka, alig több egy nagy falunál, ezen ünnepet. E kis városka szomszédságában, egy szép pusztán lakom. Szivem sugallatának engedve elhatároztam, hogy mint a magyar ifjúság tagja, én is el megyek a hazánk vértanúiért tartott gyász istentiszteletre. El is mentem. A kis városka felett komoly ünnepélyes csend terült el. A máskor, oly élénk városka utczáin csak kevés ember volt látható és azok is a templomba siettek, hogy egy imát mondjanak azokért, kik negyvenegy évvel ezelőtt hazájukért oly bátran haltak meg. leérkeztem a kis város közepén álló templomhoz, s midőn beléptem ajtaján, egy oly kép tárult szemeim elé, mely a legkeményebb szivü embert is meghatotta volna. Nem pompa, nem fény volt az, mely ragyogásával elvakitotta a szemet, hisz hogyan is telhetett | volna ki ez egy szegény kis plébániától ? Nem ? Egy- I szerű volt ott minden, de annál meghatóbb. Helyemre mentem és vártam a mise kezdetét; és e közben elég időm volt, hogy megtekintsem azt, a mit a városka igazán magyar szivü népe kegyelete kiféjezéül készített. A templom szentélyében volt felállítva a ravatal. Egyszerű fekete posztóval volt leteritve, körüllötte tizennyölcz gyertya égett, melyeknek halvány lángja a kedélyre oly szomorú hatást gyakorol. Kevés volt e ravatalon a dísz: két koszorú, melyek széles fehér szalagján a honvédegylet neve volt olvasható, egy föveg, I egy kard, és két puska. Ki tudja ki küzdött velük ? j Ki tudja, kinek kezében villogtak egykor a csaták j dúló fergetegében ? És ki tudja, hol nyugyszik egykori I gazdájuk ? 1 A ravatal mögött, fekete zászló körül, állott az, ; e városkában levő, utolsó kilencz honvéd. Nem a há- j romszinü zászló alatt álltak már, várva a vezényszót, nem a zászló alatt, melyet a szél lengetett, néztek szemébe ifjú lélekkel a halálnak : hosszú idő múlt el ! már azóta. Fürtjeiket az öregség, a gond megfehéri- I tette; össze jött a sok ifjú bajtárs közül az utolsó ki- j lencz, hogy a gyászlobogó, a fekete zászló árnyékában, mely csendesen csüngött le rudjáról, mintha ő I is gyászolna, még egyszer, talán utolszor imádkoz- j hassanak szeretett vezérük ravatalánál, még egyszer fejezhessék ki kegyeletüket annál! Oh ! a ki látta ezen J ősz, hófehér fürtöket, aki látta a szomorú, nyugodt ar- ! czokat, annak szive megindult. Néhánynak arczán forradás mutatja, egy seb helyétvájjon nem e a hazáért kapták azt 1 f Mily külömbség negyven év alatt I Ezen aggas- I tyánok, kik a szomorúan csüngő gyászlobogó alatt megtörve állnak, negyven év előtt a halált megvetve rohantak a széltől lengett tricolor zászló után a csaták j tüzébe; deli, izmos alakjuk megtört; holló fürtjük, melyet akkor a vörös sapka borított el, most ősz és i ők, kik előtt annyiszor futott az ellenség, erőtlenül, elgyengülve várják a halált. Szivük, mely akkor oly lelkesülten, dobogott a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjétől, kifáradva lassan mozog, s ki tudja » mikor áll meg? Ok akkor szeretett vezéreik után bátran rohantak a halál torkába, most — vezérük rava- i tálánál egy imát küldenek az ég urához — ki tudja miért ? Vájjon mit imádkozhatnak ök ?! Mig szemem e tisztes, ősz arczokon fügött, meg- szólottak a templom harangjai, s az istentisztelet kezdetét vette. Néztek milyenekké változnak át ezen bus arczok. Oh! A miseénekek komor, megható dallama mellett csak még inkább kifejezést nyert rajtok. Megkíséreltem az imádkozást, de nem voltam képes. Tompa fájdalom fogta el szivemet s elgondo’kodtam, elmerültem akaratom ellenére is az akkori kor szemléletébe. Elgondoltam az akkori küzdelmeket, az akkori szenvedéseket s elgondoltam, mily szomorú vége lett e nemes, fenséges küzdelemnek. Lelki szemeim előtt elvonultak a következő év eseményei s szomorúság vett erőt rajtam. Hányán véreztek, hányán szenvedtek, hányán küzdöttek, mennyien vesztek el és mindennek nem volt haszna! Dt: szivemet örömmel tölté el az, hogy szenvedéseikért megkapták e földön is a jutalmat: emlékük, nevük ma megdicsőült. Ily szomorú gondolatok merültek fel képzetemben, ily gondolatok foglalták el szivemet, midőn a mise véget ért. A mily nyugodtan jöttek, oly csendesen távoztak a honvédek. Könyekkel teltek meg szemeim, midőn még egy, talán utolsó pillantást vetettem ezen életük alkonyán álló egyszerű, szegény, de hős harezfiakra, még egy pillantást vetettem a ravatalra, mely a 13 legnemesebb férfiú sírját ábrázolta. Fájó szívvel távoztam, de egy vigasztaló gondolattal: nem haltak meg csak elvesztek; nem lesznek elfeledve, mert nevüket és tetteiket örökké szivében őrzi a magyar nemzet 1 Tolna, 1890. október 9-én. Tisztelt szerkesztő ur! Igen kérném ha oly szives lenne, az alanti sorokat becses lapjában közölni, mely szivességért fogadja a jótékony czél iránti tekintetből előre is hálás köszönetemet. A tolnai izraelita ifjúság által folyó hó 7-én rendezett tánczmulatság tiszta jövedelmét 47 frt 7 krt, melyet a rendezőség átadatván alolirottnak, a tolnai szegénysorsu iskolás gyermekek téli ruhák beszerzésére. Nem mulaszthatom ez alkalommal elismerésemet, a humanismus nevében, és hálás köszönetemet a szegénysorsu gyermekek nevében, úgy a tisztelt rendezőségnek, mint mindazon résztvevőknek, kik ezen eredményhez hozzájárultak e hírlap utján kifejezni. A tolnai hitközség iskolaszéke nevében Taubner Adolf, elnök. Báta, 1890. október hó 2-án. Tisztelt szerkesztő ur! Becses lapja 38. számában, Bátán szeptember hó 4-én megejtett tanitóválasztásról „Z“ betűvel jelzett közlemény jelent meg. Hogy mennyire igaz s hogy menynyire felel meg a valóságnak „Z“ ur közleménye s mily rossz indulatu szándék vezérel a közerkölcsöt ily rósz színben feltüntetni — az iskolaszéket buta- sággal, vádolni a tanitót, mint rósz lelkű ámitőt a közönség színe elé állítani, — nem tudom; de hogy rossz lelküség volt, illusztrálására álljon a tiszta száraz igazság. Tíz tanító pályázott a kihirdetett állomásra, köztük az egyhangúlag megválasztott Kovács Ferencz s a kiemelt magasfoku képzettséggel, szép és jó tulajdonokkal, kitűnő bizonyítványokkal, megnyerő modorral bíró Demuth Gyula ózsáki tanitó és nyolez ismeretlen. A pályázati napon Onagysága tolnai prépost, kerületi tanfelügyelő ur megjelent s üdvözölvén az iskolaszéket, a tanügy és a tanitó magasztos hivatásáról lélekemelő szavakban emlékezett meg s különösen az iskolaszék elnökét tanítói karával és iskolaszékével együtt megdicsérőlég kiemelte, megtoldva azon kedves és jó hatású elismeréssel, melyet a tek. közigazgatási bizottság ülésében táplál, látván az iskolaszék nemes ambiczióját. Megkezdődött a választás. Onagysága mind a tiz pályázó kérvényét, bizonyítványaival együtt az iskolaszéki jegyzővel felolvastatta, jegyezvén az iskolaszékkel egyetértőleg a bizonyítványok értékét és ennek alapján Kovács Ferencz megválasztott tanitó hat gymn. osztály és a bajai tanitóképezdei tanfolyam és két évi kitűnő működési bizonyítványa alapján egyhangúlag megválasztatott, mig Demuth Gyula ózsáki tanítónak e classificatió folytán a tizedik hely jutott. Nem czélom Demuth kartársamat megalázni vagy kisebbíteni, sőt nagyon sajnálom, hogy ezt a nyilvánosság elé kell hoznom, de erkölcsi kötelességemnek ismerem, „Z“ ur által irt és személyemet megtámadó közleményt a tisztelt olvasó közönség előtt megezá- folni és „Z“ ur hazugságait s roszakatu közleményét visszautasítani. Hogy a 38. számban megjelent kortes szavak nem felelnek meg a valóságnak, azt Demuth kartársam is bizonyíthatja, mert ő is az illemszabályainak megfelelőleg minden iskolaszéki taghoz elment, kérvén azok támogatását; azonban Kovács Ferencz megválasztott tanítónak, — kit nemcsak bizonyítványa alapján, hanem a szomszédos községben működése folytán már személyesen is ismertek — mind becsület szavát adta. „Ki korán kel, aranyat lel“
