Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-01-05 / 1. szám
Báttaszék, 18go. évi január i. Tisztelt szerkesztő ur! Megkérjük, hogy ezen elöljáróság nyilvános nyug- | táját becses lapjában közölni szíveskedjék. Alolirt elöljáróság az újévi üdvözleteknek a Báttaszék községében épitendő szegényház pénzalapja javára leendő megváltása czéljából aláírási ivet köröztetett, a mely után 22 írt 65 krt folyt be. E czélra jegyeztek : Angyalffy Imre I frt, Mészáros János I frt, Rohr János 20 kr., Szugfill János 1 frt, Késmárky György 50 kr., Mayer István 5° kr., Eichardt József I frt, Luszt Fülöp I írt, Mayer Gusztáv 1 frt, Holn- donner Ferencz I frt, Beteczk János 50 kr., dr. Stauroczky Lajos 1 frt, Gundrum János i frt, Szániel János I frt, Weidinger Lipót 1 frt, Luszt Samu 50 kr., Herman Lipót 50 kr., Bauer Mátyás I frt, Stefán János 50 kr., Hornung Ferencz 20 kr, Bauer Antal I frt, Schlesinger Ernő 25 kr., Csatáry Aladár 50 kr., Hohman József kereskedő 1 frt, dr. Boszkovilz Mór 50 kr., Kamerman Mátyás 1 frt, Bakó Mihály 20 kr., Rohr Ferencz 20 kr., Kostyák Antal 20 kr., Müller János 50 kr., Graf Jakab 20 kr., Jäger József 40 kr„ Schvartz Mátyás 1 frfot ; összesen 22 frt 55 krt, mely összeget kösszönettel nyugtatja az elöljáróság. Ezzel egybefüggőleg van szerencsém értesiteni, hogy a múlt évben hason czélra 38 frt 50 kr. jött össze s hogy maga a község pedig a múlt évben ugyanazon czélra 350 frtot és az 1890. évre hason összeget irányzott elő. A már évek óta fennálló szegény pénztár vagyonát 1888. év végével 6069 frt 96 kr. tőke képviselte, melynek jövedelméből 306 frt 76 krral 14 szegény munkaképtelen egyén lett segélyezve. Az emberbaráti szeretet eme legpregnánsabb I jelét Báttaszék község érdemes képviselő-testülete I adta, a mennyiben — daczára, hogy a községi pótadó átlaga a múlt évre 62%-ot s a folyó évre 50%-ot képvisel, — az 1886. évi XXII. t. ez. 145. I §-ában előirt kötelességét — mondhatnám — túllépte, mert többet áldoz, mint a mennyivel az idézett törvénynyel szemben tartoznék. Úgy látszik Báttaszék község érdemes képviselő-testületét nem annyira a törvényből kifolyó kötelezettség, mind inkább az er-1^ kölcsi kötelesség érzete vezérli. Kívánjunk boldog újévet néki. rss. Tolna, 1890. január hó 2. Tisztelt szerkesztő ur! A nagyvárosi közönség bizonyos tekintetben igen I boldog, ha szabad idejét kellemesen óhajtja tölteni, válogathat ízlése akarata s kivánsága szerint, talál elég helyet s alkalmat szórakozásra, élvezi a színházat, hangversenyt, fölolvasásokat s más számtalan mulatságos alkalmat, ámde kis városban az ily alkalmak kellemes szórakozásra sokkal ritkábbak s igy ha mégis akad egy-egy sikerültnek Ígérkező mulatság, kétszeresen szokta a közönség az alkalmat megragadni, hogy mulatozó jókedvének uj táplálékot nyújtson. A nagyobb városokban művészek seregei minden irány s tekintetben állanak rendelkezésére a nagy közönségnek, a közönség válogathat tetszése szerint, tüntethet mellettük s ellenük; pártfogolja, kinek előadásával legjobban megelégedett, vagy — ami szintén nem ritka, kinek előadása, megjelenése s személye divatos. Kis városban csak műkedvelők szokták a közönség igényeit kielégíteni s a közönség elnézéssel, jóakarattal fogadja őket, nem mond szigorú bírálatot felettük, megelégszik azzal a kevéssel, amit azok nem ritkán nagy munkával, kitartással birnak ösz- szehozni, hogy a közönségnek néha-néha egy élvezetes estét szerezhessenek. Ha valaki komoly kritikát ima a műkedvelőkről — azt szerénytelennek mondanám, még egy kis tracscs is megjárja — a szép asszonyok I részéről: ón láttam amint ő . . . hm, én is hallottam, de nem mondhatom el, mert megígértem a hallgatást, de neked megmondom, hogy ... lehetetlen! Ha más mondaná, el se hinném stb. Ez a mi asz- szonyaink (nem éppen gyakori) kritikája s mond- I hatom, nem szerénytelen, de jellemző. Nálunk is műkedvelők rendeztek egy hangversenyt Svlveszter estéjére s a közönség, mely már hosszabb idő óta volt kénytelen mulató kedvét szűk körre szorítani, tömeges megjelenéssel tüntetett mellettük. Ki is érdemelték ők a nemes pártfogást; megfeleltek mindmegannyiau nehéz feladatuknak s minthogy az igen tisztelt közreműködők a műkedvelők j lépcsőjén túl vannak s mint komoly zenészek j állták meg helyőket, veszek magamnak annyi bátorságot, hogy részletesen szóljak a sorrendben föltüntetett s előadott minden egyes pontról. A műsor szépen rendezve Parti Ferencz ur „Amüsement“ czimü zongora egyvelegével kezdődött, az összeállító maga játszta a zenedarabot s élvezetes játékával kitünően töltötte be helyét a zongorán, kár, hogy e darab az első szám alá lett sorozva, a közönség ennek előadása alatt jött tömegesen s megfosztotta az ottlevőket ama élvezettől, mit a zenedarab egyes kiváló része csak figyelemmel hallgatva nyújthat. Utána következett Wieniavski, op. 17. „Legende“ czimü melodicus hangverseny darab, melyet Matejka Károly ur v. cellon adott elő s Parti Ferencz ur zongorán kisért; a jó összhangban előadott mű, épp úgy mint a Riezner. Károly és Lengyel Ferencz urak által előadott Kr0 miner F. féle hegedű-kettős igen nagy tetszést aratott. A negyedik szám Matejka Károly op. 7. „Abolygó zsidó“ czimü syraphoniája volt, melynek előadásában Györkő Ferencz ur a nagy s nehéz fuvola solóban. tűnt ki jó játékával, továbbá Matejka Janka k. a. ki a zongora részt biztos és szabatos előadással ke zelte, Fichtel Erzsi k. a. Lengyel Ferencznó úrnő, Riezner Károly és Le-ngyel Ferencz urak a hegedű részt, Matejka Károly ur pedig a v. cello részt bizonyos könnyűséggel és gyakorlottsággal játszották. A közönség úgy a közreműködőket, mint a szerzőt sürü tapsban és éljenzésben részesítette. Az ötödik szám alatt Verdi „Miserere“ Tro- vatoreból lett előadva Wittinger Mariskák, a. zongora kísérete mellett Matejka Károly ur által v. cellon. Élesen kicsiszolva minden részében, előadás és hatással adva csak ez az egy zenedarab volt, a kiséret mintegy egybefolyt a v. cello hangjával, sok dicséretet aratott. Az utolsó szám Durst op. 27. „Flick und Fleck“ Quodlibet ifj. Geng József ur vezetése mellett az összes szereplők által lett előadva, azt hiszem ez volt a hangverseny legnehezebb és legfáradságosabb, de egyúttal igen mulatságos pontja, az előadásához bizonyos komikus jelenetek is tartoztak s igy a fél óránál továbbra terjedő zene-egyveleg még laikusnak is nagy élvezetet nyújtott ha ezt a zeneművet a közönségnek néhányszor meghallgatni alkalma volna, csak akkor foghatná föl annak szép és csinos zenerészeit, melyekről a komikus jelenetek a figyelmet elvonták. E zenemüvek előadása pompásan sikerült, nagy könnyűséggel folyt, mi egyrészt a közreműködők ügyes- ségének, de főleg ifj. Geng J ó z s é f urnák, mint karmesternek köszönhető. Előadás után táncz követ- I kezett, melynek csak a reggeli órák vetettek véget. Az ottlevők közül a következőket sikerült följegyezni: özv. Rozmayer Ferenczné, Gebliardtné (Paks), Bernstein Antalné, Maiszner Károlyné (Hídja), Schely Jó- zsefné, Wittinger Sándornó, Parti Autalné, Aigner Lajosné, Bacsó Jánosné (Bogyiszló), Parti Józsefné, Taubner Adolfné, Fugert Károlyné, Bubonyik Lajosné, Fichtel Salamonná, Bubonyik Mari, Schaffer Mórné, Lengyel Ferenczné, Illésné, özv. Szertics Lajosné, Löventheil Lipótné, Oberländer Józsefné és Herczog Lipótné Úrnők; Rozmayer Paula, Gebhardt Mariska, Stepnicka Miczi, Wittinger Mariska, Parti Laura, Matejka Vilma és Janka, Braikovits Katicza, Fichtel Erzsi, Grünwald Lina (Fadd), Klementsits Terka, Veber Vicza, Schippert Paula, Hartlieb Teréz, Linz- baur Anna, Herczog Hermina és Kempf Anna kisasszonyok. Figyelő. MEGYEI IRODALMUNK CSARNOKA. Bende Muki szerelme. — Humoreszk. — Irta és a dunaföldvári Kereskedelmi Csarnok estélyén felolvasta Lévay Dezső. Reményiem, nem fognak k. hallgatóim rám neheztelni, ha a kis száratanácsosnó theaestélyére vezetem Önöket, már csak azért sem, mert a kis tanácsosnó gyönyörű fiatal asszonyka, ki úgy meg tudja theánkat ódesiteni, hogy nálánál senki különben. Az igaz, hogy már kissé későn jövünk, de még elég jókor, hogy a „chronique scandaleuse“ legújabb híreiről értesüljünk s hogy Bende Mukit meghallgassuk. A „chronique scaudaleuse“-ről nem szólok, az elég hangosan beszól önmaga is, hanem annál szívesebben Bende Mukiról. Bende Muki dolgozótárs egy fővárosi újságnál, valóságos kedvencze minden társaságnak. És jogosan, mert a hol ő fordul meg, ott még nem ismerik e fogalmat: unalom. Most is faggatják nagy zajjal, hogy beszéljen már el valamit. Mikor a csönd helyreállott I a hölgyek kényelembe helyezték magukat, Muki elkezdő: Húsz éves voltam és még nem — szerelmes. Pedig ez nem közönséges dolog olyan ideálistánál mint ón, ki hónapos szobám sarkaiban a néha-néha feltűnő pókhálókat is — miket gazdaasszonyom seprűje megkímélt — a naptól kölcsönzött arauyos fonalaknak tekintettem. De ha már felemlitóm a pókhálót, illik, hogy kicsiny szobám egyéb bútorairól is megemlékezzem. Volt pedig benne egy ágy, mit a fantázia könnyen képzelhetett volna mahagóni-fából valónak, egy szinehagyott asztal, mely polituráját alkalmasint • még a lovagias középkorban veszitó el; egy kopott és minden oldalról megfoltozott díván, melyre gaz-; daasszonyom nagyon sokat tartott történelmi becse miatt — állítólag e/.en fogadta volna a szép Pompadour marquise XV. Lajos szerelmi ömlengéseit — s egy falhoz támasztott valami, mit gazdaasszonyom nagy merészséggel Íróasztalnak csúfolt. Oh, ez az íróasztal! De ne vágjunk a dolgok rendes \menete elé!.. . Egy szép napon — arra jól emlékszem eső nem esett — elém áll a szerkesztőm és egó$z ünnepélyes komolysággal szólít meg. — Uram, szerelmes Ön ? Mondhatom szerkesztőm e kérdése nem kevéssé lepett meg. Mi köze egy szerkesztőnek ahhoz, vájjon az ő munkatársa szerelmes-e vagy sem, meg azután oem szokás a szerelmi viszonyokat elárulni. (Ennyit már a saját táiczámból is tudtam.) Különben is olyan üres volt az ón szivem, mint néha az állam kasszája, mit árultam volna tehát el ? De azért mégis zavarba jöttem. — Szóljon kérem —■ ismétlő szerkesztőm a furcsa kérdést — szerelmes Ön ? Biz ón — őszintén szólva — restelkedve vallottam be, hogy: nem. — Nem ? Hát hogy irhát ön annyit rózsáról, meg szőkefürtökről, szívről meg szerelemről ? Akkor az Ön által papírra vetett érzelmek nem'lfírzak, hanem hamisak. Pedig jegyezze meg magának, hogy ón a napi híreken kívül más hazugságot meg nem tűrök lapomban. Vagy szerelmes lesz ön, vagy elbocsátom. Négy heti időt engedek. Megértette? 8 ezzel kalapját véve, magamra hagyott. Még csak szerkesztőm távozása után fogtam fel a mondott szavak mély jelentőségét s bizonymem igen értettem meg szerkesztőm intenczióit. -Még ha legalább lánya volna'— gondolám — de jgyí mit akar tőlem ? Az idő gyorsan járt, már két hót pergett le és én még mindig nem voltam szerelmes Igazat mondva bizony féltem is tőle kicsit, mert úgy olvastam a regényekben s magam is úgy Írtam, hogy a szerelem az épszemüeket vakokká, az okosakat pedig bolondokká teszi. Már pedig egy újságírónak -4, akkor annak képzőiéin magam — nem szabad szemeivel s kis eszecskéjóvel olyan könyelmüen báimia. Ép e gondolatok foglalkoztattak, mikor pillantásom véletlenül szerkesztőm savanyu ábrázatára esett. Náthája volt szegénynek — az influenza akkor még ismeretlen volt — s zsebkendőjét sehol sem leié. Végre kisült, hogy azt biz otthon felejtette s nekem mint legfiatalabb szerkesztőségi tagnak, kellett az otthonfeledett zsebkendőért szaladnom, mert János a háziszolgánk, ép a lámpák tisztogatásával volt elfoglalva. A fiatal ő nagysága igen barátságosan fogadott, székkel, meg kis uzsonával kínált meg s ráadásul még egy szivart is adott. Olyan jól esett az uzsonna, meg a szivar, hogy ezer áldást rebegtem annak fejére, ki a náthát feltalálá. Másnap szerkesztőm a pápaszemót feledé otthon. Minthogy János megint lámpákat tisztogatott — a három szerkesztőségi lámpa Jánosnál egy egész délelőttöt vett igénybe megint ón voltam a küldöncz. A fiatal asszonyka megint barátságosan fogadott s uzsonnával, ra9g két szivarral kínált meg. Végre is nagyon kezdett nekem tetszeni a szerkesztőm feledékenysóge és Jánosnak a lámpák körül kifejtett buzgósága. Fölösleges mondanom, hogy kiváló gondom volt rá, hogy szerkesztőm mindennap otthon feledjen valamit. Egyszer az okuláréját, máskor meg valami kéziratot. Ha nem feledé otthon egyikót sem, a János politikája lépett akczióba. Kicsent valamit nagy ügyesen a szerkeig-
