Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-05 / 40. szám

Előfizetési ára: j Megjelen:

FéfévreVre • |frl ~ kr Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolna- hetenkint egyszer, vasárnap.

Negyedévre . ... i ” so ” megyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a Nyiiuér a hasábos petitsor 10 kr.

Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. j tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. í Hirdetések jutányosán számíttatnak.

SZERKESZTŐSÉG KIADÓHIVATAL:

Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők.

Előfizetési felhívás „TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY“ ,

1890. évi XVHI-ik évfolyamának IV-ik negyedére. Előfizetési ár negyedévre I frt 50 kr, félévre 3 frt, egész évre 6 frt, mely összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek.

A kiadóhivatal.

A borárak.

Magyarország gazdaközönségének fő jövedelmi forrása kétségen kivül a gabona termelés, elsőrangban azonban mindjárt ulánna bizonyára a bortermelés következik.

Hogy hazánk gazdaközönsége a hét forintos búzaárak s az óriási adóterhek kettős nyomása alatt minő helyzetben van, azt tudja mindenki, kinek alkalma van ez állapotokkal, ha mindjárt nem saját tapasztalatából kifolyólag is, tüzetesen foglalkozni.

Ä gazda ma már a legtöbb helyen csak névleges tulajdonos s jövödelmének legnagyobb részét elhordja az állami pénztárba adó s a pénzintézetekbe kamat fejében. Terhei folyton szaporodnak s emelkednek s ha valami kedvező fordulat be nem következik^ be áll nem sok idő múlva az a nagy tulajdon-csere, mely a magyar földbirtokot a magyar, hazafias, nemzetiség fenntartó közép osztály kezéből kiragadva, átjátsza a bevándorolt, nem magyar, nem hazafias cosmopolita sereg birtokába.

Reméljük, hogy a magyar kormány most I már nem áll azon rideg, a magyar állameszmét nem méltányló állásponton, melyet egyik tagja nem rég a következő cinikus nyilatkozattal tett örök emlékűvé: mindegy akárkinek kezébe kerül a földbirtok, az azért viseli az állam terheit.

Ebből a reményből kifolyólag hisszük, hogy maga a kormány fog nemsokára különösen a kereskedelmi szerződések megkötése alkalmával erélyesen odahatni, hogy a földbirtok kétségbeejtő helyzetéből kimenekülve, ne legyen kénytelen létét az osztrák ipar érdekeinek áldozatul hozni.

A mi áll a gabonatermeléssel foglalkozó gazdaközönségre nézve, ugyanaz alkalmazható a bortermelők nagy contingensére is.

Csakhogy ez utóbbinak sorsa még nehezebb, mert azt nem csak a súlyos terhek nyomják, a kedvezőtlen helyzet pusztítja, hanem fenyegeti . az a romboló csapás is, melyet az újkor legnagyobb i’émekénl fog a történelem feljegyezni.

De tán még ennél is jobban közrehat a bortermelők helyzetének súlyosbítására az az önző érdekszövetkezet, mely Magyarországon 'ít borárak megállapítására immár a külviszo- nyoknál is döntőbb befolyást gyakorol.

Hazánkban majd minden nagyobb bortermelő helyen egy egész osztály képződött, mely az év egész részét dologtalanul, semmit nem tevéssel tölti el, midőn azonban a szöl- lős gazda egész évi keserves munkájának

gyümölcsét akarja értékesíteni, megjelenik ott, mint nélkülözhet len tényező s minden nagyobb fáradtság nélkül osztozik, sokszor hajmeresztő mennyiségben a fokozatosan kisseb- bedő jövedelmen.

Nem vagyunk mi senki iránt elfogultak; nem vezet bennünket semmiféle faj gyűlölet; ismerjük a kereskedelem viszonyait és igy tudjuk, hogy a böcsületes közvetítőre á legtöbb esetben szükség van; tudjuk, hogy a közvetítőkre azon nem mindennapi feladat hárul, miszerint a kereslet és kínálat közti viszonyt szabályozzák, a kereskedő világot a helyzettel megismertessék s az értékesítésnél közrehassanak.

De a helyzet legalább a legtöbb helyen nem az, hanem a közvetítők nem mindnyájan, de többen nem egyebek, mint a kereskedővilág fizetett kémei, kik a legnagyobb ügyességgel szimatolják ki a megszorult gazdákat s határt nem ismerő kegyetlenséggel, nem válogatva az eszközökben, hajtják végre, érvágó műtéteiket.

Sőt a legprimitívebb humanismus guny- jára viselt dolgaikért magukat az áldozat által még busásan meg is fizettetik.

A közvetítők osztályának saját reputa- tiója érdekében magának kellene az ily romlott embereket leálczázni s a hatóság kezeibe szolgáltatni, mert ha valami, úgy ez az az égbekiáltó bűn, mely példás büntetést érdemelne.

Az emberiség ezen parazitáival tovább nem is foglalkozunk, átadjuk őket a közmegTARCZA.

Búcsú Gizellához.

Midőn annyi boldog perez után Zordon sorsom távozásra int,

Lelkem, mint a költöző madár Régi szép tanyáján széttekint:

Elszáll búsan a múlt hely felett, Elmélázva nézi csendesen.

Majd hozzád ér, . . . szólni kezd veled; „Isten hozzád drága kedvesem.“

A mig lelkedet nem ismerém,

Mély homály borongott szűm felett S vágy, remény nem inte még felém,

Éj volt ekkor, mely nyugtot lehelt.

Majd jött lelked fénye s tűnt az éj, . . . Uj világ s zaj kelt a zord helyen. Vállunk I . . a zajból csak búm beszél : „Isten hozzád drága kedvesem.“

A nap száll le, midőn tégedet Megtagad szemlélni végzetem.

Éj lesz majd, vak éj e szív felett,

Hol öröm virág már nem terem . . .

De egy kincset elviszek velem,

Éjemen mely holdsugár leszen;

E kincs ... az örök hű szerelem.

„Isten hozzád drága kedvesem.“

Isten áldjon drága kis leány,

Nyújtsd búcsúra reszkető kezed;

Nem kérlek, hogy emlékezz reám,

Mert hűséget esdni nem lehet.

Csak mig lelsz szivet, ki úgy szeret,

Mint én, oly hőn, szenvedélyesen ;

Csak addig ne vess el engemet!

„Isten hozzád drága kedvesem.“

Filó Géza.

Hypothesis-e, hogy Földvár helyén létezett Anamantia ?

(Egy kis régészet.)

Irta: Cziráky Gyula.

Tény, hogy a vélemény, hogy Földvár helyén létezett Anamantia, többektől kétségbe vonatik. E dologban szándékom fölszólalni, hogy csekély erőmmel én is hozzájárulván, a kérdés eldöntését esetleg valamicskével előmozdítsam.

Mégis csak merészség lenne a tudósok oly nagy számát egyszerűen mellőzve, kimondani, hogy Anamantia nem F. helyén állott. Vannak ugyan olyanok is, kik e nézetet már ezelőtt elvetették. L a r i u s volt az első, let (Reip. Rom. Lib. XII. Lect. 3. cap. 7.) ily módon nyilatkozott s őt aztán többen is követték. Szerdahelyi (Chorogr. Hung.) s P a p a n ek (Georg. Comit. Bárány.) utána indulva Anamantiat Mohács helyén vélték keresendőnek ; mig mások közelebb jönnek Földvárhoz. Fényes „Geographiai Szótár“-ában említi, hogy némelyek Anamantiat Pentele helyére teff

szik. Gyárfás legújabban kiadott „Pannónia Oske- resztény Emlékei“ czimü munkájában Alsó-Szent-Ivánra helyezi; Salamon pedig Budai est történetében Si- montornyán véli töltalálhatónak.

Mindezen tekintélyek daczára bátran ki merem mondani abbeli nézetemet, hogy Anamantia F. helyén lesz felfödözhető annál is inkább, mert az imént felhozott tudósok véleményének kűlönfélesége sokat levon az érv erejéből.

' Igaza van Szelte Zsigmond járásbiró és régész urnák, midőn a „Szekszárd Vidékéiben azt mondja, hogy tekintélyekre támaszkodva állítottam most is felhozott nézetemet. S hogy nyilván való legyen, micsoda alapra támaszkodva nyilatkoztam igy, felsorolom nézetem haiczosait.

A véleményt, hogy Földvárunk helyén létezett I Anamantia többen a magukévá tették. Csevapovics (Rec. Ord. s. Franc.) már e század első felében úgy nyilatkozott, hogy e vélemény a régészek közös megegyezése. Engel (Geschieht, fon Slaw.) Luczenba- cher (Tud.-tár.), Haas (Dán.: Emlékkönyv), Rupp (Magy. ország helyr. tört.) Fuxhoffe r-C r i n ár (Mo- nasterologiae), Dankó (Magyar Sion), W oss i nszky (Leletek . . .) mind e nézetnek harezosai s a mi fő, vannak köztük olyanok, kiknek állítása bizonyos körülmények miatt egykönnyen el nem vethető.

Haas 40 és 50 közt Földvár káplánya volt, tehát többet látott, miről mi talán már nem is hallunk.

Dankó e nézetét oly czikkében hozza napvilágra, mely mindenkor megállja helyét. Használta ő.nemcsak