Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-01-26 / 4. szám
B XVIII. évfolyam. szám. Szegzárd, 1890. január 26. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI Előfizetési ára: Egész évre..................6 frt — kr. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnaNegyedévre . ... i „ 50 „ megyei gazdasági egyesületnek, a szegzard-kozponti tamto-egyletnek s a Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. j tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. HETILAP. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyi Utér 8 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak.-4 SZERKESZTŐSÉG: Bezerédj István-ulcza 6. Sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendük. Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Szegzárd, 1890. január hó 24. Lezártuk az 1889-iki évet. Előttünk fék- j ygzik a mérleg, mely hivatva van feltüntetni: Inint végeztünk a lefolyt évben s mely leen- | Idők várnak még elintézésre. Két nyitott lap ez. Egyikre a teljesített | mounka jegyezve, a másikon a jövőre l.eherkép ■áthozott teendők felsorolva. Minden jó gazda számot vet ilyenkor pnagával: helyes irányelvek vezérelték-e tét- Iteiben, üdvös és jó volt-e következményeiben ■mindaz, a mit végezett Vessünk mi is1 egy pillantást e mérleg ■lapjaira, s három epochal is tételen akad meg ■tekintetünk. Mindhármat, mint súlyos terhet, az |189Ó-ik évi számadásunkba hoztuk, át, mind la háromnak megoldása a jövőben vár reánk. Az egyik a phylloxera kérdése, mely ■egész társadalmunkat, jólétünket támadta meg Í alapjában. . A másik a nagyvendéglő kérdése, mely az esgész polgári községét érinti. V ■ A harmadik a belvárosi is kóláié p ül et átalakításának kérdése, — ez magát la rom.kath. hitfelekezetet terheli. A mi a phylloxera kérdést illeti, azzal Ikörülbelül tisztába vagyunk. Nagyon sok előlvigyázat mellett, vállvetett összetarlással és ■áldozatkészséggel még elodázhatjuk egy időre; Ide a tapasztaltak után Ítélve, — a katasztrófa ■rövid, fájdalom nagyon rövid idő múlva be ■fog következni. Nagyon komoly megfontolást ■igényel, hiszen kizárólagos jövedelmi forrásunkról van szó. Mert ne áltassuk magunkat azzal, hogy i mi a teremtés könyvében kiváltságos lények j vagyunk, és a végromlástól valami csodálatos módon megmenekülünk. Hiszen a szomorú | ■tények igazolják, hogy egyes bortermelő vidékek, melyeknek lakósai mindent elkövettek a veszély megszüntetésére, — ma már kopáran állanak. Pedig azok sem nézték ösz- szetett kezekkel a vész terjedését, vagyonuk pusztulását; azok is védekeztek legalább is úgy, a hogy mi, tán még jobban is; és vájjon tudtak-e a veszély tovaterjedésének határt szabni ? Nem! Pusztulás, szegénység, nyomor ütött tanyát mindenütt. És ha az ég különös' kegyelme nem lesz velünk, — semmisem óv meg bennünket és minden emberi törekvés csak hiú ábránd I marad. A második kérdés a nagyvendéglő kérdése. Kétségkívül sok előny háramlik ránk .annak megszerzéséféTTSPha e helyen mégis felemlítjük, csupán azért teszsziik, hogy annak a r. k. hitközségre, helyesebben községi adózó polgárokra háramló aránylagos vételárát is a jelen válságos körülmények közt mint meglevő terhet tüntessük fel. A harmadik tétel a belvárosi iskola-épület átalakítására vonatkozik. — Ez már aztán tisztán felekezeti ügy. Hogyan, mikép alakitassék az át a kor és a szükség igényeinek megfelelőleg, mennyire rúg annak költsége, — ez képezi a napirendet. Olvastunk már véleményt is. Hát mi teljesen osztjuk azt a sok szépérzékkel telt nézetet, mely mind e becses lapok mull évi 54. számában, mind pedig a »Szekszárd Vidékétc-ben Takler József polgártársunk által közölve lett, hogy t. i. bontas- sék le az végkép és parkiroztassék az egész térség. Szép dolog! Helyes is! De mielőtt ezt megtennők, alkudjunk meg a helyzettel. S ha szabad kérdeznünk: hitközségünk, illetve annak j pénzviszanyai olyan kedvező állapotot tüntetnek-e fel, hogy egy 30—35 ezer forint értéket képviselő épületnek lebontása, és egy uj stilszerü épületnek emelése — csupán szépészeti szempontból — semmi? Vagy ha ennyi értéket sem képvisel az az állító 1 a g annyira rozoga épület, s hogy igy a mint van, — csak teher a hitközség nyakán: miért nem engedte át annak idején jó pénzért az államnak törvényszéki épületül? Mint értesültünk, az átalakítási terv és ! költségvetés elkészítésével az államépitészéti hivatal bízatott meg. El is készült az egye- j nes utasítás szerint; de oly felületesen és czélszerüellen beosztással, hogy a hitközségi tanácsnak Fejős Károly mérnököt kellett uj- ! jolag felkérni, hogy egy részleteiben pontos és az átalakítási költségek összegét világosabban feltüntető újabb tervet készítsen. A hitközségi tanácsnak ezen határozatáért csak gralulálunk; mert a ki Fejős Ká- rolynak minden irányban érvényesülő igaz- ságszereletét, szigorú lelkiismeretességét, és kitűnő szakképzettségét ismeri, — az velünk TÁRCZ A. 1 , '' - ~ Elégia egy széttört palaczk felett. HEgy perczczel előbb még öleltünk, csókoltunk És éltető véred pezsegve- gyöngyözött . . . i Most ?! A kegyetlen sors életed kioltá: ■Éltető véreddel a padlót öntözöd. llÍHraSÍPl§ÍÍ ■Hol az a kősziv, mely gyás'zos eseteden HpÁzéketlen marad ? Oh, mondhatom : mi nem! Csakhogy mi megtörtént — jaj, köny mind hiába — ■Meg nem történtté azt nem teszi semmi sem ■Menj tehát pihenni, de legyen vigaszod, ■Hogy még ma több társad szintén kimúlhat ám ■S a feltámadásnak ha ütött órája ; ■Találjunk épségben a mennynek asztalán 1 Széki Ákos. Vörösmarty utolsó éveiből. 1839-ben láttam először Vörösmartyt. Ez év ■ nyarán mint fiatal kezdő iró, szárnypróbálgatásul ne■ hány apró dolgozatot küldtem be vidékről az akkori ■ legtekintélyesebb lapba, az „Athenaeum“-ba, melynek ■ hatalmas szerkesztőségi triumvirátusát Bajza, Vörös■ marty és Toldi Ferencz (akkor még Schedel) ké■ pezték. Őszszel berándultam Pestre s első dolgom volt, hogy e nagynevű szerkesztőséget, mely e közben más beküldött müveimet is közölte volt, meglátogassam. Vörösmartyt nem találván a szerkesztőség helyiségében, lakására, a kalap és zöldfa utczák sarká 1 levő Jankovics házba mentem. Lakása az emeleten, egy hosszú udvari folyosó végén volt. Ajtaján kis palatábla függött, mely távollétében közte és látogatói közt bizalmas közvetítőül szolgált. Két kis szobából álló lakás volt, a melybe beléptem. Az előszobául szolgált udvari helyiségben hű satelese, hajdani iskolatársa a jó Sallay fogadott, ki a délutáni órákban rendesen nála szokott má- solgatni. A pipafüsttől homályos utczai szobában Zalán futása „Cserhalom koszorús költőjét“ kezében hosszú- szárú selmeczi pipával találtam Íróasztala mellett. Asztalán I a többi bútorokon, még a padozaton is könyvek, iratok hevertek szerte szét. Azzal az egyszerű szivességgel fogadott, melylyel abban az időben ha- zaszerte minden magyar ember viseltetett a fiatalság iránt, s mely a nyíltságot, a közeledést végtelenül megkönnyrttette. A bizalmas „öcsém“, “bátyám“ megszólítás rendesen már az első- találkozáskor áthidalta a kor-, rang- és tekintély-adta különbséget: Vörösmarty s átalában a többi régi, nagynevű írók, a legkevésbé sem zárkóztak el előlünk kezdő írók elől, a tekintély rideg bástyái mögé, a fiatal ades- tusra buzditólag hatott a kollegaságnak az a bizonyos neme, mely elismerő, bátorító 1 útbaigazító szavakban és tettekben nem fukarkodott. Rövid időzés után, határtalan tisztelettel s mondhatnám a legnagyobb kegyelettel eltelve távoztam. A kép, -melyet e találkozás után róla szivembe I emlékezetűbe zártam, mily sokban eltért a gyermekes képzelődéssel előre'alkotottól. Nem csoda! Hisz eddig csak a költőt láttam s tanultam ismerni műveiben és most az egész embert láttam a maga egyszerűségében, nyugodtságával s csöndes beszédével, mely a tenger sima felszínét s mélységét juttatá eszembe: Még egy érdekes estémről akarva megemlékezni, melyet vele töltöttem a rém uralom, az ostromállapot iszonyú korszakában. Vörösmarty lelkét már Debreczenben lakta alatt hazafias aggodalmak szállták meg. Nem volt többé a régi ember. Már mutatkoztak rajta némi jelei a búskomolyságnak és apathikus hangulatnak, melynek később martalékául esett. A vesztett és nyert csaták zaja közt „Szózatjának reményei és belsejtelmei visszhangoztak lelkében. S midőn szabadságharczunk leveretett, alig ta- I lálkozhatott valakivel, ki azt ne mpndotta volna neki: a jóslat teljesült, a nagyszerű halál bekövetkezett. Bár ingerülten tiltakozott az ellen, hogy ő nem ily j halált értett, hogy ez még nem halál, mindig elkomo- ! rodott olyankor. Most a bujdosása közbe egészsége j is sokat szenvedett s az a nehány soros költeménye, melyet akkor irt, híven kifejezi kétségbeejtő hangulatát.
