Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-07-27 / 30. szám
évig fungált, — emelkedett hangon adott kifejezést annak, hogy nem a Tamási fényes plebánosi fizetés, hanem a közönség iránt táplált tisztelet és keresztényi szeretet hozta őt vissza. Hasonlítván magát amaz 6 testamentombeli Zakariáshoz, ki midőn a néki tudtára adott jövendölést hinni nem akarta, azt mondá néki az ur, megnémulsz és mindaddig nem fogsz szóllani, míg az Ígéret be- nem teljesedik; mikor feleségének a megjövendölt fia — keresztelő János — megszületett, kérdé az ur Zakariástól, hogy mi legyen a gyermek neve, annak ajka megnyílt ős mondá: János, ő is néma volt, csak most nyilt meg az ajka a magyar szállásra, hogy Tamásiba vissza jön, mily jól esik neki anya- nyelvén magyarul imádni az Istent, magyarul kérni annak áldását és kegyelmét, ős magyar nyelven beszélni hallgatóival s társalogni a közönséggel. Köztudomású dolog, hogy az ünnepelt plébános közelebb vagy 6 évig Teveli (Tolnainegyei) plébános volt, hol nemcsak az öregek, de még a középkorúak, sőt nagyobb részben a fiatalok sem tudnak magyarul, levőn ők törzsgyökeres németek, plébánosunk pedig akk.r tanult meg németül, mikor Tevelre lett kinevezve. — Hivatkozva elmondott esküjére, ajánlá, hogy azt híven megtartja, törhetlen hűséggel lesz az egyház és a haza iránt, gyáinola lesz a szegényeknek és árváknak, segítségükre lesz a hozzá folyamodó együgyüekitek, és viszont híveit is kérte hogy azok is feleljenek meg keresztényi kötelességüknek, és támogassák őt hasznos czéljai kivitelében, mint ő imádkozik híveiért, úgy azok is imádkozzanak ő érette. Yégre Isten áldását kérve működésére és híveire, a szószékről lelépett és nagy misét szolgált. Az ünnep dőli 12 órakor ért véget. Németh Ferencz plébános urra nagyon sok teendő vár Tamásiban. Adja az Ég ura, hogy a most beiktatott, beköszöntött plébános ur oly idomitója legyen Tamásinak, mint volt nagy Szóchenyink kedves magyar hazánknak. Tisztelettel ,|f.' / □ MEGYEI IRODALMUNK __ CSARNOKA._______ A m unka milliomosai. (Több forrásból.) (Folytatása.) Kevés híja volt, hogy Phippset meg nem fosztották munkája gyümölcsétől, de ő ép oly erélylyel küzdött kincse megőrzése mellett, mint amily fáradsággal megszerte, ős a tanácsosainál méltányosabb király, nemcsak, hogy tiszteletben tartá jogait, hanem nemességre emelte és Uj-Anglia főbírójává nevezte ki. Néhány év múlva Massachuset állam királyi kormányzója lett és örököseire, kik Normanby marquis nevet vették fel, a világ legnagyobb vagyonainak egyikét hagyta. III. Az amerikai milliomosok egyik legérdekesebb alakja egy újság kiadója: Janes Gordon Benett. Az — Az még maitól is függ. — Nem sokáig keilend várakoznia, mig meggyő- | zöm önt a felől, hogy ez árulás vétkét, fényesen helyrehozom. De ime itt vagyunk játékosunk lakása előtt. Visszakérjük tőle azt a kis papirszeletet, mire azt a keltet irta és megigértetjük vele, hogy ezen számokat nem fogja megtenni. — De hiszen azzal neked nem is kell törődnöd! — Sőt szégyenleném, ha most, midőn a helyzetet tisztán látom magam előtt, még tűrném gyáva kétségbeesésemnek ezt a szerencsétlen emlékét, mely- lyel Irma iránti szentségtörő gondolatomat örökösen szememre lehetne lobbantani. IV. A 3 szám még ideje korán vissza lett vonva, sőt Hantos Szilárdnak hathatós közbenjárása folytán sikerült a megtörténtek elbeszélésével kieszközölni, hogy a megtérő bűnösnek azon elégtétel lett szolgáltatva, hogy az esküvő május 15-én megtartatott, melyen a „tizenegyek“ is résztvettek. A Hantos bácsi által a fogadásban nyert IOOO frt pedig takarékpénztárba lett téve azon leltétel alatt, hogy Menyhértnek húsz esztendő múlva kamatos kamataival kiszolgáltassék, ha ezen idő alatt sohasem kártyázik. Egyszeri kártyázás az alapítványt a Hantos és jogutódai javára megdönti. Erre azonban sor nem került. Ez annak a története, hogy Kalászéknál mért j játszik az asszony mig az ura csak kibiczel, azt is lassan. I általa 1835-ben alapított lap, a „New-York Herald“, kétségtelenül az első helyet foglalja el az amerikai sajtóban. Ezen ember életfolyása felette érdekes és fényes világításba helyezi a makacs kitartás, retten- hetetlen bizalom, bámulatos alkalmazkodó képesség azon szellemét, melyet Amerikában a nagy vagyonok szerzőinél általában felismerhetünk. Pedig James Gordon Benett nem is amerikai születésű. Skóciában szül. kath. szülőktől, kik szerzetbe akarták adni, szemináriumban neveltették. De Ő elhagyta hazáját, lemondott pályájáról, Amerikába vándorolt, újságírásra adta magát, lelkesedve Franklin Benjamin önéletírásán, amely könyvet akkori időkben a fiatal emberek szerfelett kedveltek. Három hónap múlva Bostonban volt; akkori helyzetéről ezeket irja: „Egyedül voltam, fiatal és rajongó. Elragadott Franklin Benjámin nagyszerű könyve, melyben élete történetét beszéli el. O is Bostonban élt és igy ezen város úgy tűnt fel előttem, mintha egy kedves barátom lakhelye lett volna.“ Ez a lelkesült hangulat néhány héten át ébren maradt, de nem sokára látnia kellett a rajongó képzelődésbe merült ifjúnak, a későbbi milliomosnak, hogy szerény pénzkészlete fogytán van. Korrektori minőségben egy nyomdában kapott alkalmazást, igy jutott egy kevés pénzhez, melylyel New-Yorkba utazott, a hol nagyobb tevékenységi tért remélt nyerni. Mindent megpróbált, volt tanító, nemzetgazdasági felolvasó, idő és alkalom szerint iró, de nagyobb sikert semmiben sem ért el A hirlapirás ez időben még gyermekkorát élte. A new-yorki lapok összes személyzete rendszerint a kiadó, tulajdonos és szerkesztőből állott, továbbá két három silányul dijjazott munkatársból és némelyiküknek, Waschingtonban a kongressus ülésezése idején át. volt még egy levelezőjük. Benett szinte Wasching- tonba ment mint a „New-York Enquirer“ czimü lap levelezője. A kongressus könyvtári szobájában véletlenül kezébe akadt Horace Walpóle, a nagynevű angol iró leveleinek egyik kötete. A pikáns adomák, a bensőségteljes leíráson, a szereplő személyeket illető részletek, melyeket Walpole levelezését élénkité s megzománezozá, elragadták az ifjú irót és azon eszmét érlelték meg benne, hogy ugyanezen módon fog több élénkséget és erőt kölcsönözni politikai tudósításainak. Eszméje bevált és lapja, a „New-Yorli Enquirer“ ezáltal hitelben és hírnévben nőtt. j 835-ben odáig vitte, hogy 300 dollárt körülbelül 700 frtot megtakarított. Hosszas gondolkozás után egy fiatal nyomdászra akadt, a kiből később szintén Ntw-York egyik legelőkelőbb hírlapírója vált. Horace Greeley, a „New- York Tribunal“ czimü lap tulajdonossá ekként irja le a találkozást: „Benett felkeresett. Épen munkában voltam. Szót sem szólva, zsebébe nyúlt, kivett belőle egy maroknyi pénzt, melyet néhány aranynyal és egy 50 dolláros papirjegygyel felém tartott. Azután elmondta, 2—300 dollárnyi vagyona van és felhítt, társuljunk s alapítsunk egy újságot, melynek én lennék a nyomdásza, ő pedig a kiadója. Azt mondtam, hogy ennyi pénz nem elég. Azonnal ott hagyott s rövid idő múlva értesültem, hogy megalapító a „New-York Heraldot.“ A lap irodája, mely utóbb annyira elterjedt, több volt mint szerény. Egy pinczeszoba volt az iroda, abban egy faszék és két üres hordó, melyeket fenyő fadeszka borított, mely iróhelyül és hajtogató táblául szolgált. Ebből állt az összes bútorzat. Az újság számonként egy souért árusittatott el. Egymaga volt a kiadó, a tulajdonos, a reporter, könyvvezető, irodaszolga, elárusító, sőt még a hirdetéseket is ő szer- keszté az oly felek részére, akik nem tudtak írni. A bevételek szerények voltak, és a laptulajdonos nem egyszer kételkedhetett, vájjon képes lesz e szombaton kiegyenlíteni a nyomdász s a papirkereskedő számláját és meg fog-e lapja jelenni hétfőn. Önmaga beszélte el, hogy gyakran, miután minden számlát kifizetett, 50—60 kr. maradt a zsebében és ez alatt 18 órán át dolgozott s ekkor már közel járt 40 ik évéhez. Természeténél fogva nem lévén si- mulékony és a tulságig komoly, nem értett a barát- kozás művészetéhez és a tokonszenv szerzéshez. Egyenesen haladt a maga utján, fáradhatatlanul, csüggedés nélkül, folyton czélja felé törvén. A véletlen játszotta kezébe azon fonalat, melylyel ezen czélt elérte. Egy gyógyszerész valami pilulát fedezett fel, olyas universális szert, mely milliókat hajtott neki. Ezen gyógyszerész ideje korán felismerte a hirlaphir- detés s a reklám hatalmát. Találkozott Benettel és egy meghatározott összegét ajánlott fel neki, ha lapjában közli hirdetéseit. Egy hetenként fizetendő bi- I I zonyos összeg, — ez volt az, a miután Benett eddig hiába sóvárgott. Az ajánlatot azonnal elfogadta és a „New York Herald“ ettől fogva emelkedett. Nemsokára a lap formája s ára megkétszereződött, húsz ezer példányban jelent meg és 1 etenkint 3000 frt jövedelmet hozott szerencsés tulajdonosának. Az 1838-ik ápril 23-án kötött ki New-Yorkban az első gőzhajó, mely Európából az amerikai Egyesült-Államok rendelésére érkezett. Ezen a hajón járta be Benett Franczia és Angolországot, a hol rendes levelezőket szerződtetett, a mikor visszatért New- Yorkba külön hajót fogadott a maga részére azon czélból, hogy megelőzve a többieket, az ő lapja hozzza a legelső európai híreket. Nem sajnált bármily nagy összeget, amidőn versenytársai megelőzéséről volt szó. Az ő kezében a Herald hatalommá nőtt s a legjobban értesült és a legolvasottabb amerikai lap lett. Senki sem értette úgy mint ő, hogy mily módon kell az 'amerikaiak számára újságot szerkeszténi. Ő ösmerte fel leghamarább, hogy az amerikaiak nem tartoznak azok közé, kiknek azért van egyik-másik dologról véleményük, mivel az újságban olvastak arról. Ők a hírlaptól it.kább anyagot várnak, melynek nyomán önmaguk alkotják meg véleményüket. A „New-York Herald“ ezen szükségnek felelt meg. Nem volt híja a megtámadtatásokban sem. A lapok sorra síkra szálltak ellene, sértésekkel illették, de ő mindezekre számokkal felelt, a mennyiben szembe állitá a fő ellenese és a saját lapjának forgalmát. A többi lap 36650 példányban jelent meg naponként, az ő lapja egymaga 51000 példányban. Ennél csat- tanósabb visszavágást képzelni sem lehet. De nem is csoda, hiszen valóságos forradalmat idézett elő az amerikai hírlapirodalom terén. A régi lapok hűséges utánzói voltak az angol sajtónak. Czik- keik nehézkesek és fontoskodók, telve érvekkel és okoskodásokkal, az anonym aláírások ennek megfelelően ezek voltak : Honestus, Scaevola, Publuis, Scipio, Americus, utánozva ebben is, irályukban is az akkori hires angol public:sták: Addisont, Junnist, Swiftet, Bolingbrokeot. Benett teljesen szakított ezzel az ósdi hagyománynyal. A franczia hírlapokat fogodta el mintákul, attól kölcsönözte rövid és világos irályát, borsos és éles vitatkozási modorát, rövid czikkeit, s annak példájára nyitotta meg hasábjait a kereskedelmi, pénzügyi, politikai, irodalmi tudósításoknak, melyeket a legjobb forrásból szerzett/' Különös súlyt fektetett a hirdetésekre, mert meggyőződött, hogy ezek nagy jövedelmet biztosítanak egy lapnak. A hirdetésekre ő állitá fel a különböző osztályokat, ő szállitá le a hirdetési dijakat, ő bővité a hasábok kereteit annyira, hogy pl. a „New- York Herald“ egyik száma 1869-ben 96 hasábnyi terjedelemmel jelent meg, ebből 50 hasábot foglaltaik el a hirdetések ; a lap összeállítása 1500 frtba került és több mint 11 tonna papirt fogyasztott el egy napi példány száma. A tengeralatti összeköttetés az u. n. kábel felállítása, az amerikai belháboru, a franczia porosz háború ; ezek mind növelték a New-York Herald tekintélyét és terjedését. Az amerikai forradalom folyamán Benett 2 és fél milliót költött kölcsön tudósításaira. A porosz király azon beszédét, melyet a sza- dovai ütközet után tartott s melyben az Ausztriával kötött békét jelezte, a kábelen sürgönyöztétte meg lapjának a mi 18 ezer forintba került. Ez idő szerint ifjú James Gordon Benett a lap vezére, aki apja nyomdokain halad és a hírekre oly súlyt fektet, miszerint még a „Times“-ot is megelőzi. Erre nézve igen érdekes eset töitént 1868-ban. A „New-York Herald“ ezen évben hamarább értesült az angol csapatok egy győzelméről, melyet Afrikában vívták ki, mint maga az angol kormány, úgy hogy a kormány az újságból értesült a győzelem híréről. Nem uj, mert sokszor közöltetett, de a hirlapirás történében páratlan azon jelenet, mely 1869. október havában folyt le Párisban, a Grand Hőtelben az ifjú Benett és Stanley, a lap tudósítója az időközben világhírűvé vált afrikai utazó közt. A főnök távirati utón hívta meg Stanleyt Madridból. Ez akkor történt, a midőn egész Európa rettegve leste a híreket Livingstone-ról, a nagy afrikai utazóról, kiről azon hir terjedt el, hogy az afrikai bennszülöttek megölték. Stanley éjnek idején érkezett Párisba és azonnal Benett szobájába ment. — Kicsoda ön ? — kérdé Benett. — Én Stanley vagyok. — Ah, ön az. Foglaljon helyet. Egy küldetést akarok önre bizni — és felkelvén s hálóköpenyét magára dobván igy szólt StanleyheSs?-* — Mit gondol, hol van mösL Livingstone? Biz én nem tudom, válaszolt?Stanley.
