Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-06-22 / 25. szám
szám. Szegzárd, 1890. junius 22. XVIII. évfolyam. «/ KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. + Egész évre Félévre Negyedévre Előfizetési ára: ... 6 frt — kr. ■ ■ ■ 3 „ — ... 1 .. 50 .. +-+ A i Megjelen: Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolna- hetenkint egyszer, vasárnap. I ,. .... ( M mögyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a ! Nyiutér 3 kasába petitsor 16 kr. , /—------------4- Lomamegyei Községi es körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. j_ Hirdetések jutányosán számíttatnak, j SZ EEKESZTŐSÉG: Bezerédj István-ulcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. +KIjSlEi Széchényi utcza 176. sz, alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Előfizetési felhívás a „TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY“ 1890. évi XVIII-ik évfolyamának lil-ik negyedére. Előfizetési ár félévre 3 frt, negyedévre I frt 50 kr, egy hóra 50 kr; mely összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. A megpróbáltatások évei. A nagy válság, mely egy- évtized óta vészt jóslólag, Szegzárd és a környék majdnem kizárólag bortermeléssel foglalkozó lakosságnak feje fölött lebeg — immár küszö- hön van, vagy tán be is következett. A szép szöllőhegyek üde zöldjét ezer meg ezer puszta folt tarkítja s a hol folt nem mutatkozik, ott a szöllőtő satnya hajtása igazolja az újabb kor legnagyobb csapásának jelenlétét. Elborul a lélek, ha a végtelen megpróbáltatások ama hosszú lánczolatán végig tekint, melyen vidékünk jobb sorsra érdemes lakosságának a legközelebbi jövőben keresztül kell mennie. Eltekintve az óriási csapástól, mely közvetve és közvetlenül az ügyvédi és orvosi kart, kereskedő és ipavososztályunkat a termelő közönség elszegényedése folytán éri, — még hány ezer család veszti el egész vagyonát, megy tönkre? hány ezer család kényte- I len vándorbotot kezébe ragadni, hogy kenyér- keresetét más, boldogabb vidéken folytassa? Hány milliárd köny hull le egy egész emberélet küzdelmeivel szerzett vagyon elpusztultromjaira s a bekövetkezendő nyomor és | nélkülözések golgothájára ?! A nehéz idők nagy szerencsétlensége közepette csak még egy csapástól óvja meg | a Mindenható megpróbált lakosságunkat s ez a kétségbeesés! Az észbontó katastrófának csak kezdetén vagyunk s már is a legtöbb helyen a komor, néma lemondás tüneteivel találkozunk. Pedig ha válamire alkalmazható az elterjedt közmondás: hogy segíts magadon, úgy az Isten is megsegít! — úgy ez a jövő időkre illik. Nem szabad, nem lehet a csüggedésnek j helyt adni; hanem, ha a létünket fenyegető veszélyt nem elhárítani, mert hiszen az lehetetlen, hanem enyhíteni akarjuk, úgy min- | denkinek egy hőssé kell átalakulni, ki léte eszközeit legjobb erőinek harczba vitelével, utolsó lehelteiig védeni el van határozva. Azonban az egyéni elhatározás eredményt csak akkor lesz képes felmutatni, ha a hatóságok erélyes, bölcs intézkedései útját egyengetik. A vész küszöbön van s az előrelátó intézkedések ideje bekövetkezett. Egy hírlapi czikk kerete nem elég arra, hogy ily nagy csapással szemben teendő hatósági intézkedések összeségét felkarolja, hanem arra elég, hogy n igyjában körvonalazza a legsürgősebb teendőket s ezek nézetünk szerint a következők volnának: 1. A napszámosnak, mely kenyerét a nagy szöllőterületek munkálásával kereste, ha szükség úgy hozza magával az állam hozzájárulásával munkát kell adni legalább azon időszakra, mig uj életrendje keretei közt elhelyezkedik. 2. A pénzintézeteknek olcsó, előnyös költsönt kell azon birtokos osztály részére biztosítani, mely vagyonát vesztette s az uj keresetforrás szerzésének átmeneti nehézségeivel küzd. 3. A legkiterjedtebb védekezés, úgy a szöllők újjáalakításának ismert és elfogadott eszközeit hatósági utón szükséges előállitani, hogy a gazdaközönség azokat készen találja. Hogy részletekről szóljunk, szükséges a megye székhelyén raktárt állítani s ott állandóan, kellő menynyiségben szénkéneget és a szénkénegezés eszközeit készletben tartani; szükséges továbbá amerikai alanynyal nagy területet már a jövő évben beültetni s a vagyontalan gazdáknak díjtalanul rendelkezésére bocsájtani. 4 A mi legfő: a vezető egyéneknek lelket kell önteni a lakosságba; lelket: »mely meghal, de magát meg nem adja«! b. T A R C Z A. Elmondanám. Elmondanám : „Szeretlek én, Mint a virág a napsugárt Elmondanám : „A szenvedély Nem ismer e szívben határt.“ Elmondanám: „Szeretlek én. Mint a fűszál a harmatot:“ Elmondanám : „Szivem mélyén Kezed mily sok kincset rakott.“ Elmondanám : „Szeretlek én, Mint a nap a derült eget Elmondanám: „Szüm szentélyén Örökké őrzöm képedet.“ Elmondanám : „Szeretlek én. Szivem, lelkem neked adom“ Elmondanám . . . Ha eljővén . . ; A szó nem halna ajkamon. Filó Géza. Az ajándék. Kircz Istvántól. Barátomhoz mentem látogatóba, ki éppen akkor készült el szintén kimenni, és pedig lakodalombá. Olt éli már készen a börönd, rajta az esernyő és a felsőkabát feküdt, mikor egyszer homlokát megütve mondá: — Nézze barátom, a legszükségesebbet majd elfelejtettem, és evvel íróasztalának egyik fiókjából papirosba göngyölt valamit vett ki és felém nyújtva mondá: — Nézze barátom, ez lesz ajándékom Victor számára, kinek esküvőjére megyek ma. Én a kíváncsiságtól gyötörve feloldottam a papirost és ime — — — igy falevél hullott ki belőle. — Vigyázz, hogy össze ne törd mert ez becses ajándék.- Ugyan miféle becse lehet ezen száraz falevélnek? — kérdém kíváncsian. Barátom kivevé zsebóráját és ránézve mondá : — Még 2 órai időm van, mig a vonat indul, majd elmondom hamarosan, ha érdeklődői iránta. Hanem addig is gyújtsunk egy szivarra — és evvel egy finom „havannaival kínált meg. Velem szemben foglalván helyet, kérdé: — Voltál-e szerelmes diákkorodban ? — Ugyan ki ne lett volna akkor szerelmes ? Ez tisztán felesleges kérdés. Mert nem hiszem, hogy találkoznék egyhamar tanult ember, ki szivére tehetné kezét és nyíltan mondhatná — hogy 17—18 éves ko rában nem szenvedett ebben a bajban. — No lám, kezdé barátom, ugyanez esett meg Victor barátommal is, t. i. hogy szerelmes lett. Együtt laktunk egy szobában Treszka néninél, kinek egyetlen leányán kívül senki sem volt a házban. Este vacsora után visszahúzódtunk saját szobánkba, hogy másnapi dolgozatainkat elkészítsük és I leczkéink felett elmélkedjünk. Kiki rágyújtott egy czigarettára, elővette könyvét, fölénye könyökölt, nagyot szippantott a czigarettán és ismét elmélázott olvasmánya felett. Oly csend uralkodott a szobában, hogy a lámpa halk sustorgása is meghallatszott. Egyszerre aztán Victor mérgesen becsapta könyvét é6 feldobta a könyvállványra. — Készen vagy már? .— kérdém. — Készen ugyan nem vagyok. — Hát miért nem tanulsz? — Miért nem tanulok ? Azt mondhatnám ; hogy nem akarok. De őszinte akarok lenni: nem tudok. — Nem tudsz ? — Nem I — És miért nem ? —■ Ehhez már nincs semmi közöd. — Ez ugyan elég kategoricze van megmondva, de hiszen mindig tudtál tanulni, csak ma nem? Talán bajod van ? — Van bizony! — Baj ? Az istenért mi lelt ? Kérdém részvéttel. Tudod, hogy jó barátok voltunk mindég békességben I éltünk, jobban mint az európai nagyhatalmak egymással ; soha köztünk titok .... — No, no csak lassan. Olyan nagy bajom épen nincs. — Es ezt nekem nem szabad, tudnom ? — Dehogy, nem! — És ez volna! — Szerelmes vagyok. — Hahaha! szerelmes vagy ? De Victor, szerelmes! — Én, igenis én, szerelmes vagyok —-_mondá i theatralis pethossal mellét verve.
