Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-06-22 / 25. szám
A szegzárd-belvárosi iskolaügy. Hitközségi ülést tartott folyó hó 15-én a r. k. hitközségi tanács és iskolaszék. Ezen ülésnek legfontosabb és leglényegesebb tárgyát képezte a minden körben tárgyait, úgy a helyi lapokban is eléggé megbeszélt iskola- épitési ügy. Hanny Gábor apát-plébános és a hitközség elnöke ismertette azon mozgalmakat, melyek arra irányultak, hogy a Béla-tér- ről az iskola-épület leromboltassék és helyette a Szarka-utczai iskolai telkeken emeltessék egy modern követelményeknek mindenben megfelelő díszes emeletes iskola és a közoktatásügyi ministertől pedig lehetőleg ingye- Snesen szereztessék meg az urodalmi magtár tanítói lakásokul. Azonban a hitközség részéről átalakítási czimen megszavazott mintegy | 18000 frthoz okvetlenül még kellene 14—16 I ezer frt, mely összeget a vármegye, a politikai község, a Garay- és Augusz alapok, valamint a közönség körében megindítandó gyűjtésekből kellene fedezni. A tárgyhoz többen pro- és contra hozzászóltak s végül a körülményes és minden tekintetekre kiterjedő eszmecsere után határoztatok, hogy a hitközségi tanács 8—10 napon belül sürgősen felkéri a városi képviselő-testületet nyilatkozatra: váljon hajlandó-e a hitközség által iskolaépitési czimen megszavazott költségek töbeletét, mely mintegy 14—16 ezer frtot tenne ki a vármegyétől, a Garay- és Augusz alapokból és gyűjtések utján előteremteni? Ha igen — úgy válasszon kebeléből egy 3 tagú bizottságot, amely bizottság a hitközségi bizottsággal együtt felmenendő volna a vallás- és közoktatásügyi ministerhez az urodalmi magtár átengedését kérelmezni. A városi képviselő-testület, tekintve a tárgy foptosságát e hó 19-én, csütörtökön délután tartott ülésében meghozta a nagy port felvert kérdésben a végleges határozatot. Ugyanis a városi főjegyző körültekintő előterjesztésében hangsúlyozta, hogy bármenynyire óhajtaná is, hogy Szegzárd városának, legszebb tere szabaddá tétessék, és a r. k. iskola egy más alkalmas helyen felállittassék, mégis sajnálattal adott azon meggyőződésének kifejezést, miszerint a hitközségi átiratban lapunk hasábjain szellőztetett azon propoziciót keresztül vinni, melyet fentebb említettünk — Te szerelmes is tudsz lenni Victor ? Talán félrebeszélsz. Vagy tréfálsz csak? — Nem szoktam ilyen szent érzelmekkel tréfálni — mondá hősöm. — Hát csakugyan komolyan ? — Egészen. — Aztán kibe vagy szerelmes? talán a............ — Ne csufolódjál. Egy gyönyörű leányba, kibe még az angyalok is beleszeretnének. — Tyüh I az aztán csakugyan szép lehet, — Pedig te ismered. — Én is..........? Hamar végig futottam a leány re gisteren, de nem tudtam kitalálni. — Te is bizony. — És még se vagyok beléje szerelmes ? — Nem ám, mert nem születtél reá. — Nem bók mit mondasz. De hát ki az a szerencsés ? — Elég most a tréfával, mondá komoly arcz- czal. Tudom, hogy hallgatni fogsz. — Mint a hal. — Nem volt még köztünk titok, ne is legyen. — Nem bizony. — Tehát tudd meg, de becsület szavadra hallgatni, különben.................kitekerem a nyakadat. — F enyegetésnek elég volt ugyan, de fölösleges. Ismered discretiómat, mondám nyakamfelé nyúlva, valljon ott van-e még szokott helyén. — Hanthy Aranka. — Micsoda, Hanthy Arankába 1 Gratulálok barátom ! Dicsérem Ízlésedet. egyrészről az idő rövidsége miatt, másrészről I a vármegye, az említett alapok úgy a közön- j ség részéről is kétesnek tartja a szükséges | pénzbeli áldozatok meghozatalát. Ugyanezen fentebbi okokból, melyeket az előadó főjegyző körülményesen kifejtett, Boda Vilmos felszólalása után, ki szintén mély I sajnálatának adott kifejezést, hogy a leküzdhetetlen akadályok előtt neki is meg kell hajolnia, egyhangúlag halároztatott, hogy a szeg- zárdi r. k. hitközségi tanács és iskolaszék haladéktalanul értesitessék, miszerint a szüksé-1 ges költségek előteremtésére nem vállalkoz- | hátik s igy a közoktatásügyi ministerhez kül- ! dendő bizottságot sem választja meg. Tudjuk, hogy sokan lesznek velünk együtt, a kiknek a dolog ily megoldása nem fog tetszeni, mert most lett volna az alkalom arra, hogy Szegzárd a rég óhajtott szép teret elnyerhesse; de magunk részéről is komoly megfontolás után lehetetlennek tartjuk azon akadályokat leküzdeni, amelyek a terv keresztülvitele elé gördültek E szerint a r. k. iskola marad a régi helyén, mely még a folyó évben felépítve, kicsinosítva átadatik rendeltetésének. Tolna vármegye közigazgatási bizottsága által folyó évi junius hó 7-én tartott ülésről adjuk a következő jelentőseket: (Vége.) Kir. pónzügyigazgatóság jelentése. I. Egyenes adó: Az 1889. óv végével maradt hátralék a folyó I. II. óvnegyedi előírás tesz . 866,417 frt 43 ki’. Erre befizettetett 1890. január május hóban.......................... 618,470 frt 13 kr. Mu tatkozik hátralék 1890. május hó végével........................... 247,947 frt 30 kr. A múlt 1889. hason időszakban befizettetett................................ 638,168 frt 32 kr. E szerint a folyó évi befizetés 19,698 frt 19 kr- ral kedvezőtlenebb II. Hadmentessógi dij: A múlt 1889. év vőgóveli hátralék a folyó évi szaporodással tesz . . . . 7168 frt 56x/4 kr Erre befizettetett 1890. január hóban..................................................1233 frt 78 kr. Ma rad hátralék 1890. május végével..................................... 5934 frt 51 kr. A múlt 1889. hason időszakban befolyt..................................... 2872 frt 98ya kr. E szerint a folyó évi befizetés 1639 frt 20ya krral kevesebb — Ugy-e, hogy szép leány? — De viszont szeret-e, ez a kérdés ? — Az már más kérdés, de jogos reményeim vannak. — És miből következteted ezt ? — Miből ? Nagyon sokból: — És ez volna ?- És ez volna ? Először, hogy mindig akkor I megy varóiskolába, mikor én is megyek arra, hogy találkozni akar velem. Talán csak véletlen. — Nem érted te ezt. — Lekötelezel. — Másodszor mindig pirulva köszön, ha üdvözlöm. — Mert rösteli, hogy köszönsz neki. — Cserepár Mihály — — — — — — Nem vagy te Birma királya, hogy olyan czifra titulosokat osztogass. — No csak azért ne bomolj mindjárt. — Hanem tudod mit Victor, én a te helyzetedben meggyőződném felőle, 1 ogy szeret-e. — Igazad van. Meg is fogok győződni felőle, és pedig rögtön megteszem az előkészületeket hozzá. Te csak tanulj addig tovább. — Victor leült, elővett egy rózsaszínű papirt, carmintintát és elkezdte szerelmes levelét Írni egyszusz alatt. Minden esetre már rég fogalmazta, és kívülről tudta már. Mikor készen volt, oda dobta a tollat és nagy sóhajjal mondá: hála istennek. — Készen vagy? III. Jog- bólyegilleték és egye Az 1889. év végóveli hátralék a negyedi előírás (törlések levonánértéki a folyó év I. dó évsávai) tesz................................ 200615 frt 86ya kr. Er re befizettetett 1890. január —május hóban .... . 97667 frt 40ya kr. Mutatkozik hátralék folyó év május végével.......................... 102948 frt 46ya kr. IV. Fogy asztási adók: Az 1889. óv végével maradt hátralék az 1890. év január—május havi előírással tesz.....................................129^64 frt 37ys kr. Erre befizettetett 18»0. január hóban.......................................... 12302J frt 21 kr. Mutatkozik hátralék folyó óv május végével .......................... 6540 frt 86x/a kr. V. Italmórósi adó: A folyó év január 1-től május 31-ig az előírás tesz..................................... 86070 frt 92 krt Be fizettetett ugyanezen időszakban ..................................... 80204 frt 76ya kr. Mutatkozik hátralék 1890. május végével................................ 5866 frt 15ya kr. VI. S z ő 11 ő v á 11 s á g. Tényleges tartozás 1890. óv I. felében.......................... 112444 frt 72ya kr. Er re befizettetett 1890. május végéig.......................................... 24221 frt 66 kr. Ma rad hátralék 1890. május végével..................................... 88222 frt 06 kr. VII. Marádvány földváltság. Előírás 1890. I. felére . . . 6840 frt 09 kr Erre befizettetett 1890. május végéig......................................... 3550 frt 03 kr. Ma rad hátralék 1890. május végével..................................... 3290 frt 06 kr, mely hátralékoknak törlesztése iránt a szükséges intózkedók megtótetnek. A föld és házadó utáni általános jövedelmi pótadó már kivettetett, az e felettti lajstromok közszemlére való kitétele és az előírásnak eszközlése végett a községi elöljáróknak kiadattak. Kir. ügyész jelentése. A letartóztatott egyének létszáma terjedt, — kik közül: fegyházra ítélt volt. . börtönre „ „ fogházra „ „ vizsgálati fogság alatt felebbezés alatt állott 143 főre 16 egyén 70 „ 28 13 16 összesen . 143 egyén. A fogházi kórházban összesen 22 egyén kezeltetett, kik közül: felgyógyult 6 egyén, további kezelés alatt maradt 16 egyén. Feltételes szabadságra 1 egyén bocsáttatott. Az élelmezés az egész hó folyamában kifogástalannak találtatott; a fogházi rend, tisztaság, fegyelem kielégítő volt. — Készen — mondá Victor. — Csak most az a kérdés — folytatá — hogy hova czimezzem — Hát nem tudod, hogy hol laknak? — Dehogy nem. Csakhogy oda nem szabad czimezni, mert az „öreg“-je elronthatná az egészet. — Az igaz — mondván, hanem tudod mit, odamégy magad az öreghez, lábai elé veted magad és elkezded : Nagylelkű ..................................... — Bolond vagy te barátotom tisztára! — Hát hogy fogod tenni ? — Talán jó lenne hordár által.......... — Már hogy támadhat ilyen profán gondolatod is? Nem szégyenelnéd magad szent szerelmet tartalmazó leveledet egy hordár kézre bízni ? — Igaz. De hát adj egy okosabb tanácsot. — Czimezd a varróisk ólába. — Meg van I kiállott örömittasan, mint Newton, mikor az alma az orra hegyére esett. — Leült, betette levelét olyanszinü borítékba és ráírta a czimet: — Holnap reggel feladom a póstára. — Victor, egy körülményre figyelmeztetlek, mit elfelejtettünk. — És ez volna? — Csak az, hogy a házi kisasszonyunk is odajár. — A manó vigye, erre nem is gondoltam. De hát nos ? és ? — kérdé alsó ajakát megvetőleg föltolta. — Nos és? kérded még? Hátha a vén „meisternd“ fölbontja a leveleidet és gondold csak. .......... ház i kisasszonynak, Marisnak adná azt, akkor lenne. — A mit írtam, irtam — mondá Pilátusként. Ezen már nem változtatok.