Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-06-15 / 24. szám
xvui. évfolyam. 24=. szám. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Előfizetési ára: Egész évre . . .. 11 6 frt — kr. Félévre ..................| ,, — ,, Negyedévre .. .. 1 „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. +Meg jelen: hetenkint egyszer, vasárnap.-+ Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr. tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. I Hirdetések jutányosán számíttatnak-+ SZERKESZTŐSÉG: Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendfik. | Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Előfizetési felhívás a „TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY“ 1890. évi XVIU-ik évfolyamának ill-ik negyedére. Előfizetési ár félévre 3 frt, negyedévre I frt 50 kr, egy hóra 50 kr; mely összegek a kiadóhivatalhoz kül- I dendök. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. . A kiadóhivatal. _ ■ «g Cseléd-ügyünk. Sokszor tárgyalt, de arra mindig érdemes ügy. Mindnyájunkat legközelebbről érdeklő. Azért kérem igénytelen soraimat végig olvasni!. .. Folyton hallatszik a jogosult panasz a mostani élet drágaságáról, a kielégítést váró ezernyi igényekről, a bevételeket túlhaladó nagyfokú, de szükségesnek vallott kiadások már-már meg nem birhatásáról s az ezekkel — természetesen — karöltve járó elégedetlenség, boldogtalanság, elszegényedés----stb. — szomorú következményeiről. Hát bizony úgy van! Közös óhajunk, hogy ezen segíteni kéne valahogy. De hogyan? —------- Ez a do log nehéz oldala, ez a kérdés titka! —-----Én jelenleg — mint czikkem czime mutatja — csakis a fentebb felsorolt bajok és panaszok egyetlen, de biztos kutforrásáról, cseléd-ügyünk szomorú állapotáról kívánok egyetmást elmondani, azon jó reményben, hogy szerény soraim talán figyelmet fognak kelteni ott, a hol ez kívánatos, — értem: a cseléd-fogadó gazdákat, gazdasszonyokat és a gazdák és cselédek közti viszonyra törvényesen felügyelni hivatott hatósági közegeket. A mi a nagy városokban naponta lejátszódik s a minek a hírlapok már szinte rendes rovatot tartanak nyitva, a mind fenyegetőbb irányt vevő munkás mozgalom s a divatossá lett különféle sztrájkolás: mondhatom, naás alakban nálunk kis városiaknál, sőt a falvakban sem ismeretlen többé. Mindnyájan tudjuk, kik cseléd — vagy cselédek tartására vagyunk utalva, hogy ezeknek bére mily rohamos emelkedést nyert az utóbbi évek alatt s a nélkül, hogy ezzel a cselédek nagyobb munka-kedve vagy fokozottabb szorgalma is együtt emelkedett volna. Ellenkezőleg, a mindinkább divatosan elurasodó cselédek kényes és finnyás természete összeférhetetlennek kezdi tartani a becsületes munkát, hűséget és szorgalmat a fölemelt bérrel. Már az ő jelszavuk is ez: nagy bér, — 1 eh etőleg ke vés, sőt semmi dolog, sok pihenő idő! Hát ez nem sztrájk, — és pedig folytonos, majdnem orvosolhatlan sztrájk a vidéken is?!. .. Tökéletesen az, — azon különbséggel mégis, hogy ennek leginkább mi, cselédlartó gazdák, vagyunk az okai, nem úgy, mint a nagyobb szabású fővárosi munkás sztrájkoknál a szo- cziáldemokratizmus miazmás légkörében éleire kelt | megizmosodott »csak azért is« elégedetlenség s »m i n d e n áron« heczczre vágyó munkás viszketegség! . .. No igenis, uraim, ismételten mondom: leginkább mi vagyunk az okai, — mert könyen, sőt könnyelműen megadjuk az oktalanul követelt nagyobb bért mindenkor, védve könnyelműségünket mások előtt, mentve magunk előtt azzal, hogy a., rájuk szorulunk, b., hogy mások is megadják. — Az első pontra, hogy rajok szór utunk, rövid válaszom ez: ők hasonlóképp ránk szorulnak, tehát ez nem józan oka a könnyelmű és fokozatos, maholnap csakugyan kibírhatatlan cseléd béremelésnek. — A másik pontra, hogy mások is megadják, válaszom ez: — fájdalom, úgy v van! LegtÖb gazda és gazdasszony nem nézi azt, hogy voltaképp mit tud az a cseléd, a kit felfogadott; — mire képes, — mit érdemel kiszabott munkájáért ?,— egyszóval, nem j igen ad cselédjének, vagyis inkább magának próba-időt, mely alatt kitudhalná, mennyit ér s mire érdemes felfogadott cselédje végzett munkája minősége és mennyiségének arányában, hanem egyszerűen betekinti az uj cseléd szolgálati könyvét, megnézi az előző gazda által a rovatokba beirt havi dijt és azt — minden gondolkozás nélkül — ő is vagy meg- i adja, vagy — a cseléd fokozódott kívánsága j szerint — még 1—2 írttal növelni is hajlandó I jó remény fejében s azon gondolattal, hogy | ha az illető nem lesz rá érdemes, majd vagy leszállítja a fölemelt bért, vagy továbbitja a cselédet. Az első esetben nem ér czélt, mert alig akad cseléd, ki leszállított munkabér mellett helyen maradjon, ezt tiltja a büszke önérzet, mely saját nagyitó szemüvegén a végzett munkát mindig tökéletesnek, a munkadijat pedig még fölemelt állapotában is cse- | kélynek mutalja. így aztán csakhamar beáll a másik eset, a cseléd továbbilása s az uj cseléd fogadás kellemetlensége, — az uj alkudozás, a házi renddel, szokásokkal stb. megismerkedtetés nehézsége, az uj cseléd szokásainak, sokszor gyengéinek (mert ilyen is van!) szükséges tanulmányozása és sok egyébb apró, de sokszor nagyban boszantó dolgok ezerszer ismétlődése. E pontnál nem tehetem, hogy kitérőleg pár igen fontos körülményre ne figyelmeztessek. — Jelesen; úgy tapasztaltam, hogy igen sok u. n. gyönge tensasszonyka valóban nevetséges hiúsága is, no meg a cselédszerző nő büntetést érdemlő minősíthetetlen eljárása is okozza a cselédbér fokozását!. . . No igen, mert tény, hogy valamint a polgári osztály tudatlanabb és hiúbb női (különösen a sárköziek!) kérkednek a napi divatot kövelheiő és megbiró vagyoni móddal s bemennek a boltba nem egyszer ily szavakkal: »adjon nekem 8 frtos kendőt, 5 frlos czipőt — stb. —« (mert ilyen drágán vásárolta a saját portékáit a falu leggazdagabb lánya, vagy menyecskéje is! . ..) — úgy a mi gyönge tensasszonyaink oktalan hiúságának egyik leggyakoribb tárgyát képezi a nagy cselédbér adás, melylyel lépten- nyomon dicsekednek, azt vélvén, hogy ha a dijnokné 6—7—8 frtos szolgálót tart, már ez állal rangban rögtön az alispánné nívójára emelkedett. Ez uraim, épp oly szomorú, mint nevetséges, mivelhogy nem tréfa, de tény! . . . S tán e gyarló hiúság, e nevetséges kérkedés sürü példáit nem veszi észre az ügyetlen cseléd önzésének szeme?!.. . Dehogy nem! ö ebben az első, ki e gyarló hiúságot, a saját javára felhasználja a folytonos béremeléssel! És most szóljunk a legfonlosabb- ról, a miért majdnem kizárólag kezdtem e czikkem Írásába, — értem a cselédszerzés intézményét. Ez intézmény létezésének szüksége nagyobb költségekben, városok- ben, igy nálunk is, annyira evidens és kézzelfogható, hogy ennek köztudomású volta felold engem a bővebb megokolás kötelme alól e helyült. Nem is az intézmény szükséges voltáról, csak ennek sok helyen (úgy látszik bizonyos tekintetben nálunk is!) sajnos elfajulásáról szólok. — Az az emelés, mit a gazdái könnyelműség, a mások példája után menő megadási hajlam, a női kérkedő hiúság s a cseléd önző elégedetlensége tesz a munka-béren, még mind jobban tűrhető; de az már csakugyan tűrhetetlen és tarthatatlan állapot, a mit maguk a törvényesen kirendelt, vagy beállított cselédszerzők cselekesznek, hogy t. i. ők maguk saját önző czéljaik sze- I rint keverik a kártyát, biztatják a cselédeket, hogy ezt, vagy amazt a helyet hagyják olt és ők majd jobb helyre, nagyobb bérre szegőd- tetik. Persze, igy gyakoribb lévén a változko dás, több a haszon is. mert. mind a gazda mind a cseléd meg lesz fizettetve általuk minden alkalommal. Szerintem, de igen sok mások sürü tapasztalása szerint is, ez a legfontosabb oka a gyakori cselédváltozásnak és I folytonos béremelésnek. Nagyobb világosság okáért egy konkrét esettel szolgálunk: — Horváth Örzse, egy szegény özvegy polgárnő, négy gyermek anyja, szolgálóul beszegődött hozzám a múlt év márczius havában 5 frt havi bérért. Még cselédkönyve sem volt, főzési tudománya is — mint egyszerű, szegény polgárnőnek — nagyon primitiv volt, de én, tekintettel árva gyermekeire, kiket tartania kell, megadtam neki az 5 frt havi bért. Meg is érdemelte, mert egy évig jól viselte magát ná- I lám s feleségem tanitgatása mellett mindenbe
