Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-06-15 / 24. szám
jól belejött. Ekkor bizonyos ok miatt — tőlem eltávozott, Hirsch úrhoz szegődött be, de már 8 frt havi bérért!... Hogyan e béremelés? — kérdém később tőle — »ügy — vá- I laszolá, — hogy a cselédkönyvembe beirt 5 frt havi bért, a cselédszerző Banetné, saját magától, az ő kívánsága nélkül mielőtt helyre ment volna, kiigazitá 8 írtra, mit Hirsch ur látván, gondolá: »én is megadom a 8 frtot, mint az előző gazdája!« íme igy emelkedik fel nálunk is a cselédek bére maga a cselédszerző Banetné asz- szony által! Én ez ügyet az illetékes hatósági közegnek a főszolgabíró urnák is bejelentém, mert | ez az 1876. XIII. t.-cz (cselédtörvény) 52 §-a k., pontja alapján »a gazdát tévútra vezető hamisszolgálati bizonyítvány» melletti elszegődés, melyszerint a cseléd rögtön elbocsátható; de — tovább menve — minthogy e törvény 77. §-a szerint »a szolgálati könyvek nyilvános okiratok melyeknek bárminemű meg hamis i- tása bünfenyitő eljárást von maga után« —: Banetné asszony ama jogtalan kiigazítással okirat hamisítás bűnébe esett, melynek megtorlására a hivatolt törvény 115. §. a, pontja szerint ugyancsak a főszolgabíró ur lévén hivatva, ez ügy további menetét nyugodtan teszem le az ő kezeibe! De a nagy közönséget is, kellő tájékozódás és a jövőre nézve való szükséges óvatosság szempontjából. kívántam e botrányos dologgal nyilvánosan megismertetni, mert elvégre a cseléd-ügy mindnyájunk közös ügye; szükséges, hogy olykor-olykor a nyilvánosság orgánumaiban, a hírlapok hasábjain is szellőztessék. Vajha ez igénytelen sorok is hozzájárultak légyen az e tekintetbeni mostani visszás állapotok gyökeres javításához! B. E. A selyemtenyésztés és a szederfa. A milyen rohamosan megindult (kiváltkép a mi megyénkben) az előbbi, ép oly hanyatlásnak, mondhatom pusztulásnak az utóbbi. Mint az éhes sáskák által elpusztított mező: olyanokká lesznek a nagy-dorogi, nagy- és kis-kajdacsi, a tengeliczi, a hidjai, a szed- resi s más uradalmak szederfái azoktól az irgalmatlan fosztogatóktól, kik a selyembogár életének negyedik hetétől fogva, reggeltől estig naponként 20—30—40 s még több kocsival I megrakodva szokták a nemeslelkü foldesürak kegyéből ingyen adott szederfalevelet oly há- I látlan módon: szaggatva, tépve egész ágakat lehasítva elhordani. És arra egyikőjük se gondol, hogy azok a fák egyszer majd elpusztulnak, azután nem lesz mivel táplálni selyembogaraikat. Gondolják hadd legyen ezután is az urak gondja. Hiszen igaz, hogy jó apára ütött, jó embernek indult s jó ember is lesz az a Beze- rédj, az a Széchenyi, az a Perczel, az a Sztan- kovanszky s a t., de majd midőn látják (mint már most is) hogy szederfáik évről-évre fokozottabb mértékben ki vannak téve a hálátlan tömeg pusztításainak: egyszer alighanem azt fogják mondani, hogy: nép! megelégeltük a te pusztításaidat; most már menj a merre tetszik, hohó! a merre tetszik pusztítanod. Fájdalom, de igaz, hogy a mi népünket még most is a potya, a kész haszon ugrasztja a selyemtenyésztés igazán hasznos üzemébe. De ha egyszer eljő a szederfalilalom: aligha fog többet belekapni, és aligha gondolja rá magát, hogy háza végére, udvarára, sőt még kertjébe is ültessen szederfákat. Meg most azt tarja: minek az? az utcza, a községé, ott mindenki szedhet levelet; az udvaron nem lehet a szederfától megfordulni; a kert meg több hasznot ád dohányból, répából, lóheréből. Pedig csalódik. Egy hold kertbe sok szép szederfa (a szakértők jobban tudják, mennyi) elfér s ültetésétől számított 2—3—4 év múlva már okos bánásmóddal, nem csekély jövedelmet lehet belőle húzni. Azután ha épen nem nőnének is azok a fák oly gyorsan: körükön aljukban, a meddig nagyobb árnyat nem tartanak, de a mikor már ezáltal selyemtenyésztési szempontból használnak is, — bármely kerti növényt is lehet tenyészteni. Én már örömeyt lettem volna községemnek e tekintetben első példaadója, ha Bezerédj Pál úrtól, ültetni való s a mint tudom, minden községnek ingyen is adandó szederfákért folyamodásomra a múlt évben azt a választ nem kapom, hogy: csak községek kaphatnak ingyen szederfát. Kérdem: nem községemnek polgára vagyok-e én is; nem a községben van-e lakásom, házam vége, udvarom, de még a kertem is? Vagy a kert nem közös? Igaz, de a köz- jóllét élőmunkáját végezné a nagytekintetü selyemt. meghatalmazottság, ha úgy nekem, mint az én példám után kedvet nyert másnak is, mondjuk: a község majd minden földmives és iparos csadjának juttatna annyi szederfát, (a községek is édesörömest segítenének neki) a mennyinek birtokában nem kellene a szol- lőrovar pusztításai, a dohánylenyésztés meg. szorítása miatt való keserűségében, mintegy szorultságból, 2—3 óra járásnyira, kocsival, lóval menni s ott majdnem egész (a legszorgosabb mezei munka ideje lévén) mondhatjuk: legdrágább napját eltolni. Szederfát, ingyen; mindenkitől, a kinek van fölösleges és mindenkinek, a ki csak ültetni óhajt: s a pusztulásnak indititott szederfák nem fognak égbekiáltó jelként mutatni a selyemtenyésztés hanyatlásának édes mindnyájunk által bánt közel jövőjére! Tóth István. Tolna vármegye közigazgatási bizottsága által folyó évi junius hó 7-ón tartott ülésről adjuk a következő jelentőseket: Alispáni jelentés. A közigazgatás általános menete szabályos és kielégíthetőnek minősíthető s annak központi ügyforgalma a múlt év hason időszakához viszonyítva ismét nevezetesen emelkedett, melyből következtetve természetszerűleg emelkedni kellett a járási ős községi közigazgatás ügyforgalmának is; a központi köz- igazgatásra vonatkozó számadatok ugyanis igazolják, hogy mig a múlt év május havában összesen 1490 drb volt feldolgozandó, addig a folyó évben 1844 drb várt elintézésre; ebből elintóztetett alispánilag 1586, közgyűlési tárgyalásra fennhagyatott 82, elintézetlenül maradt a hó végén 176, tehát 84 drbbal kevesebb hátralék hozatott át a folyó hóra, mint az előző évben, holott akkor a feldolgozásra várt összes 1490 drb ügynél a folyó évi ápril hóról hátralékba maradt 337 drbot nem is számítva csupán a május hó folyamán beérkezett 1507 drb magában véve már több. A következetesen emelkedő ügyforgalom egyfelől, s a mindinkább apadó hátralékok számadatai másfelől igazolják kétségbe nem vonható módon a központi fogalmazói karnak azon fokozott tevékenységét, melyet a tekintetes közigazgatási bizottság előtt kiemelni a magam részéről kedve>s kötelességemnek ismerem. A járási hivataloknál nyilvántartás alatt állott összesen 338 Ugydarab; ezek közül a kitűzött határidőre beérkezett 245, megsürgetett a központi járás főszolgabírójánál 49, a völgységinél 5, a dunaföldvá- rinál 17, a simontornyainál 9 és a dombóvárinál 13, összesen 93 Ugydarab. A közbiztonság állapotára általánosságban csu- páu annyit jelezhetek, hogy az a vármegye területén tudomásom szerint nagyobb megzavarásnak kitéve nem volt; részletes adatok azonban, miután a csendőr-kerületi parancsnokság esemény jelentősi kivonata még be nem érkezett, rendelkezésemre nem állanak. TAECZA. Este. — Fanuynak. — Letűnt a nap a nagy végtelenbe, Bücsüt intett a végső sugár, És a lombnak ringató ölébe Nyugalomra tért a kis madár. Néma a kert, néma már az erdő, Nem hangzik az ének szerte-szét; Csak a fák közt az alkonyi szellő Búgja búsan siró énekét. Fönt az égnek fényes, nagy ablakán Kikönyököl a csillagsereg, Mint testvérek egymás mellett szépen, Anyjok a hold, köztük enyeleg. Lent a völgyben cseveg a kis patak, Szava halkabb elnémuló már, Meszsze futó gyöngyhabiait pedig Kiséri a szende holdsugár ............... El merengek ekkor egymagámban, Messze szállnak gondolataim; Meg-megállva, eltűnődve ottan A szép Duna szőke habjain. Egy mély sóhaj száll ekkor a szivből, S hosszú útra szánja el magát: Elrepülni az „ő“ ablakára, S ezt mondani csak : „Jó éjszakát! “ Zengő. Búcsú. — Rajz. — Madelaine az ablaknál ült s kékfejü ibolyákat himzett kis selyemkedőjébe. Mikor Elemér belépett, rózsás pir futotta be érdekes arczát s ajkaira olyanféle mosoly ült, melyen több volt a részvét, mint a hidegség. — Nyugodtabb már? — kérdé Madelaine hímzését kis varróasztalára dobva. — Igen nyugedt vagyok, mert nyugodtnak kell lennem, hacsak azt nem akarom, hogy az egész város az Ön nevét vegye fecsegő nyelvére. Igen Madelaine nyugodt vagyok, mert tudom, hogy Ön miatt szenvedett nyugtalanságom Önnek fáj ... . Madelaine daczosan harapta össze édes csókra termett picziny ajkait s közönyösséget színlelve a népes utczára bámult. A tavaszi szellő belopódzott a nyitott ablakon s a szobát, mely csak úgy tarkállott a sok olajképtől és világos szőnyegtől, orgonaillattal tölté meg. Madelaine hirtelen Elemér felé fordult. =; Hát még mindig válaszomat akarja? — szólalt meg a lány, szép kék szemeivel bánatosan tekintve az ifjúra. — Igen, Madelaine égek a vágytól, hogy megnyíljék édes ajaka, az a kedves kis kapu, mely számomra a boldog szerelem örök üdvét tárja fel . . . — De miért akarja folytatá Madelaine mély érzéstől rezgő hangon, mikor tudja, hogy nekem nincs szivem, hogy én . . . nem szerethetek senkit.. de senkit sem ... Elemér görcsösen kapaszkodott! a hagy hintaszékbe, melynek aranyos hímzése Madelaine kezét dicséré. Szó nem jött ajkaira s a leány is hallgatott, Néma csönd állott be. Csak a szellő susogott, de az is csak azért, hogy virágillattal tömjénezze be a szentélyt, hol két fiatal szív önkénytelenül Ámornak emel oltárt. Igen oltárt, melynek szent képe előtt az ifjú térdelt reménytől, vágytól égő kebellel . . . Madelaine egy pillanatig meleg részvéttel, ben- sőségteljes érzéssel tekintett az ifjúra — kiről tudta, hogy ez őt szereti igazán, végtelenül — s azután, mintha megijedt volna önmagától, erőltetett kaczér- sággal a nagy hintaszékbe veté magát ujjai közt egy Marechal Niel-t morzsolva. Látja Elemér — mondá a szirmokat tépdesve a rózsa is azt mondja, hogy ön nem szeret. . • Az ifjú még mindig néma, mozdulatlan volt, csak arczkifejezése árulta el azt a heves küzdelmet, mely bensejében folyt.
