Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-04-13 / 15. szám
XVIII. évfolyam. IS- szám. Szegzárd, 1890. április 13. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Előfizetési ára: Egész évre . . . . . 6 frt — kr. Félévre ..................3 „ — j? Neg yedévre .... 1 „ 50 „ I Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Megjelen: íetenkint egyszer, vasárnap. — + Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számittatnak.- + SZERKESZTŐSÉG: Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. i Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Egy csepp a bűnök tengeréből! Az ország népszámlálásra készül. Meg kell tudni, hogy mennyi a »Szent Korona« alatt levő országok lakossága. Meg kell tudnunk, hogy mennyien vagyunk; vájjon szaporodott-e az utolsó tiz év alatt a magyar ? Valahányszor a népszámlálásra gondolok, nagyot dobban a szivem. Vájjon azok a fekete, holt számok, életet vagy halált igérnek-e a magyarnak? És a mint én ezt elgondolom, nagyot dobban a szivem. Nagyot dobban, mert félelem a bátorsággal, remény a csüggedéssel felváltva vív bennem harczot. Küzködöm önmagámban; a bizonytalanság lázba ejt és valahányszor a lapok a népszámlálás megkezdése után egy-egy városról az adatokat közre bocsájtják csak fokozódik izgatottságom . . . vagy az öröm, vagy a bánat miatt. Budapest, Kassa, Temesvár, Arad, Pozsony lakosai közül mennyi a magyar, mennyi az idegen ajkú; mennyivel szaporodott bennük a magyarság? Ez és ezekhez hasonló kérdéseken töp- renkedem és hol van az a magyar ember, a kinek a vérét ezek gyorsabb keringésre ne indítanák ? Szép hazámnak csak egy vidékére nem merek gondolni, csak egyben nem bízom, csak egy helyről nem várom emésztő kétségben, szivszorongva a népszámlálás adatait, mert előre tudom, hogy arról a vidékről kikerült számok szomorúságot, bánatot jelentenek; mert előre tudom, hogy azok a számok véreinknek, datjás, erőteljes magyar fajnak a pusztulását fogják hírül hozni. Vérrel széretném kitörülni, vagy még inkább jóra igazítani azokat a számokat. Mentő angyalt szeretnék minden család mellé állítani akár a bakó, akár mi más személyében, csakhogy őket az édes hazának megtarthatnám, gyarapithatnám! Alig egy pár napja harsant a trombita, hullott le a világról a gyász: keresztyén ember hite szerint, az isten fia e napon győzte le a halált és szabadiiá meg a bűnöktől az emberiséget és ime most is csakhogy bele nem fúlad egy egész vidék a bűnök tengerébe Alig egy pár napja ünnepeltük 300-dik évfordulóját annak a nagy gyásznak, a mely nemzetünket világverő Mátyás király halálával érte; alig tettük le az érte felvett gyászt, s legeltettük képzeletünket a dicső hon nagy- gyá tevőjének, fejlesztőjének emléke felett: már újra felkeli vennünk a fekete ruhát; Iá- látnunk kell, hogy a legocsmányabb bűn, hogy kezdi puztitani a nagy, az igazságos király népeinek utódjait. Szép Sárközről, a tejjel-m ézzel folyó kanaán vidékéről beszélek, a hol 10 ezer magyar rohan már évtizedek óta a veszedelembe. És nincs törvény, nincs ember, nincs vallás, a mely e 10 ezer magyart a hazának megmentené, a ki e 10 ezer lelket az örvény felé rohanástól visszatartaná. 100 év múlva keresztet állíthatnak a Sárköz fölé és ráírhatják, hogy; 10 ezer magyar ember pusztult ki e vidéken. Ez a 10 ezer magyar saját bűneinek a tengerébe fúlad bele. Ebből a büntengerből be-be kerül egy- egy csep az igazságszolgáltatás poharába; az elemezi, talán izzó vasra Önti, rá olvassa a törvény szigorú paragrafusait s bár elpusztul azaz egy csep, a nagy tenger még mindég meg marad és pusztulással fenyegeti az egész vidéket. A büntengerből egy. csepp épen a megváltó feltámadásának ünnepén, nagy szombaton, került az igazságszolgáltatás kezei közé. De félre a képletes kifejezésekkel; nevezzük nevén a gyermeket. Hívjuk fel rá az egész megye, az egész ország figyelmét; hiszen a seb is csak úgy gyógyítható, ha telje- I sen ismeretes. Sárközben az egy-gyermeküség divat. I Egy családban nem szabad egy gyermeknél többnek születni. Ha az isteni gondviselés több gyermekkel is megakarna áldani egy családot, hát kuruzsló asszonyok évtizedek óta, nagy titokban űzött mestersége ennek útját állja. Ez a mesterség semmi nem egyéb, mint magzat elhajtás. Ez a bűn Sárközben annyira elharapódzott, hogy 'ma már közönséges számba megy. TÁRCZ A. Merengés. Az életem örökös borongás, Lelkemre szállá sürü lomha köd; Csillagfény nem hint utamra virágot Örökös éj borong szivem fölött. Kezem vérzik ha tép szakit virágot Madárdaltól zengő bokrok között; A magasságba ritkán száll dalom . . . Az egész élet csupa fájdalom! Sokat csalódtam én az emberekben —- S hordom hóltig a tőlök vett sebet - Rokon barát megcsaltak egyiránt S fásulttá tették érző szivemet. A mi az égből a pokolba ránt: Az semmi más mint csak ember lehet, Romlott ma sok szív és tisztátalan . . . Bennök az élét átka és pokla van. Mikor ezt mondom korántsem mesélek, Kinek szive fáj — óh! az nem mesél; Lantomon most csak a tapasztalás S tépett kebel fájó hangja beszél. Annak ajkán zenghet magasztalás Ki az élettől még sokat remél; Sokat remélve szive sohse fáj Virágok között andalogva jár. Virágok közt hajdanta jártam én is, S szivemnek szinte vágya, álma volt; A reménytől megaranyozva láttam E földi létet a sivár valót. De a mint mindig többre-többre vágytam ; Az a kis üdv is szétfoszlott mi volt; Elszállott tőlem ábránd, vágy, remény . . . S most mindenütt csak sir tátong felém. Alázuhanva az ábránd világból Dal ének többé el nem andalít; Bus kedélylyel a tájat ha bejárom: Hervadt lombot hullat rám a csalit; S könnyen csillog a haldokló virágon A hervadás elmúlni megtanít; Édes az érzet és oly üdvadó . . . Virágos sírban szenderegni jó! Kosa Ede. A szent boszuj a. — Diák-reminisczenczia. — Most, hogy a kedves unokaöcsém húsvéti ajándékkép nyolcz kövér szekundával örvendeztetett meg, eszembe jut ez a bolondos história . . . Hallgassák csak meg ... Boldogult diákkoromban történt. Jól emlékszem mintha most is a latin vizsga küszöbén állanék. Úgy neki feküdtem a klasszikusoknak, mint a szomjuzó I szarvas a virágos mező alján hömpölygő patak tükrének. Ciceróval keltem fel, Horatiussal ebédeltem, Ovi- diussal sétáltam s Vergiliussal virrasztottam. Dicsére- I temre legyen mondva, én egy klaszszikus úrral sem álltam valami nagy barátságban. Egynek az irálya volt nehézkes, másiknak meg az eszméi nem találkoztak az én divatos ízlésemmel. De különösen ki nem állhattam Cicerót — s ezért bocsánatot is kérek a nagy szellemtől. Csak egy beszéde tetszett, az, mely- lyel Catilinát törte pozdorjává. Ezt a beszédet mindig úgy tekintettem, mint phenomenális kitörését egy nagy szónok lelkének,, melyből úgy szikrázott ki a legmelegebb honszeretet s a legigazabb meggyőződés, mint a viharos felhőkből kiczikkázó villám. Elhatároztam, hogy e szónoki remekművét a legalaposabban betanulom ; a többit csak úgy, hogy a hátam mögött meglapuló czimbora súgása s az előttem ülő honfi könyvének távlati tanulmányozása mellett legalább tört latinságot mutassak be a szemöldökét bosszúsan összehúzó professor előtt. Elvonultam tehát Ciceróval a kertünk legvégébe, hogy semmi modern zaj ne háborgasson bennünket, már t. i. Cicerót és engem. Volt ugyan már valaki a bokrok közt, de az egy hallgatagsága miatt világhírűvé vált egyén volt, ki engem s alkalmasint Cicerót sem zsenirozta. Ott volt ugyanis főtisztelendő Ne- pomuki szent János, egy néhai cseh királyné gyón- tatója. A szent egy nálunk lakó szobrász jóvoltából már két napja pihent a bokrok közt, hogy megszáradjon rajta a reverenda, mely ugyan nem a Moldva vizétől (ebbe dobatta a jámbor szentet a kegyetlen cseh király) volt nedves, .hanem a művész olajos ecsetétől. Mikor a jámbor szobor megszáradt, a szobrász ponyvát borított rá, hogy azzal az esőtől és portól
