Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-05-20 / 21. szám
XL évfolyam 21. szám Szegzárd, 1883. május 20. Megj elen: hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmé nyek és felszólamlások kül dendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók Közigazgatási, társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési ministeri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesület s a szegzárd-központi tanitó-egyletnek hivatalos értesítője. Előfizetési árak: Egészévre................6 írt — kr. Félévre ................3 „ — „ Ne gyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám ára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közle mények intézendők. Nyilttér: 4 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Az 1871-ik évi XVIII. törvényczikk. Mint minden emberi mű, úgy a községek rendezéséről szóló 1871-ik évi XVII). törvény czikk sem áll a tökély azon fokán, mely semmi nemű kívánnivalót maga után nem hagyott volna. Forma és alak tekintetében kifogástalan, de lényegét véve oly színvonalon nem áll, mely ily általános jelleggel biró községi törvénytől jog gal igényelhető lenne. Kiérzik minden betűjéből: a felületes és gyors munka fanyar izü terméke. Mely inkább egy „elméletbúvár“, mint szakember gyakorlati értékű művére vall. Ki czélt tévesztve, a jelen és azidőben már fennállott bureaucratikus rend szer szerint saját nézpontjából véve, egy szá raznak tetsző ügyirat elintézését darálta le; mint inkább egy üdvös népboldogitó törvény szülő anyjává tisztelte volna meg önmagát. A jelen törvényt szövegező tisztviselő fel adatát (mint a tapasztalat eléggé szomorúan többizben igazolta) igen hiányosan oldotta meg. Mert a törvény szellemét szétárasztó szakaszok a helyett, hogy világosságot terjesztenének, a vele foglalkozó gyakorlat embereit: „farkas se- tétségbe burkolják“. Szóval, jogorvoslat nyúj tása helyett, jogsérelmeket idéznek elő. Előnyéül e törvénynek, rendszerint a „ne sze semmi, fogd meg jól“-féle: „jó akaratot“ mint önmagát értéktelenné tett érvet — szok ták hangoztatni. ' Tény az, hogy a „jóakarat“' és még egy csekélyszámu fényoldalait, a számnólküli árny oldalak teljesen elhomályosították. E szerint méltán elmondható, hogy annyi csodaszörnyet nem szült a vén Európa, mint e vékony dongáju törvényben összegyűjtve van. A faluk biráit úgy tünteti fel, mint valami kis Yerböczieket; kik az édes anya emlőiről szítt anyatejjel együtt veszik a corpus jurist is ma gukhoz. Mely egyes kiválóbbaknál, amidőn a tej erjedésbe megy által és aludt tejjé, vagy túróvá változik, nem is tagadja meg az igaz szittya magyar vért, — mondván Ítéletet „elevenek és holtak felett“. Legközelebb egy községi biró még a sajtót, a cultura e magasztos és hatal mas vívmányát is hivatalos ügykörébe vonta s jogot vindikált magának a sajtó emberei és ter mékei felett ítéletet hozni. Aki szellemi vakságban nem szenved, lehe tetlen volt fel nem ismernie, hogy a községi birák az ég urától — mily jogi talentumokkal vannak pazarul megajándékozva. (??!) Ilyenek és ezekhez hasonlókat állit az 1871-ik évi XVIII. törvényczikk a községek élére. Mig az állam és a községek hivatott fő fak torát, a községi jegyzőt, kit a nép nyelvén: „a falu esze, szája és pennájának“ is hív nak az idézett törvény, mint valami hohózatbeli alakot mutat be nemzetnek. Mert a 74. §. ér telmében a vérmes képzelet által alkotott szür kére ülteti fel és Gaál József, „vitézlő“ nagy zajtai Zajtai István nemes Szathmár vármegye Nagy- és Kis-Peleske község nótáriusa mintá jára, nem egyedül ős Budavárát kalandoztatja be, hanem bejáratja vele Tolnát és Baranyát a jegyzői bizonylatok megszerzése czéljából. Mint hogy a hivatkozott törvény értelmében, Magyar- ország a jegyzői vizsgák tekintetéből — lévén 65 szétdarabolt, — erős és majdnem megszám- lálhatlan védbástyákkal körül övedzett külön-kü- lön kis ország vagy fejedelemségekre felosztva; hol az egy és ugyanazon törvény mellett, kü lön vizsga alá kellett az illető jegyző candida- tusnak magát vetnie. Mely nevetséges és viszás helyzetet azon ban Tisza elsöpörte a földszinéről. Felteszem, hogy a községi jegyzők legtöbb jei a részökre törvény által biztosított zsíros do- tatiokból, nem képesek másféle szürkét szerezni, mint a vérmes képzelet által alkotottat. Miután „feketén“ igen sok községi nótárius locit lehet látni nyargalni, amidőn polgártársaik önkényt leróják irányukban a kegyelet indireckt adóját; felültetve sz. Mihály bárány szelidségü feketéjére s elviszik a dal szerint oda: „a hol többé nem fáj semmi, egyedül jó megpihenni.“ A község tényleges feje, a nép első tiszt viselője, politikai tanácsadója a községi jegyző részére, a tőle megkívánt sokoldalú és alapos ismeretekkel arányosítva, a községi és állami közigazgatás terén nincsen azon hely és jog biztosítva, mely őt joggal megilletné. Fájdalom! e helyett igen gyakran korlátolt elméjű és gondolkodni alig képes egyén fen- sóbbsége alá van bocsájtva, kik legtöbb eset ben, szenvedélyeik és indulataik fölött uralkodni nem birván, vagy a néhány száz törvény és pár száz ezerre terjedő ministeri rendeletek lé tezését nem ismervén, oly lényeges hibákat ej tenek, melyek nagyon gyakran teljesen pótol hatatlanokká válnak. De nézzük az 1871-ik évi XVlll. törvény czikk hiányos helyeit — figyelemmel és vonjuk ki belőlük azon részeket, melyek pótlást és ja vítást igényelnek. Mint például: az 1871-ik évi XVIII. törv. Czikk alapján kiadott ministeri döntvények ér telmében, a községi jegyzőnek 24 éves életkort betöltött, vagy nagykorusitottnak kell lennie, mig az 1870-ik évi XLII. és az 1872-ik évi XXXV. törv. czikkek értelmében a 22 éves élet kort elért egyén alispán, főjegyző, avagy fővá rosi polgármesterré is megválasztható, feltéve, hogy a szellemi kellékeknek is birtokába van. Már most hol itt az egyöntetűség, vagy az észszerű consequentia ? Hisz, mindhárom tör vény egy és ugyanazon szakminister kezei kö zöl került kil Az 1871-ik évi XV1H. t. ez. 134., 135. és 136. §-ai értelmében mód van ugyan nyújtva arra, hogy egy kisközség nagyközséggé, egy nagyközség rendezett tanácsú várossá átalakul hasson ; de arról intézkedés nem tétetik, hogy az ily átalakulás esetén az önhibája nélkül ke nyerétől megfosztott tisztviselő vagy hivatalnok- j kai mi történjék?! A 124. § értelmében községi adó fizetése alól kivéve vannak: „az állam hivatalnokai, ka tonatisztek, törvényhatósági tisztviselők, népta nítók és lelkészek“. Egyedül a községi jegyzők, a nemzet | szerény napszámosai lettek ezen ked vezményből kihagyva. A 70-ik § értelmében a községi jegyzők élethossziglan választatnak; ba azonban a szövet kezett községek egymástól elszakadva teljesen önálló községgé alakulnak, ki tartozik a fizeté sétől elűzött jegyző és családjáról gondoskodni ? A 73-ik § szerint elöljáróvá a jegyző kivé telével, egyedül oly nagykora vagy annak nyil vánított honpolgár lehet, ki egyszersmind ugyan azon községben választói jogosultsággal bir. Mar most, ha netalán községi pénztárnok, vagy köz- gyámi állás vitelére — olyan alkalmas egyén nem található — ki ezen tisztségek vitelére ké pességgel bir és egyszersmind községi választó is; mi történik akkor? Szerintem a községi törvénynek ez utóbb jelzett §-a egyik legsarkalatosabb hibáját képezi. Minthogy számtalan olyan élénk nagyközség és mezőváros létezik, hol ezen állomások viteléhez némi törvényismeret, a számvitel négy alaptéte leiben való jártasság, olvasható kézirás és gon dolatainak papíron szavakban való helyes kife jezésének birása is igényeltetik. Minthogy az il lető hivatalos közeg teljesen magára és önere jére van utalva. De mai nap már létezik egy olyan ministeri döntvény is, melyben a jelzett állomások égyi- kére a törvényes kellékekkel biró és választói jogosultságu egyén X. Y. községben a lakosok kárára feltalálható nem volt. De a találékony furfang a törvény e hiányán segitett azáltal, hogy beállítottak egy olyan egyént, mely sok községi lakos és volt elöljáróra szomorú kimenetelűvé vált. Számtalan példát lehetne még felhozni an1 ! nak bebizonyításául, hogy községi törvényünk nek, igen son olyan vad hajtásai s már majd nem megizmosodott gályái vannak, melyeknek ideje koráni nyesése, avagy módosítása folytán a törzs léte megmenthető lenne. Melyek nem egyedül egyes karok érdekeit sértik és veszé lyeztetik, hanem magát, a nemzet egyik legszi lárdabb törzsvagyonát — az államot fentartój községi polgárok javait is. A községeket, méltán lehet mondani az ál lam géptengelyóül, mert azok körül forognak az állam gép különböző kerekei. Mely magában1 véve igen csekélynek látszik is, de mégis egy hatalmas állam épülete nyugszik rajta. Ha pedig! az alap valamely épületnél inog, vagy roska- dásnak indul, úgy az egész épület veszélyben I forog. Még ba a községek vagyon tekintetében! jólétnek örvendenek és gyarapodásnak indulnak,; úgy maga az állam reális értéke is fokozódik.; Ep úgy, mint a tanügy terén az elemi is meretek birása nélkül, tudományos készültsége egyén senkiből sem válhatik, viszont oly álla mot sem lehet képzelni, mely virágzásnak in-j dúlhatna a községek jó szervezése, agyagi ős szellemi gyarapodása nélkül. Miért is a községek önkormányzati jogkö rüket, a lényeget veszélyeztető alaki és formai cselekmények megnyirbálása mellett szélesebb; alapokra kell fektetni. A községek élére állított! vezető közegektől bizonyos meghatározott szak-: képzettség is követelendő volna az életkoron túl. Mint például Francziaországban, hol a köz ségi tisztség viselhetését szellemi censushoz 1 mérik. Mindez csakis úgy volna elérhető, ha a! szakférfiak, kik a törvények gyakorlati érvénye- í sitésére hivatva vannak, a törvények hézagait TÁKCZA. Keserv. Életemnek boldog napja, Mely álomba szenderült el. Örömet és bánatot már, Nem érez a megtört kebel. Halvány remény még kecsegtet, Mint az édes varázs álom. Hervadó táj, puszta vidék, Lesz úgyis majd nyugvó sirom. A nehéz bút kárpótolja A szerelem tiszta hangja; De a beteg, hideg szivet: A temető rideg hangja. Est homálynak bus sugára Utolsót int bucsuzónak. Csöndes mélán elhal minden . . . Nincs már kinja haldoklónak. Nyugodt a szív. Csöndes minden, Mint a simák jégvirága. Kemény csapást, nagy szenvedést: Eltakar a simák hantja. Bús Sámuel. Falusi kép. (Elbeszélés.) Az egyszerűség és megelégedés a falusi élet symboluma. A patak üde hullámai, a mezők virágai, a berkek magányai, a fák árnyas lombjai, az erdő mély csöndje s ezek hátterében szerény házak, sze rény és szegény emberek fölé hajtva nádfedelüket — itt van boldogságuk, egész világuk. E közönségesnek látszó kép, mégis sokat mond. Nemcsak azt olvashatni ki belőle, hogy ellentéte a hivalgó városi életnek, ennek árnyaival, elégedetlen embereivel és selyemruhás delnőivel, hanem majdnem azt látszik mondani, hogy egészséges lelkű boldog em berek már csak a falun, a patak partján léteznek. s A munkás, korlátolt körű, vallásos mezei gazda feleségét nem födi a hiúság fényes városi köntöse, de ebben nem is födi gyanús múlt, mosolyt keltő jelen és bizonytalan jövö. Atyja jámborságban, szivének egyszerű ártatlanságában nevelte, úgy a mint ő is kar ján viczkándozó gyermekét nevelni fogja. A szerelem novella-frázisait nem ismeri, a regényes érzéseket még nevükről sem hallotta, de fétjéhez ragaszkodni fog, ha a jég elverte a vetésüket, házuk leégett s koldus botra jutottak s kénytelenek a vándorbotboz nyalni, mert romlatlan szive, kiolthatatlan szeretető, ragasz kodása családjához, kárpótlást nyújt minden földi vesz teségért. Ilyen phantasiával ült Arday Kálmán föl a vo natra, bogy a fővárosnak örökre búcsút mondjon, a hol fiatal szép életét eltöltötte; de eltellett vele egé szen. Itt ismerte meg a bűnt egész valójában, itt nyi tott meg szeme egész teljében a fővárosi emberek közt, itt ismerkedett meg a romlott társasággal. El innen, el örökre 1 Yisszaemlékezett boldog gyermek korára, melyet falun, anyjának ősi birtokán töltött, mignem tanulmányai a fővárosba hivták. Tanulmányait befe jezte ugyan, de ezalatt anyja, az egyetlen vigasztaló angyala, tanácsadója, mindene meghalt. Árva lett, de gazdag árva — anyagilag. De lelkében, szivében nagy ür támadt, mert az egyetlen, kit szeretett, anyja meg halt, s csak emléke maradt vissza. Ily szomorú álla potban vigaszt a .cimborák, pohár ób demi-mondok nyújthattak neki. Talált is, de lelkének szebb és jobb érzelmei hamar megutáltatták vele az ily vigasztaló emberek társaságát. Elmenekült tőlük. Elutazott birtokára, melyet oly rég látott. S föl tette magában, hogy okos gazda lesz ezentúl belőle, legalább hazájának, magának is több haszna lesz ak kor, midőn a készet nem elpocsékolni, hanem inkább megtakarítani kell. Egész utón gazdaságával foglalko zott, midőn egyszerre megérkezett az állomásra, a hol neki kiszállnia kelletett. Kocsira ült s hajtatott haza- i felé. E szó haza úgy betölté most lelkét, hogy el- | kezdett könyeznL Valami édes fájdalom rezgeti szi- (vén keresztül. „Haza megyek'1, sóhajtá Kálmán, „de I senkim sincs odahaza, egészen magam vagyok, nincs senki, ki keblére ölelve, édes szavakkal üdvözölne. Szegény anyám 1“ Mielőtt betért volna a faluba, hol urilaka állt, leszált a kocsiról és bement a temetőbe, hol édes anyja feküdt. Sokáig maradt ott i csak alko nyat felé ment be a faluba. Félig-meddig ismert ar- czokkal találkozott, kik úgy félig levett kalappal üd vözölték, mig bent az urilakban szolgaias hunyászko- dással üdvözölték. Másnap reggel összegyüjtette gazdatisztjét és cselédeit, kik alázatosan hajtva meg magukat, szo rongva várták, a parancsszót; de nem parancsot jött osztogatni Kálmán, hanem egytöl-egyig meg akarta ismerni cselédeit, embereit, mivel amint kijelenté, maga fogja kezelni birtokát, tehát ismerni akarja munká sait. S ezután kiki dolgára ment. Megjövetele után nemsokára pünkösd lön s egy szersmind falujában a szokásos rózsa-királynő válasz tás. Gyönyörű szép tavaszi idő volt; a nap magasan járt már az égen, midőn a templom fehér tornyából három harang összemosódott hivó hangja rezgett át a légen, jeléül: hogy beharangoztak. A hivök már mind a templomban voltak, midőn Arday Kálmán jött s be leült a kegyúri székbe. Mise végeztével kihirdettetett, hogy délután vecsernye után lesz a rózsa-királynő vá lasztás, tehát mentül többen jőjenek össze a válasz tásra, mivel az ujonan megérkezett földesur jelenlé tében fog az megtörténni. Örült eme hírnek a falu nagyja, apraja, mivel régen nem volt már rózsa-királynő választás. Mióta a nagyságos asszony, igy nevezték a falubeliek Kál mán anyját, meghalt, nem tartottak választást. Most tehát kétszeres örömmel fogtak hozzá a rég meg
