Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-10-28 / 44. szám
vagyok meggyőződve, hogy azon érzelmeket, melyeket tekintetességed iránt e jegyzői kar táplál, bárki állana is e helyen — oly hűen, oly tisztán, mint a mily hű en és tisztán azokat tápláljuk, tolmácsolni úgy se volna képes, mert azt, hogy tekintetességedet mennyire tisz teljük, kimondani úgy sem lehet, s hogy mennyi hálá val tartozunk tekintetességed, iránt, azt úgy sem érti meg rajtunk kivül senki. Azért jelentünk meg tehát tekintetes szolgabiró ur szeretve tisztelt jóltevőnk ez alkalommal tekintetes séged előtt, hogy a járás jegyzőinek egyhangú lelkese déssel hozott — tekintetességed előtt már ismeretes — határozatához képes ünnepélyes átadását eszközöljük azon, a járás jegyzőinek arczképeit magában foglaló al bumnak, melylyel a járás jegyzői tekintetességedet há lás emlékük jeléül megtisztelni óhajtották. Felhasználom tekintetességed engedelmével ez ün nepélyes alkalmat arra, hogy egy rövid vissza pillantást tegyek, a felettünk tekintetességed főnöksége mellett el vonult 5 évre, melyeken keresztül tekintetességed atyai- . lag gondozó jósága oly sok. ez ideig meddő óhajt be tölteni kegyeskedett. A mit a nép túlbecslésein épült községi törvé nyünk számunkra megteremteni sem nem akart, sem szük ségesnek nem tartott, a mit ebből kifolyólag is csak ritka embernek sikerül megszerezni, mert az annak megszerzéséhez szükséges eszközöket alkalmazni vagy nincs hatalmában vagy azokat emberi gyarlóságánál fogva alkalmazni nem akarja vagy nem tndja; a mi nélkül azonban, mint ezt 12 évi gyakorlat bölcsen be igazolta, községeinket kormányozni teljes lehetetlen, azt megszerezte tekintetességed buzgó szorgalommal páro sult képzettsége, szigorúsággal párosult igazságossága, bölcsességgel párosult tapintatossága első sorban az ön maga s ez által s ebből kifolyólag a mi számunka is. Mi lehetne ez más, mely a hivatalos élet keretén kivül is annyira szükséges, de mely annak keretén be lől elengedhetetlen kelléke egy közhivatalnoknak, mi le hetne az más, mint ama nagy erkölcsi érték: a tekintély?! A községi törvény szellemével is gyakran öszsze -ütközésbe jövő éretlenség, mely községeink legnagyobb -részét egyformán jellemzi, feltétlenül megkövetel önma gában, szerény véleményünk szerint egy erkölcsi tekin télyt, melynek jóakarattal párosult szorgalmától gyakran egy-egy egész község erkölcsi és vagyoni jóléte van nagy- .részben függővé téve; de ezt az erkölcsi tekintélyt né hol a legnagyobb lelkiismeretesség, a legtisztább jóaka rat, a legszigorúbb pontosság, a legkifáradhatatlanabb szorgalom sem képes a tudatlanság homályában tévelygő néppel szemben megszerezni, ha csak háta mögött ott nem áll egy magasabb erkölcsi tekintély, mely ha kell akar is, tud is — nem a törvény holt betűiből, hanem az annak szelleme által elérni óhajtott czél magyaráza tából — érvényt szerezni annak, mit az eltévedt nép jóakaratából megadni fakarkodik. Oh hány igen sok kartársunknál — kiknél szinte meg van a jó akarat, szorgalom és pontosság; de hi ányzik a támogató erő — hány igen soknál magasabban képzeljük mi e tekintetben magunkat! Nem a büszkeség tekintetes ur, nem az elbizako dottság, óh nem, a megelégedés mondatja ezt velünk I Igen a megelégedés I Mert hisz korunk veteránjai, kik egyetlen perczig sem szűntünk meg lelkesedni azon eszméért, mely ma itt megtestesülést nyerend, öregebb pályatársaink is nem e megelégedésből kifolyólag tar toznak tekintetességednek nagy hálával azon szives gon doskodásáért, melylyel elgyengült, munkában elfáradt kar jaink mellé, a törvény rendeletének érvényre emelése mellett, segéd erőket alkalmazni kegyeskedett. Az idő magával hozta gyengeség elöl tekintetes ur nincsen kitérés, az emberi erőt meghaladó munka teljesítése a lehetetlenség sorába tartozik, fájdalom, hogy mégis vannak egyes hatósági vezetők, kik a természet e megváltozhatatlan örök törvénye előtt meghajolni vo-| nakodnakI Nekünk e tekintetben is fényes támogatás jutott osztályrészül I De mit szóljak a létfeltétel másik, nagy fontos sággal szereplő tényezőjéről, mit szóljak anyagi jóllétünk- beni támogatásunkról ? Az öregebb és ifjabb pályatársak mennyi hálával adósak tekintetességednek azon szives jóságáért, melylyel anyagi helyzetüket sok más pályatársak nem éppen ked vező anyagi helyzetének sorából kiemelni s hivatalos ál lásukkal egybekötött járandóságukat oly öszszegekre fel emelni törekedett, hogy ma azon setét jövőnek — mint ahogy ezt festeni szokták — hátralevő öregebb napjaik nak teljesen nyugodt lélekkel, bizalom teljes reménynyel nézhetnek elébe. Terményekben kapott csekély fizeté sűnkkel az utolsók valánk és ma tán a legelsőkké let tünk. így lesznek tekintetes ur az irás szavai szerint az utolsók elsőkké I És mi legifjabbak, kik csak egy két évvel ezelőtt még árván futottunk jobblétünk után, mint a bolygó csillag, melyet kilökött magából az ég, mi kik az élet zajos tengerén ide-tova hányatva keresve-kerestük a re ánk boldogságot árasztó kikötőt; most a midőn mind ezt elértük, mind ezt megtaláltuk; most a midőn tekin tetességed szives támogatása által jövőt, boldogságot, alkottunk, hogy fejezzük mi ki forró hálánkat, melylyel tekintetességed iránt tartozunk; hogy ecseteljük a bol dogságot, melyet számunkra teremteni oly szives vala? Oh miért is oly gyenge az emberi nyelv, hogy a szívben gyökeredző érzelmek kifejezésére szavakat nem talál; miért is oly gyarló az ember, hogy anynyi sok nemes tettet méltókép meghálálni nem képes I Nem titkolhatjuk el ez ünnepélyes alkalommal, hogy e sok nemes tett által mi mindnyájan boldogok vagyunk. Nem irigyelünk senkit, nem óhajtunk semmit. Óh mi tudjuk, óh mi érezzük tekintetes ur, hogy mi egy ember vágy és óhajtás nélkül I És ez mind-mind tekintetességed atyailag gondozó drága műve I Oh miért is nem jöhettünk el nejeinkkel, gyerme keinkkel, kik a mi boldogságunknak szinte részesei; óh mért nem jöhettünk el velük együtt, hogy örömtől rezgő hála könnyeinket áldást osztogató kezére együtt hullat hattuk volna I De megnyugszunk, megnyugszunk azon gondolat ban, hogy mint gyarló emberek úgy is csak akkor fo gunk hálás gyermekei lehetni, ha megtanuljuk a fran- czia nemzet volt nagy állam férfiénak: Tocqueville-nek ama nagy mondatát: „az élet nem öröm, de nem is fájdalom ; hanem az egy komoly ügy, mely reánk van bízva, melyet becsülettel kell folytatnunk s becsülettel kell bevégeznünk— csak akkor fogunk tekintetessé ged iránt méltókép hálásak lehetni, ha felismerjük az életet, mint reánk bizott komoly ügyet s ha azt a' mit ma becsülettel folytatunk, becsülettel be is végezzük.. Ezen tudatban kérjük tekintetességedet, fogadja tőlünk szerény emberektől ezen szerény emléket, hadd jöhessünk el ez által mi is parányiságunkban egy ho mok szemet rakni le az elismerés ama nagy momentu mához, melyet tekintetességednek a közpályán már ed dig is szerzett kiváló érdemeiért emelni fognak azok, kik arra hivatva vannak; hadd jöhessünk el parányisá gunkban ama tudattal, hogy a tenger is kis cseppekből képződik s hogy midőn a hála érzetének egy levelét tűzzük a kiérdemelt dicsőség koszorújába, becsületesen és emberségesen cselekszünk. Fogadja tőlünk szívesen tekintetességed ezt a szerény emléket, hadd legyen ki váló tiszteletünk és forró szeretetünk érzetén kivül egy igénytelen tárgy, mely e járás jegyzőinek emlékét, még akkor is, ha majd — mitől óvjon bennünket az Ég — egymástól a sors tán elszakitna, ha majd itt marad meg kezdett nagy munkája és félbe szakad az, mint a csonka szobor, melynek alkotója időközben elhalt — hadd le gyen egy igénytelen tárgy, mi bennünket tekíntetessé- geddel egybe fűz. E tudatban teszszük le hát lábaihoz ezt a szerény emléket, leteszszük kiváló tiszteletünk, meleg ragaszko- kodásunk és soha el nem múló hálánk édes emlékéül.“ És most következnék az ünnepelt, meghatottságtól -reszkető hangon mondott válasza, melyet azonban az ott jelenvoltak rendkívüli meghatottságuk miatt, — miként ezt tudósítónk irja — sem fel-, sem megjegyezni képesek nem lévén, e szép és megható beszédnek csak egyes mozza nataiból adhatjuk a következőket: „Az embernek megvan az a gyengesége, hogy ha érdemén felül lesz is kitüntetve, mégis örül neki.“ Ez volt kezdete az ünnepelt beszé dének, melyet továbbra ekkép folytatott: „Mikor én a közpályára léptem, két czélt tűztem magam elé, az egyik a kötelesség szigorú, a másik a kötelesség becsületes teljesítése; hogy mennyire értem el e kitűzött czélomat, azt nem tudom; de annak megítélése nem is reám tar tozik, hogy azonban reá léptem azon ösvényre, mely a kötelesség szigorú és becsületes teljesítésének ösvénye, arra nézve bizonyítékul szolgál nekem ez a kedves aján dék, melylyel önök engem megtisztelni oly szívesek vol tak és a mely ajándék, bárhova vezessen is a sors, mindig a legkedvesebb emlékemet fogja képezni.“ Itt az ünnepelt meghatottsága oly magas fokra lépett, hogy a következők elmondása után: — „mikor a szív telve van érzelmekkel, akkor az ajak és nyelv megtagadják a szolgálatot“ — elfojtott zokogásba tört ki, megeredt kö- nyeinek árját törölgetve, néma kézszoritással fejezte ki meleg köszönetét. Ezután az összes jelenvoltak, az ünnepelt a leg- idősb jegyző karján, a kaszinó szívességéből a jegyzők által rendezett disz-ebéd megtartására átengedett terembe felvonulván, ott a 32 teritékü asztalnál helyet foglaltak, A disz-ebéd rendkívüli jó kedv közt folyt le. Az elfogyasztott 40 üveg pezsgő hathatós nyomást gyako rolt azokra, kikben hin különben nem lett volna elég erő oly sikerült pohár-köszöntéseket mondani. A pohár köszöntések sorát Kovács Gyula kezdte meg, éltetve az ünnepeltet, mint lelki nagyságában is rendkívüli férfiút, ki azon török közmondást, gyengeségből követni nem tudóknak: „A ki békében akar élni, annak siketnek is, némának is, vaknak is kell lenni,“ azoknak ő egy má sik bölcs török közmondással szokott felelni, mely azt mondja: „Az okos ember a vért nem vérrel, hanem vízzel szokta lemosni.“ Erre következett az ünnepelt rendkívüli szépen átgondolt pohárköszöntője, éltetve a jegyzői kart, mely sok szép hivatásán kivül, azon leg szebb hivatásra is van rendelve, hogy ez édes magyar hazának, a magyarság fejlesztésével, hü hazafiakat ne veljen. Pobárköszöntőt mondtak még: Jagicza Károly a vendégekre, Borsódy György a jegyzői kaira és Wil- linger Márton az ünnepelt személyében nyerendő uj al ispánra, azon kijelentéssel, hogy akkor áldásos működé sét, a járás helyett az egész megyére kiterjeszteni al kalma leend, mely pohár-köszöntést riadó és szűnni nem akaró lelkes éljenzés követett. így érez — irja tudósítónk — a völgységi járás jegyzői kara Simontsits Béla szolgabirája iránt. Lelke sül és rajong érette, mint akár az ifjú imádottjáért. Szükségesnek tartottam — irja tudósítónk — az ünnepélyt, mely a járás jegyzőinek szivben-lélekben meg ható ünnepe volt, egész terjedelmében leírni, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy e lelkesedésből, szeretetből és ragaszkodásból rendezett ünnepély egy élő szobrot képez, mely nagyon sokaknak szolgálhat és szolgáljon is eszményképül. Adjon az ég sok ily derék szolgabirót e szegény hazának, sok ily szives jóltevőt, a küzdelmekben meg törni látszó jegyzői karnak. Völgységi. Yidéki levelek. Bonyhád, 1883. október 28-án. Tisztelt szerkesztő ur I Eddig csak hírből hallottuk, hogy oly elvetemedett emberek is lehetnek, a kik nem törődve polgártársaik nyugalmával s vagyonával, személyes boszujoknak e: gedve, ellenségeiket gyújtogatás által akarják tönk tenni, vagy legalább megkárosítani. Tegnap ugyanis 11 és 12 .óra között az ev. tem lom közelében egy kazal gyuladt ki és alig hogy er lyes biránknak és a polgárságnak közreműködésével - persze tűzoltóságunk csak volt s tagjainak díszruha csak mint történelmi emlék van már meg — Szerencs sen eloltatott, 1—2 óra között fényes nappal, hihetőli ugyanazon gazkéz az előbb említett kárvallott közeli r konának pajtáját gyujtá fel. Ez is az előbbi tényezők segítségével elnyomatvá ma esteli 7 órakor ismét a földmivesek által lakott v rosrészen tűz ütött ki. Még szerencse, hogy az ember talpon voltak s ezen is nagyobb kár nélkül túl estün Bizony ma holnap rendkívüli intézkedésre lészi szükség, még pedig annál inkább, mert a fóldmives nagy részének szénája a pajtákban s szalmája, kukoi cza szára a házakhoz közeli szérűkön van elhelyezve. Egyéb nevezetesről nem igen irhatok, kivéve, 1 fölemlítem, hogy nagy bortermő vidékünk ez idén ne nőségileg és menynyiségileg is meglehet elégedve a te méssel. Csak aztán ára is lenne I Sajnos, hogy az „í telraesebb“ sváb intelligentia fölhasználva a vasút áld sait maga viszi ki borát s teszi tönkre családját. Élt kintve ugyanis attól, hogy már számosán annyira me csalattak lelketlen üzérek által, hogy egészen üresen té tek viszsza, csak is a kik solid kereskedőknek adták termésüket itthon költség és idő vesztegetés nélkül ka tak volna ugyanannyit. Miután megyénk egy nagy része szintén részes; ily előnyben, figyelmeztetem polgártársaimat, hogy ilyi experimentumoktól óvakodjanak. —: Ha kell a mi b runk, el jön a kereskedő most is és pedig annál kön nyebben, mert vasút van. Akkor aztán nem kell mi den egyes szállítónak személye után fizetni, oda ki drágán élni, boráért rakbért adni, az esetleges vizsg latért diurnomot kidobni, egy szóval egész termés „reszkírozni.“ No de most veszem észre, hogy nem volt szánd vözérczikkezni, azért bezárom levelemet. Mielőtt ezt azo ban tenném, föl kell még említenem, hogy Lengj Zsigmond urnái a minap egy, körülbelől 50 tagból áll „borkóstoló társaság“ volt együtt, mely a régi borok a még jobb „murczi“ összekeverése miatt oly hang latba jutott, hogy mire szakértői ítéletet kellett volt mondania, nem talált se bírót, se jegyzőt, úgy, hogy egész öszszejövetelbdl csak a ___czigány „profitirozott Kés z szolgája: Marhauser Imre. Apar, 1883. október havában. Azt mondja egy régi, 'de még most is uj közb széd, hogy ha egy ismeretlen helységbe érünk és mi; den további kérdezősködés nélkül a lakosság értelmis gére, rendszeretetére, tisztaságára, józanságára, általáb: műveltségi állapotára akarunk következtetést vonni, né zük meg templomát, iskoláját és temetőjét. Ezen háror ságnak miként való rendezése, gondozása, ápolása ad meg a legbiztosabb fokmérőt a műveltség megállapít sára. És valóban I A templom illő csínnal és kellő i léssel való díszítése meggyőz bennünket a nép valláso ságáról; az iskola gondozása és törvényszabta felszer lése a nevelés- és tanügy iránti meleg érdeklődéséről i annak szükségességéről lesz tanúbizonyságot; a teme gondozása, rendezése és tisztántartása által pedig m tatja a nép, minő kegyelettel viseltetik elődei emlél iránt s mint kívánja széppé és kellemessé tenni aze helyet, hol kedveseik s majdan ők is a feltámadás nag napját várják. — Ily rendszerető községi lakosok a töb polgári kötelességeiket is fogják teljesíteni. Ezen rövid előzmények után szabad legyen a olvasót Tolnamegye délnyugoti részén fekvő Lengy községébe vezetni. Ezen községben a vallás- és közmi vetődésnek szánt helyek a legutóbbi időben nagy elöb A tanács szószólójává lett a magyar kormánynál s a bűnbánó ember ezen időtől fogva 3000 főre szapo rodott csikós-csapaljával csak az osztrákok marha-fal- káira rontott, melyek közül százakat és ezereket terel getett ác szerencsésen honfitársai táborába. Bózsa Sándor ily módon az osztrákoknak, neveze tesen Jellasicsnak és a ráczoknak igen sokat ártott. Leggyakrabban Szeged táján, első tettei színhelyén idő zött, honnan csak akkor távozott, ha más helyre kapott megbízatást. Ily megbízatásban jött több Ízben Komá romba ép oly időszakokban, midőn a szűz várat leghe vesebben szorongatták. Körülbelül már négy hónapja tartott a komáromi őrségnek a többi magyar seregtől való teljes elvágatása mialatt egészen saját erejére s a sánezok és bástyák védelmére vala bizva. Ez utöbbiak igen hatalmasoknak bizonyultak s a mellett lőszerekben meg eleségben sem vala hiány, annak daczára, hogy az osztrák tábornokok jelentései mást meséltek. Az egészségi állapot sem vala nyugtalanító; azonban kezdett a várba belopózni min den ostromlott hely betegsége: az elszigeteltség, féle lem, vágy, nyugtalanság s távollevő testvéreik győzel mének kétsége. Debreczenbe ismételten érkeztek futárok, kik azon hadműveleteket sürgették, melyek Komárom megszaba dítását eszközölnék. Ezért Kossuth elhatározta a várba egy oly fér fiút küldeni, kinek erélyében bizbatik s ki elég tekin- télylyel bír arra nézve, hogy az ingadozókba uj bátorsá got, 1 gyanúsokba félelmet öntsön. Választása Guyon Bíkhárdra esett s ez szívesen vállalkozott azon külde tésre, mely rendkívül kalandos volíáqál fogva tetszett is neki.- Guyon küldetésének titokban kellett volna marad nia, nehogy sikertelenné váljék. A Jókai Mór által szer kesztett „Esti Lapok“ mindazonáltal félig-meddig ki- kürtölte azt. Erre Guyon panaszkodva sietett Kossuth- hoz, ki azonban a megtörtént dolgon nem igen segít hetett. Guyon tehát még az nap elindult Komárom felé s minthogy az oda Pesten át vezető utat az osztrákok tartották megszállva, igy útját dél felé irányozta. Ko csiját, valamint fényes tábornoki egyenruháját már jó eleve maga mögött hagyta. Ugyanezen időben Baja városa utczáin egy pisz kos, rongyoskabátu, ócska kalapos s boglyas hajú zsidó járt fel-alá, keresve valami olcsó alkalmat, mely őt Bony- hádra vinné. E gyufa- s pipaárus zsidót a város csin talan gyermekei körülvették s csúfolódásaikkal majd megölték, kik közül csak egy éppen arra menő káplán bírta kiszabadítani, magával vivén a plébániára. Ho gyan hívták ezen emberbarátot ? azt nem tudjuk; azon ban a zsidó neve ime ez: gróf Guyon de Gey, báró de Pamplun. Hogy a magasszületésü angol ép ezen átöltözetet választotta, annak oka van. A házalónak tudniillik szabadalma van minden, időben hegyen-völgyön, tüskén-bokron, városon és falun keresztül vándorolni, s e mellett figyelembe veendő, hogy Guyon a Lajtha és Maros közt divatozó nyelvek közül csak egyetlen egyet: a lengyel-zsidó dialektust! tudta beszélni. E nyelven egész mesterileg beszélt, s valamint személyes rettenthetlenségére nézve, úgy e tekintetben is csak egyetlen ember vala képes vele az egész osztrák hadseregből versenyezni, t. i. gróf Schlick tábornok, ki ezen nyelv ismeretét annnak köszönhető,, hogy hosszú ideig volt Galicziában állomáson, hol a zsidókkal való érintkezés oly elkerülhetetlen, mint a le-; vegő a lélekzéshez. Valószínű, hogy még mint osztrák katona, Guyon is hosszabb időig állomásozott Gf- licziában. Számos kaland után végre elérte Guyon Klapká nak előre nyomult hadtestét, mire egy osztály huszárt magához vevőn, annak élén átvágta magát az osztrák zárvonalon s úgy szerencsésen bejutott a várba, hol megjelenése új bizalmat öntött az ostromlottakba. Az ostrom alól felszabadulván Komárom, két hó napnál tovább volt a béke, a katonai vigalmak és badi- készületek színhelye. Bárha már azelőtt is egy évnél hosszabb időre volt ellátva hadiszekerekkel, élelemmel stb. most újból ellátásához oly óriási mérvben fogtak hozzá, mintha hét sovány év jött volna az országra és mintha Komáromnak milliók éléstárául kellette szol gálnia. A többek közt csak egyetlen szállító negyvenezer akó bort, nyolezvanezer mérő gabonát, ötven mázsa szalonnát stb. szállított Komáromba, mi fogalmat nyújt hat arról, mennyi lehetett az egész készlet. A nyereség vágyók és a honfiak versenyezve szállították ide az élelmi csikkeket. Itt abba lehel hagyni a megkezdett sorokat; mert a mi ezután következett, az minden hazáját szerető honfi kebelét oly fájdalmassan érinti, oly mély sebeket ejtett rajta: hogy annak újbóli fölhegesztése nem idő szerű a jelen körülmények közt. Bécs, 1883. október 21. Valóságos varázs I Egy kolossális óriási épület, melynek bensőjét a világosság tengere önti el, mely az éjt nappallá változtatja; ezen belső részekben pedig ez rekre menő néptömeg hemzseg, csevegve mászkál fel s alá, megbámulja a száz meg száz apró, nagyobb és hí talmasan nagy gépeket, melyeknek kerekei a levegőt hí sitják s kerekeséi zugva-bugva vágnak, őrlenek. A sze; hiába keresi a rugót, mely mozgásba hozza e gépeke nem talál sem gőzt, gázmotort, sem emberi erőt; kilép; az épületből, másfél kilométernyi utat teszünk egy vaj gonba, anélkül, hogy lokomotivot látnánk vagy ember ki a vaggonokat mozgásba hozná; vissza térve az ór ási csarnokba, látunk órákat, melyek nyugodtan járna a nélkül, hogy fel lennének huzva; harangokat, melye önön maguktól mozgásba jönnek és még sok ilyen ö. döngös dolgot. Nem varázs ez? Itt elektriku kiállításnak nevezik. Nem értek sokat hozzá, nem többet, mint a menj nyit hébe-korba olvashatni róla. De a katalógussal ki zemben, olyan tudományos dolgot írhatnék felőle s mii denki elhinné egy szavamra, hogy csupa villamossá vagyok; hanem valaki még is rá jöhetne a turpisságri aztán meg az olvasónál sem akarom elrontani hiteleme igy egyenest kimondom, mint a múltkor az az ausztrii paraszt, ki már jó soká bámulta a kiállítást, folyton v: karta a füle tövét s végre nagy bölcsen kimondja, hogy „ez valóságos varázs!“ És valóban úgy van vele az ember, ha éjnek idi jén belépünk a hatalmas rotundába, ezen óriási ürb mely mindent magában foglal, a mit a tudomány a utolsó években napvilágra hozott a villamosság terei Gyermekeink mosolyogni fognak rajtunk. Legyen Mi még szánkat feledjük nyitva. Nem azon időből vi lók vagyunk, midőn egy lokomotív láttára keresztet hán; tak, de a rotundába belépve, majdnem azon ponton á lünk, hogy keresztet vessünk. A világosság a legkülönbözőbb variatiókban sugi roz elénk. Sárga, vörös, vakító aztán ismét hófehére
