Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-10-28 / 44. szám
XI. évfolyam 44. szám Szegzárd, 1883. október 28 Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmé nyek és felszólamlások kül dendők. ügyes példányok ugyanitt kaphatók Közigazgatási, társadalmi, tanogji és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési ministeri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek és a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesitője. Előfizetési árak: Egészéire ’. I .. . . 6 frt — kr. Félévre ......3 „ — „ Negyedévre .... ■ „ 50 „ Egyes szám ára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közle mények intézendők. •Nyilttér: 4 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Lethargia. Magyarul úgy nevezik : közöny! Mennyi jót, üdvösét összeírnak azok a köz érdek szolgálatában álló zsurnaliszták, ujságirók. Mennyi hasznos dolog érdekében kutatnak, bú várkodnak ; tesznek mindent a közönség jóvoltáért s a közönség, kinek érdekében teszik ezt, elol vassák szokásból, időtöltésből — s azután „ ad acta“ félreteszik. „Eh rá érünk arra még“ föl kiáltanak Pató Pállal — s ezzel eleget tenni vél nek polgári kötelességüknek. Szomorú dolog biz az ! A közjóért tenni valamit szép dolog! csak akadjon reá ember; de mikor nem akad, az még szomorúbb 1 így a többek közt nagyközségünk, — értem Szegzárdot, — érdekében hányszor Írtak már lapunk hasábjain a rendezett tanácsból. Minden oldalról megvilágították annak hasznos, üdvös, jó voltát közönségünk érdekében és sajnos! nem akad ember, ki a dolog élére állana, hogy egyszer már valahára összehívná városunk ér telmes lakosait egy bizalmas, úgy szólván csa ládi értekezletre, ahol megbeszélnék, meghány- nák-vetnék egy rendezett tanácsú város előnyeit a nagyközségi rendszer ellenében; ahol előter jesztést csinálnának, mérleget készítenének a ren dezett tanácsú város és a nagyközség között. (A képviselő testület már egy évvel ezelőtt alakított egy bizottságot, mely az .előmunkálatok elkészi- lésére felkóretett s igy, ha az munkához lát, uj értekezlet tartása feleslegessé válik. A szerk.) Ha magunk-fajta „minorum gentium“-beli ember akarnia az ügy élére állani, csupa kicsi nyeskedésből azt fognák rá: hogy föltünési visz- keteg Vezérli az embert, kitűnni akar; ha pedig mást sarkal, hogy álljon az ügy élére, azt felel nék : még korán van. S igy azután várjuk meg azokat a szép napokat, — midőn például úgy sült galambként röpülne véletlenül szánkba a rendezett tanácsú város megvalósithatása, — melyek talán úgy késő öreg korunkban bekö szöntőnek ezen intentióval. (Kétségtelen, hogy a rendezett tanács utjáni községi administratió lé nyeges költségszaporulattal jár; s minthogy az uj catasteri munkálattal a szegzárdi szőlő tulaj- dofiosok, mint legközelebb kimutatni fogjuk, ál lami adójuk óriási emelkedésére számíthatnak ; 9 minthogy továbbá a szegzárd-rétszilasi vasút ki- f építésére felajánlott összeg a községi költségve tést városunkban nagyon megterheli, azt hiszem a rendezett tanácsnak minden őszinte barátja inkább vár. mig a helyzet egy kissé javul, mint sem egy meggondolatlan lépéssel magát az ügyet compromittálja és örökre lehetetlenné tegye. A szerk.)' Pedig itt volna már fő ideje. Elég volt a várásból. Szellemi előrehaladottságunkban jó volna egy kis anyagi előre haladás is. Van úgy szólván most már mindenünk, mi5egy rendezett tanácsú város megvalósításának előnyére szol gálna. Kezdjük meg. Először is a mi fő: nagyközségünk a me gye székhelye, Tolnavármegye intelligentiájának gyupontja. Itt van a kir. törvényszék, kir. ügyész ség, kir. járásbíróság, az összes pénzügyi biva- lok, államépitészeti-, táviró- és postahivatal, kir. tanfelügyelőség, középtanodai jellegével biró 6 osztályú polgári fiú- és 2 osztályú felső leányis kola, 6 elemi iskolája, kisdedóvója, takarékpénz tár, népbank, Duna védgát-társulat, alapítványi uradalom és erdészet, casino, polgári olvasókör, dalárda, tűzoltóság, jótékony megyei, nőegylet, 3 hírlapja, élénk kereskedői osztálya, müveit ipa rosai, 24 tagból álló ügyvédi kara, 28 tanítója, 8 jorvosav.számos _ hivatalnoka,-fürdője, -vasútja, gazdasági egyesülete, korcsolyázó egylete, mű kedvelő-társaság, vöröskereszt-egylet fiókja, va dásztársaság stb. stb. Azt hiszem a szellemi munkakörnek ilyetén felsorolása mellett már csak megfelelne egy ren dezett tanácsú város kívánalma nemcsak ideában, hanem reális alakban is. Ennek előnyeit előttem különben már több szakavatott toll bővebben és kimerítőbben tárta ki a nagy közönség előtt — mégis csudálkozik az ember, hogy még mindig a régiek vagyunk. Vagy talán nekünk jobb igy a nagyközség szervezete alatt állani ? nekünk ta lán nem is kell más jobb, megfelelőbb állapot? Igen! ha egy nagy közönynyel nem álla nánk szemben. A tehetősebbek visszavonulnak a közélet azon terétől, mely pedig nekik anyagi viszonya iknál fogva megadta már a vezér szerepet ját szani; a szegényebb sorsú pedig már azon ok nál fogva se léphet oda, mert a mindennapi ke nyér, az életföntarlás e fő tényezője, elveszi min den idejét. Helyesen mondja gróf Széchenyi Ist ván, a legnagyobb magyar, hogy: „Mennél ma gasabb a születés, mennél nagyobb a vagyon, .annál jobb s hivebb szolgálatot vár a haza!“ Azt hiszem, ezzel a czikkel is úgy járunk, mint aj! többivel. Elolvassák, a kik elolvassák s Jazután szépen félreteszik ■ s napi rendre térnek ■s maradunk a réginél. De még se! haladjunk előre, még pedig azon jelszóval: „használd az időt s élj a jelennel.“ S ha az ész és tapaszta lás ezen. elveit egyesítjük s nem a képzelődés fhamis álmaiban ringatjuk magunkat: akkor ele det tettünk a hazának, városunknak, magunknak! Végzetül hadd idézzem — záradék gyanánt i— intéző köreinknek figyelmébe a haza bölcse, néhai Deák Ferencz eme remek mondását: „Ha polgári kötelességnek szigorú szava tőled mun kát, erőt s fáradtságot, talán életedet s a földi életnek minden reményeit kívánja áldozatul: ne késlekedjél, első legyen előtted a haza!“ Várkonyi Sándor. Emlék-album Simoutsits Bélának. . A völgységi járás jegyzői kara — miként ezt qtult lapunkban már jeleztük — e hó 11-én egy igen díszes ikjáUitásu — a jegyzők arezképét magában foglaló —. emlék albumot nyújtott át Simontsits Béla járási szolga- bírónak. melynek részletes leirását. valamint az átadási ünnepély lefolyásáról szóló tudósításunkat is követke zőkben adjuk: Az album Marton Alajos bndapesti díszműárus- nál készült, táblája kívül fehér chágrin bőrrel, belöl pedig nehéz thegetoff kék atlasszal van behúzva. Az album közepét, a nagyságnak megfelelő családi nemesi czimer díszíti, a családi czimer igen finom kiállíttásn eredeti színeivel, a sarkak dúsan aranyozott ezüst — minőből a kapocs is készült — díszítéssel birnak, mely díszítésnek felületén emailirozott 'ezüstből, kitűnő csínnal készült, nefelejts virágocskák vannak. Az album első lapján valódi elegáns szinezelteli csinos drapperiák között gyönyörű kivitelű caligraphial betűkkel következő felirat olvasható: „Alsó és felső korompai Simontsits Béla urnák, a völgységi járás szol-j gabirájának, hála jeléül a járás községi és körjegyzői.“ A következő lapon a jegyzők sajátkezű aláírásai, az után- na valón a jegyzők csoportja — a többi lapokon ugyan azok cabinet alakú egyes arczképei vannak öregség sze* rinti sorrendben. Ennyit az albumról; most térjünk át az átadási ünnepélyre. Itt meg kell azonban jegyeznünk, hogy az átadási ünnepély napjának meghatározása alól az ün nepelt magát felmentetni kérvén, ezt a végrehajtó bi zottság, mely állt: Bassola Árpád (mányoki) elnök, Bumfeld Imre (izmónyi) jegyző és Kühnel Ferencz (bonyhádi) pénztárnok — jegyzőkből, határozta meg. Az átadási ünnepély napján d, e. 11 órakor a já rás összes jegyzői egybe gyűlvén, részint az ünnepély díszének emelése czéljából, részint az illem magával hozta kötelességből meghívott vendégeiket és pedig: a járásbirói és szolgabirósági hivatalnokok — illetve tiszt viselőket szives csatlakozásra felkérve együtt felvonultak az ünnepelt hivatalos helyiségébe, hol is a vendégek és az ünncpeltnek egyébb tisztelői az ünnepelt körül, a jegyzők pedig velük szemben öregség szerinti sorrend ben két sort képezvén, az átadási ünnepély szónoka (Kovács Gyula kisvejkei) a sorok előtt jobbról, az áta dást eszközölt legidősebb jegyző (Borsody György zom- bai) a sorok előtt középen, a szónoklat alatt az albu mot kézben tartó legifjabb jegyző (Horváth György ka- kasdi) a sorok előtt balról helyet foglalva, az ünnepély következő átadási beszéddel megkezdődött: „Tekintetes szolgabiró ur! szeretve tisztelt jólte- vónk! A völgységi járás — ime tekintetességed előtt megjelent — jegyzői kara, azon csekélységemre nézve kiváló megtiszteltetésben részesített, miszerint megbízott, hogy legyek ez ünnepélyes alkalommal tolmácsa azon érzelmeknek’, melyek tekintetességed iránt valamennyi ünk szivében oly hón, oly forrón tápláltatnak. Érzem — már csak a pillanat fontossága által is — feladatom nehézségét, érzem, nem ugyan azért, mintha ennyi sok szív érzelmeit egyszerű szavakkal toL mácsolni nagy feladat volna; óh nem — össze van e sok szív ma olvadva egy édes tudatban, abban: hogy az érdemet tisztelve, magát tiszteli meg. Oly érzelmeket tekintetes ur, melyek mindegyikünk szivében bő táp anyagra találtak, oly érzelmeket, melyek mint bölcső beli csecsemő az édes álomból, a szív mélyébeni szuny- nyadásból egyetlen érintésre életre ébredtek; oly ér zelmeket, melyekre egy egyszerű indítvány varázs-vesz- szőként hatra tettekben törtek ki, oly érzelmeket, — bármily sokak által legyenek is azok táplálva, de ily hőén táplálva ■— nem lehet kinek-kinek nehéz feladat egyszerű szavakkal tolmácsolni; de igenis érzem e ne hézséget tehetségem parányiságában, érzem, hogy e meg tisztelő megbízás meghaladja azon parányi kört, melyben mozgani hivatva vagyok; hogy azonban mégis elfogad tam ezt, méltóztassék annak tulajdonítani, miszerint jól esik nekem tudnom, bogy a tisztelet azon oltárához, melyet a völgységi járás jegyzői kara tekintetességed számára emelt, ezáltal egy porszemmel többel járulha tok, mint különben járulhattam volna, s mert én úgy TÁRCZA. A forradalomból. — Egy öreg honvéd elbeszélése nyomán. — (Folytatás és vége.) A képviselőház üléseit a reformátusok kollégiumá nak imatermében tartotta s nem sok változtatásra volt szükség, hogy az egyszerű imaház gyülésteremmé ala- kittasék át. Egyszerű terem volt az, melyben a főiskola növendékei imára szoktak összeseregleni s o czélra elég tágas lehetett ezen helyiség; azonban gyülésteremnek kicsiny vala. A képviselők ép úgy, mint a hallgatóság szorongtak s e tekintetben a képviselőház hű képét nyúj totta a nemzet azon kori állapotának, melynek ereje ak koron a Tiszán-tuli, aránylag szűk térre szorult. Itt ültek megint azok a felséges, tiszteletet parancsoló alakok, kik azelőtt Pozsonyban, s később Pesten minden idegenre oly nagy benyomást gyakorol tak. A hely szine megváltozott s a szerepek is mások kezei közt valának most; azonban az egésznek összbe nyomása megmaradt a régi, nagy volt és magasztos. Ugyanaz az antik nyugodtság, ugyanaz a tevékenység s az a lelkesültség, ha oly szó hangzott a szószékről, mely a szivekig hatott; hanem volt e mellett elég kö zönséges, elcsépelt frázis és százszor hallott olyan nagy szó, inelyot a magyar nem bir nélkülözni s milyeneket a német parlamentben még kevesebb ízléssel szoktak használni. A viták azonban nagyobb gyakorlottságról tanúskodtak, mint bármely német parlamentben; s ha azok folyamában a haza régibb vagy újabb történeteire történt ezélzás vagy hivatkozás, ez a fölállított nézet in dokolására szolgált. Mindenkinek meg vala engedve üléséről beszélnie, a mi Magyarországon régi szokás és mi által a vita sokkal élénkebbé és érdekessé vált. Kossuth Lajos Debreczenben csak akkor ment az ülésre, ha fontos közlendői vagy javaslatai voltak. Ilyenkor azután trón és baldakhin (menyezet) nélküli király volt; ily alkalommal az egész képviselőház, a szószék és minden hallgató szive korlátlan tulajdonává lett egész órákon át. Ilyenkor aztán ő rá illett az, a mit Lamartine Mirabeauról mondott: „A nemzeti gyűlésbe belépte után ő töltötte be azt egészen; itt ő maga az egész nép; kézmozdulatai parancsok, indítványai állam- átalakítások “ Mig Debreczenben igy folytak az állam fentartó különböző intézkedések s tanácskozmányok, addig Ko máromban erős hadi készülődések folytak, s a várat, melynek eleste az egész országot maga után vonta volna, hatalmasan kezdték erősíteni s fölszerelni, minden es hetőség ellen. Komáromban ez időtájt egymásután Mák, br. Maj- tényi, Lenkey, Guyon, gróf Esterházy Pál és Klapka György valának különböző fokú parancsnokok, de kö zülök egyik sem birt korlátlan hatalommal. Fontos ügyekben mindig a haditanács határozott s az időszaki főparancsnoknak megkellett hajolnia a szótöbbség előtt. Ezen haditanács tagjai Komárom első ostromolta- tása idején: Kosztolányi, Meszlónyi, Török, Gcrlond, Sárossy, gróf Zichy Ottó, báró Jeszenák és mások va lának s az őrséget 8 század régi katona, 14 honvéd- zászlóalj, 700 honvédtüzer és hét osztály huszár, össze sen 12000 katona volt ebben az időtájban, t. i. 1849, elején Komáromban. Maga a vár egy évnél hosszabb időre volt lősze rekkel s élelemmel ellátva s védelmére 260 használható ágyúval kirt. Ugyanennyi föl nem szerelt ágya is állott rendelkezésére. Simmunich osztrák tábornok 1849 januárjában, midőn a Duna vize csontkeménységüvé fagyott be, a Yág között szemlét rendezett a vár ellen; de mivel a hideg igen nagy vala, az ostromlószerek pedig nem a legjobb karban voltak — másrészt pedig a várbeliek minden perezben készen voltak a megtelepedni igyekező oszt rákot elűzni. Ezenkívül Simmunichnak nem is volt any- nyi serege, mely a város bekerítésére elégséges lett volna; sőt még márcziusban s április elején is találko zott elég rettenthetlen bátorszivü magyar, ki föntartotta a vár, a sereg és a Debreczenben székelő kormány kö zötti összeköttetést; bár ekkor az osztrákok már minden erejük megfeszítésével bekerítették volt Komáromot, me lyet azonban hiába igyekvének megadásra bírni. így többek közt az a Bózsa Sándor, a ki a forra dalom lezajlása után a politikai foglyok számára épült kufsteini vár börtönébe került, — kétszer volt oly sze rencsés Komáromba be s onnan kijuthatni s ugyan annyiszor Bózsa Sándor első hadnagya, vagy miként ezen embert a csikósok fejedelme maga is nevezte: első bojtárja is mindig vele volt. Bózsa Sándor és bojtárja között sajátságos viszony létezett. Maga a gazda, már hajdanában som igen óhaj totta* hogy személye valami nagyon ismeretessé váljék az országban ; mig a bojtár elég hiú volt arra, hogy ura szerepét elvállalva, őt tartsák a hires Bózsa Sán dornak. Azon arczképek, melyek az országban Bózsa Sán dorról forgalomban valának, élethűen adták vissza vo násait — a bojtárnak: s ez okon a csikósok kapitánya alakjáról mindenfelé téves fogalommal birtak. Bózsa Sándor 1849-ben 85 éves volt, termetére nézve nem igen magas, hanem izmos, szőke, bajusza és szakálla kicsiny s egész egyénisége egyátalnn nem tüntetett elő valami baramja-főnököt. Annál martiálisabb volt képviselőjének külseje. Ez magas, izmos, széles vállu, elszánt, nyers arezvonásu, szakálla sűrű és fekete, homloka alacsony s haja szurok fekete, mely hosszú fürtökben vállát verte. Ily alakban figuráit ő Bózsa Sándor helyett a boltok kirakataiban s vállairól vörös posztóval gazdagon czifrázott szűr ló gott. Ilyen volt a Magyarországon ismert Bózsa Sándor; meg lévén rajta mindazon kellék, melyeket a költői lé lek a szegénylegények kapitányában követelhetett. Bózsa Sándor azonban nem volt költő, babár a szegedi gymnásiumban hallgatta is a régi klassiknsokat. O nem volt olyan udvarias rabló, mint Sobri, a kit Magyarországban jobban szerettek, mint az üldözésére kiküldött megyei katonákat, de Mór Károly sem volt, ki önmagával és a világgal szakadásban élt. Bózsa Sán dor lelkét gyilkosság sem terhelte; 1 egyébiránt nem is annyira emberek, mint inkább lovak s ökrök ellen szokott ő hadjáratot indítani, melyek számára ő Szeged környékén, hol legtöbbet barangolt — igen veszélyes vala. Téves azon állítás, hogy Kossuth a hadjárat elején Bózsa Sándort börtönből bocsájtotta szabadon és. hogy csapatvezérséggel ruházta föl. Bózsa Sándor 1848 előtt soha sem volt elfogva, ó a maga jószántából lett bűnbánó s olyan tartalmú levelet intézett a szegedi vá rosi tanácshoz, bogy ö ezentúl békét hágy a községek lovainak s ökreinek, ha eddigi bűneit megbocsájtják s megengedik neki, hogy ezentúl az orsztrákokra vadász hasson.
