Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-07-29 / 31. szám
XL évfolyam 31. szám Szegzárd, 1883. julius 29. Megjelenj hctenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Szúchenyi-utcza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmé nyek és felszólamlások kül dendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók Közigazgatási, társadalmi, tanügji és közgazdasági hetilap Tolnamegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési ministen meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesület s a szegzárd-központi tanitó-egyletnek hivatalos értesitöje. Előfizetési árak: Egészévre ...............6 frt — kr. Fé lévre ..................3 „ — „ Ne gyedévre .... 1 „ 50 „ Egyes szám ára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közle mények intézendők. Nyílttéri 4 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Vizenyős czikk a fürdő-évadra. n. Az első czikkemhen felhozottakból kitűnik, hogy bűnbakot bár lehet úgy üstökénél fogva minden dologra találni, de a jelenlegi kis- és nagyközségi szervezet az elmúlt idők ködéből reánk maradt olyan múmia, melyből a közép kor kedélyes kormányzati rendszerének hol csil logó, de legtöbbször setét és nyomorúságos kor szakaira következtetést vonni lehet ugyan, de a tizenkilenczedik század igényeinek megfelelő köz- igazgatás alapjául, fundamentomául egyátalán nem szolgálhat. Az iskolamesterekül gúnyolt német nemzet ezen a tanulmányon már akkor túlesett, mikor az a sokoldalról megátkozott emlékezetű Bach itt a mi megyénkben többhelyen rendezett taná- | csőt -alakíttatott. És ez a kor igényeihez mért dicséretes haladás volt. Közbejött azonban 1861, midőn a gyűlölt rendszer minden intézménye; még a mi jó volt is, a roszszal, a nemzetietlennel, a reánk erő szakosakkal együtt kíméletlenül leromboltatott s igy történt, hogy Szegzárd, Paks, Duna-Földvár stb. a polgármesteri széket az ezüstgornbos botu birák alá szépen visszacsusztatta, — de „úti figura docet“, meg is bánta. 1848. előtt volt értelme annak, hogy a job bágyságnak megengedtetett, hogy a maga fajtá jából a legérdemesebbet a maga birájának meg választhassa, — mert a nemesség és honoratió- rok felett semmi hatalma nem volt, jobbágy tár sait és a zselléreket pedig az uraság bölcs és atyai vezetése mellett könnyen elkormányozhatta sőt azokat kellő respeetussal képviselte is. De most, midőn a jogegyenlőség törvénybe van ig- tatva, ezen elrongyollott czafrangja a régi jó időknek sehogy sem illik a modern szabású mente csillogó rojtjai és sujtásai közé. Ilyen bíráskodásra gondolhatott Eoland, mi dőn a guillotine előtt, a vérpadon felkiáltott: „Igazság! mennyi istentelenséget követnek el az emberek a te nevedben!“ Most azonban megyénk több nagyközsége belátta már a helyzet tarthatatlanságát és Szeg zárd, Paks, Duna-Földvár közlönyeinkben nyíl tan is felszólaltak és „rendezett tanácsot“ sür gettek. Ösztönszerüleg érzik, hogy „rothad valami Dániában“, — de valóban fején is találták a sze get, mert „hic Bhodus, hie salta“ a községek vezetését értelmes, képesített egyénekre kell bízni. Én ennél tovább megyek, — mert pártol ván ezen törekvéseket, ezeken kivül még Tolna, Gyönk, Bonyhád és Tamásinak is „rendezett tanácsot“ kívánnék, — a többi községnek pedig kivétel nélkül egy intelligens biró megválaszta tását óhajtanám, még a legkisebb községben is. Tudom én nagyon jól, hogy t. olvasóim körül erre sokan elmosolyodnak, képtelenségnek és kivihetetlen „pium desideriumnak “fogják ez eszmét deelarálni; — hanem hogyan is mon dotta Vogt, a tudós tanár, az „ember őstörté nelméről“ Budapesten tartott előadásában? — „az uj eszme gyarapszik, a csecsemő nagyobb lesz, lármája aggasztani kezd és mentői jobban növekedett, annál nagyobb lett az ijedtség: mi lesz e szörnyetegből, melyet nem lehet elcsiti- tani? — Ekkor aztán kikiáltják, hogy az uj eszme szörnyen veszedelmes úgy az államra, mint a társadalomra!“ — Hanem mikor ezen eszmét hosszasabban bolygatják, több oldalról megbeszélik és megvilágítják, — annak eshetö- leges eredményeit és következményeit higgadtan mérlegelik, — kezdenek vele megbarátkozni s akkor igv folytatja Vogt: „végül azonban, mi dőn feljó a nap, már semmit sem találnak benne újat, sót azt állítják, hogy ezen megpendített, rég elgondolt és ismert eszme teljesen ártalmat lan tsb. és aztán ismét rendben van mindén.“ így lesz evvel is, — s akár hogyan kimu- tatandják, hogy ezen eszme halva született: ,,ep- pur si mouve“, — még is előbb-utóbb úgy lesz, úgy kell lennie, mert ez a haladás és közmű velődés „conditió sine qua non“-ja. Adja Isten! hogy a csecsemőből minél előbb ifjú s az ifjú ból férfi legyen, mert ennek nemcsak közigaz gatási, politikai, hanem messzeterjedó társadalmi haszna — szerintem — el nem vitázható. Ezen eszme létesítése ellen figyelemre mél tó indokul csak az lehet felhozható, hogy a) a rendezett tanács, vagy egy intelligens, qualificált birónak a megválasztása több költ ségbe kerül, mert az első complikáltabb szer vezetű lévén, nagyobb kiadást igényel, — az utóbbinál pedig intelligens, qualifikált egyén a bíróságra azért nem vállalkozhatnék, mert a 40—100 vagy talán 200 frt fizetésből meg nem élhetne. b) Nem volna opportunus dolog a földmi- Velő népet ezen évszázadok óta gyakorolt vélt jogától megfosztani. Szerintem ezen kifogások teljesen tarthatat lanok, mert a rendezett tanács előnyei a gyarló községbirói rendszer felett már annyira kimu tatva vannak, hogy azt itt ismételgetni felesle gesnek tartom, de bizonyításra nem is szorul nak. A kisebb községekben pedig kétségtelenül emelni kellene a biró fizetését, mert az 600 írton alul még a legkisebb községben sem ma radhatna ; — a községeket pedig ezen áldozat ért dúsan kárpótolná az értelmes és tapintatos vezetés. Végül az, hogy a község birája földműves vagy. legfeljebb az iparosok osztályából, sőt — plane, — mint a hogy a vegyes hitfelekezetü községekben dívik, egyszer katholikus, másszor református, vagy lutheránus felekezetből válasz- tessék, semmiféle törvényen nem alapszik és igy nem jog; de ha 1848-ban valamennyien egyen- jogusitvá lettünk, a bírósági tiszt viselésére a törvény az alsóbb osztályok számára semmiféle privilégiumot fenn nem hagyott; — opportunitási szempontból pedig éppen az a kívánatos, hogy községek ügyeinek vezetése kiválólag értelmes kezekbe helyeztessék és valóban bámulatos, hogy korunkban, hol már minden téren a képesség nek bizonyos foka megkivántatik, ezen, úgy a társadalomra, mint az államkormányzatra nézve annyira fontos állásnál unos-untig elégséges, ha a megválasztott biró a „csíziót“ vagy a „komá romi kalendáriumot“ elbetüzni s nevét akármily keservesen leszarkalábozni tudja. Hazánkban a községi szervezet ragyogó csillagává nőtte ki magát a legutóbbi időben Bu- j dapest, mely már valóban az európai civilisatió színvonalán áll, — s oda azt azon férfiak emel ték, kik a kor intőszavát megértették és csele kedni is tudtak. Ezt nem azért említem fel, mintha ami ki sebb provincziális községeinket a mesebeli béka erőlködésére akarnám felbiztatni, mert ezek bi zonyára előbb elpukkadnának, mintsem az iri gyelt nagyságnak akár ezredrészét elérték volna — hanem azért, hogy egy reánk nézve kedves és igen szép példával igazoljam azt, hogy az ér telemmel párosult buzgó vezetés mily nagyszerű eredményeket érhet el, — de — igen termé szetesen — az illető községek körülményeihez és erejéhez mért egyenes arányban. Gondoljuk csak el, p. o. hogy a jövő vá lasztások alkalmával Tolnamegye minden községe miután a biró javadalmazását, erejéhez mérve, 600—1200 írtig felemelte, — kivétel nélkül mindenütt intelligens, qualificált bírót választ, — ki egyúttal erkölcsi tekintetben i.s teljesen meg üti a mértéket: mi lenne ennek közvetlen kö vetkezese ? Mindeniknek és mindenütt a legelső gondja volna az Augiás istállóját kitisztogatni és a köz- ség jegyzőjével, kit tekintélyével fedezne s ki neki jobbkeze lenne, példás rendet hozna be. Igaz, hogy a paprikás halas bográcsok a zöld- I asztalról örökre eltűnnének, de helyette a ko mám asszony, vagy sógorasszonyra nem tekintő páratlan és higgadt igazságszolgáltatás, valamint a képviseleti üléseken a józan megfontolás és helyes irányban vezetett tanácskozás ütne tanyát. TÁRCZA. Margitnak. Vedd e beirt fehér lapot, És gondold, hogy a ki irta, Ki búcsúját hozzád küldte, Könyeivel telesirta: Válni készülő szegény lelkem az! Válni, válni az élettől: Nevetséges, könnyű dolog! De válni tőlük, kikre oly Mély érzelemmel gondolok: Nagyon nehéz szegény lelkemnek az! De jobb igy! Ugy-e emlékem Nem hagyja el sziveteket? Hisz a ki a más világon I Sem tud feledni titeket: Már messze elszállt szegény lelkem az 1 Te köztük maradsz még soká, Azok közt, kikben felleled A szívnek drága gyöngyeit; £ És ki mosolygva néz feléd: I Visszatekintő szegény lelkem az 1 Ha hallod a szent igére Nyílni az ismert ajkakat,*) Gondold, hogy a ki visszaszáll Hallgatni újra azokat: Nagyon szerető szegény lelkem azl Gondold, hogy oldalad mellett Az elhagyott hely nem üres, S ki hosszú vándorlásiban Pihenő helyet ott keres: Nagyon kifáradt szegény lelkem azl *) Czélzás a kedvelt hittanán'!*. Ha vidám cseveges között, Hirtelen bezárni az ajk, Gondold, hogy a ki elnyomá A borútlan víg földi zajt: Ott elröppenő szegény lelkem azl Élj boldogul! És gondolj rám, Arra, ki messze költözött, És ki szivednek üdvöt esd, Ott fönn az égiek között: Már messze elszállt szegény lelkem az 1 (E' költemény szerzője egy 14 éves leányka, ki nek gyenge lelke nem bírta elviselni a szülei közt ki ütött viszálkodást: öngyilkossá lett. E búcsút legked vesebb barátnéjához és iskolatársához irta). Közli: Kiss Béla. Györgyi BocLó Perencz hagyatéka. (Felolvastatott a „Tolnamegye! történelmi és régészeti társulat ala kuló közgyűlésén. Közli K. E.) Mintegy 300 év előtt élt Bodó Ferencz, maga, ősei, gazdag, hatalmas, gyökeres tolnai emberek voltak. Nagybátyja tárnokmester, atyja főispán, Mátyás ki rály megbízott tanácsosa; maga királyi ajtónálló, Zápo lya János király főoszlopa, első hadvezére volt. Mégveretését mint legnagyobb diadalai egyikét hirdette Ferdinand, dicsekedett vele V. Károly császár, kinek birodalmában a nap soha le nem nyugodott. Elfogatásának hírére öszszecsődült Pest és Bécs népe, hadi zászlóját, a tolnai Bőd ó-zászlót nagy diadallal az osztrák fővárosba vitték, és a Szent-István templom szembeszökő helyén, a Habsburg-báz tropheu- mai között helyezték el. Élete utolsó évei kortársai csodálatát, tiszteletét a legnagyobb mértékben keltették fel, antik erélyű jellem, vas akarat és becsületességről tevén tanúságot. Tárgyunk most azonban nem Tolna e legnagyobb jai egyikének méltatása; csak hagyatékáról kivánnnk szó- lani, melyre az egykori urát üldöző balszerencse nehe- Mai számunkhoz féliv zedett századokon at es szakgatott vegre szerteszét any- nyira, hogy ismeretlenné vált a Bodó-hagyaték, az anya vári jószág. Bodó Ferencz élete utolsó éveit kizárólag a közügyeknek szentelte, korán szakadt tehát terjedelmes vagyona kezelésének minden gondja egyetlen fiára Far kasra. Ulászló király 1510. és n. Lajos 1518. évi ado mányaiban a Bodó-javak részletesen elő vannak szám lálva. Ezek: először Anyavár, mely a mai Janya puszta területén feküdt, a Sió-Sárviz bozótjában. Azután Kaj- mád, Genes, Marton, Kápolna, Sáfárfölde, Tengelicz, mind Tolna körül. Mede (a rácz betelepítés óta Medina.) Hegy, Hodos, Felső-Bölts (Kajdots határában) Hámor- földe pusztával. Nána, Szend, Bikád, Ok, Gerenyás, Györke, Szigetfö, Dúss, Tava, Györgyi, Bikk, Mogyorós, Hagymás, Habot, Egyházas-Kozár, Agyagos, Szabar, Vsrjas, Olaszfalu, Tekeres, Bókató, Háb, Gerényes, Töt- tős, Kónyafalva, Vaszar, Felső-Bágyon, Alsó-Bágyon, Felső- és Alsó-Varga, Telkes, mind Tolnában.*) Somogy bán Hedrahel, Felső- és Alsó-Visnye, Gyöngyösmelléke, Hencse, Dada, Szend, Enyésd és Marczadó. Ez óriási terület az akkori viszonyok között is fe jedelmi jövedelmeket nyújtott, és képessé tett oly önzet len szolgálatokra, minőket Bodó Gáspár és fia, Ferencz részéről tapasztaltunk. Farkasra azonban már csak az egykori nagy jöve delmek hire szállott és az ezer gond, mellyel egy oly vár megvédése és karbantartása, minő Anyavára volt és annyi szerte fekvő jószág kezelése okozott. És minden igyekezete kárba veszet. Mert a török mind gyakoribbá váló hadjáratai, és a folytonos pártos kodás János és Ferdinand királyok hívei között, mind több pusztulást okoztak birtokain. Évről-évre szegényed tek, szöktek a jobbágyak. Somogyi birtokaiból egészen \ kiszorította Török Bálint. Sokat foglalt el a Kozár vidé kiekből is. Anyavára pedig a constantinápolyi útra esett, *) Ma e birtokok egy része Baranyához, az n. n. hegyháti járáshoz számittatik. melléklet van csatolva. évről-évre jártak el alatta Buda felé ellenséges török csapatok, melyek magyar tulajdont nem ismertek. A jövedelem fogyott évenkint, s ami maradt, rész ben Bodó Farkas nővére. Anna kezére jutott, ki Bi harban Bajoni Benedek nrnál volt férjnél. A politikai életben nem szerepelt Farkas, és a po litikai változások juttatták tönkre. 1548-ban Anyavár falai alatt nagy fontosságú és horderejű esemény történt. Uj hadat vezetett az országba pompakedvelő Szo limán. Keleti pompával, fényesen öltözött sereggel, magas púpú tevékkel vonult fel Szegzárd felől 200,000-nyi hadával és Anyavára alatt ütött tábort. A vár rozzant falairól, felvont hidak mögül szo rongó kebellel várta a történendőket Bodó Farkas. De ez alkalommal békén maradhatott. Nagyobb tervei voltak a császárnak. Csak az okból állapodott meg itt, hogy a föld népét maga köré gyüjtvén, megmagya rázhassa nékik, miszerint a török ezután ellenség nem lesz többé, hanem földesurainál kegyesebb ur, ki cse kéllyel terheli, és szörongáttatásaiban segélyére lesz a jobbágyaknak. Naponkint uj-nj csoportok gyűltek össze Anyavár alatt, hogy meggyőződjenek a valószinütlen bir való ságáról. Pedig úgy volt, Szolimán személyesen is mondta nekik. Behódoltak tehát, elvállalták a most még csekély török adók fizetését. Sejtelemmel sem birtak róla, mily setét kor küszöbét lépték át, melyből a késő unokák is, hiába vártak szabadulást. A törökké vált vidék urául Kászon maradi visz* sza, kit szegzárdi béggé nevezett ki a török császár. Az uj hatalom a régi mellett meg nem fért, an nál kevésbé, mert Bodó Farkas vagy népei nem egy szer háborgatták a vár alatt Törökországból Buda felé, vagy vissza utazó kalmárokat, postát, árus népeket. Még ez évben tehát, vagy a következő tavaszán kiostromolta Kászon Anyavárból az utolsó Bodót.*) *) Öreg Petsovi török krónikája szerint 1544. márciusban.
