Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1879-06-01 / 22. szám
22» szám. Szegzárd, 1879. vasárnap junius 1-én. Hetedik évfolyam. Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és kézgazdasági hetilap. Előfizetési áraks Egészévre . . . 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „ Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Hirdetési dijak jutányosán számíttatnak. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi íelekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Szegzárd, 1879. május 28-án. E lapok hasábjain többrendbeli czikk jelent már meg, mely a megye székvárosában létesítendő sétatér ügyével tüzetesen foglalkozott. Habár ez ügy tisztán a székváros ügye, mégis Szegzárdnak ezen állásából kifolyólag az megyei ér-> dekkel is bir, mert a székváros falai azok, melyek közt a megyei közönség részint az itt székelő hivatalokkal érintkezés, részint a megyei ügyek intézése czéljából gyakrabban megjelen s igy a kölcsönös érdek úgy hozza magával, hogy az, ki kívülről jön, kellemes érzéssel lépje át megyéje székhelyét s viszont a székváros lakói a gondoskodó házigazda éber figyelmével fogadják érkező vendégeiket. Azután meg hiába csak a jó példának is meg va* az a hatása, hogy utánzásra indít s igy nem vélünk helyi patriotismusnak bélyegezhető merényletet elkövetni, ha a sétatér ügyét újra és újra fel- melegitjük-' s--iparkodunk azt megyei- közlönylé’-" tünkre, a kivitel stádiuma felé terelni. Szegzárdnak van ugyan egy kedves sétatere a I megyeház körül, melyen legújabban a már ijesztő mérvben jelentkező „devastatió“ helyett gondos ápoló kezek nyomai kezdenek feltünedezni, de száz meg száz jelenség igazolja, hogy a megyeházi sétatér agy Szegzárd más pontján felállítandó sétatér szükségérzetét elmosni nem képes s annak eszméje a közönség értelmi részében pártoló visszhangra talál. Hogy a száz közöl egyet említsünk fel, meg- jegyezzük, hogy a „sétatér“ már rendeltetésénél fogva 3t kellemes szórakozás színhelye kell hogy legyen, et megyeház komoly természetű rendeltetése pedig %z ily szórakozáshoz egyátalán nem alkalmas a szükséges keretet szolgáltatni s igy nincs mit csodálkoznunk, ha a szegzárdi közönség nagy része idegenkedéssel gondol a rózsabokros ligetre, mely a komoly ügyek elintézésére hivatott közegek rendes tanyájának falaitól szegélyeztetik s melynek közvetlen közelében „a föld alatt“ az emberiség bűn terhelt osztályából százak és százák sóvárognak a verőfényes napvilág s az arany szabadság után. Helyesnek tartjuk tehát ha ez ügygyei a közvetlen érdekelteken kívül azok is foglalkoznak, kik csak másodrendben, de azért nem kevésbé érdekelteknek tűnnek fel. Ezek előrebocsájtása után áttérhetünk a „sétatér“ ügyének jelenlegi állására, hogy a hozandó áldozatra előkészítsük, buzdítsuk mindazokat, kiknek önfeláldozó közreműködésétől függ a jó ügy sikere. A sétatér létesítésénél legelőször is a „hol“ kérdés nyomul előtérbe. Erre vonatkozólag, valami .nagy válogatás a helyi vrszönyök5ől kifolyólag,"helyet nem foghatván, most is ragaszkodunk korábbi nézetünkhöz, hogy arra egyedül azon hossznégyszög mutatkozik alkalmasnak, mely a most létező szabálytalan alakú kis sétatértől egész a Takler-féle ház melletti utczáig nyúlik, mely teret az alapítványi urodalom, tulajdonjogának épségben tartása mellett, a fentebbi czélra készséggel átengedett. A „hol“ kérdése tehát nézetünk szerint köny- nyen eldönthető lévén, az eziránt! végleges megállapodás már most kimondható, anynyival inkább, mert városunk érdemes bírája Nagy József a terv kiviteléhez készséggel segédkezet nyújtván, már intézkedett, hogy a körülirt és sétatérré alakítandó tér a vásári bódéktól mentesítve legyen. A „miként“-re nézve utalni kell ismét helyi viszonyainkra s ebből kifolyólag kimondjuk, hogy a ki akarja a czélt, annak akarni kell az eszközöket is. Szegzárdnak nincs más alapja, melyből hasonló szükséges dolgokat létesíthetne, mint értelmiségének erszénye. Bármenynyire igénybe van is az véve, azért megint ahhoz kell felebbeznünk, mert a kivihetőség azzal elválaszthatlan összeköttetésben áll. Áldozatkészség kell tehát, melynek minden oldalról feltűnő módon kell nyilvánulni s akkor a jövő évi nyár tikkasztó napsugarai ellenében már a csalitos bokrok hűsítő árnyában fogunk találni enyhülést, a folytonos irodai munkák senyvesztő hatása ellensúlyozása tekintetéből pedig kedves ^szórakozást s az élet fentartására anynyira szükséges élenynyel terhelt üde levegőt! Különfélék. — A derék faddiak. Faddon egy jóirányu vállalat létesült, melynek ismertetése czéljából közöljük egész terjedelmében a hozzánk intézett levelet s az intézők által ki- bocsájtott hirdetményt, megjegyezve, hogy Fadd egy csekély számú, de hivatását átérzö értelmiséggel rendelkezik, melynek újabb kezdeményezése utánzásra méltó. A levél igy hangzik: Tisztelt szerkesztő ur! Az uzsorásoknak a megszorult adósokkal szembon észlelt könyörtelensége indított Faddon néhány jobb érzésű egyént, olyant t. i. a kinek a mostani anyagias világban embertársa iránt érző szive isvan, azon elhatározásra: hogy összeadva egy tőkét, oly hitelüzlet megnyitását tegye lehetővé, melynél a szegényebb sorsú helybeli lakosok gyorsan, és a vagyoni körülmények minden hánytorgatása nélkül tisztán személyes hitelre és jutányos módon nyerhessenek kisebb összegű kölcsönöket. Ezen hitelüzlet létesítésére nézve minden előintézkedés már TARGZA. Tolnavármegye hódoltsági viszonyairól. (Vázlat.) (Folytatás.) Ezen végvárakba menekült a török uralom alá sülye- lett Tolnavármegye nemessége, itt élt és harczolt a Paksiak, Szekcsöyek, Morgayak, Kaloznyayak, Dombayak, Perneszyek itolsó salja, hogy néha, kicsapásaiban ha ősei földjéig jut- íatott, vegyen volt jobbágyaitól any nyit, menynyit csakve- etett. Elpusztította egykori faluját, romba dönté ősi lak- íelyét, ha hasznára volt, mert ártott vele gyűlölt ellenének. Kevés esetet említhetek, hol tűrte volna az ispahi a régi ír rész szerű hatalmát. Morgayak használták mégMurgát és i mellette feküdt Pélt 1561-ben is; vén Verböczy István )edig felességre pactált a törökkel Döbrőköz vára és tartozékai iránt, csakhogy nem sokáig élvezhette kétszinüsége gyümölcseit. A fent ecsetelt nyomor mintegy kényszeritette a végvári harczost a rablás és pusztításra, mi több, ez a vitéziég jele is volt, ha ellenséges területen, például Tolnavár- negyében történt. Es a minden oldalról jövő villámgyors lecsapások ellen nem birta védeni a török alattvalóit. Hadd izóljanak e tárgyról az „apari megnyomorodott pologárok, ■* ,Mostan im az Paxy Ferencz népe közöl kettő, Csákváry lenedek és Zalay Gergely jövének be hozzánk Aparra. Sjjel esék. Öt embert fogtak el közülünk és azokat kemé- lyen megsarczoltatták“ — vagyis nagy váltságért bocsátot- ák csak szabadon. „Avval meg nem elégedtenek, hanem smét reánk izentek mind falvul, .hogy 20. héjján 100_forintot kérnek az falun, mert úgymond, ha azt meg nem szerezzük, bestye k . . . . legyen — úgy mond, — az anyja, hogyha reánk nem jön, az melyet megfoghat férfiat, ha ajakastul el nem metszi az orrát, és az fél kezét elvágja; és ha, úgymond, férfiat nem kaphat, asszonyállatot az házba rekeszt — mind gyermekével és mind benne égeti és marháinknak inát mind elvagdalja. Azután ismét jövének reánk . . . valamit találtak, mint fehér ruhát mint ködment, subát, mindenféle ruhát és eledelt, valamit kaphatta- nak, mind elvitték. Semmiképen meg nem maradhatunk, hanem elfutunk és pusztán kell hagynunk a földet, mint a török és mint ezek mit miveinek rajtunk,“ Egy bábonyijobbágyat hogy megfoghattak, „orrát, fülét elmetélték, annak utánna elevenen temették el az erdőn.“ —• Mányokon egy jobbágyat a falu közepén vontak karóba, szörnyű ordítása az egész falut halálra rémitette. Korpády Gergely a szegény ságiaktól — Bonyhád körül feküdt ezen végpusztulásra jutott falu, — csakis az alább megirt dolgokat kívánta : „Hozton hozzatok 70. forintot, és egy felső ruhára való posztót, vörös istametet, gombjával egyetemben, 18. legyen az gombja, és egy karasia nadrágot, és annak fölötte egy papucsot, és 4. száras kapczát, és 2. delikapczát, és 10. szál darutollakat, fejéreket, ketteji kékek legyenek, és egy vég gyolcsot jót. És ha úgy cselekesztek, mint az íkcseiek, néklek is úgy leszen dolgotok mint Őnekik, mert valaki kezembe akad bennetek, dija szerint megyen el. És egy selyem-övet és egy sarut csizmabörböl csináltassatok, mert ha siketségre veszitek, tehát még a házatoknak hamvát is széllel fuvatom, meg annak felette a gyerekteket is ketté-ketté Vagdalom.“ Ilyféle naponkint ismétlődő rablás, pusztítás és kegyetlenség kényszeritette a szegénységet, hogy a nyomasztó török iga alól magyar ótalom alá is adja magát. Tolnavár- megye nagyobbrészt Horváth Márk, később Zrínyi Miklóshoz folyamodott vagyis adózott pénzben és termesztmények- ben Szigetvárra is, hogy tiltsa meg a kapitány az ily becsapásokat, „fogja el róluk az efféle latrokat."' Igaz, hogy evvel a török igán felül egy másik is nyakukba szakadt, de reményelték legalább a békésebb életet. A hatalmas várkapitány, hogy ki ne apadjon ez uj jövödelmi forrása, azt a mi önkénytes volt, később kötelességgé tette és utóbb ha a jobban exponált vidék magyar része is fizetni nem akart, keményen lakolt érette. 1560. szeptember 18-án jelentik Horváth Márknak Szigetvárra, hogy „vannak oly faluk Szekszárd táján, meg sem hagyják magukat dézsmál- tatni, azt mondották, ha akarja a dézsmát — Nagyságodat, t. i. Horváth Márkot nevezvén, — kösse fel, úgy mondották a boeskort, jöjjön el, és vegye meg a dézsmát és adót.“ Az ily szabadkozás, mint emlitém, keserű gyümölcsöt termett. Az írásbeli felelet ilyen volt: „Ti ugyan kulcsos városban nem laktok, de a kinek az tanácsával éltek, ám védelmezzen meg benneteket.“ Tettleges választ maguk vittek, vagyis a mint a török másfelé volt elfoglalva, odajöttek a végváriak, mint a fentemlitett jelentés folytán épen Szekszárdra is, 1560. Szent-Márton napja körül és a váróit, beszedett terményeket felégeték, — tűz és vas által 30 embernél többet vesztettek el, — az elvihetöket elhordották, 50 embert foglyul hurczoltak, csak nagy váltságért eresztették szabadon, stb. stb. a mint azt Hőké Lajos ur Koller közlése nyomán e lapok hasábjain már egyszer elbeszélte. „Még az tikok alól az tojást is földhöz verték, az bort el
