Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1879-04-13 / 15. szám
15. szám. Szegzárd, 1879. vasárnap april 13-án. Hetedik évfolyam. Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Szécliényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, tanügyi és ’közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának 5 a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 flrt — kr. Félévre . . . . 2 „ 50 g,, Egyes szám ára .-------10 ,, Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési díjak jutányosán számíttatnak. eszközül használja, e kérdésekkel szemben, mint haszontalan erő hull porba, —; egy nyomorult semminek tűnik fel, S a nyüzsgő hangyasereg: az emberi nem a nagy mindenség egy parányi égi testén, hogy berendezkedett ; egy saját nagy Világot alkotott magának, hogy azon uralkodjék. Minő rendszert állított fel maga részére ? minő cafetokra osztotta magát, hogy abból a darabka földből, melyet a sors kezére játszott, az embertársai feletti fölény gyakorlását magának biztosítsa. Az önszeretet világával tninő pöffeszkedve tetszeleg, minő előjogokat von le magának az állásból, melyet a pártfogás juttatott oeki; a vagyonból, melyet a sors játszott kezére! S váljon létezett-e már a földön valaki, ki meg- kisértette a gyarló emberi fogalmaknak irányt adni s azt emelkedettebb, nemesebb irányba terelni? Létezett-e már valaki, ki eszmék megpenditésé- vel az emberi lét kinövésének határt szabni s a létet a sors kevésbé kegyelt egyéneire nézve is tür- hetőbbé tenni igyekezett ? Létezett-e már valaki, ki az emberi lét vég- czélja s a jövő életre nézve a véleményeket megállapodásra juttatni s annak vigasztaló támpontokat juttatni iparkodott? Igen volt! Az istenségnek egy eltévedt sugára jutott a földre, hogy a gyomot irtsa s világosságot terjesszen. Mint meteor tűnt fel s rövid léte alatt eszméi vakitó fényévei meghóditá a fél világot. Hogy lerontsa a válaszfalakat, melyek az emberi társadalom hosszas helytelen irányú fejlődése ember és ember közé vont s melynek nyomasztó terhe alatt már a nagyobb rész kiállhatatlan szenvedések közt görnyedett, mely az emberfajt két részre: rabszolgák és zsarnokokra osztá, kimondá a jogegyenlőség nagy elvét s annak keresztülvitelére példás életével megadta az első lökést. Szerető szive szánalommal fordult azon osztály felé, mely legnagyobb részt a sors szeszélye folytán nélkülözésre volt utalva, mely a vagyon, az anyagi jólétet csak hiréből ismerés egyrészről az emberszeretet magasztos eszméjének érvényre emelésével a vagyonosabbakra hatni; másrészről a szegényebb osztály természetszerűleg fejlődő s a vagyon ellen irányult ellenszenvét mérsékelni törekedett. Hogy a látszólag czéltalanul küzködő ember elé egy végczélt állítson; hogy a szenvedésre gyógyító irt csepegtetve a megpróbált türelmet erősítse; hogy azon igazságtalanságnak tetsző eljárást, melynek alapján a végzet az örömet és bánatot osztogatja, kiegyenlithetőnek tüntesse fel, kirdeté a j ö v ő élét vigasztaló képét! Végre hogy a inegsemisülés hitének terjedése által bekövetkező veszélyeket mellőzze, hogy az élet véghatárán állót a halálküzdelmek közt is támogassa, kimondá a nagy szavat: feltámadunk! Az emberek keresztre fesziték őt, hogy a fénytől szabaduljanak, mely szavaiból, tetteiből kisugárzott s mely setétséghez szokott szemeiket sérté; ’s liogy hódoljanak a természet azon törvényének, mely küzdelem nélkül nem enged semmit érvényre emelkedni. Az elvetett mag azonban kikelt; eszméi mind nagyobb kiterjedést nyertek s midőn a keresztyén világ közel két ezred év után emlékére ünnepet ül, nem állíthatja ugyan, hogy már mindazon elvek érvényre emelkedtek, melyeket ő az emberi nem bol- dogitására czélzó törekvéssel hirdetett; de közeledés történt s remény van, hogy a korát annyira megeHusvét napján. Mi az az élet? A folytonos anyagváltozás s örökké ismétlődő események szintere? Mi az az élet? A nyugalom, a halál ellentéte? A vágyak, remények örökké fokozódó mértékének szirtköve ? S mi különösen, mi az az emberi élet? egy hatvan, nyolczvan évig tartó küzdelem ? S maga az ember? a sors kezében egy parányi eszköz, ki születik és meghal, hogy elfelejtsék; kit bizonytalanság környez bölcsejénél, szenvedés táplál élete folytán s nyugvó helyét csak akkor éri el, midőn már nem létezik? S mi az a halál ? Az élet határa; az anyagváltozás kezdete és vége egy időben; egy időhöz kötött létkör befejezése? S mi végre az a jövő élet? A megsemmisülés nyomasztó érzetének elodázására kigondolt fogalom; egy az emberi szenvedélyek leigázására költött rémkép? Ki tudna ezen a teremtés első alkotását: az embert annyira érdeklő kérdésekre szabatos s a valósághoz közeljáró feleletet adni. Vagy mind e fogalom csak a lét határai közt leli tápanyagát s annak megszűntével egy újabb, kevéssé gyarlóbb, kevéssé emberibb látkörnek enged helyet, hol a szellem megszabadul azon bilincsektől, melyet az ős alkotó erő megmagyarázhatlan czéljainak elérése indokából illesztett reá? Ki merné ezek megmagyarázásában nem any- nyira a gondolkodó ész szüleményeit ténykép felállítani, mint inkább a jóslás terén a csalhatatlanság tulajdonát maga részére igénybe venni. Az emberi ész, mely hatalmába kerité a földet, hogy itt az uralkodó szerepét játsza; mely megzabolázta az elemeket, hogy azokat czéljai kivitelére TÁRCZA. A színházban. X. uf ajtaján kopogás. — Szabad! S belép egy mezítelen arczu férfiú, éles vonásokkal, kampós orral, szerény alázatossággal ugyan, de mozdulatai és beszéde elárulják az önérzetes — papot, aki ugyan magát — mikor jó kedélyben van, — komédiásnak szokta nevezni. . . t — Van szerencsém! Jó reggelt kívánok 1 En a színtársulat tagja vagyok; tisztelettel bátorkodom felkérni igen tisztelt uraságodat, ki általános miipártoló hírében áll, mél- tóztassék tizenkét előadásra bérelni. íme az előadandó darabok, kitűnőek, újak; dráma, vígjáték, népszínmű képviselve vannak kellőleg, a mi pedig a színészeket illeti .... — Köszönöm, de . . . — De . . . — Nem bérelek. — Azonban ha szabad megjegyeznem . . . — Nem bérelek. Jó napot kívánok! A nyúzott arczu férfiú tovább megy. — Kérem tessék bérleni! — Hja! nincs pénz. Igen rósz időben jöttek hozzánk, ha nyáron jöttek volna ... Egy másik ur. — Hja! ba ősszel jöttek volna, de most . . . ajánlom hogy K. urat tessék felszólitani, az bizonyosan fog bérelni. K. ur: Hja! ha Operette volna------Es így tovább. Szegény ivtartó színész beszámolt az igazgatónál, hogy talált 12 bérletet, de többet is lehetett volna szerezni, ha nyár volna, akarja mondani ősz; vagyis ba operette lenne, azaz: ha pénz volna, . . . tudniillik, ba az árvíz el nem mosta volna . . . Szegedet? dehogy! a n. é. közönség részvétét, osztán meg kedvét — a színházba járáshoz. Ekkor az igazgató kezd desperálni. Panaszkodik fűnek, fának. Segítség! Én is árvizes ember vagyok; Elönt a deficit árja. Hiába! Ez sajnálkozik, ejnye, ejnye! de nem segít, az feriszóval ígéri, hogy m aj d egyszer ö is megígéri, hogy majd, vagy egyszer eljö a színházba, hanem még most nem, mert beteg a felesége, bugának a barátnéja. Gyógyuljon meg csak! Egy harmadik (nagyon cholerikus természetű) közönyösen hallgat, csak magában gondolja: bánom is én! A negyedik, (az meg sangvinikus) kijön a flegmájából, hogy miért panaszkodnak neki és dühös lesz: Menjenek pokolba! Ki az ördög bitta őket?! . . . Oh azok a férfiak!-------Nini! Végre valabára bele jöttem a kerékvágásba, mert tulajdonképen én nekem a színdarabokról kellene referálnom. Még nem késő. Tehát óh azok a férfiak! Ez a mulattató részletekben gazdag vígjáték került színre szombaton, melyben Ardayné (özv. Sraube asszonyság) ki erőnek erejével férjhez akarja adni leányait; Kovács, (Morland) ki nejének papucskormánya alól kiszabadulván, sehogy sem tudja magát uj helyzetébe beletalálni, kinek minden szabad; pipázni, kártyázni, inni — jóízű alakítással és kedélylyel játszott. Arday Ida a gyermeteg naiv leánykát, — Bártfayné, Györfyné kissé színtelen szerepeiket kifogástalan játékukkal javították meg. A férfiak közül Bártfay és Gerö excelláltak. Ez a türelmetlen pórul járt gavallért sok mulatságos vonással ruházta föl. Bártfay pedig a számitó de szerelmes ülnök szerepében kellemes, szeretetre méltó férfit mutatott be. Neki szép tehetsége van, hozzá jó modora, alakja, orgánuma; kitartást kívánunk! Egy azonban csodálatosnak tűnt fel nekünk, hogy miért félhet Morland az ö kedves nejétől (Ma- kaynéj, mikor olyan jó, kedves asszony? Nos, egy kicsit élénkebbnek kellett volna lenni, egy kicsit jobban tudni parancsolni férjemuramnak. Az énekes Szép, az intrikus Gárdonyi és a fiatal Arday kevésbé tudták magukat beletelálni szerepeikbe; mindazáltal az előadás elég összevágó, eléggé concret is volt, mit a gyakori tetszésnyilvánítások és tapsok is bizonyítottak. Vasárnap: Csepreghy J. jele3 népszínműve „a piros bugyelláris“ adatott, Bátfayné, Gerö, Szép, Ma- kay szintén jeles ábrázolásaikkal tüntették ki magukat. Megérdemelt tapsokat arattak. Nunc venio .... de nem. Nekünk nem szabad beszélni a szerdai előadásról itt e helyütt. Elég hozzá, — sikerült mindenféle tekintetben a műkedvelői előadás. Csütörtök, bérlet első számban a „IX. parancsolat“ került színre, oly pompás előadásban, hogy még a hidegláz-
