Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1879-04-13 / 15. szám
lőző istenembernek eszméi ujabbi 2000 év alatt közelebb lesznek a megvalósuláshoz. Boldog ember, ki hisz! mert annak lelke nyugodt és^szive derült, mint a mai keresztyén ünnep mosolygó tavaszi hajnala! Észrevételek a tolnamegyei községjegyzöi nyugdíj szabályrendelete fölött, melyek folyó évi október 1-én Tamásiban tartott Dombóvári járási jegyző-egylet gyűlésén Reisner Béla paári-i jegyző által tétettek. (Vígé.) Ennek előrebocsátása után a 2. §-t ily formán alakítom át: A nyugdíjalap áll: a) az alaptőkéből, b) forgótőkéből, mely a nyugdíjak és nevelési díjak fedezésére fordittatik és c) a tartalékalapból. Eziránti nézetemet következőkép indokolom. Csonkitlanul fentartandó alaptőkének szerzését nem vélem szükségesnek, minthogy szabályszerüleg az összes községek és jegyzők az intézethez tartoznak és az egyletet illető terheket viselniök kell. Mire való is az újon született intézet részéről nem igazolható egész hévvel és erejének megfeszitésével arra törekedni, rövid idő alatt egy tökét teremteni, mely csak több év után hozhat egy későbbi nemzedéknek hasznot! Mi jelenben élünk s ebben akarjuk létünket megállapítani és megerŐ8Íteni, utódaink nyomdokunkba fognak lépni és az intézetet tovább is fentartani és hozzánk hasonlólag annak vagyona gyarapítását czélul tűzni ki. Egy szilárd alaptőke szerzése által mi a jövendő nemzedéknek bizonyára előnyt nyújtunk a nélkül, hogy szükségesnek tartanánk egyszerre nagy áldozatokkal hozzájárulni. Ha már elvben is elfogadom egy alaptőke rögtöni felállítását, annak csonkitlan állapotbani maradását még is igazságtalannak vélem, mert ama tagok, kik bármely oknál fogva igényeiket a Tolnamegyében élvezendő nyugdíjazásra nézve elvesztették az általuk befizetett 10% alapítási járulék visz- szafizetését követelhetik. Igen igazságtalan volna bármely, p. o. egy vagyontalan jegyzőtől fizetésének 10% elvenni és az intézet javára fentartani, ha az, idegen megyébe átlépve újabb fizetésekkel terheltetnék; vagy pedig önhibája nélkül 10 év lefolyása alatt munka- tehát hivatalképtelen lenne. Mindkét esetben szorult, esetleg nyomorult helyzetbe jut az illető, attól tehát tőkepénzeshez illő ajándékot nem elfogadni, hanem követelni, mindenesetre igazságtalan. Vétségek elkövetése folytán hivatalaiktól megfosztottak alapitó betéteit visszatartani nézetem szerint a közer- kölcsiséggel is ellenkezik, mert a jegyzői kar tisztességes személyekből álló testület és mint ilyen, megbélyegzett bűnösök segélyezését nem fogadhatja el. Ezen §. valamint a tőke gyarapítására, illetőleg fen- tartására vonatkozó többi §-ok elárulják, hogy „minden ároni pénzszerzés“ lebegett szem előtt; noha az intézet czélja az volna, hogy az egy minőségű kartársak a kölcsönösség és viszonosság elve, és a megye felügyelete mellett oly alapot teremtsenek, mely munkaképtelenségük esetére saját maguk, vagy családtagjaiknak segélyezésére lehessen. 3. §■ Az alaptőkét képezik: a) A jegyzők és községek által a 4. §. értelmében befizetett évi járulékok % része. b) a nyugdíj javára tett alapítványok és c) a tartalékalap maradványa. A forgótőkéhez tartoznak : 1) Az alaptőke kamatai. 2) A jegyzők és községek által a 4. §. értelmében befizetett évi járulékok «/, része. 3) A jegyzői szigorlatokból befolyó díjak. 4) A jegyzőktől hivatalos mulasztásaikért beszedett bir- * ságok és végre 5) adományok és egyéb netáni jövedelmek. A tartalékalap pedig a forgótőke maradványából áll, 4. §. A nyugdíjintézeti alaphoz tartoznak járulni: a) A községek kivétel nélkül, a legutóbbi népszámlálás alkalmával mindegyik községben felvett jogi népesség után 1874-től kezdve, fejenkint és évente 1 krral számítandó összeggel stb. b) A Tolnamegye területén tényleg szolgáló vagy jövőben alkalmazandó minden rendes községi jegyző, kik évenkint 10 frtot fizetni tartoznak és pedig az elsők 1874. évi január 1-től, utóbbiak pedig szolgálatba lépésüktől fogva. Az évi fizetések '/* része az alaptőkéhez, % része pedig a forgótőkéhez csatolandó. Nősülési díjak és kiskorú gyermekek utáni fizetési kötelezettségek mellőzendők, miután az uj házas jegyzőnek úgyis elég gondja van lakának berendezésével, a több gyermekkel megáldott jegyző pedig életében a nélkül is sok bajjal kénytelen küzdeni. Az egylet tartsa jelszavának : mindent mindnyájának közerejével tenni és minden egyes tagját egyenlő jogélvezetben részesiteni. Azon ellenvetés, hogy a nagyobb családdal megáldott jegyző, miután ö az alapot nagyobb mértékben fogja igénybe venni, családjának nagyságához képest aránylagos fizetéseket is teljesítsen — igazságos lehet ugyan, de nem méltányos és viszonyainknak nem felel meg. Miután a nyugdíjszükséglet nagyságát oly kis testületeknél, mint a megyei nyugdíjintézet, az esetleg előforduló különféle változásoknál fogva s kivált kezdetben előre állandóan meghatározni nem lehet, czélszerü volna az igazgatóságot vagy a tagok által választandó bizottságot megbízni, hogy ezek a kiadási szükségletet időről-időre készítendő költségvetés utján meghatározhassák és ehhez képest az évenkint fizetendő díjakat felemelhessék vagy leszállíthassák. 6. §. A jegyzők és községek által fizetendő részletek a szolgabiróság utján minden év január 1-én előre a megyei pénztárnál lefizetendök és a községek kötelesek a jegyzők részleteit egyidejűleg a községekével elszállítani és a jegyzők részleteit ezek fizetésébe beszámitani. Hl FEJEZET. A 7. §. segélyezés vagy végkielégítés kérdését illetőleg oda volna módosítandó, hogy a választmány ne saját belátása, hanem a H. fejezetben általam megállapított mód szerint és mérvben utalványozza ki a fizetéseket. A 11. §-ban előforduló intézkedést, melyszerint a községek tartoznak nyugalomba helyezett jegyzőjük járulék- hiányát pótolni, azon esetben, ha a forgótőke és tartalék- alapból ez ki nem kerülne, — nem lehet igazságosnak, de méltányosnak sem tekinteni, miután az által a községekre történetesen elviselhetetlen terhek is hárulhatnának; ennélfogva ezen szakasz kihagyásával a 4. §-ban felhozott eljárási mód volna alkalmazandó. IV. FEJEZET. A 14. §. akép módosítandó : Nyugdíjra jogosított a megyében minden jegyző a mint annak munkaképtelensége bebizonyul. Állításomat avval támogatom, hogy a 9-ik szolgálati évben munkaképtelenné vált jegyző épen oly szerencsétlen és nyugdíjra szorult, mint a ki a 11-ik vagy 20-ik szolgálati évben vált munkaképtelenné. Egyébiránt ezen tervem foganatba vétele által a nyugdíjalap bizonyosan nem fog nagyon túlterheltetni, miután ritka eset, hogy egy jegyző 10-ik szolgálati éve előtt munkaképtelenné váljék. Ily forma átalakítása ezen § nak a philantrophiának is jobban megfelel. A 14. §-nál előforduló b) és c) alatti esetekben az illető jegyzőnek betételei kamat nélkül visszaadandók’; ennek indokolása a 20-ik §-nál fordul elő. Azon jegyzők, kik már 1874. évi január 1-je előtt szolgáltak, utánfizetéseket tartoznak teljesíteni és pedig akárhol töltött szolgálati év után 5 frtot, mely befizetések az alaptőkéhez csatolandók. Ily utánfizetéseket más megyéből Tolnamegyébe átjött és itt szolgálatot vállalt jegyző is köteles teljesíteni. 17. §. A nyugdíjfizetéseket nem akarnám én a jegyzői javadalmazások alapján kiszabni, hanem szeretnék egy bizonyos megbatározott járadékot megállapítani, mert az én ajánlatom szerint mindnyájan egyforma mértékben^fizetünk az intézetbe, másodszor azt ki kellene kerülni, hogy egy kevesebb fizetéssel ellátott jegyző, ki szolgálata alatt úgyis sok nyomorúsággal küzdött, nyugalmaztatása esetében kénytelen legyen nagyobb nyugdíjban részesülő kartársára kancsal szemmel nézni. A nyugdíj t én áltáljában 300 frtban állapítanám meg, vagy ha más fokozatok felállítása szükségesnek találtatnék akkor én a 15-ik szolgálati évig 300 frtot, a 20-ik szolgálati évig 350 frtot, a 30-ik szolgálati év után 400 frtot vennék fel. Attól nem lehet tartani, hogy ily nyugdíjak mellett sok jegyző hamarjában igénybe fogja venni az intézet kedvezményét, mert ezt a 19. §-ban megállapított nyugdíjazási rendszer akadályozza; — arra nincs is valami csábinger, hogy valaki idő előtt nyugdíjt nyerni törekedjék. Észrevételeim kezdetén említett barátomnak nincs 700 frt fizetése, de ö mégis szépen megköszönné és némikép magát sértve is érezné, ha ötét nyugdíjas állapotba helyezni akarnák. Különben kevés jegyző jut azon helyzetbe, hogy nyug- díjaztassék, miért is ezen intézmény inkább az özvegyek és árvák ellátása érdekében áll fenn. V. FEJEZET. Czim: árvák gondozása. 20. §. Azon elv, hogy a 10 év előtt munkaképtelenné vált jegyzők, valamint a hivatalukról lemondottak az igazgató-választmány által meghatározandó végkielégítésben részesülhetnek, a mily igazságtalan, ép oly mértékben nyit tért az önkény és befolyásnak. A munkaképtelenné vált egyén már úgyis szerencsétlen keresetképességének elvesztése miatt, melynek ö nem oka és ilyentől a javadalmazást elvonni vagy annak kiszolgáltatását nem szabályrendelettel, hanem egy választmány határozatával megállapítani, mindenesetre felületésség; ily esetekből pedig az intézet részére hasznot venni lelkiismeretlenség. Lemondások különféle okokból történhetnek, melyeket felsorolni sok volna; a legtöbb eset azonban oly természetű, hogy a lelépett jegyző az intézetnél teljesített befizetéseire szorulva van; miért is azok visszatartása nem méltá^'os A 14. §. c) pontja értelmében a nyugdíjazásból kizárt elmozdított jegyzők betéteit visszatartani, a közerkölcsiség- gel homlokegyenest ellenkezik; legkevésbé sem szabad azonban a jegyzői kai'nak ily esetekből hasznot húzni; mert ha az ítélettel sújtott valóban bűnös volt, nem méltó arra, hogy egy tisztességes munkával foglalkozó testületet betétével segélyezzen; — ha azonban nem annyira bűnössége, mint inkább ármánykodás folytán ítéltetett el, akkor a jegyzői kar nem hogy hasznot húzzon esetéből, hanem erkölcsi és anyagi támogatással tartozik a törvény által elvben ugyan védett, de mégis üldözött és kenyerétől megfosztott pályatársnak. 29. §. Jegyzők elárvult gyermekei egyenként 30 frt nevelési díjban részesülnek és ehhez képest a következő ban szenvedő is kikurálhatta volna magát Kovács és A r day né szemléletében. Volt is bordarengetö kaczagás. Szombaton kevés híjjá, hogy baj nem történt. Hajszálon függött, hogy szépségesen haza nem kellett sétálnunk a locs-pocs időben. Garay utódja már három zenedarabot játszott az obiigát induló után, de a piros függöny csak nem akart felgördülni,- lévén 8 óra felé és még csak mintegy három szál ember a színházban. Elmúlt 8 óra, el egy negyed, félkilencz is; a színpadról gyanús és titokzatos pour- parié hallatszik; Gárdonyi ur pedig erősen magyaváz-a a közönségnek (sit venia verbo!) hogy bajos lesz e 1 é a dás t tartani, mert hát, hogy . . . kérem alássan . . . tetszik tudni, sok költség van ám egy ilyen nagy színháznál, igen is . . . nevezetesen: D. D. (igazgatói díj) szinlap, zene, terem, világítás, játékdíj, rendező, ügyelő, diszitö, súgó, kellékes, pénztárnok, könyvtárnok, titoknok, komornok, ruhatárnok, -------és még sokféle nak-nok; ez pedig pénzbe ke rül, — pénz azonban nem lévén, mert közönség sem lévén : jelentem alássan, hogy bajos lesz eléadást tartani. Szerencsére azonban néhány előkelő vendég is volt a közönség közt, kik maguk közt gyűjtést rendezvén, csak kevés deficzittel a szomorú catastropha nem következett be. Costa Károlynak „Egy magyar huszár-káplár Bécsben“ (Ihr Corporal) czimü darabja került színre. Nem szép törekvés az „egyesült“ igazgatóktól, hogy mindég a legújabb szini termékekkel állanak elő? Az igaz, hogy a hivatkozott darab nem valami classicus termék, de a maga nemében elég jó genre életkép a bécsi életből. Csakugyan az. Erős német zamata van, de mivel a főszereplő egy magyar huszár, kit rokonszenves alakká teremtett a (különben is magyar származású) szerző, előttünk is érdekkel birt. Meséje egy kicsit hig lére van eresztve, mi azonban a kedélyes bécsieket nem genirozza, hogy gyakran meg ne nézzék a Carl- szinházban, melynek rendes repertoir darabja. Jó alak e színműben a Ródi apja — Lampel Gottfrid ur, (Gerő)ki katonakötelezettségét a huszároknál teljesítő, nápisz fiáért nagyon sok áldozatra kész; a szigorú erkölcsű Teréz kisasszony, (Bártfayné) kit, férfi nem csókolt meg soha, (zárjel közt legyen mondva, a magyar huszár megtette ezt a peteket; sőt feleségül is vette, pedig nagyon jó parthie volt ám Teréz kisasszony;) továbbáRumpelsbergbaronesse (Ardayné;) Zsuzsi szakácsné (Győrfyné), sőt még a cseh Nepomuk (huszár) is igen kedves (!) teremtés volt. Legjobb jelenet pedig a darabban az, mikor maga Teréz kisasszony a kaszárnyába kényszerül menni, hogy meghivja a huszárt (Szép) ebédre s az ebéden csupa paprikás nemzeti eledelekkel, meg tokajival delectálják magukat mindnyájan. A paprikás étel következménye lévén, hogy egytöl-egyig torokfájást kapnak, a tokaji boré pedig, hogy egytöl-egyig bruderschaftot isznak és magyar dalokat zengedeznek. Az előadás különben eléggé élénk volt. Vasárnap: A pók adatott. Rendkívüli történet. Már tudniilik nem a pók, hanem az rendkívüli, hogy nagy közönség gyűlt össze, melynek egy része, — a darab rémes jeleneteire gondolva, — borzalommal telt szívvel; másik része, — Kis Molnár Pál uram tragicomicus esetén felvidulván, a kedves Bártfayné (Virág Lidi) nótáját dúdolva — oszlott széjjel. Kedden, ismét újdonság: A nagyon szép aszón y. Lám, lám, a szép asszonyok, mintha csak összebeszéltek volna, — ma este találkát adtak egymásnak a szinrg házban. Őszintén be kell vallanunk, hogy ily minden tekintetben „szép“ publikummal meglehetnek szinészeink elégedve. Csak‘az isten tartsa meg szokásukat! sóhajtanak föl erre a t. direktor urak. Sajnáljuk azonban, hogy épen ez alkalommal nem kiállthatunk föl, Montgiscar Erneszt ur papájával: Óh istenem, mennyire sikerült ez a fiú! . . . Valóban az előadás nem egészen sikerült, nem volt összevágó, könnyed folyású. Pedig jó szerkezetű, szellemes vígjáték ám az 1 Hja bizony ilyen (s átalában franczia) darabot nem elég egyszer próbálni még akkor sem, ha a szerep szavaival tisztába vagyunk Ma azonban még a szerep nem tudás is fölszinre került. A szereplők közül előnyösen kivált Kovács (Montgiscar), Gárdonyi, Bártfay jobbak lehettek volna. Ez utóbbinak, valamint Gerönek legyen szabad egy jó tanácscsal szolgálni. Ne mozogjanak túlságosan: Vegyék tekintetbe a színpad kicsinségét; különben tessék elhinni, annyit fürgéskedni nagy színpadon se volna indokolt, mert akadályozzák szereplőtársaikat, az összjelenetek hatása pedig épen kívánni valót hagy főn. A vígjáték női szerepei igénytelenek s így csak azt kell még megemlítenünk, hogy Arday Ida „nagyon szép asszony“ volt, szőke kiadásban. Au revoir! Victorieu.
