Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1879-10-26 / 43. szám
43. szám. Szegzárd, 1879. vasárnap octóber 26-áu. Hetedik évfolyam. .llcgjrirn: lietenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchényi-ulcza 1 72. szám, hova az előfizetések, liinlelmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Toliianiegye törVényhatóságának, a ; tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Iltőíizetési árak: Egészévre . . . 5 frt — kr. Félévre . ... 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 ,, Sz erkesztő lakáén: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési díjak jutányosán au* mi itatnak. Még egyszer a sétatér tárgjaban. i. A ni. kir. közoktatási ministerium részéröl a vásártérnek sétatérré leendő átalakítására kért engedély megadatván, most már tehát azon kell lennünk, hogy az ige mielőbb testté váljék. Évszak évszakot követ anélkül, hogy e fontos ügyben valami történnék. „Ha nem nyárra, előlehet majd őszre venni,“ — mondta egy barátunk, ki szintén buzgó harczosa a sétatér eszméjének s miután csakugyan az ősz küszöbén állunk, jónak találtuk ez eszmét újra felszínre vetni. A székváros lakosságának nem szabad semmi áron e rája nézve nagy fontosságú ügyet el- hanyogolni vagy épen könyed módon elfelejteni; de hiszszük, hogy e lapok 22-ik számában megjelent czikk avatott tollú Írójának sikerült azt újólag föle'.e- veniteni s szélesebb körben a beszélgetés tárgyává tenni. De végre is akár mint' hányjuk, vessük "a-dol-”' got, be kell látnunk, hogy mai nap már épen nem nélkülözhet ily nyilvános közhelyet szók városi közönségünk. A társas élet kívánatos fejlesztésére ép oly szükséges tényező ez, mint az emberi élet fen- tartásához megkivántató mindennapi kenyér. A nemesebb szellemi munkába elmerült lakosságnak alkalmat kell szórakozásra nyújtani, mi főleg a társas összejövetelek által történhetik, nyilvános közhelyek hiányában pedig teljes lehetetlenség azt elérnünk. Az eddig szerzett tapasztalatok arról győznek meg, hogy ez ügygyei, mint kedvencz tárgygyal, 1 női közönségünk szeret főleg foglalkozni. S miért TÁRGZA. Lidiké. Beszély. Irta: Baktainé. (Vége.) Pál volt az első, ki elbeszélését igy kezdé: — Midőn elhagytam a helységet, 1000 forint jól megolvasott készpénz volt a tarisznyámban. Az első kocsi, mely- lyel az országúton találkoztam, elvitt a gőzhajó-állomáshoz s onnét egyenest Pestre utaztam. A nagyvárosi élet, a fény és pompa, valamint a sok hajó- és kocsiforgalom felébresztették bennem a meggazdagodási vágyat. Tudakoztam, kérdeztem a kereskedelmi viszonyokat, minthogy azokról hallottam a legmesésebb meggazdagodási történeteket s tuda- kolódzásomnak föczéja volt megtudni, hogy melyik ága volna az a kereskedésnek, a mihez én is értenék, vagy a melyiket leghamarabb megtudnám tanulni ? Ekkor azt mondták, hogy a gabona és lókereskedés azon két ág, melyek most, mivelhogy háború is van, a legjobbak s leghamarabb el is sajátithatom. Azt azonban csakhamar beláttam, miszerint a pénzem kevés, hogy én gabnakereskedésbe kapjak. Elhatároztam tehát a másikkal próbálni szerencsét. Alig néhány nap múlva megismerkedtem egy lóku- peczczel -s beálltam hozzá telepfelügyelönek; ott tanulmányozni kezdtem a lovakkal való bánást s azok mikénti ido- mitását. Csak akkor láttam és bámultam, hogy miként lehet egy gebét fél óra a'att úgy átváltoztatni, hogy még a volt gazdája maga sem ismerne reá. Sokszor oly bozontos, nyomorult kinézésű lovakat ősz szevásároltunk, hogy azt hitték volna kigyelmetek, lehetetlen lesz rajtuk túladni. Mi azonban megmo-.-i.ttuk, kifésültük és megkefélve lenyirtuk róluk a felesleges kóczot, épen a hölgyek ? — kérdeznetik többen. Azt hiszem találgatás nélkül is természetesnek íogiuk találni, lm meggondoljuk, hogy főleg ők azok, kik az év különböző szakaiban, alkalom hiányában kénytelenek a kedélyesebb szórakozást nélkülözni és egész napon át a szobában maradni ott mintegy bebörtönözve magukba színi annak romtett, fülledt levegőjét. Másrészről még alkonyat után sincs alkalmuk magukat oly helyen szabadon kimozogni, hol a férfinemmel való közös érintkezés folytáu, mások megszóllása nélkül, pár órát kellemes csevegés közt együtt töltené- nek. Tudvalevőleg pedig egyik fő érdekességét képezi ez az emberi életnek, melyre hölgyeink társadalmi rendeltetésüknél fogva joggal számot tarthatnak, íme, szükségei, hogy ily oldalról is világításba hozzuk a dolgot és belássuk azon előnyöket, melyet egy nyilvános közhely létesítése által nmgunknak okvetlen biztosíthatunk. Van azonban egy ennél is fontosabb körülmény, meidet Szintén nem hagyhatunk emliti tlenül. Ugyanis nálunk azon valóban sajátságos szokás divik, hogy a férfiak hölgyeink.ő , különválva egyes önálló klubbokat képeznek s csak édes keveset törődnek azzal, váljon hölgyeinknek van-e szintén alkalmuk a szórakozásra. Mint mindennél, úgy itt is vannak aztán dicséretes kivételek; akadnak egyesek ugyanis, kik legalább a családi körben megtesznek annyit hozzátartozóik érdekében, hogy ne legyen később okuk szemrehányást tenni maguknak és saját lelkiismeretüket vádolni e miatt. De hisz tulajdonképpen, mi csak általánosságban kívánunk egyesmást előadni. S igy a kötőféket pedig a ló szájánál tőbe fogva és fejét egész erővel fölfelé nyomva, úgy vezettük ki az udvarra. És ha látták volna kigyelmetek! hogymily kényesen lépdelt a lelkem adta, azt gondolták volna,hogy legalább is félvér. Igaz, hogy sokszor magam is sajnáltam a szegény párákat, mikor úgy megkinoztuk őket. De legtöbbet el is értünk a névre tanitó veréssel, miuthogyaz volt a czélunk, az olcsó és rósz lovakat is jóknak és drágán eladhatni, tehát mindent elkövettünk annak sikerére. Hogy fogalmuk legyen azonban kigyelmeteknek azon methodusról, a melylyei n-i a rósz és lusta vérü lovakat is tüzesvérü jó futóvá tudtuk dreszirozni, elmondom a legegyszerűbbet. Ezen egész elbeszélés alatt András apó mint egy csatát nyert hadvezér, oly büszkén emelte fel fejét a körül- állókra és csak az idegen szavak hallatára lökte oldalba István gazdát s mondván neki: — Hallja kigyelmed István gazda, hogy megtanult diákul ? — En jobb szeretném már a végit hallani — szólt vissza István. Pál pedig mint a helyzet ura, igy folytatá tovább elbeszélését : — Minden ló mellé egy ember volt állítva s kezében többrétű vékony kötelet tartott, a' ló fejét a saráglyához magasra felkötötték s a szénát még magasabbra helyezték, hogy el ne érhesse s akkor egy nevet mondva elkezdték ütni a hasát és minden ütésnél ugyanazon egy nevet említették mindaddig, mig csak a ló, az igy betanított névnek már puszta felemlitésére is nem ágoskodottés futott. Megjegyzendő miszerint mindég csak a hasát szabad ütni, minthogy azok a legnemesebb részek és logjobban fájnak a szegény állatnak s azért még sem látszik meg az ütések helye. Ha az igy betanított lovat kivezettük jeladásra, oly félve és kénye| sen lépdelt, hogy ha rákiáltottuk: Sika te! hát majd elravisszatérve a korábbiakra, ismételve, elmondhatjuk hogy nálunk valóban különválva találjuk hölgyeinken, külön a férfiakat. Ez oly igazság, melyet a mindennapi gyakorlat igazol első sorban s azért nem áll jogában senkinek is megneheztelni reánk. De ne is saj it szempontunkból ítéljük meg ez állítás helyességét vagy helytelenségét, mert az elfogult Ságra engedne következtetni, emelkedjünk kissé följebb azon álláspontra, honnan nyugodtan s a dolog figyelmesebb s alaposabb körültekintésével vizsgálhatjuk helyi társadalmunknak ezen sajnos daganatát s ha tes'Ziik ezt, befogjuk látni a bajt, melynek ;nem szabad továbbra is időt engednünk, sőt folyton jobban sietnünk kell annak orvoslásával. Nem lehet tagadni, hogy hiányzik ná’unk a kapocs, mely lakosságunkat egy meghatározott, közös pont felé tömörítve egyesítené, melyből csak áldás és a jótékonyság sugarai szállnának felénk, a közczélok egyesült "támogatásából. Szóval a társadalmi érintkezés nagyon laza módon történik és nem olyan az, hogy abban megnyugodhatnánk. S miért nem olyan? Rövid feleletünk erre az, mivel nincsenek kellő számban közhelyeink, hol a társulási szellem folyton fej- lesztetnék és ápoltatnék s ilyenek létesítéséről mind- ezideig megfeledkeztünk. Hölgyeink általában magukra vannak hagyatva s kénytelenek saját kis körükre szorítkozva keresni tel azon élvezeteket, melyek vajmi vékonyan szoktak aztán fizetni. Az elszigeteltség; e szerint nem tagadható meg sem a férfiaknál, sem pedig a nőknél, kik jóllehet annak nem okai. Egyébiránt maguknál a férfiaknál sincs II I gadta a mellette állókat s úgy szökött rúgott, mint a legtüzesebb telivér. És soha sem volt szabad tág kötőiében vezetni, mert akkor leesett volna a feje és elárulta volna, hogy csak a félelem és erőltetés tartják benne a jó vért. így elsajátítottam a lókereskedés ezen nagy hasznot hajtó titkait, alig néhány hónap leforgása után a magam kezére kezdtem meg a szerencsét. Az pedig annyira kedvező volt, hogy alig két hónap múlva megkétszerözödött pénzecském. Sőt az év leteltével már 4000 forintra szaporodott. Több pénzem lévén, még nagyobb vállalkozásokba bocsájtkozhat- tam s az csak emelte jó szerencsémet. Aztán jó hírnevet is szereztem magamnak, minek következtében oly keresett levélt, hogy a legelső kereskedőkkel léphettem összeköttetésbe ............ Különb en mit mondhatnék még kigyelmeteknek? A három évi távoliét után itt vagyok s ezen rövid időre oly nagyszerű eredményt tudok, szorgalmam és ügyességem jutalma gyanánt felmutatni, a minő csak igen keveseknek sikerül, egy egész élet fáradalmai után is! E jutalom pedig egy nagy gazdagság s annak élén mint tulajdonos: én magam állok. Hozzá tegyem-e, hogy az mind Lidikéért . . . . ? Most már sokat tudnak kigyelmetek, de azt még nem, hogy a legelső kereskedők közül hatan is kinálták nekem leányaikat! En azonban állhatatosan mindig visszautasítottam, mert úgy gondoltam: Pál és vagyona csak Lidikéé lehet! — Derék legény vagy Pali! — kiáltá András apó,, aztán István gazda füléhez hajolva még hozzá tévé : úgy e megmondtam, hogy Pali lesz az, a ki feleségül haza viszi Lidikét. Én — vévé át a szót Péter — azután, hogy a helységet elhagytam valami 5 mértfóldnyi gyalogolás után találkoztam egy masirozó huszárezreddel, mely épen útban volt a háború sziulielye felé. Egy darabig kisértem őket, olykor-olykor néhány szót is váltottam a ho zzárn legköze-
