Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1879-10-19 / 42. szám
konyán hatni, az a nevelés és módszertanban találja megfejtését. Ha a mondottam mód szerint járunk szigorúan szülők és tanítók összetartva el, akkor a nevelés végczéljának elérése kilátásba lesz helyezve, noha nem kevés amit Denczel a nevelés végczéljának elérésére mond; „A valódi nevelés egészséges, tiszta és szent lelket akar. Oly munkást akar, aki imádkozzék s oly imádkozót, aki dolgozzék, oly béke- türŐt akar, aki pályáját megfutja s oly pályafutót, aki tűrni tud, gondolkodót szívvel, szivemberét értelemmel; oly embert, ki mindenütt a földön áll, de mindenünnen ég felé tekint, oly embert, kinek ügyei vannak, melyekről gondolkodik s beszélni is tud; oly embert, kinek önelhatározása van, ki bölcsen választja az eszközöket s ezen eszközökkel dolgait végre tudja hajtani.“ Ilnrka Mihály. Tost Gyula ministéli osztálytanácsos s közalapítványi kir. főtiszt ur által megkerestettünk az alábbi nyilatkozat közzététele végett; mely megkeresésnek annál nagyobb készséggel teszünk eleget, mert ez által egy nemtelen orvtámadás erélyes és nyilvános visszautasitására alkalmat szolgáltatunk. T. szerkesztő ur! Egy nyomtatott, de névtelen közleményben habár magán utón, de mégis elég széles körben azon rágalom terjesztetett el, hogy hivatalbeli elődöm Lejtényi Györgyöt hivatalából aljas utón és módon kitúrtam s hogy ezt épen én tevém, kinek atyját a börtöntől Lejtényi György veje mentette meg. E rágalomnak személyemet érintő részét megvetéssel mellőzöm, atyám személyét illetőleg azonban idé csatolom dr. Gombár Tivadar országos képviselő s Lejtényi György vejének levelét, melyet hozzám e tárgyban intézni szives volt, kérvén t. szerkesztő urat, miként, úgy e soroknak, mint a csatolmánynak is becses lapjában helyt adni s ez által a névtelen közleményt vette t. ez. közönségnek alkalmat szolgáltatni méltóztassék arra, hogy a rágalmazó közlemény fölött elfogulatlanul ítélhessenek. Fogadja kiváló tiszteletem nyilvánitását Szegzárd, 1879. októker 16. Tost Gyula, minister! tanácsos, s közalapítványi kir. főtiszt. A csatolmány másolata következőleg hangzik: Nagyságos Tost Gyula m. kir. osztálytanácsos és főtiszt urnák. Budapest, 1879. október 16. Szemben azon névtelen nyomtatványban foglalt állítással, hogy édes atyját Tost Ignáczot Lejtényi György veje mentette meg a börtöntől egy sikkasztási ügyben, nagyságod felkérésére kijelentem, hogy a kérdéses nyomtatványban foglalt ezen állítás nem igaz. Dr. Gombár Tivadar, országos képviselő. A magyar gazdák Székes-Fehérváron 1879. évi junius 3—5 napjain tartott II. országos értekezletén tárgyalt ötödik kérdés. Bevezeti: G. K, Egész polgári életünk, de különösen mezőgazdaságunk terén egy megdöbbentő tény kezd elhatalmasodni, a pangás és a vállalkozó szellem csökkenése. Minden termelési életpályán mutatkozik ez; de sehol sem oly mértékben, miut a mezőgazdaság terén. Régi birtokosok, régi gazdák elhagyják előbb szenvedéllyel kedvelt foglalkozásukat. Birtokaikat eladják, vagy bérbe törekszenek adni. Az uradalmaknál szintén háttérbe szorul a házikezelés s helyette a bérlet alkalmazása szaporodik. Mindamellett czélszerü bérleti rendszer és a szükségnek megfelelő számú és vagyonú bérlöosztály sem képes országunkban kifejleni; s valamint a saját birtoku gazdák, azonkép a bérlők közt is egyenlöleg sürü az életpálya-változtatás, a melyet nem ritkán épen a tönkrejutás eredményez. Csak a hivatalos pályakeresletnek van virágzása. A kik a mezőgazdaságtól vonulnak vissza, azok a szerencsétlen idők terhes viszonyai közt igen gyakran a munkás- és cselédviszony kiállhatlan kellemetlenségeire hivatkoznak. A cseléd és napszámos, átalában a gazdasági munkás - erő az ország sok vidéken, jelesen ott, a hol legalkalmasabb tere volna a mezőgazdaság kifejtésének, szűk és drága, jósága és használhatósága ellen pedig országszerte nagyon sok a panasz. A megszükülés és megdrágulás indoka az 1848-ik évi eseményekig nyúlik vissza. 1848. nemcsak egész polgárzati, hanem különösen me- | zögazdasági viszonyainkban is lényeges fordulópontot képez. Ezt fökép három tényező jellemzi; egyik : a jobbágyi terhek megszűnése, a mely becsesebb é és használhatóbbá tette ugyan a volt úrbéri birtokot, de viszont a földesúri birtoktól az előbb annak mivelésére szolgált olcsó munkaerőt elvonta; — másik: az előbb adómentes földesúri birtoknak szintén közteherviselés alá vonása, a melyet ugyanezen irányban a közteherviselés személyes egyenlősége is követett; — harmadik: az átalános katonakötelezettség. E tényezők egyrészben ugyan a szorgalom és munka- képesség kifejtésének alapjául hivatottak szolgálni, de másrészben múlhatatlanig a nagyobb haszonra törekvés szükségét s aboz több munkaerő igényletét idézik elő. A szabad munka és szabad föld, a felszabadult jobbágyság szorgalmát és munkaerejét nagy átalánosságban mindenesetre fokozta. Azt, hogy tapasztalás szerint nem azon mértékben és nem azon irányban, mint óhajtandó lett volna, nem fejtegetem. Ezzel azonban szemközt áll azon munkaszükséglet, a melyet egyrészről a földesúri gazdaság a megszűnt úrbéri munka helyett, azután átalában az ösz- szes gazdaság a folyvást, emelkedő közteher által is sürgetett nagyobb haszonra törekvés szüksége miatt igényel. A két. Kívánjunk nekik a falu határánál szerencsés jó utat és boldog visszatérést! Es az ájtatos hívek megértve a tiszletes ur eme szavait, mint egy test és egy lélek felkelve helyeikről, könyes szemekkel kisérték ki a bárom ifjút a határig, ott megölelve őket, áldásaikkal útra bocsájták. Az első bosszú tél alatt, ha a falu lakói összejöttek vagy minden család a magányában, nem beszéltek egyébről, mint a bárom utazóról. A tavasszal azonban megjött a munka ideje s minthogy azzal mindenki el vala foglalva, nem volt többé szó róluk. Azért a három év most sem múlt el egy-két nap alatt, mert a nyár után következett az ősz, az ősz után a tél s igy a természet változhatlan törvénye szerint az elmúlt után mindig megjött az uj. A meleg után a hideg s viszont a hideg után a meleg. Ha a virágokat befedte a hó, az tavasszal ismét elolvadt s kibújt alóla a kis ibolya, hogy reményt adva a szép napokra, dologra intse a munkásokat. így a természet rendje szerint lefolyva a napok után hetek, hetek után hónapok, a hónapok után leteltek az évek s a kitűzött időből már csak egy nap volt még vissza. Lidiké ezen idő alatt is csak úgy élt a faluban, mint mindég szokta volt tenni. A hajnallal ébredt s úgy dalolt, mint a kendericze boldogsága főhelyén, szeretett fészke szélén. Kis tükrében feltette pártáját | megigazító rokolyája ránczait, aztán úgy szaladt minden nap a mezőre virágokat szedni, hogy felékesítbesse szobácskáját. Jószívű volt mindenkihez, de legkivált a gyermekek és szegényekhez. Jót téve mindenütt, a hol csak tehette s mindezek mellett is örültek azt tapasztalhatni, hogy Lidiké mégsem nevet olyan sokat, mint annak előtte. Azt lehetett ▼olna róla mondani, folyton egy titkos gondolat foglalkoztatja, a melynek nagyon is utána esett. — Péterre gondol — monda ilyenkor István gazda. — Paliról elmélkedik — állitá András apó. Lidiké pedig még kevesebbet tánczolt s annál többet imádkozott. Ha az eper vagy cseresznye éréskor keresték, hogy majd az erdőbe vagy hegyre hívják, mindég a templomban lepték meg nagy buzgósággal imádkozva. A kis falut sem kerülte el a járványos betegség és Lidiké mintha csak egy láthatlan pánczél védte volna a ragály minden baja ellen, oly bátran és fáradhatlanul ápolta a betegeket, hogy ö volt a szerencsétlenek egyedüli vigasztaló angyala. A félelem napjaiban csak ö tudott a betegeknek orvosságot és enyhülést szerezni. 0 igazi leánya volt az anyáknak s nővére a leányoknak. Midőn elmúlt a kolera, a tiszteletes ur még nagyobb kitüntetéssel, azaz szeretettel emlékezett meg Lidiké érdemeiről, sőt a jövendő boldogságáért való könyörgést is imáiba foglalta, S igy midőn a három év letelt, reggelenként minden szem a falu bejárata felé fordult lesve, várva, vájjon nem érkezik-e mái1 valamelyik a három szerelmes közül ? Ha a két öreg, István és András találkoztak, az előbbi mindjárt azzal kezdte beszédét: F — En bizonyos vagyok benne, hogy Péter generális lett. — Eh! hagyja kigyelmed, én meg fogadok, hogy Pali millionárius — ellenkezők András apó. Már a nyár dereka felé volt, midőn egy szép reggel három utast láttak a falu egyetlen kis korcsmájának ajtaja eiŐtt megállani. Az egyik közülük kocsin, a másik lóháton, a harmadik pedig gyalog érkezett. Az elsőt egy szolga kiférte, a második pedig huszár dolmányt panyókára vetett mentével visel); s mellét három érdemjel diszité. A mi pedig az utolsót illeti? az elég szer gényesen, majdnem rongyosan volt öltözködve. Miként az olvasó gyanítható, ezek csakugyan Péter, Pál és János voltak. munkaerőt kímélő régi külterjes gazdálkodás nem fizeti ki magát többé. A haszon emelésére törekvés kisebb-nagyobb mértékben mindenütt a belterjesség felé hajlik, mely irányban a közlegelük nagyrészének felosztását és művelés alá fogását is sok helyen maga után vonta már s valahol csak az feltörésre alkalmasnak mutatkozik, folyvást több-több helyen maga után vonja. Mind oly körülmény, a mely a munkaerő szükségletét jelentékenyen szaporítja. Ezek kapcsában határozottan kimondható,- hogy az 1848. óta mutatkozó népszaporodás, a volt jobbágyság szorgalmának és munkaerejének a felszabadulás folytán előállott emelkedésével együtt tekintve sem felel meg azon munkaszükségletnek, a melyet egyrészben a földesúri birtok változott viszonya, másrészben a gazdálkodásnak ál tatában szükségessé lett s csakugyan napról-napra emelkedő belterjes iránya mulhatlanul megkíván: annyival inkább nem pedig, mert az általános katonakötelezettség a meglevő munkaerőt is jelentékeny mérvben apasztja. A megromlásra, a kényelemre és a könnyenélésre általános hajlam mellett, legfőbb befolyássál van a megszaporodott szükséglet, a melyhez a gazda, a cseléd és munkás közt meglazult fegyelmi viszonyok is járulnak, a melyek kivált a cselédben a szükséges engedelmességet csökkentik s uj meg uj alkalmat adnak a hatósági beavatkozásra, a melynek leggyakoribb modora és eredménye, bár az emberiségnek mindenkor a gyengébbet oltalmazni parancsoló kötelmében találja fel alapját, de esetileg sokszor a cselédet és munkást az öt fizető és tartó gazda irányában annál elbiznkodottabbá teszi, minél több hajlandóságot nyújt neki ezen elbizakodásra a durva miveletlenség s szükséges voltának nyilvános tudata. Ily körülmények közt minél égetőbbé válik hanyatló mezőgazdaságunk javításának szüksége s azon okok elhárítása, a melyek a magát ezen pályára elszánó gazdát elked- vetlenik és leszorítják erről: a gazdasági cseléd- és munkakérdés fontossága is annálinkább növekszik és nemcsak mezőgazdaságunk felvirágoztatása, hanem már csak a versenyképességben megtarthatása is, a munkaerőnek olcsitá- sát, szaporítását és tökélete sitését mulhatlanul megkívánja. Sok nagyhorderejű részlete van e fontos kérdésnek. Jelesen: Hogy alapjában karolhassam fel ezt: mindenekelőtt ki kellene mutatnom az ország egyetemes népességének s abból különösen a gazdasági munkaerőnek megoszlását megyénként és vidékenként, — fel kellene tüntetnem, hogy a mivelhetö földterülethez képest, melyik vidéknek van munkaerő-szüksége, melyiknek feleslege és a szükség mikép s mennyiben volna a feleslegből pótolható. Ismertetnem kellene az országunkat lakó különböző nemzetiségek és népfajok jellegét a szorgalom, munkagyözés és munkaügyesség tekintetében. Tárgyalnom kellene, hogy a műveltség alacsony fokával járó igénytelenségnek s a tunyaságot kísérő iszákosságnak mennyiben nyilvánul idevonatkozó hatása ; az italmérési jog miként volna szabályozandó, hogy törvényes és szükséges gyakorlata lehetőleg mentve legyen az iszákosság, a néperkölcsrontás és dologtalanság terjesztésétől; mikép volna czélszerüleg legyőzhető épen munkás népünk azon természete, hogy főkép csak akkor dolgozik szorgalommal, a mikor szükségben van, mihelyt pedig megélhetését némileg biztosítva látja, könnyen a kényelem és heverés karjaiba veti magát s az élelmi bőség idejében csi- gázza fel leghamarabb követelését; különösen az igények mily mértékű és irányú fejlesztése felelne meg a szorgaMegérkezésük hire mint tüzláng terjedt el a faluban s a lakosoknak gyermeke, véne mind szaladt a várva-várt érkezettek üdvözletére. / Általánosan bámulták Pál kocsiját és lovait; azután dicsérték Péter egyenruháját és birálgatták paripáját; ellenben Jánost, csak úgy félvállról szánakozva nézték és gúnyosan mondogatták egymásnak, hogy bizon ezen nem épen játszik meg az utazás haszna. Az észrevételek kicserélése közben Lidiké is megérkezett az összegyűltek közé s oly piros volt, mint a legszebb érett cseresznye. — A három év eltelt — mondá Péter, elébe állva —■ és mi visszatértünk mind a hárman. S most Lidiké . ! . kis Lidikéin, mindegyikőnk jön, hogy Ígéretedre emlékeztessen. Emlékszel-e még reá mit Ígértél? — Emlékszem reá — adá feleleiül Lidiké — és én kész vagyok azt megtartani. János félénken emelte fel szemeit Lidikére s annak ragyogó szép arczárói Péter csillogó keresztjeire tévedtek, majd pedig nagyokat fohászkodva Pál fogatán akadtak meg. — Csak azt Ígérjék meg kigyelmetek SÍ vévé fel a szót újra Lidiké — hogy ezután is úgy fogják egymást szeretni, mintha testvérek volnának és hogy annak, kit közülök választandok, nem lesznek roszakarói? — Jól van! — feleié Péter sapkáját a levegőbe emelve Én Ígérem ö értük és magamért. így befejezve az elöleges értekezést, a korcsmában társasebédet készítettek s együtt maradtak estéiig, úgy indultak a templom előtti térre, hova még a távol lévők is összegyülekeztek, hogy meghallgassák a három vetélytárs- nak a több mint 3 évi idő alatt viselt dolgaikról való beszámolásukat, (Vége következik.)
