Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1879-10-19 / 42. szám

42. szám.

Szegzárd, 1879. vasárnap octóber 19-én.

Hetedik évfolyam. —

................................. I íjid

Me

gjeleli:

hetenkint ‘egyszer, vasárnap;

Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap.

Előfizetési Arak: ‘

Egészévre . . . 5 frt — kr/ 1 3' Félévre . ...... ; 2 50 „; i *>

Egyes szám ára . — — 10 „

Szerkesztő lakása.. t. Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök.

Hirdetési díjak jutányosán számíttatnak.

Kiadóhivatal:

Széchényi-utc/a 1 72. szám, hova az (előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők.

j Egyes példányokugyanitt kaphatók.

Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi íelekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos 1“ - *■ ■ - ;a]li-" - • közlönyé. -;--i ■ •*! : ‘ - • "j

Szükséges-e, hogy a néptanító az ismeretközlés mellett oe- Telje is a gyermekeket ? És ha igen, halároztassék meg a ezél, mely az iskolai nevelésben folyton szemelötl tartandó.

Jelige: UrficskasAg.

Apám! intsd nevelőbácsit;

Hiszen mindig csak tanit.

jSizemere Pál.

II.

Folytatva értekezésünket, hogy a taníró mily nehézményekkel találkozik nehéz munkája kezdetén, vegyük csak .szemügyre, hogyan adja némely szülő 6 éves gyermekét iskolába s hogyan hajtja barmát a fókába, látni fogjuk, hogy több gondot, nagyobb figyelmet fordit Sok szülő barmára, mint Istenképmása — saját gyermekére.

Némely szülő ellátja gyermekét, mint a körülmény hozza magával fél — vagy egész napravaló ennivalóval és úgy istenigázába elküldi valamiszom- szédgyennekkel-vagy számtalan esetben egy magát az iskolába. Ezt teszi igen sok szülő gyermekével. Nézzük mit tesz barmával. A tavasz kezdetével, a csordának első legelőrei ki hajtása alkalmával a ba- romtulajdonos barmát személyesen a pásztornak átadja,: azt neki bemutatva lelkére köti, hogy erre azért vigyázzon különösen, mivel kováié, azaz félrejáró természetű,1 emerre, mert gyenge, ne hagyja ab erősebbnek bántani, ez elmaradozó, ha különösén szemmel nem tartja, eltéved, elkárosodik stb.

A főkellék egy tanítóban, hogy sikerrel neveljen az, miszerint saját indulatait és, szenvedélyeit, mivel ezek tévedésre vezetnek, legyőzni, tanonczai hajlamait kiismerni, kipuhatolni tudja. E tekintetből kiindulva, mi másként volna, ha a szülők gyermekeikről a szükséges figyelmeztetéseket a tanítónak meg- . tennék, mennyi könnyebbséget szereznének neki a gyermekek megismerésében, mellette mennyi idő megtakarittatnék igy! Fájdalom azonban, nálunk faluhelyen ez csak jámbor óbaj marad.

Végül a nevelés végczélja a cselekvési képességben áll, minélfogva a népiskolának feladata, vagyis a végczél, mely a népiskolában folyton mindig szem előtt tartandó, ezekben összpontosulhatnak, hogy növendékeiben az egyháznak jámbor és erkölcsös keresztényeket, tántorithatlan hívőket, a hazának értelmes és okos polgárokat, megelégedett és ügyes földmi- veseket, erényes kézműveseket, jóratörekvő, rendületlen honfiakat, rendszerető, szorgalmas házi gazdát, takaros és takarékos házi asszonyt neveljen, szóval: hogy azok a társadalomnak bármely osztályához tartozzanak, mindent ismerjenek, melyeknél fogva a maguk és embertársaik jóllóré.1>' előmozdítani, életö- két amennyire az lehető hasznossá és élvezetessé tudják tenni. Evvel tartózik minden tanító egyházának, evvel tartozik hazájának egyformán.

Hogy mi módon vélem elérni a föntebb kitűzött czélt, a következőkben vagyok, elmondandó.

Mivel az első benyomások a legtai'tósabbak, azért a gyermeknek előszöri fogadtatásánál már a nevelési elveknek jól választottaknak, határozott czél- felé irányulóknak, a legtokélyesebbeknek kell lenniük. Itt a tanítóknak sokra kell ügyelni. Első sorban is a. tanterem veendő szemügyre. Ez1 olyan legyen, hogy a gyermekek egészségére kártékonyán ne hasson. Ügyelni kell a világosságra, hogy honnan jő a gyermek szemébe, különösen figyelni Féli a tanterem kellő terjedelmességére, levegője tisztaságára, mérsékletére, fűtésre, mert csat ép testben lakik ép lélek. Az ujonczok első fogadtatása kérdé - sünk keretén kívül esik, mégis megemlítem, hogy a tanitó már ekkor figyelmeztesse a gyermeket, hogy az tiszteletteljesen és köszönve lépjen az iskolába,' ott kitűzött helyére menjen békén, szerényen üljön a tanítónak felszólítására álljon fel tiszteségessen és tekintetét mindig a kérdezőre irányozza, nem különben ügyelni kell a gyermek tartására, mi módon ül különösen Írásnál a padban, szorosan őkét ülni ne engedje, forróságban inni ne hagyja, szóval : mint testi mint szellemi épségök fentartásá- ról gondoskodjék. Az erények gyakoi’lására szavaival és botránynálküli példás magaviseleté által igyé- kezzélc a tanító tanonczaira hatni, úgy, hogy hall-' van és látván azokat a tanítvány ellenkezést né vé-‘ gyen észre- Bánásmódja, tanonczainak természetéül mért s alkalmazott legyen ; mindenkivel egyformán- bánni, annyi, mint egyet sem nevelni. Tudjuk hogy egyiket nyájas, szelid, szeretetteljes bánásmód, másikat keményebb szó, a tekintély erősebb kifejezése indít valamire.

Hogy a gyermekekből a kisebb nagyobb mértékben meglevő roszat mily eszközökkel kell és lej bet gyökerestől kiirtani, a fei’deségeket, fonákságot megjavítani, őket a csalfairány-, téveszme- s czél- talan cselekvéstől megoltalmazni, megóvni, azután a jónak, erénynek magvait, biztos, szilárd akaratot beléjük csepegtetni, értelem-, kedély-, akarat- és jellemüket- jó irányban képezni, yezetni s rájuk jótéTÁRCZA.

Lidik e.

Beszély.

Irta: Baktainé.

(Folytatás.)

Másnap hajnalban a három szerelmes az erdő sünijében, a hol nem lehetett látni mást, mint nehány eltévedt sertést, egy kis tisztást keresve, légyottra gyűltek. A legények mindegyike egy-egy erős bot s egy-egy éles bicskával volt fölfegyverkezve - a midőn a kitűzött helyre értek, erős kézszoritással üdvözölték egymást.

— Legalább gyülölség nélkül végezünk — mondá mellényét levetve Péter.

— A sors könyvében volt, hogy Lidiké sohase lehessen az enyém és te még az életemtől is meg akarsz fosztani -----adá válaszul János. De az ördögbe is! miért kívá

njam ■ neked a győzelmet? Védeni fogom magamat.

! i— A ki életben marad az lesz a győztes—viszonzá feje fölött botját, csóválva Pali.

Hogy elhatározhassák, melyik kezdje meg a duelumot a három vetélytárs közül, újólag egy pénzdarabot dobtak a levegőbe, de ép azon pillanatban lépett ki az erdőből Lidiké. Szemei vörösek voltak, mintha csak sirt volna. Amint a szerelmesek meglátták, leeresztették botjaikat s szégyenkezve néztek egymásra; Lidiké pedig mint egy királynő, méltóságos tartással elibök lépve, büszke és parancsoló hangon, mondá nekik,:

..... — Rögtön, tegyék le kigyelmetak botjaikat.

És a három bot mint vadgalamb repült tova a levegőben.

— Megbolondultak kigyelmetek? — kcrdé Lidiké határozott hangon.

Mig Lidiké ilyen rövid törvényt tartott-velük, azalatt János ingujját marczangolta, Pali pedig egy ártatlan bogárkán rúgott egy nagyot, csak Péter, mint legmerészebb bátorkodott mondani :

— Kell, hogy a dolognak vége szakadjon.

— Hallgass, viszonzá Lidiké. Az csak akkor fog vé get érni, ha majd én akarom.

Péter elkomolyodva egy nagy fürt baját tépte ki, Lidiké pedig könyes szemekkel folytatá:

— Es aztán készakarva tudták kigyelmetek nekem ezt a nagy búbánatot szerezni? Kigyelmetek verekesznek, hogy agyonüssék egymást. Aztán miért? Hiszen azt úgyis tudhatnák kigyelmetek, hogy a harmadik, a ki a kettőt megölte volna, csak gyűlöletes lenne előttem.

— Igazad van — mondá Péter. Ez az, a mire soha sem gondoltam.

—■ Nekem úgy tetszik, — vévé át a szót Lidiké — hogy én inkább a megholtat vagy sebesültet tudtam volna egész erőmből szeretni . . . megsiratui és gyászolni.

János csak fohászkodott s szive mélyéből sajnálta, hogy a föld alá nem bújhat.

— Egyébiránt van reá eshetőség — folytatá Lidiké beszédét — hogy az egész dolog igen könnyen elintézhető lesz, de mindenekelőtt ígérjék meg kigyelmetek, hogy meg teszik azt, a mire én kigyelmeteket kérem.

— Megígérjük Lidiké — mondá egyszerre a három szerelmes s aztán áhítattal várták a leányka ajkairól hangzó igéket.-— En úgy szeretem most kigyelmeteket mind a hármukat, mintha csak testvéreim volnának, de hogy valamelyiket közülük úgy szeressem, mint férjemet, uramat, arra várjanak és esküdjenek meg, hogy többé nem fognak verekedni és nem is kívánják egymást megölni, sem ma, sem pedig egyébkor.

Már fölemelték ujjaikat. az eskütételre, midőn Lidiké még hozzátette:

— Jól van, hallgassanak reám kigyelmetek.

— A meddig csak kívánod — vágott szavába János oly átszellemült arczczal, mintha csak az égiek bájoló hangjaira figyelne.

— Utazzanak el kigyelmetek mind a hárman és maradjanak el messze innen a vidékből 3 esztendeig s a visz- szajövetelkor mindegyik elbeszéli, hogy mit müveit s mivel töltötte idejét; a ki aztán közülük engem legjobban fog szeretni és legtöbb érdeme leend, ahhoz menendek feleségül. Most pedig adják kigyelmetek erre a kezüket és aztán ne beszéljünk többé róla.

Ezen dictió után Lidiké egyet fordult a sarkán s oldala mellett a három szerelmestől kisérve a falu felé vette útját:

Talán még soha sem ment ily könnyed lépés és vidám kedélylyel mint most. Oly vidám volt arcza és úgy csevegett a három legényhez, mint a mező virágai közt boldogságát csicsergő pacsirta.

Másnap Péter, Pál és János hozzáfogtak az elutazás készületeihez. A mi fölösleges holmiaik voltak azt eladták, a földet, szöllöt és tanyát bérbe adták s igy a nagyobb gazdasági gondoktól megszabadulva, némi fehérneműt s egy kis utravalót a tarisznyába készitve, melylyel hátukon s egy jó erős bottal kezükben útra indultak, hogy a szeretett menyasszonyt oly hü szolgálattal kiérdemeljék, mint a bibliai Jákob tette.

Az istenitisztelet alkalmával a tiszteletes ur is megemlékezett róluk s fölemlité, kogy mily jóindulatot mutatnak és hogy Lidikének igaza van. ha igy akarja, az isteni godviaelés útmutatását kitudui, végre eltép fej ezé be szavait:

— Szeretett híveim! Jöjjetek velem és kisérjük ef a bárom apostolokként zarándoklásra induló hű szerelmese-