Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1879-07-13 / 28. szám
kielégítés czime? B.) június végéig 180frt“ösz- szeggel elő is irányoztatott — mindezen itt elősorolt okoknál fogva tehát panaszló tanitó folyamodványa Simoncsics Béla szolgabiró urnák oly felhívással rendeltetik .megküldetni, hogy a 180 frt végkielégítési összeg behajtása iránt azonnal intézkedvén a rom. kath. hitközséggel szemben, a behajtott összeget a folyamodótól meghatalmazott Kirchknopf Ágost ügyvéd urnák e végzés kíséretében szolgáltassa ki I az eredményről a nyugta bemell ékelésével ide mielőbb jelentést tegyen. Kmf. fő- és alispán urak távollétében Pápé Gyula s. k. főjegyző. A másolat hiteléül Simoncsics s. k. Tolnamegye völgységi járás szolgabirája. Mint az idézett végzésből látni méltóztatik, a bepanaszlott és az ő minden előleges meghallgatása nélkül elmarasztalt fél, a kath. hitközség tek. ur által még arra sem tartatott érdemesnek, hogy a sújtó ítélet az elitéltnek az eddig világszerte alkalmazott közszokás szerint legalább a végrehajtás előtt értésére adassék! Az adott utasításban legalább ennek nyomára sem akadtunk. Ezer volt a szerencsénk, hogy a gondviselés a völgységi járás élére ez idő szerint egy Simoncsics Bélát adott, ki az ő éles látásával — mint gyanítjuk — az eljárás egyoldalúságát észrevevén, szives volt a formahibákat a lehetőségig az által pótolni, hogy a hitközség elnökeit meghivatta és a végzést előttük felolvasván, még a végrehajtás előtt értésükre adta és igy alkalmat szolgáltatott nekik arra, hogy a sérelmes végzést az 1876. 28. t. ez. 7. §-a alapján a nm. vallás- és közoktatási ministerhez fellebbezhessék. Más körülmények között a hozott végzés folytán eddig már valószínűleg ennek a 180 írtnak is épen úgy üthetnők a nyomát, mint ama 367 írtnak, melyeket tek. ur tavaly az év elején a bonyhádi filistertől nyert informatio alapján 1877-iki iskola adóhátralék czime alatt irgalmatlanul beexe- quáltatott tőlünk katolikusoktól, kik csak az utolsó egy pár esztendőben nálunk hagyott 367 írtért a közös iskola keletkezése óta évenkint, tehát az 1877. évben is a községi iskolával működő tanítók közül kettőt rendesen díjaztunk. Nem késtem én itt is hitközségem érdekeinek védelmére kelni, illetékes helyen azonnal beadtam panaszfolyamodványomat, melynek eredménye lett egy lényegében ily tartalmú elutasító végzés: bonyhádi pap, te hallgass! a múlt ősz óta neked Tolnavármegyében szavad nincs, legyen az ügy még oly szent és igazságos, de ha védelmére te kelsz föl, veled együtt veszve van, elmehetsz punktum. Ily tartalmú Ítélettel is szolgálhatnék már újabb keltezéssel. De bocsánatot is kérek, most veszem észre, I mennyire eltértem tárgyamtól. Hisz én a tek. köz- igazgatási bizottságnak fent egész terjedelmében idézett 477. szám alatti végzésére vonatkozólag akarom elmondani nézeteimet. Menjünk tehát vissza a dologra. E kérdésnél is a dolog kistoricuma fogja előttünk follebenteni a fátyolt, mely a valót, a tényállást takarja. Méar múlt év deczember havában volt, midőn püspök ur ő méltóságánál nyert kihallgattatás után vett utasításokkal ellátva, bátor voltam Szegzárdon tek. ur úri lakásán bekopogtatni oly czélból, hogy az uj helyzet parancsolta teendők sorát és módját együtt megbeszéljük. Tetszik e tisztelgésemre emlékezni? Itt, e beszélgetésünkben rejlik ám a fölvetett kérdés megoldásának kulcsa, a valódi tényállásnak alapja és nyitja. Én igen élénken emlékezem az ott történtekre és mondottakra, írásban is bírom megállapodásaikat, mert azokról referálnom kellett püspökömnél is, hitközségemnél is. Emlékezem pedig az ott történt és a jelen tárgyra vonatkozó dolgokra következőképen : Amint a községi iskolánál alkalmazásban volt négy rendes tanítóról leendő gondoskodás módjával tisztába jöttünk, még az ötödik ág. hit. segédtanító Erhardt József ügye volt hátra. Mondani méltózta- tott, hogy Erhardt még tanképesitve sem lévén a községi iskolaszék által csak ideiglenes minőségben évi 300 frt díjösszeg biztosítása mellett lön megválasztva és a tanfelügyelőség által csak a jelen iskolaévre megerősítve és azért azon föltevésben, hogy a kath. hitközség újévtől kezdve kath. iskolája mellett más vallásu segédtanítót megtűrni nem fog, ajánlani tetszett, hogy elbocsáttatása esetében valamelyes végkielégítési összeget adjunk neki. Ez ajánlatra én ily formán válaszoltam : Nem úgy uram! a bonyhádi kath. hitközség püspök ur ő méltóságával egyetértőleg el van határozva, hogy az iskolánál a jelen iskolaévben sem valami lényeges változást behozni, sem senkit érdekeiben megrövidíteni nem fog, nem akar, legkevésbé pedig e fiatal embert, kinek, mint hallom, szegény özvegy édes anyja van, ki az ő keresményére rászorult. Mi nem féltjük iskolánkat a prot. fiútól. Az urak felfogadták őt a jelen iskolaévre ideiglenes minőségben évi 300 írt díjösszegért, mi őt ugyanazon minőségben, ugyanezen időtartamra és a 300 frtnyi díjösz- szegnek az iskolaévből még hátralevő hat hónap után mirfóánk eső része kilátásba helyezése mellett megtartjuk, ő csak járjon el újév után is az iskolába és tanítson úgy, j£nt eddig, gondom lesz rá, hogy az urak által megigért fizetését illetőleg semmi csorbát ne szenvedjen. E loyalis nyilatkozatot, úgy vettem észre, tek. ur örvendetes tudomásul vette. Az én emlékezetem szerint igy történt a végleges megállapodás Erhardt József ág. hitv. segédtanítóról! gondoskodást illetőleg. Reményiem, hogy tek. ur e pontra nézve nekem teljesen igazat fog adni és akkor dolgunk is teljesen tisztába van hozva. En, ki szerencsés voltam hitközségem számára az uj helyzet követelte költségvetési tervezetet még január derekán a legszűkebb bizottság előtt javaslatba hozni, a fiatal ember iránt nagylelküleg akarván eljárni az évet nem 12, hanem csak 10 hónapra osztottam fel és e felosztás alapján a költség- vetésbe számára nem 150, hanem 180 irtot vettem fel, esvén a 300 írtból minden hónapra 25 frt helyett 30 frt. Ez és ily értelmű volt az a költségvetés tek. uram! melyet nekem már a február 2-a vegyes ülésén felolvasni szerecsém volt, ez volt az a költségvetés, melyet a február 12-én tartott képviselőtestületi és iskolaszéki ülés, nemkülönben a 16-i közgyűlés elfogadott, ez és ily értelmű volt. az a költségvetés, mely a megföllebbezett végzés alapindokaiul vétetett. A többiről jövő és utolsó czikkemben. Uj. Bencze István, plébános, iskolaszéki elnök. Különfélék. — A magyar kír. belíigyiitinister e lapok szerkesztőjéhez a következő levelet intézte. 11481. szám. Igen tisztelt szerkesztő ur! A segélyre hivás, mely a Szeged városát és vidékét sújtó csapás a hazánk legtermőbbb vidékeit elborító árvíz nyomában felhangzott, sehol lelkesebb visszhangra nem talált mint a hazai sajtóban. A buzgalom, melylyel a hazai sajtó magasztos hivatása teljesítésében, az áldozatkészség ébresztésére és fokozására ez alkalommal közrehatott, a haza háláját érdemelte ki, — s a nagy siker, mely ama nagy Ínség enyhítésére megindult segélyezés művét kisérte, nem kis mérvben a sajtó közreműködésének köszönhető. Becses lapja a szegedi vész áldozatai javára megindított gyűjtés eredménye fejében a közadakozás öszvegé- hez 709 frt 60 krnyi adománnyal járult, mely beérkezte alkalmával a hivatalos lapban azonnal köz- hirré tétetvén, ez által nyilvánosan nyugtáztatott. Fogadja tisztelt szerkesztő ur hazafias buzgalmáért a m. k. kormány őszinte elismérését oly kéréssel, hogy becses lapjában e nagylelkű adományokért a nemes adakozóknak mélyen sújtott honfitársaink nevében legmelegebb köszönetemet nyilvánitani szíveskedjék. Buda-Pesten, 1879. évi július 2-án. A minister helyett Gróf Zichy Ferraris Victor, államtitkár. — A polgári iskola köréből. Krammer János ur megkeresett bennünket az alábbi sorok felvétele végett. A polg. iskolai vizsgálatokról szóló észrevételeire legyen szabad néhány ellenészrevételt koczkáztatnom, nem annyira ellenke- zési viszketegböl, mint inkább az igazság érdekében. (?) Tudósítónak első észrevétele a betanult verseket kifogásolja; mert egy többé kevésbé sikerült élpz kedvéért, egy kiváló társadalmi osztály tétetik gúny tárgyává vagy bántalmazta- tik. A kifogásolt költemény Arany János „Fülemüle fity“-je, a mi elég igazolásul szolgálhat, tekintvén azt, hogy ’eme költemény, mely mellesleg mondva Arany egyik legsikerültebb komikus productuma, sem az ügyvédi, sem a birói kart nem sértheti, mert az csak népünk természetében rejlő perleke- dési mániát, viszketegséget ostorozza s teszi nevetség tárgyává; (no meg a bírák megvesztegethetőségét!!!) midőn ilyen „nesze semmi, fogd meg jól“ féle per-elésnek eredményeként mindkettőnek kárát s egy harmadiknak hasznát tünteti fel. Ezen állításomat igazolja azon körümény is, hogy emlitett költemény a közép iskoláknak szánt minden jobb olvasókönyvben föllelhető. A másik észrevétele még kényesebb természetű, mert arról vádol bennünket, hogy nem serdülő lánynak való dalokat taníttattunk, a mi különös színben tüntethetné föl a nagy közönség előtt tan- és nevelési rendszerünket; ezen vádnak visszautasítására annálin- kább érzem magam feljogositva, mert azt csak az ügy iránti túlbuzgóság vagy felületes bírálat negálhatja. (Nagyszerűül) Énektanításra a Bartalus István és Gyertyánffy István ál— Asszonyom szükségem van-e arra, hogy az okot, a mely engem ide vezetett megmagyarázzam ? nem értett volna-e meg ön engem ? — Talán. — Múltkori aggodalmaim, szorgalmam éB összes ma- gamviselete nem világositották-e föl ? avagy tegnapi szavaimnak értelme is hagyhatott volna vissza egy kétséget ?. . . Nos igen, azon érzelmet, melynek árnyékát követtem, megtaláltam . I Azon nő, azon üdvözítő angyal, kire szivem szerelme várakozott megérkezett. . , Egy szóval asszonyom, én szerelmes vagyok. — De uram, meg van-e ön arról valóban győződve ? feleié Delbonn asszony egy coquette mosolylyal kisérve szavait. — Miként ön, én is kétkedtem eleinte, — viszonzá Gaston komolyan. Féltem, hogy nem tévesztettem-e össze a múlandó érzelmet egy változhatlan tartós szeretettel? - Megkérdeztem lázas szivemnek minden egyes mozdulatát; megvizsgáltam lelkem mély érzelmeit és most asszonyom, midőn kétségeim eloszlottak, életem egyedüli boldogsága azon egyesüléstől függ, melynek elérhetését öntől várom Kimondva ... a kit szeretek — ekkor a félig nyílt ajtóban megjelent Delbonn kisasszonyt megpillantva, hozzá lépett | igy fejezé be mondatát: a kit szeretek .... ime itt van! Ezen hirtelen felvilágosítás, mint villám sújtották agyon Delbonn asszony ábrándjait. A vérpadra vezetett elitélthez hasonlóan megdermesztő halálos hidegséget érzett ereibe vonulni. Szempillái lecsukódtak s a halántékait borított ve/ rejtéket megfagyni érezte. Eletere megszűnt verni és majdnem ájulásba hagyta volt magát esni. — Mi baja asszonyom? — kiáltá Gaston ijedve, öt elhalaványodni látva. — Semmi uram, — viszonzá Delbonn asszony, szivfáj-. dalmainak parancsoló hangon. Remegve fogta meg leánya kezét, ki fájdalmasan sietve jött segélyére. — Semmi, csak egy hirtelen roszszullét; okozva azon nagyon természetes benső érzelemtől, hogy oly hamar lássam magamat megfosztatni hajlamom legkedvesb tárgyától. — Isten mentsen oly kegyetlenségtől, hogy én öntől egy hasonló áldozatot követeljek! Asszonyom, nekem már nincsen anyám és igy ön az én anyám is leend. On nem fog minket elhagyni; ön mellettünk a családban fog élni, mert azon lény, ki nekem e világon a legkedvesb leend . . . . ö Utánna .... az Ön fog lenni. Egy fájdalmas és lemondó tekintetet vetve Gastonra, leányához fordult annak vállára hajtva fejét elhaló hangon susogá: .y— Rajtad a sor nyilatkozni. S az félénken, lehajtott szemekkel összes felelete jeléül kezét nyujtá Gastonnak, ki azt saját kezébe szorítva, megcsókolta s e csók hangja volt azon lélekharang, mely Delbonn asszony lelkében utolsó illusióinak haldoklása alkalmából megszóllak! . . . D’ Arvigne asszony piegindultan, mint zsákmánya egy nagy elérzékenyülésnek —| melyet de Tourville asszony is osztani látszott — egy pillanatra elhallgatott. — Es most Constance, akarod-e, hogy ketté szakítsam a fátyolt, a mely alá elbeszélésem szereplőit rejtettem ? — Szükségtelen anyám, levenni róluk az ö álarczai- kat .... 16 év óta ismerem a talányt, melynek nevére ön tanít. — Nos gyermekem, tanulj tehát egy borzasztóbb lecz- kéből, mint minőt a te kiméletes fehér hajszálad neked adott | . . Többet ér sajnálkozásokat visszahagyni, mint megvárni a közönyösséget. Inkább önkényesen visszavonulni ma azok előtt, a kik tisztelnek, mint azt látni holnap, hogy a nagyvilág büszkeségei elhagynak bennünket. Köszönj le, mielőtt a kormánypáleza akaratod ellenére kisiklanék kezeidből és menekülj azon fizetett cselédség kebelébe, a kik csak az élettel hagynak el bennünket. Az idő, higyj az én tapasztalatomban, sokkal szelidebbeknek fogja véled őket találtatni, mint a hiúság tettei. — — — Ugyanaz nap este de Tourville asszony, kissé szigo- ruabban, de ép oly elegánsán öltözködve, mint mindég bál- paréeba ment s magát egy anyai szerep méltóságába helyezve, mosolyogva mondá a körűié csoportosult fiatal uraknak, kik szokásaikat követve, egy-egy tánczczal való kitüntetésüket esengve kérték: — Nem uraim, én nem tánczolok többé, de ime itt van leányom, kit tánezosaimnak ajánlok! 11 Neki hagyományozom igényeim és jogaimat. Itaktainé.
