Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1879-07-13 / 28. szám
28. szám. Szegzárd, 1879. vasárnap julius 13-án. Hetedik évfolyam. Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egészévre . . . 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ SO „ Egyes szám ára .-------10 „ Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejös-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési díjak jutányosán számíttatnak. Kiadóhivatal: Szécliényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók: Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Nyiltlevelek tek. Varasdy Lajos tolnamegyei kir. tanfelügyelő úrhoz. n Bonyhád, 1879. julius 7. Ha a tek. urnák előbbi két levelemben többször felemlített junius 9-iki rendelete meglepett bennünket, úgy megyénk közigazgatási bizottságának ugyanazon hó 10-én 477. szám alatt ugyancsak tan- felügyelői előadás alapján hozott vagy jobban mondva tanfelügyelői fogalmazás szerint elfogadott végzése fölött csudálkozásunk határt nem ismer. Egy alig 18—19 éves pályavégzett képezdész ifjú, kit a kath. hitközség inkái?!) emberbaráti tekinteteknél fogva, mint kötelességszerüleg a beszüntetett községi iskolától az úgynevezett biztosított feltételek mellett saját iskolájához átvett, Kirchknopf Ágost ügyvéd ur által egy egyszerű s minden fölszerelés nélküli folyamodványt nyújt "be és ebben ráfogja a tek. közigazgatási bizottságra, hogy a folyamodó javára és a kath. hitközség erszényének rovására, végkielégítés czim alatt 180 frt kifizetését rendelte el; miután pedig a hitközség az összeg kifizetését megtagadta, kéri annak végrehajtás utjáni behajtását. A tek. közigazgatási bizottság tanfelügyelői előadás alapján és fogalmazás szerint a ráíogást minden további figyelmes utánnézés mellőzésével bona fide elhiszi, a panaszt a nélkül, hogy a vádlottat — holott ez nem is gyerek, hanem egy tekintélyes hitközség — szóra vagy meghallgatásra méltatná, jogosultnak találja és a völgységi járás szolgabiráját utasitja, hogy a 180 frt végkielégítési összeg behajtása iránt azonnal intézkedjék stb. Ugyan tek. uram! mi által érdemelte meg hitközségünk e bámulatos, mondhatnám, a kegyetlenséggel határos bírói szigort, hogy irányában még a mindennapi legközönségesebb bíráskodási elvnek „audiatur et altera pars“ alkalmazását is figyelmen kívül hagyta és a jóhiszemű közigazgatási bizottsággal, megyénk eme mind talentumra, mind állásra nézve legtekintélyesebb testületével figyelmen kívül hagyatta ?! Csodálkozásunk mellett fájdalmas érzéssel vettük e bírói eljárást tudomásul, mert úgy érezzük, hogy azt sem mi kath. hitközség, sem a tek. köz- igazgatási bizottság meg ném érdemeltük. Egyébkint lássuk magát a végzés szövegét, melyet tett igéretünkhez képést bemutatni és megismertetni szándékozunk. A jegyzőkönyvi kivonat, mely a reánk nézve anynyira sérelmes végzést magában foglalja igy van összeállitva: „Tolnamegye közigazgatási bizottságának 1879. junius 10-én Szegzárdon fartott üléséből. 477.— k. b. Előterjesztetett Erhardt József bonyhádi lakos és volt községi iskolai id. segédtanítónak a bonyhádi rom. kath. hitközség ellen azon okon beadott folyamodványa, mert nevezett hitközség megtagadta azon 180 frt végkielégítési összeg kifizetését, mely folyamodó javára a közigazgatási bizottság folyó évi márczius 8-án kelt 229. számú végzéssel, a volt községi iskolának rom. kath. felekezetűvé történt átváltoztatásához — állapíttatott meg. Kéri tehát érdekelt tanító, hogy fentebb idézett végzésnek a közigazgatási bizottság végrehajtás utján szerezzen érvényt s a 180 frt végkielégítési összeget megbizottja Kirchknopt Ágost bonyhádi ügyvéd urnák kezébe fizettesse le. Jogosult lévén Erhardt József segédtanító kérelme, úgy a fentebb hivatolt közigazgatási bizottsági végzés (ez a ráfogás tek. uram! ama végzésben a 180 frtnyi végkielégítési összeg egy árva betűvel sincs megemlítve, sem tek. urnák, sem a köz- igazgatási bizottságnak akkor eszeágában sem lehetett, sem nem volt végzést hozni,) mint az ennek alapul szolgáló 1879. évi január hó 7-én (bocsánatot kérek a tek. tanfelügyelő űrtől, de az alapul szolgáló okmányt nem tetszett kellő figyelemmel megnézni, mert az az ülés, melynek jegyzőkönyvére itt hivatkozás történik, nem január 7-én, hanem február 2-án tartatott. B.) az érdekelt hitközség képviselői és az egyházmegyei tanfelügyelő s püspüki ügyész, mint püspöki megbízottak jelenlétében, a kir. tanfelügyelő és szolgabiró urak által fölvett tárgyalási jegyző kön y, valamint ugyancsak a rom. kath. hitközség 1879. évi február 12-én tartott képviselő-testületi és iskolaszéki együttes ülésén készített költségvetése értelmében, melyek közöl az elsőbben az egyházi és egyházmegye képviselői által világosan kimondatott, hogy „az 5-ik egy évre ideiglenes minőségben kinevezett evangelicus vallásu segédtanítóról az egy évből még hátra levő időtartamáig gondoskodva leend,“ (ugyan kérem a tek. tanfelügyelő urat, jelölje meg nekem, hogy az első alapul szolgáló eme világos kimondásban melyik az a szó, a mely folyamodónak végkielégítés czim alatt 180 frtot biztosit? B.) a másikban pedig ennek beváltásául az említett felekezeti költségvetés D. pontjának 3-ik tétele alatt „egy segédtanító januártól (ismét bocsánatot kell kérnem a tek. tan- felügyelő űrtől, de az alapul szolgáló okmányt itt sem tetszett kellő figyelemmel megnézni, mert a segédtanító szó után üresen hagyott hely közepén „következik, a mi az általános helyesírási szabályok szerint mindig a fölötte álló szó ismétlését jelenti, ott pedig az áll „díjazására meg különben e szó nélkül is hol van a mi költségvetésünkben a v é gTÁRGZA. Az első fehér hajszál. (Francziából.) (Vége.) Egy napon a beteg jobban érezte magát s az orvos, egy rövid sétát engedélyezett. A fiatal leány lement a kertbe, egyik felöl édes anyja, másik felöl Gaston karjára támaszkodva tette meg sétáját. Sétálgatva, bizalmas beszélgetés közben kérdé Delbonn asszony: — Ejh uram, mit fog ön újat nekünk elbeszélni, szegény visszavonultaknak, kik nem tudunk semmit azokról idelent? Mit müveinek a redouteban? — Ab! asszonyom, a mit mindég szoktak ott tenni, tánczolnak és olvassák az újságokat; tulajdonkép azonban mulatva teszik tönkre magukat. — És ön uram, miként bánik önnel Fortuna? — A Fortuna, asszonyom ? Nekem már nincs mit félni sem remélni szeszélyeitől. — Az égre kérem magyarázza ki magát. — Én nem játszom többé asszonyom .... és nem is fogok soha játszani, — feleié Gaston, még kézmozdulatokkal is erősítvén állítása határozottságát. — Üljünk le anyám, — mondá a lábadozó—oly hirtelen gyengeség lep meg, hogy szükségét érzem néhány percznyi nyugalomnak. Leültek egy padra s nem sokára a legmélyebb hall- gatagsággal mentek föl a lakásba. A majdnem ünnepélyes csendet még Gaston sem zavarta, a mig el nem búcsúzott. S midőn Delbonn asszony a kijáráshoz kisérte, izgatott hangon mondá: — Asszonyom, beleegyez-e holnap reggel egy percznyi találkozásba . . . Kell, hogy önnel beszéljek .... tanuk nélkül . . . — Uram, én várni fogom önt, — feleié Delbonn asz- szony és leküzdeni törekedett azon nyugtalanságot, mely egész valóját hatalmába keríteni törekedett. Es valóban, ezen kérelem nagyon megközelité azon jelzett óhajokat, melyről Gaston a kertben oly homályosan beszélt. Nem volt-e előhírnöke és bevezető szava egy határozott alakszerű vallomásnak ? O jön, hogy nyilatkozzék! Delbonné tehát nem tévedett! Látta megvalósulni álmait, azon álmákat, melyeket, bár önmagának is alig mert volt bevallani, mégis oly nagy előszeretettel ápolt. Minden körülmény arról győzte meg, hogy Gaston, szereti öt 1 Figyelmessége, gyakori látogatásai és a mi mindezeknél több: ama hősi* bátorság, a melyet érdekében kifejtett. Feláldozzuk-e napjainkat egy olyan asszonynak, a ki csak egy múlandó szeszélyt kelt fel bennünk? é ' Ezen gondolat a legédesebb boldogság részegségével ömleszté el Delbonn asszony lelkét. És nemcsak boldognak de egyszersmind büszkének is érezte magát egy oly hódítással, a mely egyformán hizelgett úgy szive hajlama, mint hiúsága vágyainak. Égy felsőbbségért küzdő becsvágy minden képzeletével látta magát dicsöittetni másoktól, fiatalab- baktól mint önmaga. De hátha a köztük létező korkülönbség egy hirtelen változás által . . . Ah! a gondolat, hogy Gaston fiatalsága túlélhetné az övét, úgy sikamlott keresztül élénk öröme közepén, mint kigyó, a szép természetnek örvendő mezei virágok közt. De gyorsan elűzte ezen kellemetlen gondolatot s egészen átadta magát reményei és örömének, mert szerette magát elkábittatni a jövő által hozandó óhajtott boldogságtól. Ezen ábrándok lázas türelmetlenséggel űzték el Delbonn asszony szemeiből az álmot; nyugtalanul várta a kitűzött időt, pedig az órák oly lassan múltak s azért oly távol tartották tőle kedvencz óhajának teljesülését. Minthogy nem tudott aludni, már napkeltekor elhagyta ágyát; félelemben volt, hogy elárulja nyugtalanságát, majdnem gyermekes idegességgel érezte, mint forr fel minden csepp vére. És így sokkal korábban kelt fel a szokott óránál, de azért rögtön öltözöasztala elé ült s a toilettehez kezdett; egyrészt, hogy az időt ölje, másrészt pedig, hogy elég kőnyelemmel a természet előnyeit még a tudomány művészetével is elősegítse. Ép az utolsó kicsinositásra tette volt kezét, midőn Gaston magát a társalgó teremben, a hol reá egyedül várt, bejelentette. Az ünnepélyes szint, melylyel belépett, a családjától örökölt fesztelen elegentiával enyhitette; leült és Delbonn asszonytól kérdé:
