Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-06-23 / 25. szám
25. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. június 28-án. Hatodik évfolyam. Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza I 72. szám, hova az előfizetések, hirdelim'iiyek és felszólamlások küldendők. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Előfizetési árak: Egészévré ... 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ 50 ,, Egyes szám ára . — — 10 ,, Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejös-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. . Hirdetési díjak jutányosán számíttatnak. Előfizetési felhívás.: A „Tolnamegyei Közlöny“ 1878. évi hatodik évfolyamának második felére. Előfizetési ára 1878.' július 1-től 1878. deezember végéig 2 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzeknek legkésőbb folyó évi junius 30-ig leendő beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. A középiskolai oktatás. n' Ha az első czikkemben mondottakkal fejtegetéseimet bevégezném, ezzel az éremnek csak egyik oldala lenne mgevilágitva s megoldatlan maradna az a kér- í dés, hát vájjon az iskola másik alkatrésze a növendékek, illetőleg ezek képviselői a szülők, nem folynak-e he gátlólag a középiskolai ügy fejlődésére 7 fájdalom i igen! s ennek oka ismét a mi korunk kórtüneményei közé tartozik. Minden kornak van egy felkapott, százszor elcsépelt jelszava, melyet hangoztat boldog, boldogtalan s a ki ez ellen szót emelni mer, azt a legjobb esetben bizonyosan elitélik, kifitymálják. A mi korunknak ilyen jelszavát a humánismust, a muszka atyustól kezdve az utolsó törvényszolgáig s napszámosig egész Európa hangoztatja és csakugyan egyike ez a legszebb, legszentebb, legüdvösebb eszméknek a világon. Azonban korunk s igen nagy mértékben hazánk mutatja meg, miként lehet ezzel az eszmével is visszaélni; miként lehet az álhumánismus vagy a rosszul magyarázott humánismus igen veszedelmes a társadalomra nézve. Nem voltam soha baTÁRGZA. Terka mama nevenapja. Vig beszélyke. Irta: Szemfüles. (Folytatás.)-— Hm!... biz egy kicsit furcsa eset. Gyerekkoromban sokat ihászkáltam, de ekkora malheur nem ért sóba. Meglepetést akartam szerezni másnak s ugyancsak brutális módon lepettem meg saját magam. De bogy az ördögbe is téveszthettem el, hiszen vagy öt évig naponkint'mászkáltam benne! Tűrhető volna mind ez, csak megne láttak volna; dé nem is a jó hordozhatta ilyen bűvös időben a kertben. Hogy meglátott, az nagyon simplex valami, de ha megismert? . . Ez már csakugyan duplex ám. Hogy a manóba keveredjem ki a hinárból ? , . E szavakat egy fiatal ember monologizálta a sűrűsödni kezdő sötétségben, X. város egyik utczáján haladva. — Hogy itt lesznek — folytatá — az kétszer kettő. Ritkán voltam zavarban, de most meg kell vallanom magamnak, tiszteségesen abban vagyok. Ha megismert, akkor inkább szeretnék pokolba masírozni, mint vele találkozni. De hogy is juthatott olyan bolond gondolat az eszembe? Ez alatt egy ház kapujához ért, mely úgy látszik czél- pont volt, mivel megállván, kezét a csengetyühuzóra tette s meghúzta azt. — Brrr ..... mintha vágóhidra mennék, de hiába, mennem kell. Ha megismert, azt bizonyára nem fogja egyrátja a deresnek, hajduskodásnak, pandúr vallatási módnak az életben: a mogyorófának, skutikának, nádpálezának az iskolában; de az a mire már eddig is vittük, aligha nem több, mint a mi a mi népünk miveltségi állapotának, neveltetési értékének megfelel, egyszerre oly ideálistikus álláspontra helyezkedni, aligha illik be a mi viszonyainkba. Helyes dolog ugyan p. o. az, hogy a régi rabvallatási módot eltörölte a képviselőház; de a testi fenyítéknek minden körülmények közötti teljes megszüntetése még a gyenge koruakra nézve is, a komolyan gondolkodók egy részének véleménye szerint nálunk korainak látszik. Nevelni kell arra még különösen az alsó osztály tagjait, hogy ily erős argumentumra ne legyen szükség. A fölebb említett álhumánismus, különösen nyilatkozik a középosztálybeliek gyermekeinek nevelésénél. Mai időben egy középosztálybeli fiúnak oly igényei vannak, melyeknek kielégítésére dominium jövedelme kivántatnék s miután sok középosztálybeli szüle van, kinek domíniuma nincsen, az urfi szükségletei felemésztik a család jövedelmének */4 részét (nem épen csekély állású hivatalbelit értve) mintegy 400—500 forintot. Es daczára a nagy igényeknek, épen ezen ósztálybeli gyermekek közül viselik magukat sokan úgy, bogy a reájuk forditott költségnek negyed részét is alig érdemlik meg, mert a kötelesség érzetről még csak fogalommal sem bírnak. Igen sok fiúról halljuk' mai napság: ez is meg amaz is otthagyta az iskolát vagy megbukott .... Elszomorodunk .... gondolkozóba esünk, mi lehet ennek a gyakori esetnek az oka? En hajlandó vagyok azt hinni, hogy erre nagyon sokat tesz, a szülő knek túlságos engedékenysége, hibás nevelési módja és nem egészen okos szeretete. ; - — - ■ — j előre elárulni, hogy tréfájának annál csattanósabb véget adhasson ; ha nem ismert meg ? . . . Elég az hozzá, mindezt nem tudom, s csupán az bizonyos, hogy találkozni fogok vele. Nyílik az ajtó. Emberünk lábát a küszöbre téve le- faajtá fejét s belépett. — Servus öcsém, töröm a nyakadat! ember vagy a talpadon úgy látszik. E szavak a kapunyitójától eredtek, ki felismervén kedves öcscsét, azt hatalmas tenyerei közé szorítva, össze-vissza csókolta. — Csak be-be! aki lelke van az apádnak, az asszony népség közé, ilyen ember kell oda, mint te — folytatá maga előtt terelve inunkat, ki az ölelés és taszigálás miatt alig juthatott szóhoz. —- De Pali bácsi, igy csak ..................... — H é asszony! itt a Sanyi! — rikkant Pali bácsi, nem állhatván tovább, hogy örömének kifejezést ne adjon. Az első ki Sanyi nézőbe kirohant, a házi kisaszony, Pali bácsi legkedvesebb gyermeke — mivel történetesen több nincs — Ninuska volt! Kedves báziasszonyos toiletteben a konyhából repült ki, neki egyenesen Sándornak, hihetőleg azon szent elhatározással, hogy kedves egyszerűséggel rögtön nyakába varja magát. Hanem mikor aztán elérkezett a pillanat a tettre, rózsaszínűre vált arczczal csak annyit tudott mondani „Isten hozott Sándor,“ és nem tett semmit, csak állt és bámult; ölelésre nyilt karjai lehanyatlottak, bátorsága eltűnt. De hogy is ne bámult volna, mikor az ezelőtt három évvel látott csupaszszáju Sándor helyett, egy szakálos bajuszos meglett férfiú állt elöttte. A mai időben a gyermekeket a szülők szabadon akarják nevelni, nem akarják lelkét, akaratát békókba szorítani, hiszen majd úgy is korlátok közé szorítják az iskolában. Mig tehát ide nem küldik, megengednek neki mindent, hiszen nincsen még annak ahhoz esze, mit kíván — majd lehet neki parancsolni későbben. Ez a túlengedékenység lesz alapja az önfejűségnek, mi felnőttnél is veszedelmes, hát még gyermeknél ? A szülőknek túlságos engedékenysége elviselhetetlenekké teszi a gyermeknek az iskolai törvényeket s otthon azoktól mentnek érezvén magát, az iskola rá nézve valóságos börtönné válik, amelyben töltött időt kínnak tekinti s ha csak lehet, iparkodik atttól szabadulni. A szülők engedékenysége okozza azt is, hogy amit az iskola nevel 4 hónapig, azt az otthoniét — már t. i. a túlságos engedékeny szülőknél — elrontja 10 nap alatt s a tanár kezdheti ott munkáját, hol azelőtt 4 hó és 10 nappal elébb elkezdeni próbálta; de hát a mai kornak miért ne lennének Sysiphusai ? A túlságos engedékenységhez járul igen sok szülőnél a hibás nevelési mód. Sok szülő azt hiszi, hogy ha gyermekét egészséges étellel-itallal, ruházattal, gondozással ellátja, akkor már megtette kötelességét . . . Meg ám .... annak egy részét. Nem vagyok azok közül való, ki a gyermeket már a bölcsőben nevelni akarják; de azt igen is megtartan- dónak véleményezem, hogy a gyermek amint gondolkozni s észlelni kezd, jövőjéhez szükséges bánásmódban részesüljön. A szeretettel párosult jóindulatú komolyság s a szavakban és tettekben pontosan megtudott következetesség az, mit részemről elengedhetlennek tartanék már a gyermekszobában is. Az a gyermek észreveheti, hogy őt szeretik; de tudnia kell azt, hogy a szeretet nem a mindent meg- I p Hogy Sándornak is volt mit bámulni, elhibetjük, ö sem azt a kis Ninát látta, kitol három éve elvált. Ezt a hosszantartó bámulást már megsokalta Pali bácsi. —'Gyerekek! töröm a nyakatokat, micsoda munka ez ? asszony! Terka! gyere aztán bámulj te is ha tudsz, — kiállt, s menten egymás nyaka közé tuszkolja a két fiatalt, nem nyugodva addig, mig csak össze nem csókoltatta őket — így ni veszett gyerekei. Mikor aztán pár pillanat múlva Terka mama kijött, ugyancsak volt mit bámulnia, kedveuezét egy torzonborz szakálu ifjú karjai közt látván. — Ember! hogy nézhetsz el ilyet, az Isten szent szerelméért, — kiált elképedve. Pali bácsi rettenetes hahotára fakad, ami a mama dühét még inkább fokozza, s már készületeket tesz az ölelkező párra rohanni, midőn Ninuska kiábrándítja öt csalódásából, Sándort kézen fogva eléje vezetvén. — Édes mamám ne haragudjál, hiszen Ollay Sándor, tudod a te Sándorkád. Terka mamának sem kell több, kikapja Sándort Ninuska kezeiből, s széles melléhez szorítva, elhalmozza hízelgő szavakkal. — Rósz gyerek, mennyire dühbe hoztál. De ki hitte volna, hogy te vagy; mennyire megnőttél, megerősödtél, tulajdon anyád, az Isten vigasztalja meg, sem ismerne rád. Aztán nem is tudósítottál bennünket, hogy jösz, te rósz gyermek, — Ugyan Terka, hagyj már másnak is a gyerekből, úgy lefüleled mintha egészen a tied volna, pedig van ám itt aki több jogot formál hozzá mint te — békétlenkedik FaB bácsi, nagyot csiptetvén bal szemével Ninuska felé.
