Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-12-08 / 49. szám
49. szám. ——■■ Hl Szegzárd, 1878. vasárnap deczember 8-án. Hatodik évfolyam. megjeleli s hetenkint egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ 50 ,, Egyes szám ára . — — 10 „ Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova alap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési díjak jutányosán szá- mittfttnak. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. J Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos I közlönye. ... A mai pénztelenség, in. A második mit tennünk kell az okszerű gaz- dálkodás. Ne azon iparkodjunk, hogy minél több földünk legyen; hanem azon, hogy a mi van: a lehető legjobb karban legyen. Németországon, Svájcz- ban 3—4 hold földből tisztességesen megél egy család. Budán van egy svájczi születésű tanár, (ha a hir nem csal Weber nevű) ki egy hold földből több száz forint tiszta jövedelmet tud produkálni Magyarországon is. És pedig nincsen összeköttetésben a gonosz szellemekkel, csak ismeri azon földnek természetét, a mibe vet s tudja azon terményeknek növekedési szükségletét a miket termel, — és ebből a tudományból (a mint mondják) már szép tökét tudott összeállítani. Próbáljuk meg mi is ennek példáját követni. Vessünk minden földbe olyan növényt, mit természete legjobban szeret, — ne kössük magunkat határozottan a tisztabuzához, van más növény is, mit megvesznek épen oly jól. így ha több félét termelünk: ha egyikből nem is, a másikból csak tudunk pénzt csinálni s nem leszünk oly átkozottul pénztelenek mint most. Es végre fordítsunk nagyobb gondot az állattenyésztésre, mint az a legújabb időben szokássá vált. Mióta hazánkban a közös legeltetés megszűnt: az állattenyésztés majdnem a semmire sülyedt alá. A mely udvarból hajdan 4—6 ökör mellett ballagott ki fütyörészve a kisebbik fiú (ez volt rendesen az ökrész, a nagyobbik a lovász) onnan most alig dö- czög ki egy-egy soványka tehén s árva borjú s az is különösen száraz nyáron oly szánandó állapotban, hogy alig van jártányi ereje s csípejére minden leesési veszedelem nélkül lehetne a tarisznya szíját akasztani. Nincs mező! kevés a legelő! sóhajt a gazda. A rétek is rosszak! egészen elromlottak, nyögi tovább — a hol azelőtt 8—1-10 szekér széna termett: nagyon jó, ha terem most felényi, a sarjut pedig nem is lehet számítani, ha lenne is elönti a viz, nagyobb földet pedig csak nem szakíthatok el a tiszta búzától, elég baj az is, ha :mohart kell a lovak számára télire termeszteni, a széna elfogy már nyáron; megeszik a lovak, mert mdst már azokat sem szabad kivezetni éjszakánként 'legelőre mint az én gyerekkoromban ! . ! . . Mind igaz! atyámfia a mit beszélsz 5 hanem valamit elfelejtettél és sokat meg nem tanultál. Elfelejtetted nevezetesen azt, hogy mikor czimeres hat ökrödet kihajtotta udvarodból a kisebbik gyerek iákkor még a más mezejére hajtotta és nem a magadéra, most pedig földedre nem lép senki hajdúja, hordódba nem kurkál senki ir- nokja és nem szutyongat, hogy vidd be a dézmát és nem gyanúsít, hogy a termésből az akolás elől elrejtettél vagy 10—20 akócskát. Ha akarnád, meg lehetne most is aJhat ökröd, ha azon a földön mit az uraság elkülönzés alkalmával adott, takarmányt termesztenél okosan és nem folytonosan tisztabuzá- val vetnéd. Bizony el tudnál te azon tartani legalább is 4 ökröt (ha ugyan szükséged van annyira) vagy 2—3 tehenet borjaival bizonyosan és vezethetnéd marháidat a vásárra s kapnád érte a pénzt akkor is: mikor tiszta búzádat megüti a köd, vagy vetésedet elpusztítja az egér . . . kieszi a kukacz. Bizony a magyar gazdának nagyon sokat meg kell még tanulni, ha gazdaságától megválni nem akar. Meg kell tanulni azt, hogy az állattenyésztésben — még ha mesterséges takarmánynyal pótolva is — van letéve, a magyar nép jövendő megélhetésének egyik legnagyobb biztositéka; mert az állat- tenyésztés még egy részről bőségben állitja elő a szántóföldek javítására megkivántató anyagot, —másrészről oly jövedelmi forrást nyit, mely biztositja őt arról, hogy pénztára nagyobbrészint külföldi pénzzel lesz megtölthető. Ha akarjuk, az állattenyésztésben végiünk senki nem versenyezhet. A külföld ép oly kevéssé zárkózhatik el állatkivitelünk elől: mint mi a csizmazia vagy szabómesterség produktumai elől. Meg kell aztán tanulni azt is a magyar gazdának, hogy e czikkeit csak úgy értékesítheti bármikor is, ha azokat úgy táplálja, miszerint azok, akár gazdasági czélokra, akár élelmiszernek bármikor is használhatók legyenek, — nemkülönben azt is, hogy a marhatenyésztés után a külföldön sajtkészités által is szokott jövedelem származni. És végre meg kell tanulnia azt is, hogy a réteket is javitani kell, mint más földet; a vizöntéseket megakadályozzák a jól kiásott s rendben tartott vizárkok, — igy majd a már satnyulásnak indult rétek is több élelmet adnak a szarvasmarha tenyésztés könnyebbé tételére, mely| lyel természetesen csak úgy érünk czélt, ha tenyésztésre a legjobb, legegészségesebb fajokat választjuk ki, csakis úgy lévén megakadályozható a gyakran felmerülő járványok miatt beállani szokott veszteség. Megyei gazdasági egyletünk felfogta ez iparág jelentőségét, — a túlságosan drága tenyészanyag beszerzése által azonban törekvése egyelőre meghiúsult. E meghiúsulás ne verje le azt a kitűzött útról, — talán a tenyészanyagnak más utón leendő beszerzése elviselhetőbb leend a szegényebb sorsú gazdáknak is. Sok főben hamarabb találkozik praktikus gondolat, gondolkozzanak — tanácskozzanak e nagyfontosságú kérdés fölött. / Állami kormányunk végre (ha ugyan tud róla valamit) nagyon okosan cselekednék, ha azt a svájczi születésű budai tanárt megbizná, hogy a mezei gazdaság felvirágoztatása tekintetéből népszerű nyelven tenné közzé, miképen rendezte ő be kicsiny területen mezei gazdálkodását mind a szőllőszet, mind a növénytermelés és állattenyésztés tekintetében. így azután jövőben legalább némileg eleje lenne véve Egy régi könyvből. (Folytatás.) 8, Pécs a XVII. század végén. Pécs, egy régi frank püspöki város, a Duna és Dráva között. Soliman 1543-ban egy kardcsapás nélkül foglalta el és a keresztények templomait török mecsetekké alakította. 1664-ben Zrínyi gróf — Hohenloh gróffal — a várost megszállotta, 19-én pedig megrohantatta. Amaz a hajdúkkal, emez pedig brémai és hasziai gyalogcsapatokkal maga vezette a rohamot és a támadás oly jól volt intézve, hogy az ostromlók rövid idő alatt a város minden részébe benyomultak, ott igen sok törököt levágtak, a legelőkelőbbeket elfogták, a várból azonban -— hova a törökök visszavonultak — szakadatlanul ágyuztak a keresztényekre, a mely aztán sok derék vitéznek — köztük Hemmerich vezérőrnagynak és Herberstein alezredesnek —■ halálát okozta. A városban, az ostromlók egyéb zsákmány között nagy meny- nyiségü ólmot is találtak, mert a y török templom ólommal volt fedve. Január 28-án az összes katonaság, miután a vezér gróf Zrínyi parancsára az egész várost felgyújtotta: az ott talált fogoly keresztényekkel együtt kivonult a városból. A kivonuló sereg, csakhamar törökökre bukkant, kik különböző erősségekből összeszedve, a számos tatáron kívül, mintegy 2000-en lehettek s a Hambach őrnagy vezérleté alatt álló utócsapatot megtámadták, kezdetben ezek — mert a mieink azonnal nem ismerték fel őket — a mie- inkböl levágtak néhány embert: de az észrevett felismerés után, azonnal visszavonultak. Ezután gróf Zrínyi a hajdúkkal és horvátokkal tovább vonult, — az eszéki hid mellett mintegy 4 mértföldnyi területen talált számos falunak felégetése után a németekhez Pécsre visszatért. Itt ugyan gr. Hohenloh által minden elő volt már készítve a vár meg- ostromlására; de a haditanács megállapodásajfolytán tanácsosabbnak látták mégis azzal, ez alkalommal felhagyni s a nyert gazdag zsákmánnyal téli szállásra vonulni. 9. Szigetvár a XVII, század végén. Szigetvár nagy erősség Alsó-Magyarországon, melynek városa háromszoros, vára pedig kétszeres vizárokkal és öt bástyával van megerősítve, a város ezen kívül még egy fával és gyeppel megtöltött sánczczal is jól el van látva. 1556-ban junius 12-én, Ali basa a szigetieket levélben, megadásra szólította fel; de ők eltépve dobták ki a várból a levelet s az ellenséget derekas veszteség mellett menekülni kényszeritették. Három nap múlva, a törökök egész hadseregükkel és kilencz nagy ágyúval jelentek meg Szigetvár előtt és a várost keményen lőni kezdték; de az ostromlottak újólagos kirohanásokban sok törököt levágtak és nagy zsákmánnyal tértek vissza a városba. A 10-től 13-ig tartott ágyúzással szintén nem sokra menvén, a város falainak egy kis résén négyszer intéztek rohamot a város ellen, de mind a négyszer visszaverettek. Ezalatt a törökök a vizárkolcat fával töltötték meg, hogy az egyenes talajon könnyebben sikerüljön a támadás, de az ostromlottak felgyújtották a fát s az ellenségnek ismét menekülni kellett. Nem sokára ötödször intéztek rohamot a város ellen és csakugyan elfoglalták a városnak legkülső falait; de az ostromlottak egy titkos kijárón az ellenség közé kicsaptak, abból 800 embert levágtak a többbit pedig visszanyomták. A dolog vége utoljára is az lett, hogy Ali basa 39 napi sikertelen ostrom után julius 21-én elvonult a vár alól és Babócsára ment, nemsokára azonban t. i. 26-án szultánjának határozott parancsolata folytán, ismét Szigetvár alá nyomult; de mielőtt a törökök tábort ütöttek és a sánczokat elkészítették volna: a mieink kirohantak, csakhamar azonban visszavonultak. E közben a várat erősebben kezdték lőni mint valaha. De az1 ostromlottak igen gyakran szerencsés kirohanásokat tettek és bár a törökök egypárszor néhány zászlócskát feltüztek is a bástyára, a mieink által onnan lekergettelek. Végre is: Ali basa, midőn bizonyossá lett a felöl, hogy 3 napig tartó folytonos lövetés után a mieinknek csak egyetlen egy em- bernyi veszteséget okozott: egy éjjel a legnagyobb sietségé, gél felkerekedett, a várat odahagyta s egész podgyászával együtt Pécs felé elvonult. Az ellenség által ez alkalommal
