Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-12-08 / 49. szám
annak az óriási pénztelenségnek, mit jelenleg fájón érez a gazdag földesur úgy: mint a szegény fertály - szessiós gazda vagy zsellér ember országunk bármely megyéjében egy és ugyanazon arányban. Budapest, 1878. november 27-én T. szerkesztő ur! A „Tolnamegyei Közlöny“ folyó évi 46-ik számában az 1878-ki bor minőségéről közrebocsátott czikk tárgyilagos és egyéni tel fogás alá eső részébe bocsátkozni nem szándékozunk, de annak két utolsó bekezdésében foglalt és czégünk közvetlen megnevezésével kapcsolatba hozott, az igazsággal és bebizonyítható tényállással homlok- egyenest ellenkező állítások helyreigazítását mellőznünk lehetlen; — remélvén a t. szerkesztő ur ismert loyalitásánál fogva, hogy ezen rövid érdemleges közlésünk számára a szükséges tért lapjában megnyitja. Czikkiró a íennhivatolt rövid pár soi’ban sokat vél mondani s azt oly határozott alakban adja elő, hogy a távolállónak lehetlen azt el nem hinni, mint hogy joggal tehető fel minden komoly férfiútól, a ki nyilvános lapok utján határozott állításokkal lép a nagy közönség elé, hogy azok alapos ismereteinek, fáradhatlan kutatásainak eredményei. Mennyire alkalmazható ezen feltevés a fenforgó állításokkal szemben, azt leginkább demonstrálják következő rideg számok, melyek házunkban évrŐl- évre elkészülő statisztikai adatoknak e concret esetre vonatkozó kivonatát képezik: Minden Tolnamegyében általunk vásárolt 100 akó bor között volt: minden bor czimlappal jön forgalomba s bizonyára érdekkel veend tudomást az adatról, melyszerint: minden általunk forgalomba hozott 100 akó magyar bor után csak 315 czimlapos üveg szerepel, vagyis 8000 itcze bor között 7685 kel el hordóban és csak 315 -(tehát csak közel 4%) üvegben és czimlappal. E csekély arányrészben benfoglaltatnak az ország Ininden nemesebb fajborai s ezek között 45% Tokaj-hegyaljaiak. A mi Tolnára esik, az pedig bőven kikerül a megye legjobb borából a „szegzárdi- ból,“ az ügynek tehát vajmi keveset használhatnánk, ha másodrangu hegységek neveivel fárasztanók az amúgy is helyneveink nehézségével küzdő külföldi fogyasztóinkat. Enynyit a dolog érdemlegességéről és most még csak egy kérdést intézünk a tisztelt czikkiróhoz, melyre a választ adja meg önmagának, mi olyat tőle nem várunk. Méltányos dolognak tekinti-e ő az alaptalan gyanúsítást ? Elismerést nem várunk senkitől, de méltányosságot joggal mindenkitől! Maradván t. szerkesztő urnák kész tisztelői Jalics A. Ferencz és társai. 100 1868. 05 C D QO o QO v-H t— 00 vH fOO vH 1873. P0 0 1875. CD t00 r— p00 10 évi átlag Szegzárdi 1 76 68 62 60 71 75 76 80 52 53 67-3 Hidasdi 9 12 15 17 13 11 9 7 13 16 12-J Várdombi 8 11 9 7 6 8 10 8 17 13 9-7 Különféle*) 7 9 14 16 10 6 5 5 18 18 10-8 100| íooliool 100| 100| 100| 1001 tool IOOj'I 100 Volt tehát — 10 évi átlagban — minden Tolnamegyében vásárolt 100 akó bor között: 67•3°/0 szegzárdi és 32 •7 °/o vidékbeli, mely arány Szegzárdra nézve még kedvezőbb lenne, ha „Hidasd“ hegysége Baranyamegyéhez számíttatnék, a hová törvényható- ságilag tartozik. S evvel szemben czikkiró azt mondja: „Szeg- zárdon nagyon kevés, ugyszólva semmi bort sem vásárol, hanem a körülfekvő falukon; persze, hogy a falusi borokat Szegzárdra szállíttatja .... stb. mely utóbbi megjegyzéssel nyilván azt akarta értetni, hogy ez a közvélemény félrevezetése czéljából történik. Eltekintve attól, hogy czégünk elveivel ellenkeznék az ily eljárás, czikkiró nem is sejti, hogy vannak gyakorlati kérdések is, mint: öszpontositott kezelés stb., melyeket elméletileg megfejteni nem lehet. Épp oly elméleti ama felfogás, mely távol a gyakorlati élettől, el tudja hitetni magával, hogy *) Úgymint: Báttaszék, Váralja, Many ok, Belacz, Csibrák, Odány itb. stb. Változatlanul közöltük e czikket a lovagiasság általános elveitől eltekintve legfőkép azért, mert daczára a souvraine hangnak, melyet a t. beküldő ez ég a „Tolnamegyei Közlöny“ folyó évi 46-ik számában, az 1878-ik évi bor minőségéről megjelent czikk Írójával szemben (kitől e lapok szerkesztője magát ezúttal külön nem választja) használni helyesnek tart, mi minden visszatorlási viszketegtől menten már előre kijelentjük, hogy a Jalics ezég változatlan tiszteletünket bírja; ezen érzelem pedig mig egyrészről a magatartás irányát előre kijeleli, úgy másrészről még ha oly szerény állású egyéniségtől származik is, mint mi, általános értékéből kifolyólag, sértésnek nem vehető. Nem arrogáljuk magunknak a borkereskedés körüli kiterjedt ismeretkört, de bírunk a kereskedelmi böcsületesség fogalmával s igy méltán adhattunk már hirlapirói tisztünkből kifolyólag is megütközésünknek kifejezést akkor, midőn tapasztalni véltük, hogy a szegzárdi bor, jó hírnevének kipótol- hatatlan kárára, kevésbé értékes falusi borokkal ho- zatik közeli összeköttetésbe és pedig oly ezég megbízottja által, mely ezég a magyar bornak külföldön megismertetése által is tagadhatlan érdemeket szerzett magának. íme mi, daczára, hogy erre a t. ezég- nek a mi részünkről nincs szüksége, önmagunk re- putatiója tekintetéből megadjuk a kellő elismerést is! De a mély indignatió rohamos szereplésének és kifolyásának kell tartanunk a t. ezég azon nyilatkozatát, hogy tőlünk feleletet nem vár; elhisszük; csakhogy vannak — ismételjük — a szerény állású embernek s igy nekünk is, magunk iránti kötelességeink, a melyeket erkölcsi csekély értékünk megsemmisítése nélkül nem ignorálhatunk és igy ebből kifolyólag nyitható tényállással homlokegyenest ellenkező állítások közrebocsájtásával s komoly férfiúhoz nem illő alakban, ismeretek nélkül, felületes előadással vádoltatunk, — bocsánatot kérünk — de a felelettel adósak nem maradhatunk. Ez a felelet pedig abban összpontosul, hogy a szegzárdi bor minőségéről irt czikkünkben foglalt állításokat legnagyobb részben változatlanul fentart- juk; mert bár tökéletesen hitelt adunk a t. ezég által kimutatás alakjában közlött számoknak s meggyőződésünk, hogy azok jóhiszemű feltevésen és könyvvitelen alapulnak, de ismételve állítjuk, hogy azok az itteni tényleges állapotoknak meg nem felelnek. S ezt eltekintve attól, hogy az incriminált czikk minden állítása 20 éves komoly megfigyelésünkön s saját tapasztalatunkon alapszik, egész határozottsággal tehetjük még azért is, mert ezen állításainkat Szegzárd egész bortermelő közönségének tapasztalata s szükség esetén bizonyítása támogatja. — Ov ás. Egy kárvallott figyelmezteti a naptárvásárlókat, hogy Német István Frigyes által szerkesztett, Kunosy Vilmos által kiadott „Jogi és közigazgatási naptárt“ meg ne vegyék, még ha nyakukra küldetnék is kicsalt 1 forint 20 krajezárért. Nevezett jó urak fennenhirdetik, hogy naptáruk, mely a naptárrészen kívül csupán czimtárral bir, minden többi szaknaptár tartalmát a legutóbbi időkig terjedő adatok legpontosabb közlése által felülmúlja. E páratlan pontosság megbámulása kedvéért végig lapozta vevő a tiszti czimtárnak tolnamegyei részét és úgy találta, hogy a szegzárdi kir. törvényszék névsorozatában 26 tisztviselő közül 12 tévesen neveztetett meg, a szegzárdi járásbiróságnál 6 hivatalnok közül 5, Bonyhádon 3 közül 1, Duna-Földvá- ron 4 közül 2, Pakson 4 közül 3, Gyünkön 3 közül 1, Tamásiban 6 közül 2 olyan neveztetik, ki jelzett hivatalában nincs s nagyrészt nem is volt. Ha ehhez hozzá vesszük a biróságoknál meg nem nevezett 22 tagot, nyilvánvaló lesz a „nélkülözhetlen“ czimtár pontossága: 52 név felsorolásánál csak 48 hiha fordul elő. A kárvallottnak el ment kedve a további vizsgálódástól, eldobta a silányságot, mely hogy ne boszantson más vevőt is: ime közzéteszi ez óvaintő sorokat. — A vadászt örvény. A múlt szombati hetivásáron egy sárközi asszony öt nyulat árult a piaczon: kérdésünkre hol lőtték azokat, azt felelte, Decsen. Nevét megkérdeztük, — mondhatjuk, hogy férjének vadászjegye nincs. Es rendőrségünk ? mély álmát alusza és nyugszik babérain. Pénzügyőreink?— azok pedig szeszégető és dohány csempészeket haj- hásznak • úgy látszik hogy az jövedelmesebb rájuk nézve. — älirseh Alajos a folyó 1878. november 17-én elhunyt izraelita polgártársunkról a következő rokonszenves szavakban emlékezik meg tudósítónk. Szerény volt bár a kör, mit Hirsch Alajos az élet tömkelegében betöltött, de ezen kört ö betöltötte egészen — betölté a szónak magaszmidőn a nagy közönség előtt az igazság és bebizo- I a várba lőtt golyóknak száma épen 10000 volt, melyek egy halomba rakva örök emlékül megöriztetni határoztattak. 1566-ban kicsapott az őrség s az ide s tova czirkáló törökök közül annyit levágott, hogy két kocsi török fejet vitt be a várba. Épen ezen év augusztus 6-án érkezett Solimán császár, hadainak azon táborába, melyet vezérei megérkezése előtt Szigetvár alatt ütöttek fel, a mikor az ostromló sereg a nagy és kis lőfegyverekből oly irtózatos zajjal kezdett lödözni, hogy a környéken földrengés támadt. Ezalatt a császár magát erősen elsánczolta, magas bástyát rakatott, a legnagyobb sietséggel futó árkokat készíttetett, a mikre támaszkodva két ízben dühös rohamot intéztetett a vár ellen, mit azonban a várbeliek hősiesen visszavertek. Augusztus 10-én a vár parancsnoka gróf Zrínyi, az újvárost ■—» mivel annak megvédhetése lehetetlennek látszott — felgyújtotta és embereivel az óvárosba vonult vissza, mire a törökök az újvárost elfoglalták és abban a tüzet a lehetőségig eloltották. Augusztus 20-án az óvárost három helyen erősen kezdték lőni, 26-án pedig hevesen megrohanták, mely roham az ellenségnek 2000 emberébe került, kik között volt Miseski basa is s e mellett még két zászló is hiányzott. A sikertelen rohamok után a törökök szeptember 2-án az óvárost aláaknázták 5-én felgyújtották és fölvettették, a mi által meggyujtott épületekről a tűz a lőportorony felé közeledett, mit megmenthetőnek nem látván Zrínyi, az óvárost elhagyta s a várba yonult vissza. Most a törökök minden ágyujokból leírhatatlan /űzet bocsátottak a várra; hatás I azonban nem mutatkozott, a mi fölött Solimán — ki ezen várat legjelesebb katonáinak — közöttük a janicsár agának három basának és a kisázsiai Begier bégnek — élete árán sem tudta bevenni — annyira felindult és megboszankodott, hogy szélhüdés következtében 76 éves korában azonnal meghalt. Mahomet nagyvezér azonban a katonák fellázadásától való félelmében a szultán halálát sokáig eltitkolta. Ezalatt a vitéz hős gr. Zrínyi buzdította katonáit, hogy a janicsárok által körülkerített várat, meiyet azok már a mieink vitéz ellenállása miatt két Ízben hiába rohantak meg — utolsó csepp vérig védelmezzék, mit azok fel is fogadtak. Ezután a gróf violaszinü bársony öltönyt vett magára, 100 darab aranyat tett zsebébe, a vár kulcsait és a császári zászlót magához véve, kezét kardjára téve igy szólt: míg Isten engem éltet, ezt tőlem elvenni nem fogja senki. Ezután a zászlót Juranics Lőríncznek adta s miután az ágyukat, amelyek között egy nagyobb köve} y.olt megtöltve, a kapuhoz huzattá, azt kinyittatta, az ágyukat a vár lúdján csoportosan álló törökökre kisüttette, a sürü füstben mintegy 200^aJ magával az ellenségre rohant s harczolt addig, mig a harmadik lövésre fején találva vitézeivel együtt elesett. így került a vár török kézre, kik azt 15 rohamban 19000 ember életén s ezek között 10000 janicsár ás 3 basa elestén vásárolták meg. (Folytatása következik.) tosb és nemesebb értelmében. A ki úgy mint e sorok szerény írója tudja, hogy mily nemes odaadással áldozá a különben nem mindig legjobb körülmények között élő és nagy családdal megáldott férfiú minden lehető idejét hitközsége közjavának, de legkivált iskola- és tanügyének, az bizonyára méltánylandja bánatos kifakadásunkat, midőn a dalnokkal felkiáltunk: segíts Isten, mert elhunyt a jámbor, mert fogynak a hivek az ember fiai közöl. Mint a tanítónak lelki barátja s úgyszólván áhitatos tisztelője, számos év óta egész korai haláláig viselt képviseleti és iskolaszéki tagsága alatt nevét mindenütt ott találjuk a példás hitközség jeleseinek nevei között, kik a tanügy emelését, a tanító állásának biz- tositását, a magyarosítás és haladást tűzték zászlójukra. El- évülhetlen betűkkel vannak a tettek felirva Szegzárd izr. hitközsége évkönyveiben, hogy miképen fáradozott ö amazokkal együtt tettel és tanácsosai ott, hol a közjónak, az iskolának karjára szüksége volt. Jellemzéséül, halála előtt néhány nappal mondott szavait legyen szabad itt felhoznunk: az izraelita kultusz intézménye között — mondá a boldogult —- első helyet az iskola foglalja el nálam; ez az ép vallásqm; ez az én templomom! Ősz, agg anyja a derék fiút, testvérei és rokonai a kedves rokont, hátrahagyott özvegye a gyöngéd és leghübb férjet, hat kiskorú árvája a pótolhatlan atya elvesztését siratják benne. Áldás és béke lengjen porai felett! (E közlemény mait számunkból térszüke miatt kimaradt. A szerk.) — Pilisről Írják nekünk: Hivatkozva becses lapja folyó évi 45-ik számában ily czim alatt közzétett czikkre: p Tankötelezettség és a pilisi rektor“ bátor vagyok a következőket előadni: czikkiró ur, sorainak már első pontjában nem mond igazat, midőn azt állítja, hogy „Pista két évig járta az iskolát.“ Ez nem úgy van! Csak két télen járta ... Nyáron pedig Pista kanász volt. A téli tanfolyam alatt is igen sokszor elballagott Pista az iskola falai mellett; de az áldott iskolába! mégsem botlott Pista lába, — mit eléggé bizonyit az iskolai mulasztási napló. Aliit ja továbbá, hogy Pistát kiutasítottam iskolámból. Igen! de nem ám a feles
