Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-12-01 / 48. szám
48. szám. Szegzárd, 1878. vasárnap deczember 1-én. Hatodik évfolyam. Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egészévre r . . 5 frt — kr. Félévre . . . . 2 „ 50 „ Egyes-szám ára .-------10 „ Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési dijak jutányosán számíttatnak. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Tolnamegye törvényhatóságának, a toinamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi íelekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. I. * V I — Felhívás Tolnamegye közönségéhez! A bosniai hadjárat be van fejezve! a katonai szolgálatra behívott tartalékosok nagyrésze immár a családi tűzhely boldogító légkörében piheni ki emberi erőt meghaladó fáradalmait. Az érem hátoldala azonban, melyet a viszontlátás örömei egy időre meg- világitatlan hagytak, mindinkább sötétülő árnyat vet előre s az aratott dicsőség nyomában, annak fejlődésével egyenlépést tartva, megjelenik a szükség. A megérkezett tartalékosok tálnyomó nagyrésze téli kenyerének beszerzésében akadályozva lévén s a honmaradt családtagok legtöbbnyire saját fen tartásuk gondjaival küzdvén, igen nagy azok száma, kik a bekövetkező téli időben, önhibájuk nélkül, a nélkülözés szomorú napjainak néznek eléje. A kiállott szenvedések, fáradalmak és nélkülözések folytán utólag fejlődnek ki a betegségek, melyek a családfőt" munkaképtelenné teszik; sőt a családot a kenyérkeresőtől végkép megfosztják. Alig két hét alatt immár három hazatért tartalékos piheni a hazai földben örök álmát! Tolnamegye áldozatkész közönsége megtette kötelességét. A szegzárd-tolnamegyei nőegylet önfeláldozó gyűjtése szép eredményt mutatott fel, de ennek daczára az emberszerető érzelemnek még elég tág tere maradt jótékonysága gyakorlására. A szomorú valóság ezen tudatában alolirt bizottság újólag önkénytes adakozásra szállítja fel a közönséget s kijelenti, hogy azok a Szegzárd-tolnamegyei nőegylet s Szegzárd nagyközség bírája részéről, a mutatkozó szükséghez képest még mindig elfogadtatnak s hirlapilag nyugtattatnak. A hadsereg dicsőséggel tért vissza, melynek verőfénye az egész nemzetnek* világít. Itt az idő, hogy a közönség is hálát mutasson azokiránt, kik egy kis ügyben elég nagyok voltak a magyar nemzeti erény: a vitézség gyakorlására még akkor is, mikor a katonai erények nagy tényezője: a lelkesedés keblükben meg nem fogamzhatott! A tartalékosok és családjaik segélyezése czéljából alakított központi bizottság. A mai pénztelenség, n. Az iparczikkek, tehát, mint előbbi czikkemben említém, roppant sokba kerülnek. Miért? Nem azért mintha nem volna falun is elég mesterember . . . . van .... hanem az olyan mesterember, a ki folytonosán dolgoznék: áz ván nagyon kevés. És ez a kevés megfizetteti magát úgy, sőt jobban mint a legelső városi iparos, mert tudja, hogy rá vagyunk szorulva s bármi árt is megadunk neki, miután a rendesen nem dolgozó mesterembernél fél év múlva sem kapjuk meg a megrendelt darabot, — igy lesz azután igaza annak a barátomnak, ki téli ruháját nyáron, a nyárit pedig télen szokta megrendelni azért, hogy a mikorra kell neki, csakugyan megkaphassa. Az iparczikkek drágasága tehát egyáltalában nem lévén arányban a gabona és bor árával s ugyanazon tárgyakért majdnem kétszer annyi terményt kellvén eladni (ha ugyan még megveszik) mint az elébbi években: nagyon természetes a pénznek szűk volta. Ide járul még Szintén némely — még a közönséges életre is múlhatatlanul megkívántaid s mással fcemmiképen nem pótolható két háztartási czikknek tuldrágasága értem a hús és fa árát. Hús nélkül a legszegényebb napszámos is alig lehet el, a középosztálynál pedig oly mindennapi szükség az, mint a levegő. Ez a nélkülözhetetlen ételnem pedig nagyon drága. 10 forintos gabonánál is ötszörös árt kellett adnunk a husért, most pedig az ár kilencz- szeres, holott a vágó marha ára egyáltalában nem mondható a tavalihoz képest kétszeresnek; sőt tudomásom szerint olyan sincsen mint a múlt években. Jajh! de e mészáros uraknak igy tetszik, ők nem engednek (egy faluban vagy egy van, vagy ha ketten vannak is rendesen kompániában dolgoznak) a kinek nem tetszik a hús ára: egyék gombóczot. Az egyedáruskodás bárhol s bármiben is az állami gépezet nem egészen egészséges volta jelének tekinthető s minél több ágban tapasztalható: annál jobban kieszi a közönséget. Maholnap igy lesz sőt falun már igy is van a husárulással s Magyarország legtöbb vidékén különösen igy áll a tűzifa eladásával. Az eszeveszett erdőpusztitás már meghozta szórnom gyümölcseit. Hajdan erdőitől is hires megyénkben a fa ára már magasabbra emelkedett mint Budapesten; de maholnap bármily árért sem kapunk vagy ha most is tetszik (legalább a megye közepe táján) a fát eladni tudónak a fa méterjét 4 írtról 8-ra vagy 10-re felemelni: kénytelenek vagyunk legalább egy ideig megadni, mert a tát szállíttató kon- sorczium egy maga van a vásárban. Ott a k ő- s z é n fa helyett! mondják a vasút mellett lakó boldogok. Lehet azzal azoknak, kik a tűrhetőbb közTÁRGZA. Egy régi könyvből. (Folytatás.) 6. Kanizsa a XVII. század végén. Kanizsa csaknem bevehetien erősség és török rablófészek, a hasonnevű Kanizsa folyó partján, köröskörül mocsárral körülvéve, melyet nevezett folyó gyakori kiöntései okoznak. 1574. február hó 20. napján, a törökök éjjel béke időben meglepték e várat, az elővárost egész a várig elpusztították és felégették, nagy zsákmányt ejtettek és sok ezer keresztyént lekaszaboltak. 1577-ben villám ütött be a löporos toronyba, szétszaggatott 300 embert, köztük a parancsnokot, nejével, fiával és vejével, kik a tűz áldozatai lettek. 1599-ben martius 14-én az egész belváros fogoly törökök által felgyújtva, két ház kivételével másfél óra alatt egészen leégett. 1600-ban szeptember 8-án e várat a törökök újra ostrom alá vették, két végén elzárták, 5 sánczot húztak körűié, majd lőni kezdték, mire a mieink a várból kirohanva, az ellenségnek nemcsak minden ágyúját beszegezték, hanem egyet elfoglalván a várba is behoztak, úgy hogy az ellenség kénytelen volt más ágyukért Fehérvárra küldeni. És bár az ostromlók a legkülsőbb bástyákat elfoglalták, az ostromlottak ágyukkal és kézi fegyverekkel oly vitézül védték magukat, hogy csak ezen egy alkalommal 200 janicsár maradt a csatatéren. Szeptember 19-én Dúca de Mercurio táborával Pápára érkezett azon szándékkal, hogy Kanizsára vonul és a steyer hadi népet magához vonva, a várat fölmenti. Ezalatt azonban a hitszegő Frani- csek Fehérvárról a törökökkel és tatárokkal együtt egyenesen Pápa felé indult, kik a várat majdnem ismét hatalmukba kerítették, makacs ellenállás után azonban mégis vissza verettek. Kanizsának folytonosan tartó megszállása alatt a hadiszerek őre éjjel lőport akart magához venni, egy szikra a gyertyáról véletlenül a lőporba esett, azt felgyújtotta, az őrt számos másokkal együtt — kik között volt Lippart kapitány is — levegőbe röpítette. Végre e várat octóber 22-én az ellenségnek az akkori parancsnok, feltételek mellett feladta, kit azután — miután a fentemlitett Dúca de Mercurio feladatának megoldani nem tudása miatt magát kitudta tisztázni, Rackelsburgba vittek el, hol azután kötelességének nem teljesítése miatt törvényszék elé állították és ott 19 vádpontra kellett megfelelnie, mivel pedig ott a próbát kiállani nem tudta, a bécsi haditörvényszék előtt kelle megjelennie, a hol november 18-tól fogva a következő év October 19-ig volt vizsgálati fogságban a mikor is kimondatott reá az Ítélet. Nevezett parancsnokot és tisztjeit ugyanis, mivel ezek Kanizsa határvárat, mely Magyarország, Steyer és Ausztria kulcsául volt tekinthető, kényszerítő szükség nélkül Kihasa basának katonai esküjök ellenére feladták, Bécs városában a Hof névvel nevezett téren kivégezték. Ez idő alatt, szeptember 10-én a most emlitett ítélet végrehajtása előtt, Kanizsa várát Ferdinand föherczeg (a későbbi római császár) kinek kíséretében voltak, a pápai követ Aldobrandini, nem különben a mantuai herczeg Medici János és más előkelő nemesek — megszállotta. A lovasság 8000, a gyalogság 20000 emberből állott, tekintélyes tüzérséggel ellátva. E fösereg- her csatlakozott november 14-én Rossvurm tábornok, Mátyás föherczeg által küldve 6000 gyaloggal és 2000 lóval. 15-én borzasztó vihar támadt, mely másfél ezer katonát, sok-sok lovat tett tönkre, úgy hogy e miatt 16-án az ostrommal felhagytak, a sátrakat, hadiszereket elégették, az ágyukat ott hagyták és a vár alól elvonultak. A betegek és sebesültek, mivel a nagy sietségben nem voltak elszálütha- tók: az ellenség kegyelmére lettek hátrahagyva. A föherczeg és testvére 18-án indultak útnak és a borzasztó idő miatt, csak három nap alatt tudtak Csáktornyáig érni. Útközben számtalan ember, ló hullt el a viz és fagy miatt. A pod- gyász, a sem meghalni, sem menekülni nem tudó fuvarosok által elhagyva, számos drágasággal együtt az ellenség zsákmányává lett. Ily nyomora véget ért ez a nagy készülettel kezdett hadjárat. 1664-ben a Szörényi és német pórhad ostrom alá fogta ezt a helyet, — mivel pedig az ellenség a mieink támadását csak haszontalanságnak tartotta, néhány csapattal kirohanást tett; de figyelmes megvizsgálás után vissza kelle vonulnia, mire a mieink a legnagyobb sietséggel sánczokat kezdtek hányni, a melyekben az ostromlottak által folytonosan folytatott ágyúzás semmi kárt nem okozott. Azonban a sánczolást a mocsáros talaj miatt nem lehetett e vár felé folytatni s a mi a leggonoszabb volt, sem a nagy sem a kis faltörö ágyukat nem lehetett sikerrel használni, mert az ostromlottak sánczaikat vastag tölgyfákkal és nedves agyaggal vonták be, a melyben a legnagyobb ágyú golyó is úgy meglapult, hogy nem csak falat nem döntött, de csak egy kis nyílást sem eszközölt. Sok vitéz katonának és hős tisztnek kellett ellenben tapasztalni, hogy milyen jól lőnek azok az átkozott ostromlottak, sok szegény keresztény lelte halálát ezen rablófészek közelében. -És bár az ostromlottak nagy szükséget szenvedtek az élelmiszerek hiánya miatt, azt úgy titokban tudták tartani, hogy a mi táborunkban a felöl még csak nem is álmodtak. A kicsapások mind véresebbekké lettek és nagy károkat okoztak, mert azokban
