Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-02-03 / 5. szám
5. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. február 3-án. Hatodik évfolyam. Megjeleli: hetenként egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 472. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ngyaniU kaphatók. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának, a tblnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felékezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye Előfizetési árak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre ... . 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „ Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Hirdetési díjak jutányosán számíttatnak. Egy háztartási kérdés. Nem fog talán megbotránkozni a t. olvasó, ha e lapok homlokzatán egy háztartási kérdés tárgyalásával is találkozik. Háztartási kérdés ugyan első izhen, mit tárgyalni akarok; de méginkább zsehkérdés az, — a mai idő.szerint pedig mindaz, mi zsebben járó dolog, érdemes a megfigyelésre annyival inkább, mert a mi zsebünkön egyáltalában nem valami nagyon ígérkezik segíteni, a nem sokára megalkudandó osztrák-magyar kiegyezés. Nekünk ha becsületbeli, állampolgári s társadalmi kötelezettségeink mellett megélni akarunk, minden kiadást kétszer kell meggondolnunk, minden költekezést megmérlegelnünk, vájjon nem felesleges-e az? mert csak akkor — ha t. i. csupán elkerülketlen kiadásokra szorítkozunk — remélhetjük, hogy a későbbi időre lesz valamicskénk, mire támaszkodva nem._lesz előttünk oly borzasztó, oly kétségbeejtő a jövendő. Azon számtalan dolgok között, melyek költekezésünket igénylik, egyik nem a legkevesebbe kerülő a háztartás, — sőt lehet olyafi család, melynek egész jövedelmét a háztartás emészti fel. Nem akarok most, a háztartás összes egészére kiterjeszkedni, lehet, hogy valamikor ez lesz éppen értekezésem kiváló tárgya, most a háztartásnak egyik nagyon lényeges részét érintve, azt akarom kimutatni, miszerint nem kis szerepet játszik a háztartás megdrágulásánál — többe kerülésénél különösen vidéTÁRCZA. Zsigmond. — Történeti beazély. — (Folytatás.) n. Horvátországban a Cilleyek egyik határvára előtt állunk. Külseje nem érdekel minket, hanem inkább tekintsünk belsejébe. Nagy fénnyel bútorozott terem nyilik meg előttünk: ó török szőnyegek, az aranyozott drága, bútorók, a nagy aczél- tükrök, gyönyörű festmények s az ablakról lelógó arannyal átszőtt buzavirágkék szinü selyemfüggönyök fényt és gazdagságot hirdetnék. A szoba szögleteiben porezellán cserepekben álló keleti virágok illata kellemesen lepi meg a belépőt. Kis elefántcsonttal bevont asztalkán különféle csecsebecsék, köztök igen értékes smaragd és rubin ékszerek s egyéb díszmüvek hevernek, gyönyörű elrendezéssel. Mindenütt rend és tisztaság; a legparányibb tárgyra is kiható csíny női kezeket árul el. Keleti kényelemmel kínáló bíbor ottománon látjuk a lak tündérnöjét. Gyengén kivágott nehéz szövetű halványpiros selyemruha födi kecses szobor szabályosságával dicsekvő termetét; kebléhez halvány pros rózsa van tűzve. Arcza liliomhó s rózsaláng, a koromfekete szabályos ivezetü szemöldök és hosszú selyemlágyságu szempillák alól a hajnalcsillag fényével vetélkedő két szem levelii testen s leiken átható gyújtó sugarait, a viharos éj sötétségével vetélkedő haja göndör fürtökben pihen csillogó fehér vállain. Arczának kinyomata, nagyravágyást és mély szenvedélyt árul el. Épen beszélgetésben van egy fiatal lovaggal. — Borbála! — vévé fel újra a szót a lovag —- a föld legszebb angyala, életem végczélja, szivem királynéja, oh lie vond el boldogító tekintetedet tőlem, a reménynek csak .ken, egy . olyan kérdésnek elhanyagolása s mellőzése, mi hajdanában rendesen, nem éppen kisszerű vitákat idézett elő a megyegyüléseken s ez a kérdés a mészárszéki hús árának kérdése. Megmosolyogja ez állítást sok olvasó s azt gondolja, hogy e czikk Írójának is nagyon sok baja lehet a gyomrával, hogy még az; olvasó közönséget is. marhahús kérdéssel akarja traktálni, sutba vele ! újságban marhahússal nem foglalkozunk! pedig t. olvasó! komolyan véve a dolgot, azt a kérdést nagyon érdemes nyilvánosság előtt egy kissé szellőztetni, mert háztartásunk költségeinek '/5 része legalább is megérdemli, hogy ezt a czikket végig olvassuk. A mint mindenki tudja, táplálékát az ember, a természet mindhárom országiból egyformán veszi, egyikből nagyobb, másikból kisebb mértékben, a szerint a mint vérmérséklete, műveltségi állapota s lakhelyének földrajzi fekvése magával. Ez utóbbi különösen nagy szerepet játszik a táplálkozásnál, csak innét lehetvén megmagyarázni, hogy a nagyobb részint enyhe éghajlam China, Japán, Olaszország lakói miért veszik táplálékukat inkább a növény, mint az állatországból, valamint azt is, hogy a mérsékelt égöv alatt lakó mongol-turkomán, sőt a miveit középeurópai nemzetek az angol, német, franczia, magyar stb. miért adnak előnyt, az állatországból vett tápláléknak, jelesen a husnemüeknek, a növényországból vett táplálékok fölött. Épen azért, mivel a lakhelynek földrajzi fekvése diktálja mintegy ez vagy gyenge sugarával éltesd szerető szivemet, hogy eine fony- nyadjon a nap éltető melegétől megfosztott virágként. — Már százszor kértelek édes Valerodo — feleié Borbála mélyen megindulva — hogy hagyj fel vallomásaiddal, kéréseiddel ; temesd szivedbe szerelmedet, távozzál messze, talán az idő feledtet engem. Már megvallám, hogy szivem egész szerelmével rajtad csüngök, de nőd nem lehetek soha . . . soha! — Ezer halál! — kiálta fel keserűen Valerodo — hogy oly vak voltam és megesküdtem, őt szerelmem, életem, boldogságom megrablóját nem ismerni; legalább csak nevét tudnám, ki ö ? érdemes-e ily kegyre: de ily bizonytalanságban! — Valerodo — szólt kissé szigorú hangon Borbála, hogy ne marczangolja tovább kebledet "a bizonytalanság, megnevezem öt, ha megészküszöl, hogy nevét idő előtt senkinek sem árulod el. Nos lovagom? — Borbála, szivein hölgye^ esküszöm lovagi szavamra és örök üdvömre! — feleié Valerodo kardját ég felé tartva. — O Zsigmond, Magyarország királya — mondá méltóságteljesen Borbála. Valerodo, mintha villám sújtotta volna, összerázkódott, arcza elhalaványodott és egyideig szótlanul állt. Végre mégis erőt vett magán és búcsúzni készült. — Megne feledkezzél esküdről! — figyelmezteté Borbála. — Nem, nem! — kiáltá szenvedélyes hangon a távozó. — Nincs oly erő, hatalom, mely képes lenne megszegőim velem néked adott eskümet. De im a „légyott“ rövid perozei már elröppentek s nekem távoznom kell. Isten veled Borbála talán örökre! Eltávozom bár, de gondolatim folyton nálad virrasztanak; igen, igen bár távol léssz egyetlenem, de szivemben szellemed. Oh nem ismer a szerelem messze távolt —nagy teret! — Szegény Valerodo — szólt mintegy önmagához Borbála, midőn a lovag távozott — mennyire sajnálom! Én sseretem őt, érzem, hogy alig tudom visszatartani szivem amaz tápláléknak kiváló mértékben való használását; fordít, minden középeurópai állam igen nagy gondot arra, hogy a szükséges tápszer nemcsak előállittas- sék, hanem arra is, hogy úgy adassék a közönség használatára, miszerint a szükségletnek megfelelése mellett oly árba kerüljön, melyet a legszegényebb is megbirhasson bizonyos időpontokban. Azonban sajátságos dolog! mi magyarok, eleitől fogva baromtenyésztő nép voltunk és a külföld mégis megelőzött bennünket mindabban, hogy jobb hússal tudja ellátni közönségét, mind abban, hogy olcsóbban tudja előállitani a szükségelt mennyiségű anyagot, mind végre abban, hogy úgy tudja előállitani, miszerint abban mindenki részesülhessen. Angolországban p. o. külön nevelik táplálják a vágó marhát s leginkább csak e nembeliek kerülnek fogyasztás alá. Németország, Austria, Magyarország bízott marháit szokta ki — illetőleg bevinni. — Magyar- országnak marad a- soványan maradt elvénült szarvasállat épen oly nagy, sőt nagyobb árért, mint az angolnak vagy németnek a maga fiatal hizlalt marhája; Különösen érzi ezt a bajt Magyarországon az a vidéki, kit a sors még annyira sem méltatott, hogy egy megyei székvárosban lakjék, mert a fővárosban, nagyobb vidéki városokban némileg már a külföldi mintára megy a hús osztályozás és eladás. Magyarország fővárosa e tekintetben is mögötte áll ugyan az il. n. világvárosoknak; de^ Budapesten legalább a lakosok élvezhetnek a hizlalt marhák husálángját, valahányszor előttem látom; de szüleim megtilták, hogy szeressem. Hisz szegény és ismeretlen, szerelmemet büszkeségöknek kell feláldoznom. Oh Istenem, szerencsémben boldogtalanná ne tégy! .............Legyen meg akaratjo k! . . . De hisz igazok is van: királyné leszek, fény és pompa vesz majd körül és előttem leborulnak a büszke magyarok. Mint fogják irigyelni helyzetemet Magyarország hölgyei, midőn ragyogó koronával fejemen, kézcsókra nyújtom királyi jobbomat. Zsigmond szeret, ö nagyon szeret .... de én? nem mondhatom. De mégis úgy kell történni; Valerodot szeretem és nem is fogom nélkülözni, udvaromban adok neki hivatalt, hogy mindig körömben lehessen. Mintegy elbágyadva vetette le magát a pamlagra és gondolatait tovább fűzé. De hirtelen, mintha valami különös jutott volna eszébe, hevesen nyúlt a csengetyü után, melynek hangjára csinos komorna lépett be. — Emma! — szólt a belépő komornához — mikorra is Ígérte Zsigmond király látogatását, midőn utolsó alkalommal itt volt ? A komorna feleletére elhalaványodott, majd remegő hangon folytatá: Tehát már egy hét előtt kellett volna megjelennie és még mindig nem jő! Mi tartóztathatja? talán csak nem beteg ? hiszen akkor mindenesetre tudósított volna. Hát ha elhidegült volna? — Mért gyötrőd magad kedves úrnőm ily gondolatokkal? — igyekezett vigasztalni a komorna. Hisz ö a szerelem gyors szárnyain repülne hozzád, hogy szemeid csillagfényében szemlélje a boldogság netovábbjának képeit; de gondold meg, ö király, kinek minden pillanata drága, ki a folytonos országos gondok közepette sokszor alig rendelkezik annyi szabad idővel is, hogy csak sóhajt is küldhessen feléd. — Vajha igazad volna! — szólt Borbála, mintegy fontolgatva az előbbinek szavait. — De im, a kapus kürtje hangziknézd. njeg gyorsan,, ki a jövevény.
