Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1877-11-18 / 47. szám
anismus további fentartásával nem csak gúnnyá válik a szabadság, hanem — midőn a nevelésügyet mint legfőbbet hangoztatjuk s annak megvalósítására semmit sem teszünk — - merényletet követünk el az államiét ellen. A szegény szülőkre nézve, kik minden erőmegfeszítés mellett sem képesek tanuló gyermekeik számára a legszükségesebb ruhaneműt beszerezni, óhajtandó volna, hogy az iskolaszék kezdeményezése folytán egy jótékonysági pénzalap létesíttessék, melyből a valódi szegény tanulók ruhaneműk, könyvekkel stb. láttatnának el. Lépjen ezen ügy élére az elnök ur, gyűjtsünk mi is e czélra; növeljük ezen alapot a büntetés pénzekből; bárhogyan, de gondoskodnunk kell mindenesetre, mert ez hazafiui kötelességünk! . Azonban hol is van az a Gyimóthy-féle alapítvány, .mely..a. szegzárdi szegénysorsu tanulók részére van letéve? Ila a beiratás rendszeresen mint fentebb előadtuk volt — megtörtént, — megkezdődik a rendes oktatás. Ez aztán már a tanító és hitelemző urak teendője. Most azon szülők, kik a meghatározott időtartam alatt nem Íratták be gyermekeiket, értesítendők: hogy miután a behatási határidő letelt s annak daczára a hozzájok intézett komoly felhívásra sem hozták gyermekeiket iskolába, — most már a törvény szigora fog ellenök foganatba vétetni s biztosítom a leghitetlenebbet is, hogy ugyanegy családnál a második büntetésre szükség nem leend. Itt azonban nem szeretnénk a törvény által előszabott módot alkalmazni, mert az kivihetetlennek bizonyult. Legyen a büntetés mindenkor a szülők vagyoni állásához mért s végrehajtható; csakhogy aztán a végrehajtás ne legyen ám időkérdés, hanem fogana- tosíttassék azonnal. Sőt ha az iskolaszék észrevenné, hogy a községi elöljáróság a büntetések végrehajtásánál mulasztást követne el, jelentse be azt a kir. tanfelügyelőnél, ki a törvény tiszteletben tartása érdekében majd a szükséges lépéseket megteendi. Néprievelésünk hátramaradásának második főoka az; hogy a bedrott tanulók sem járnak rendesen iskolába. Hogy ugyancsak a múlt tanévre menjünk vissza elmondjuk azon szomorító körülményt: hogy mig a beirottak létszáma 137 volt — a mi különben megengedhető szintén nem volna — addig a tanév z.írvizsgálatán alig volt 50—55 jelen. A többi időközönként elmaradt a nélkül, hogy bárki is kérdezte volna, hol egyik, vagy másik. Nagy baj ez is! nagyobb mint hinnők! de még sem akkora, hogy azon — ha akarunk — segíteni nem lehetne. Hiszen van most > oly derék iskolaszékünk, minő kevés van az országban. Elég garantiat nyújt az a reform biztosítására. A tanév alatt előfordulni szokott mulasztások megszüntetése tárgyában így segíthet magán az iskolaszék; ugyanis: rendelje el, hogy a mulasztók névsora és a mulasztások összege minden héten, vagy legtovább minden'hó végével hozzá beterjesztessenek. Ekkor belátásához képest a szükség és körülmények figyelembe vételével intézkedik, esetleg a végrehajtást a mulasztók szülei ellen megrendeli. — Ez okból szükséges egy e czélra készitett külön jegyzőkönyvet vezetni, Kogy egyrészt a mulasztókat nyilvántartsa, másrészt, hogy a büntetések végrehajtásával megbízott községi, elöljáróság eljárását ellenőrizhesse. Népiskolai , ügyünk gyökeres javításának harma^- dik lényeges 'föltétele, hogy az igazgatói intézmény minden egyes tanintézetnél a paedagogiái igények szellemében szervezve legyen. A nagyméltóságu püspöki kar által kiadott s a m. k. vallás- s közoktatási ministerium által helybenhagyott iskolai rendszabály minden kath. felekezeti iskolánál a plébánost ne!vezi meg igazgatónak. Nincs is ellene semmi kifogásunk. Gyakorolja az igazgatói jogot a plébános, vagy na a szükség úgy hozza magával, — a káplán. De jCzen rendszabály azért nem zárja és nem zárhatja ki az igazgatótanítók behozatalát. ■ %r : Ahol egy tanintézetbél — mint pl. Szegzárdon — több tanító van, ott szükségkép mutatkozik ezen intézmény behozatala; riiert hol többen egy közös czél előmozdítására vannak hivatva, ott kell oly intézkedésnek is lenni, mely által az öszhangzat a cselekvés terén nemcsak lehetségessé válik, hanem biztosíttatok is. A cselekvés terén p'édig a plébánosnak sem kielégítő szakképzettsége,, sem ideje nincsen. Legyen a főfelügyelet mindenesetre övé; legyen ő az igazgató; de azért legyen az iskola belügyeinek vezetésére minden egyes tanintézetnél igazgatótanító is. Mert ha elismerjük,^ hogy a több tanítóval biró intézeteknél mind az oktatás, mind az iskolai fegyelem és rendre nézve öszhangzatnak kell uralkodni: akkor elismertük azt is, hogy kell lenni magához a tanítói testülethez tartozó oly egyénnek, ki az ösz- hangzó működésre az alkalmat megadja s egyszers- mint a fölött őrködjék is. Ezen esetben nem fogja minden tanító saját osztályát önczéljának tekinthetni. Van még egy fontos s az igazgató-tanítók behozatala mellett harczolo körülmény, mely szintén az iskola belső életére vonatkozik; s ez: felügyeletet gyakorolni az oktatásra, rendre stb. Azonban betöltheti-e ezen tisztet az óhajtott eredménnyel oly egyén, ki az iskola életét, a tanulók természetét, hajlamát, a tanféi’fiak készültségét, jellemét, folytonos szemlélet által behatóan nem ismeri? Ily ismeretet, a testületéhez nem tartozó egyén, aki maga nem vesz folyton részt a tanításban, magának nem szerezhet; ő tehát az igazgatói illetőleg igazgató tanítói tisztet be sem töltheti. Végre nem volna e üdvös és czélhoz vezető, ha minden egyes tanintézetnél levő igazgató-tanító a havonkint megtartatni rendelt iskolaszéki üléseken megjelenve, a közigazgatási bizottsághoz hasonlólag, körülményes előterjesztéseket tenne tanügyünk állapotáról ? De ha igazgató tanító nincs, ki tegye ezt? Nem szükséges-e ily eljárás egy gyökeres reform kiviteléhez ? Tekintsünk csak kissé körül s nem látunk-e mindenütt igazgatást s ellenőrködést; vagy melyik fontosabb hivatalnál hiányzik éz? Avagy tud-e valaki egyetlen egy jó tanintézetet megnevezni, mely a tanítók együttes működése és helyes igazgatása nélkül virágoznék? Az igazgató tanítók behozatala tehát nem sze- szély, hanem paedagogiai szükség. Ez tény! A tények logicája pedig megdönthetien. Már most önkénytelenlil felmerül a kérdés: ki legyen minden intézetnél az igazgató-tanító és ki válassza azt? Erre nézve a vélemények különfélék lehetnek. Hogy azonban egy igazgató-tanító — tekintve tanintézeteink számát — nem elegendő, ebben azt hiszem a legeltérőbb vélemények is megegyeznek; mert a kinek az iskola körüli teendőkről, az intézetek rendszeres vezetéséről fogalma van s az igazgató tanítókra háromló munkahalmazt figyelembe veszi, az az imént tett állitást alaposnak fogja találni. Vegyük pl. csak a beiratások esetét. Hogyan vezesse az egyetlen igazgatótanító a felvételi anyakönyvet, (pedig aimak kell vezetni!) ha a beiratások minden egyes tanintézetnél külön-külön történnek? Vagy nem lesz rendszeres a felvétel, mivel az igazgatótanító mindenütt jelen nem lehet, vagy a szülők lesznek kénytelenek a város1 mindert részéből ■ azon helyre menni, hol a beiratások eszközöltetnek. Ezen főkönyv vezetése és a felvétel körüli ellenőrködés pedig annyira sziiksé ges, hogy azt még tovább halogatni nem lehet s nem is volna tanácsos. De ha az egyes tanintézetek némi beosztását tekintjük is, — nem indokolja-e azon körülmény is fenti állitást? S végre nem találunk-e minden egyes intézetnél oly egyént, ki évek óta szerzett tapasztalatainál fogva a tanügy emelésére hivatva van? Magát pedig a választást czél tévesztettnek vél- nők, ha akár az iskolaszék, akár maga az egy házközös-ügyes kiegyezés sem! Te híresebb vagy mint pusztaszer; mert ott nincs szöllöhegy, melynek tövében pin- czeszerezni lehetne! Pedig a mi gyár emberre nézve ez a födolog! Oh pinczeszer! mi könnyen elfelejteted te a szomjas poétával a hulló falevelet, hervadó virágot, búcsúzó fecskéket .... Ott künn épen szüretelnek. Duplex libelli slos est. Hangzik a szüretelő népség vidám danája; enyelgés, tréfa, néha-néha egy-egy lopott csók édes titkos csattanása váltogatják egymást; s midőn egy-egy fekete szemű, piros arczu, domború keblű, karcsú derekú menyecske módos kis rózsa ajkán megzendül a dal: Elmentem én a szőllőbe Ráléptem a venyigére Venyigéről venyigére, Ejh! fáj a szivem a szőkére! — hát biz ilyenkor egészen elfeledem, hogy a hajam már szürkülni kezd s úgy érzem, mintha az én szivem is fájna szőkére, barnára egyaránt. (Hát az asszony ? A szerk.) Ott benn a présházban szinte fáin világ van. Folyik az Isten áldása, a szőllö nemes nedve. Még most édes must: de majd forrni kezd s lesz belőle karezos vagy murczi. Igen alkalmas tanszer a felnőttek oktatásához. Öt hat pohár belőle mindenféle papiros földgömbnél és talleriumnál kézzelfoghatóbban megmagyarázza a földnépének, hogy a föld csakugyan forog. Azonban van még a tavalyiból is. Kinálgatja is a fel- tiirt ingujju, kék előkötöjii szives házi gazda. Balkezében a lopó tök,..melynek vékonyabbik végét mutató ujjával szakértőiig fogja be, mig gömbjét oda nyugosztalja a kebel báltere, hol a szív dobogása érzik. Jobb kezében a pohár. Jtégí ősi szerszám; nem tóm melyik hutában fújhatták anno a fi^npzia háború után. Zöldes szint mutat; hanem a formájáról egyszerre észre Jetet venni, hogy az ital nagyon jól eshetik belőle. Tele ereszti a csillámló nedűből; a világosság felé fordítja; gyönyörködik a gyöngyöző habokban. „Isten éltesse uramöesém, komámuram, szomszéduram!“ Hörpent belőle egyet. Ősi szokás már ez. A gazda megy elől jó példával. A miből az iszik, azt megihatja a vendég is. Nincs benne méreg. „Adja Isten kedves egészségére!“ Azután megint tele ereszti. „Adom becsülettel!“ 1 „Veszem tisztelettel. Adjon Isten bővebb szüretet jövőre!“ — szól a vendég s , úgy iszik belőle. Aztán sorra kereng a pohár s nem űrül - ki véges-végtelen. Hejh! béh gyöngy éltó Soha’ sfeibklufllc meg! ídeaz^ zal a pohárral szaporán, hadd nézzek a fenekére. „Eső szomjas földnek, Harmat a i virágnak, Bor a poétának Soha meg nem ártnak.“ No még egygyel török testvéreink győzelméért. Aztán meg a hazáért. No meg a magunk hasznáért.. . és így tovább. Uram e én Istenem! Senki és semmi nem ártott ennek a szegény magyarnak annyit mint a torok, meg a török; aztán mégis hogy,szereti mind a kettőt! De, — régen meg vagyon az Írva, hogy: a hol ette- nek, ott ittanak is; és a hol ittanak, ott ettenek is. Egyformán értelmes szép mondás mind a kettő. Akár örökké- tig elhallgatnám őket. Erről is van gondoskodva. Ott forr az ízletes gulyásos hús a bográcsban. Pattog alatta a venyige tűz; s ha,hamvadni kezd felkap a gazda egy csomó szárazát, oda feszíti a térdéhez keresztbe; apró darabokra ropogtatja s rádobja a menyecskeszemü parázsra. Lobog a láng, megenyhiti a présház hideg levegőjét s forralja az ősi étket, melynek étvágygerjesztő illata többet ér a világ minden ambrájánál. Oda megy a gazda a bográcshoz, megizieli a párolgó levet, aztán miiértöleg szól: „Még egy kis hagymát, zöld paprikát bele, aztán jöhet a krumpli; mindjárt kész lesz 1“ Kész is nem sokára; s a ki egyszer evett belőle, egy esztendeig nem felejti el az izét. Nem olyan „s paar herd“ mellett főzött gulyásos hús ez, a minek a nevét sem találná el az ember, ba még nem mondanák; hanem az valódi ízletes nemzeti eledel, mely egykorú a pinczeszerrel, pusztaszerrel és az ezredéves alkotmánnyal. Nem is igeu tudja azt ma már az asszonynépség a maga eredeti valódiságában elkészíteni; férfi annak az igazi sza‘ ácsa. Csak egy bográcscsal van s mégis egész ebédet képvisel. ’A levestől- kezdve, egész a nemzeti c on fe.k t-ig a 'Z.QÍ<) pap.;.» rikáig, minden meg van benne. Hejh! ha a „bachbriega“ gyűlölő Frühlingszeit — Winterszeit Helena kisasszony — eszem a finnyás zuzzáját — a foga közé venne belőle egy kanálnyit, tudom örökre elmenne a gusztusa a berlini krumpli osujzpajztól, meg a nápoli makarónitól! No de megesszük azt külföldi segítség nélkül is. Aztán közbe-közbe meg-meg nagyokat hörpentunk r előhozakodunk mindenről a mi csak a nyelvünkre jő. Aztán lassan lassan kezdenek meghosszabbodni az esteli árnyékok. Oszlik a népség s csendes „jojezakát“ kívánva vidám beszélgetés között indul hazafelé. Majd a holdvilág bádjatt képe is csendesen felballag az ég boltozatjára s bekukucsál a nyitott ajtón ■ présházba, hol már hetedszer járja a „szint János áldása.“ Elosztunk végre mindnyájan. Ki-ki a maga csendes tűzhelyéhez. Majd rá ül a sötétség a hegyekre és a halmokra, hogy a szives házi gazda álmodhassák bő szüretről, magas bor árról; a poéta pedig búcsúzó fecskékről, hervadó virágról, — és a pinezeszerről. Rhadaoiantuz.
