Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)

2019-12-14 / 290. szám

gpiEPl -helyőrség Interiu folytatás o 1. oldalról B 3 Kele Brigitta az Erdélyi Magyar Kortárs Kuitúráért-díj átvétele után Forrás: Facebook Engem is meglepett, mert na­­gyon-nagyon izgulós természetű voltam. A nagyváradi időszakban is, a vizsgáimon is sokkal gyengéb­ben teljesítettem, mint amire képes voltam valójában. Voltak olyan el­szólások, hogy ennek a gyermek­nek milyen szép hangja van, de hát nem tud megállni a színpadon, nincs hozzá megfelelő idegrendsze­re. Erre fel, ahogy a színpadra tet­tem a lábam, csodálatos módon, én nem is tudom, mintha egy burokba, aurába kerültem volna, varázslatos módon elkezdtek maguktól mű­ködni a dolgok. Kiderült számomra is, hogy megtaláltam a helyemet a színpadon, a szakmában, az élet­ben. Ez nagyon-nagyon jó érzés volt, mert otthonról nem kaptam útbaigazítást. Öten vagyunk testvé­rek, és édesapa azt szerette volna, hogyha nagy családi vállalkozás­ban a szabászatot és a varrómes­terséget sajátítjuk el, de mi azt nem szerettük. Pontosabban kifejezet­ten utáltuk. Cérnák közepette és gépolajszagban... A régi mesterek­nél az természetes volt, hogy otthon is dolgoztak. — A Kolozsvári Magyar Ope­rának a színpadán futott be. Mikor és hogyan jutott ki kül­földre?- Miután itt operákat, operettet, musicalt, rockoperát is énekeltem, 2011-ben egy igazgatói társaság jött el Düsseldorfból, és meghallgatást tartottak Kolozsváron. Eljutottam erre a meghallgatásra, és betegen énekeltem, mint nagyon sokszor - ez nálam egy visszatérő motívum, a karrierem során sokszor jártam így, hogy éppen, amikor énekelni kellett, beteg voltam. Valamikor a pályafutásom végén majd írok egy könyvet arról, hogyan kell énekel­ni betegen, mert nagyon jól isme­rem ezt a helyzetet. Visszajeleztek, hogy érdeklem őket, meghívnak még egy meghallgatásra Düssel­dorfba, hogy az ottani színpadon is halljanak énekelni, ami termé­szetesen egy sokkal nagyobb szín­pad. Akkor szerződést ajánlottak, még csak meghívott művészként a Mimi és a Bajjazzókböi Nedda sze­repére. 2012 januárjában már ott voltam, tartottak egy sorozatnyi előadást, fel is ajánlották a társu­lati tagságot ősztől. Akkor egy pici­két megijedtem, pedig már nagyon régóta vágytam arra, hogy kilépjek, és megismerjem a külföldi ope­rák színvonalát és módszereit, és mindazt, ami ott történik, nem be­szélve arról, hogy új dolgokat sze­rettem volna tanulni, új karmes­terekkel dolgozni, új rendezőkkel- mint tudjuk, teljesen más anyagi körülmények között, ami nem mel­lékes. Olyan körülmények között dolgozni, ami nemzetközi színvo­nalat jelent. Ez sikerült, belemen­tem egy kétéves szerződésbe, majd ez hosszabbítással egészen 2016-ig tartott, akkor megszüntettem, nem szerettem volna folytatni. Beindult a nagy nemzetközi karrierem is: Párizsban, Pekingben, Avignon­­ban, Strasbourgban énekeltem.- A nemzetközi sikerrel járó életre vágyott, végül mégsem telepedett le külföldön. Miért tért haza?- Ezen én magam is elcsodálko­zom, és meglepődöm. Én is azt hittem, hogy kolbászból van a ke­rítés odaát, pontosan azért, mert valóban fantasztikus körülmények között dolgoznak. De nagyon meg­változott ott a világ. Ebben a szak­mában is olyan dolgokkal találko­zom, amiket nem szeretek. Megvan a profizmus, de már szinte gépe­­zetszerűen működik minden. Sőt, a németországi időszakomban úgy éreztem, mintha egy gyárba men­nék be. Több száz vagy több ezer néző előtt énekelni hozzájárul a fej­lődéshez, de amikor az ember azt érzi, hogy valahogy lelkileg mégis­csak sivár, akkor meghal legbelül. Én nagyon lelkis ember vagyok, és ezt a lelkemnek járó szükségle­tet csak itthon találom meg. Hogy is mondjam? Nyugalommal tölt el, amikor itthon kell énekelnem, pe­dig bizonyos szempontból sokkal nagyobb az elvárás, mert na, akkor halljuk a művésznőt, aki megjárta a Metropolitant - nagyobb az el­várás meg a kritika is. Ezzel együtt itt jobban működik a művész és kö­zönsége között, de a kollégák között is a szeretet.- Mi volt az, ami leginkább hi­ányzott külföldön? Csalódott?- Szoktunk beszélni erről sokat, hogy furcsán magányos odakint az ember. Ha nem családdal van, akkor rettenetesen magányos. Vagy mi vagyunk nagyon furcsák, magyarok? Mi, erdélyi magyarok pedig sehol nem vagyunk igazán otthon. Hiányzott az erdélyi le­vegő, nagyon furán hangzik, de nekem még az étel sem esett jól. Az elhidegülésem gyomorproblé­mákkal kezdődött. Ami persze a stressz miatt is van, de amiatt is, hogy semmi nem esett jól. Mikor hazajöttem, az a jó kis gulyásleves, az a jó kis csirkepaprikás! Ezeket próbáltam ott is megfőzni, és nem is hasonlított az ízére, mert nem az itteni alapanyagokból voltak. Valójában csalódottan tértem visz­­sza. Csalódtam a Nagy Nyugatban, és úgy gondoltam, hogy én mindig is belülről építkeztem, és amikor megkérdezték, hogy milyen volt a Metropolitan színpadán fellépni a Kolozsvári Magyar Opera színpa­dához képest, akkor szinte megle­pődve vettem tudomásul azt, hogy Jézus Isten, tulajdonképpen nem is éreztem nagy különbséget. Tehát ez hogy van? Persze nagyon nagy a különbség. Érzésben. Minden hatalmas, minden nagy, de belül­ről, a mikrokozmoszban, nem tud akkora lenni. Az a közönség nem tud szeretni igazán, nem az övé vagyok.- Milyen tervei, vágyai van­nak és milyen szerepálmai?- Az a csodálatos, hogy megőriz­hettem a szerződésemet, mert va­lahogy éreztem, hogy vissza fogok térni. Most csak ez a társulat van, és olyan szerződések, amelyeket még az ügynökség talál. Jövő év­ben lesz Strasbourgban A truba­dúr, Leonóra, debüt. Tavaly volt Otelló - Desdemona Düsseldorf­ban - a színházban, ahová visz­­szahívtak és még visszahívnak a jövőben vendégművészként. Min­denképpen megnyugtat, hogy tu­dom, mik az elvárások, milyen a színvonal. Megtanulhattam nyel­veket, beszélek németül, angolul, olaszul - ez remek. Várom a követ­kező nagy szerepeket, az én han­gom Puccini-hang, és számomra Puccini a minden. A Bohéméleten kívül a Tosca, a Pillangókisasz­­szony - ezek nagyon nehéz sze­repek, úgyhogy még várok velük. Későn érő típus vagyok, de ennek is eljön az ideje. Azt szeretném, legyen annyi presztízsem, hogy ne legyen muszáj énekmeghallga­tásokra járni, mert azokat nagyon nem szeretem továbbra sem, réme­sen izgulok. Kifejezetten színpadi ember vagyok, csak a színpadon vagyok otthon. Az, amire igazán képes vagyok, csak a színpadon tud megszületni. Mimi szerepében Forrás: Facebook / Kolozsvári Magyar Opera LAPSZAMUNK SZERZŐI B. Orbán Emese (1957) szerkesztő, kulturális újságíró Benyhe István (1954) író, költő, műfordító Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Horváth László Imre (1981) író, költő Juhász Kristóf (1982) író, újságíró, előadóművész Kántor Mihály (1974) szakíró Kertész Dávid (1993) író Lőrincz P. Gabriella (1982) költő Udvardy Zoltán (1964) író, újságíró, kritikus, szerkesztő 2019. december IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 4 V

Next

/
Thumbnails
Contents