Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-10 / 286. szám
10 M0ZAIK-TV-MŰS0R 2019. DECEMBER 10., KEDD POÉNPERCEK SZABADSÁG-SZOBOR Egy New York-i iskolában a tanár kérdezi a gyerekeket:- Ugye, a képen jól látszik, hogy a Szabadság-szobor egyik kezében könyvet tart, a másikban egy fáklyát. Ki tudja megmondani gyerekek, mit jelképez a fáklya? Tessék, Stevie!- Azt, hogy sötétben nem lehet olvasni. ORVOSNÁL- Doktor úr, tegnap egy üveg erősítőszert tetszett nekem felírni.- Igen, és szedi rendesen?- Olyan gyenge vagyok, hogy nem tudom lecsavarni a kupakját. színházban Színházból való távozáskor a férj mondja a feleségének:- Drágám, azért ez túlzás, igazán nem kellett volna ezer forint borravalót adni a ruhatárosnak!- Ennyit igazán megérdemelt. Nézd, milyen csodálatos nercbundát adott! GÁZOLÁS Egy autó laposra vasal az országúton egy kakast. A sofőr a baleset után felveszi a döglött állatot és elballag vele a közeli házhoz.- Jó napot, asszonyom! Történt egy kis baleset, de természetesen mindent megteszek, hogy pótoljam a veszteségét - mondja a gázoló.- Rendben van, uram. Akkor kérem menjen hátra a kert végébe, a tyúkok már nagyon nyugtalanok, és ne felejtsen el reggel hétkor kukorékolni! HOLDKELTÉ 14.59 HOLDNYUGTA 5.05 Az emberi jogok napja JUDIT napja JUDIT. Héber eredetű név, jelentése: lúdeából származó nő. Védőszentje: Boldog Judit angol özvegy, aki a 11. század második felében remeteéletet folytatott. Virága: a piros tulipán. EGYÉB NÉVNAPOK: Eulália, Loretta, Miron. Egyházi ünnepek A katoükus naptárban Judit, Lívia napja. A református és az evangélikus naptárban Judit, Loretta napja. A zsidó naptárban kiszlév hónap 12. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: íz 40,1-11. Zsolt 95. Mt 18,12-14. Református: 2Tim 2,14-18. Ézs 1,10-17. Evangélikus: Ézs 26,7-12(13-15). Ézs 45,1-8. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 5 8 2 1 7 6 4 3 9 6 1 4 9 2 3 7 5 8 7 3 9 5 4 8 6 1 2 4 9 8 2 1 5 3 7 6 1 6 5 3 8 7 9 2 4 2 7 3 4 6 9 5 8 1 3 5 1 6 9 2 8 4 7 8 2 6 7 3 4 1 9 5 9 4 7 8 5 1 2 6 3 KOLDUS CSEKÉLY ADOMÁNYA BÉKÉSEN ESZIK A NYÁJ ÉRZÉKETLEN, KÖZÖMBÖS HAJLÍTHATATLAN HIVATALOS OKMÁNY FŐNÉVKÉPZŐ, A-ZET PÁRJA DZSÚSZFAJTA szfj-VÉGEK! ATTOSZEKRÉNY JELZŐJE k ▲ ▼ ? ▼ ▼ NÉVELŐ TELT, PIROS NŐI SZÁJSZÉL ► MALOM TÖLCSÉRSZERŰ RÉSZE ► BUZDÍTÓ SZÚ KÓPIÁT KÉSZÍT ► ÉHES ÁLLATNAK ENNI AD ► EGYÉB DOLOG SP.SZER“ MÁRKA ...TYLER; AMERIKAI SZÍNÉSZNŐ ► HÁZASSÁG ALSÓ VÉGTAG r TÁMADÓJÁTÉKOS FOCIBAN ► BÚZAŐRLEMÉNY MENET ELEJE! SUNYIN VISELKEDŐ, BIZ. ► m~Tm FOSZTOGATÁS (RÉGIES) ► SUDOKU 5 8 2 3 2 1 9 6 3 _2_ T 7 1 6 7 5 2 T 4 4 T 8 6 2 4 5 8 1 2_ na'io HOROSZKÓP KOS (03. 21.-04.20.) Délelőtt ne foglalkozzon semmivel, a Hold üresjáratban van, úgysem sikerülnének a dolgai, de délután már belecsaphat a dolgok közepébe. Kedvező az időpont a szerződéskötésekre. BIKA(04.21.-05. 20.) Délután leülhet a partnerével, és megbeszélhetik, hogyan tervezik az ünnepeket. A karácsony körül forognak most a gondolatai, jókedvű és lendületes a mai napon. IKREK (05. 21.-06.21.) Hamarosan lesz egy rendkívül jó és nagy hasznot hozó társulása, de ennek megbeszélését ne a mai napra tegye, mert a Merkúr egy pontos 150 fokos fényszöget kap az Uránusztól. RAK (06. 22.-07. 22.) Remek alkalom a délután szerződéskötésre vagy bármilyen párkapcsolati kérdés megbeszélésére. Este viszont kapcsolódjon ki egy kicsit, mert elég túlterhelt mostanában. OROSZLÁN (07. 23.-08. 22.) A Merkúr az ötödik sorsterületéről este kap egy szembenállást a Holdtól. Érzelmeinek mindenképpen hangot kell adnia, nem pedig elfojtani azokat, akkor is, ha ezzel megkockáztatja a vitát. SZŰZ(08. 23.-09. 22.) A Hold-Merkúrszembenállás ma keresztülhúzhatja számításait, döntéseiben az érzelmek zavart kelthetnek. Bár ez egyébként egyáltalán nem jellemző önre, most mégis befolyásolhatóvá válik. MÉRLEG (09. 23.-10. 22.) A második sorsterületén áthaladó Mars egy trigont kap a hatodik sorsterületéről. Elképesztő teherbírás jellemzi, nagy mennyiségű feladattal végez estig, de utána nehezen tud kikapcsolni. SKORPIÓ (10. 23.-11.22.) Az első sorsterületén járó Mars trigont kap a Neptunusztól. Ön bizonyára most nagyon szerelmes, és e két planéta fényszöge ma este boldog, érzéki örömökhöz juttatja. NYILAS (11.23.-12. 21.) Kommunikáció, tárgyalások, üzleti ügyek, közlekedés vagy hosszabb utak megkezdése szempontjából éppoly kedvező ez a nap, mint elmélyült eszmecserék folytatására. BAK (12. 22.-01. 20.) Mindenféle kapcsolata, régebbiek vagy újak, haszonnal kecsegtetik, a mások iránt tanúsított kedvessége és nagyvonalúsága hasonló reakciót vált ki környezetéből is. VÍZÖNTŐ (01.21.-02.18.) Ha kibírja, ne nyisson még pezsgőt, amíg nem biztos a dolgában, de elképzelhető hirtelen anyagi gyarapodás, vagy a munkahelyén kinevezést, előléptetést hozhatnak a bolygóállások. HALAK (02.19.-03. 20.) Kreatív képzelőereje szárnyakat kap ma, ahogyan a szépség és a harmónia iránti fogékonysága is. Kedvére lesz a szép környezet, egy műalkotás, a költészet. Javíthatatlanul romantikus, ez partnere örömére szolgál. TELEVÍZIÓ-MŰSOR I 2019. DECEMBER 10., KEDD 4.00 4.55 5.20 6.00 9.05 10.10 11.50 12.30 13.30 K O 16.00 (A ® 17.10 18.00 18.55 20.05 22.30 23.20 23.50 0.30 1.45 2.30 Győzike Show© TopShop Barátok közt© Reggeli ® Asztro-Show Top Shop Kalandozó © Fókusz © A Konyhafőnök VIP -Terítéken a sztárok!© Az én kis családom © Barátok közt© RTL Híradó Esti kiadás Fókusz © A Konyhafőnök VIP -Terítéken a sztárok!© Barátok közt ® Házon kívül © RTL Híradó -Késő esti kiadás CSI: Miami helyszínelők © Szuperzöld © Rejtjelek ® 5.15 Családi Titkok© 6.10 Tűsarok® 6.15 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.45 Mokkacino© 9.35 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Tények Plusz 13.20 A vidéki doktor© 14.25 Mintaapák© 15.40 Victoria© 16.45 Anya® 18.00 Tények 18.30 Tények Plusz 19.25 Mintaapák© 20.35 Újratervezés© 21.35 Nyomd a gombot, tesó! © 23.00 Magánnyomozók© 0.00 Családi Titkok © 1.00 Sherlock és Watson © 2.00 Sherlock és Watson © 3.00 Tények Este 3.40 Gotham© 4.25 Magánnyomozók© 6.45 Kenő© 6.50 SrpskiEkran 7.20 Unser Bildschirm 7.50 Ridikül © 8.40 Fogd a kezem!® 9.30 DonMatteo© 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 A világ egy terített asztal© 13.45 A világ egy terített asztal© 14.15 A hegyi doktor© 15.05 Végtelen szerelem © 15.55 DonMatteo® 17.05 Ridikül© 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem!© 19.35 A hegyi doktor© 20.30 Önök kérték!© 21.30 Vidám vidék® 22.20 Kenó© 22.30 Velvet Divatház© 23.20 Magyarország, szeretlek! 0.50 Hogy volt?!-archív válogatás 5.25 M5 Híradó 5.50 Novum 6.25 Család’19 6.45 Magyar gazda 7.10 Nótacsokor© 7.20 Nótacsokor© 7.45 Nótacsokor 8.10 Idegen nyelvű hírek 8.35 Református magazin 9.35 A NAGYOK 10.05 Mesterember 10.35 Mindenki Akadémiája 11.05 Angol nyelvű hírek 11.20 Csalódások® 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 SrpskiEkran 13.45 Unser Bildschirm 14.15 Család-barát 15.50 Család’19 16.15 Szerelmes földrajz 16.45 Térkép 17.10 Útravaló 17.25 ízőrzők 18.35 Itthon vagy! 19.00 Nótacsokor© 20.00 Üdítő© 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Mindenből egy van® 22.35 Ridikül© 23.30 M5 Híradó 7.05 M5 Híradó 7.40 Vers mindenkinek 7.44 Ez itt a kérdés... © 8.25 Embermesék 8.40 Univerzum 9.40 Kult’30 10.15 Földünk az űrből© 11.10 A Tengerek Nomádja® 11.40 Kincsesládánk© 12.15 Pannónia3keréken© 12.45 SzépMűvészet 13.15 Szerelmes földrajz 13.50 Érettségi 2018 14.20 Szólalj meg! 15.05 Élet az észak-amerikai vadonban ® 15.55 Felsős 16.30 Koronás sas© 17.00 Ön is tudja? 17.30 Kult’30 18.00 Földünk az űrből© 18.55 A Tengerek Nomádja® 19.20 Vers mindenkinek 19.30 Univerzum 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés...© 21.45 Embermesék 21.55 Visky András: Júlia-Párbeszéd a szerelemről © 23.25 Vers mindenkinek 23.30 Kult’30 6.00 Jóbarátok® 6.20 Jóbarátok© 6.45 Jóbarátok® 7.10 Jóbarátok© 7.40 Jóbarátok® 8.05 Jóbarátok© 8.35 Agymenők© 9.00 Agymenők© 9.25 Szívek szállodája © 10.25 Szívek szállodája © 11.20 Castle© 12.20 Castle© 13.15 200 első randi© 14.20 200 első randi © 15.15 Szellemekkel suttogó© 16.10 A mentalista© 17.05 A mentalista© 18.05 Castle© 19.00 Castle© 20.00 200 első randi © 21.00 V mint vérbosszú ® 23.30 Szárnyas fejvadász 2049® 2.40 Lakástalkshow 3.25 A mentalista® 4.05 A mentalista© 4.50 Azéletcsajos oldala © 4.30 Csalóka ifjúság © amerikai filmdráma 2007 7.10 A bébiszitter © amerikai vígjáték 2011 9.10 A szabadság útjai© 1 amerikai filmdráma 2010 11.40 A bátrak háborúja © amerikai háborús filmdráma 2016 14.20 Stratton© angol akciófilm 2017 16.20 Tűzparancs© amerikai akciófilm 1996 19.00 Szupercella 2.: Hades © amerikai akciófilm 2018 R,: Steven C. Miller Sz.: Dave Bautista, Sylvester Stallone, Jaime King, Titus Welliver, Wes Chatham 21.00 Bérgyilkosok© amerikai akciófilm 1995 23.40 Kobra© amerikai akciófilm 1986 1.25 A 657-esjárat© amerikai akcióthriller 2015 R.: Scott Mann Sz.: Robert De Niro, Jeffrey Dean Morgan, Dave Bautista, Kate Bosworfh,GinaCarano 6.30 Sporthíradó 7.00 Női kézilabda-vb Középdöntő mérkőzés 7.45 Sporthíradó 8.35 Kosárlabda magazin 10.00 Női kézilabda-vb Középdöntő mérkőzés 10.45 Sporthíradó 11.35 Jövünk! magazin 12.30 Női kézilabda-vb Középdöntő mérkőzés 13.15 Sporthíradó 14.00 Szabadidő magazin 14.30 3x8 15.00 Labdarúgó közvetítés Újpest FC-Kisvárda 17.00 Sporthíradó 17.10 UEFA Bajnokok Ligája magazin 17.40 Fradi Tv 18.55 UEFA Bajnokok Ligája Csoportmérkőzés 20.45 M4 Sport stúdió Labdarúgás 21.20 Női kézilabda-vb Középdöntő mérkőzés 23.05 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló 23.35 Hungaroring magazin 0.10 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: FTC-16.00 Az én kis családom Twmmmmm MAGÁNNYOMOZÓK 23.00 Magánnyomozók hírtTVBBMMI 18.45 Fogd a kezem! ATV 9.35 A NAGYOK 21.00 V mint vérbosszú SUPERTV21 Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 8.50 Ma délelőtt 10.35 Élő egyház 11.35 Kárpát Expressz 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Kék bolygó 14.35 Magyar gazda 15.35 Élő egyház 16.35 Kárpát Expressz 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Család’19 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Idegen nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó Minden fél órában hírekkel, híradóval 6.00 Sajtóklub 7.30 Magyarország élőben 8.05 Címlap 8.30 Paletta 9.05 Sajtóklub 11.05 Főhős © 12.30 Munkavállalók világa 13.05 Vetítő 14.00 Hírek 14.05 Bayer show® 15.30 Garázs 16.05 A nyolcas ® 17.30 Soroló 18.30 Paletta 19.30 Magyarország élőben 20.05 Riasztás ® 21.05 Keménymag © 22.30 Globál 23.05 Magyarország élőben 23.30 Paletta 0.30 Globál 5.55 ATV START 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18,45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz © 21.30 Columbo © 23.00 ATV Híradó 23.40 Hazahúzó 0.35 Élő építészet -100 híres épület a világból 0.50 700-as klub ® 1.20 Egyenes beszéd 8.00 Don Matteo © 9.20 Robbie, a fóka © 10.25 Robbie, a fóka © 11.25Aklinika® 12.25 Charly, majom a családban ® 13.30 Charly, majom a családban © 14.30 A klinika © 15.35 Hegyi doktor- Újra rendel ® 16.40 Hegyi doktor - Újra rendel © 17.45 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 Hawaii Five-0 ® 21.00 Hawaii Five-0 © 22.00 Hawaii Five-0 © 23.00 Dr. Csont © 0.00 Dr. Csont © 6.30 Teleshop 8.10 Vakrepülés ® 10.40 A randiguru © 13.00 A gondozoo © 15.00 Rambo © 16.55 Nagyfiúk © 19.00 Rambo 2. ® 21.00 Válogatott gyilkosok © 23.25 2 kaliber © 1.40 Tükrök © 4.00 A tengerészgyalogos® 9.50 Családi Titkok © 10.55 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.10 Hal a tortán © 14.15 Magánnyomozók © 15.20 Csapdába csalva © 15.55 Tények © 16.25 Csapdába csalva ® 16.55 Családi Titkok © 17.55 Kórházi történetek ® 18.35 Kórházi történetek © 19.15 Magánnyomozók © 20.20 Jóban Rosszban © 21.30 Tények Este © 22.00 Tények Plusz © 22.50 Amerikai prte 2. © 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Darts 8.30 Trash Talk 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Küzdősportok 13.00 Küzdősportok 15.00 UFC 18.00 Labdarúgás 18.45 Mai helyzet 19.00 Erős emberek 20.00 NFL 23.30 Ökölvívás 2.30 Labdarúgás: Bundesliga 4.30 Labdarúgás: Bundesliga 5.30 Kékek 12.15 A TV Paprika karácsonya © 13.00 Jamie © 14.00 Éhes motorosok © 15.00 Rachel Allen © 15.30 Francia módra © 16.00 Anna Olson © 17.00 Gordon Ramsay © 17.30 Egy sima, egy fordított ® 18.00 Kedvenceink kedvencei © 19.00 A TV Paprika karácsonya © 20.00 Jamie © 21.00 Éhes motorosok © 22.00 Jimmy © 23.00 A TV Paprika adventi kalendáriuma © 23.15 Kedvenceink kedvencei © 0.15 Havas Dóra © Amösor és í keidésf időpont megváHontatásának Jogát minden tévéadó fenntartja!