Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-10 / 286. szám
2019. DECEMBER 10., KEDD AUTÓMOTOR 11 Peugeot 208: a dizájn és a karosszéria szerkezete is vadonatúj Karakteres városi kisautó Népszerű elődei nyomában jár a Peugeot legújabb kisautója, amely ismét slágercikk lehet. Balogh Bence/Autó-Motor szerkesztoseg@mediaworks.hu LISSZABON Újra lendületben vannak a franciák, egymás után mutatják be izgalmas újdonságaikat. Most a Peugeot 208-as új generációja bizonyíthatja be, hogy a rohamosan változó autóiparban is helye van a legjobbak között. A jó formaterv az első lépés a sikerhez vezető úton, és ezúttal is sikerült egy birtoklási vágyat keltő, karakteres kisautót álmodni a Yann Beurel vezetésével dolgozó csapatnak. Amellett, hogy beleillik a márka jelenlegi arculatába, van egyénisége, és úgy vonzza a tekintetet, hogy a látványos elemekből harmonikus kép áll össze. Becsapósak az arányai, mert minden eddiginél kisebbnek tűnik, pedig a 207-eshez áll közel. A 2540 mm hosszú tengelytáv például megegyezik, a 4055 mm-es hosszúság azonban a valaha készült legnagyobb Peugeot kisautóén is túlmutat. Egyedül a magassága csökkent, de az sem látszik rajta a rövid első és hátsó túlnyúlás miatt. Az újdonság a klasszikus 205-östől örökölt néhány részletet, ilyen a fekete betéttel összekötött kicsi, szögletes hátsó lámpa és a lökhárítóba került hátsó rendszámtábla. Orrán a 208-as jelvény a 60-as évek legendás típusait idézi, az első fényszórók lökhárítóba nyúló LED-es nappali menetfénye a szintén dizájnműremeknek számító új 508-asról származik. A kisautó egyik leglátványosabb eleme a teljesen LED-es, Látványosra sikerültek a teljesen LED-es, oroszlánkarmokat mintázó lámpák Fotó: Autó-Motor oroszlánkarmot mintázó lámpákkal együtt érvényesül igazán, de az egyre rövidülő csíkokkal feldobott hűtőmaszk, a 205-ös GTi előtt tisztelgő, hangsúlyos kerékjárati ívek és a sportosan domborodó lemezek is kiveszik a részüket a formai játékból. Az egyetlen alkatrész, amelyet mostohán kezeltek, az a hátsó ajtó, túlságosan rövidnek látszik, és sajnos valóban az. A dizájn mellett a karosszéria struktúrája is vadonatúj. Először veti be a PSA konszern a CMP EMPl-es platformot, melynek legnagyobb előnye, hogy többféle hajtáslánc befogadására is alkalmas, tehát készülhet benzines vagy dízelmotorral, valamint teljesen elektromos hajtással. Ezenkívül 30 kilogrammal könynyebb a PFl-es padlólemeznél, az aerodinamikai és akusztikai tulajdonságai is előnyösebbek, ráadásul olyan vezetősegédeket is beépíthetnek, melyek eddig nem voltak elérhetők a kategóriában. A tervezésnél komplett rendszerben gondolkodtak, így az új platform előnyeit még jobban ki tudták használni. Már a 17 colos könnyűfém felnikkel is (autónként) 3,6 kilogrammal csökkentették a tömeget, az alacsony gördülési ellenállású abroncsokkal tovább javították az autó hatékonyságát, ez a csökkentett belső súrlódású, egyben jobb hatásfokú motorokkal, a szélesebb körben használt start-stop rendszerrel és a hosszabb váltóáttételekkel együtt mutat látványos eredményt. A benzinesek 1,2 literesek, háromhengeresek, és nem számít, hogy 75, 100 vagy 130 lóerősek, teljesítik a szigorú Euro ód normát. Az egyetlen dízelmotor, az 1,5 literes, négyhengeres, 100 lóerős azt mutatja meg, hogy még mindig van létjogosultságuk a gázolajosoknak, hiszen a vevők közül továbbra is elég sokan választják ahhoz, hogy érdemes legyen felkészíteni az Euro 6d-temp szabványra. Miközben utóbbi csak hatfokozatú kézi váltóval készül, a 75 lóerős benzineshez öt-, a 100 lóerőshöz hatfokozatú kézi váltót, vagy felárért nyolcfokozatú automatikus váltót kapcsolnak, a 130 lóerős pedig csak az EAT8-as szerkezettel konfigurálható. A műszerfal aprólékosan kidolgozott, és hiába hasonlít a többi Peugeot-éhoz, elsőre felismerhető. A futurisztikus formájú, apró kormány felett elhelyezett digitális kijelző különlegessége a 3D- s megjelenítés, melyet egy Tudta-e? A Peugeot 208-as második generációja a PSA konszern tulajdonában lévő Opel új kisautója, a Corsa F testvérmodellje. head-up display-hez hasonló vetítéssel valósít meg. Nemcsak az elrendezés különleges, az anyaghasználat és a hangulat is kiemelkedő, a prémiummárkák sem nyújtanak többet. Nem elhanyagolható a vezetési élmény sem, szerencsére az új 208-ast pont olyan jó vezetni, ahogy kinéz. Nem aprózták el a különböző motorváltozatok beállításait, minden konfiguráció egyedi futóműhangolást kap. A nemzetközi bemutatón első körben a 130 lóerős csúcsmodellt vezettük. Teljesítménye meggyőző, agilisán viselkedik, jól irányítható. Felfüggesztése alkalmazkodik a dinamikus haladáshoz, feszes és stabil. Váltója gyors, szinte észrevétlen, a karosszéria merevsége és a belső hangszigetelése megfelelő. A franciás puhaság nem jellemző rá, a dízel mégis a legkényelmesebb az összes közül. A Lisszabon környéki országutakon a töredezett aszfalton úgy simította ki az úthibákat, ahogy egy Peugeot-tól elvárjuk. Teljesítménye ideális, fogyasztása példaértékű, 4,0 liter alatt zárta a hosszú tesztkört. Kézi váltója pontos, és nemcsak könnyen kapcsolható, hanem határozott megvezetésű is. Az egyetlen csalódást a helykínálat okozta, ami pláne a külső méretek tekintetében szomorú. Elöl két átlagos méretű felnőtt kényelmesen elfér, tárolóhely is bőven van, hátra viszont már beszállni is nehézkes a kicsi ajtókon át, a szűkös láb- és fejtér miatt a második sort egyértelműen gyerekekre méretezték. A csomagtartó azonban alkalmas kisebb bevásárlásokra és kirándulásokra is, ahogy azt a városi kisautóktól megszokhattuk. Csökken a benzin és a gázolaj ára MAGYARORSZÁG Szerdától a benzin átlagára bruttó 2 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 3 forinttal csökken - értesült a Holtankoljak.hu. A 95- ös benzin átlagára így 382 forint lesz literenként, a gázolajé pedig 406 forint. MW Már gyártják az új elektromos VW-t ZWICKAU A Volkswagen zwickaui üzemében megkezdődött a vadonatúj, elektromos hajtású ID.3-as sorozatgyártása. A tervek szerint jövőre 100 ezer darab elektromos autót fognak ott gyártani, 2021-től pedig évente akár 330 000 példány is elhagyhatja az összeszerelősort. Ezzel Zwickau lesz a VW-csoport villanyautó-termelésének egyik bázisa. AM Akkumulátoros Mustang-tervek LAS VEGAS A Ford és a Webasto közösen építette a Mustang Lithiumot. A 800 voltos feszültségű akkumulátorral az EVDrive nevű villanymotoros hajtás 900 lóerőt és 1355 Nm-t produkál, mindez egy megerősített - gyorsulási versenyekre kifejlesztett - Getrag MT82-es, hatfokozatú, kézi kapcsolású váltón keresztül zúdul a hátsó kerekekre. AM Villanyautóval erősít a Mazda TOKIÓ i^z MX-30-as a Mazda első elektromos autója. Az SUV-s beütésű modell a jövő év második felében kapható, később hatótávnövelős változat is érkezik Wankelmotorral. A Mazda a vezetési élményt itt is előtérbe helyezi, ezért viszonylag kicsi, 35,5 kWh-s akkucsomagot építenek a padlóba, a hatótávolság 200 kilométer. AM Mégsem olyan egyszerű a töltés? ÁRAMFELVÉTEL Némileg hátráltathatja a villanyautók elterjedését, hogy az osztrák, cseh, német és svájci áramszolgáltatókat tömörítő érdekvédelmi szervezetek szerint már 2021- ben korlátozni kell csúcsidőben a magántulajdonban lévő töltőpontok áramfelvételét. A mintegy 109 millió fogyasztót képviselő 1646 hálózatüzemeltető vállalat szakmai szervezetei szerint a hálózatok utolsó szakaszában okozhatnak problémát - feszültségingadozás, áramszünet - a töltőn lévő villanyautók. A négy ország áramszolgáltatói 2021. január elsejével vezetik be a korlátozást, ami 2025- ig fog tartani - az előrejelzések szerint addigra dolgoznak ki olyan megállapodásokat, amelyek megoldást jelenthetnek a problémára. A kisfeszültségű hálózatokban nincs annyi tartalék, ami elegendő lenne a villanyautók töltésére a normál lakossági felhasználás mellett, mert gyorsabban nő az energiaigény, mint ahogy a bővítéssel, új vezetékek és transzformátorok telepítésével tartani tudnák a lépést. Jellemzően 11-22 kW teljesítménynyel dolgozó fali töltők szükségesek ahhoz, hogy a 300+ kilométer megtételére elegendő akkumulátort egy éjszaka alatt fel lehessen tölteni, az áramszolgáltatók 5 kW-ra korlátozzák ezek áramfelvételét csúcsidőben, ami nagyjából a hazaérés és az elalvás közti időszakot jelenti. Ez azokat a potenciális villanyautó-felhasználókat érinti hátrányosan, akik napi autózásuk során közel a teljes akkumulátorkapacitást elhasználják, tehát jellemzően a nagyvárosok közelében élő ingázókat. De a falvakban is gondot okozhat, ha egyszerre sok villanyautót akarnak tölteni, mert az ilyen, jellemzően lakossági felhasználással üzemelő alacsony feszültségű hálózatoknál egyszerűen nem számoltak ekkora energiafelvétellel, akár egy darab nagy teljesítményű töltő is gondokat okozhat ilyen helyeken. AM HIRDETÉS Szerdai magazinunk Közlekedési magazin Minden második héten, szerdán. • Dávidok és Góliátok a típuspalettán • Különleges masinák a nagyvilágból • Rajzpályázat - nyerj osztálykirándulást! • Téli tippek és vezetéstechnika HIRDETÉS Gfag Konferencia IlViláQgazdaság 2019. DECEMBER 12. ENERGIASTRATÉGIA 2019 HELYSZÍN: SOFITEL BUDAPEST CÍM: 1051 BUDAPEST, SZÉCHENYI ISTVÁN TÉR 2. A fenntartható energiatermelésre és -felhasználásra összpontosít a Világgazdaság 2019 őszén tartandó Energiastratégia konferenciája. A rendezvény aktualitását a nemzetközi törekvésekkel egybecsengő hazai klímavédelmi törekvések adják, továbbá az, hogy mostanra körvonalazódott az ország - az említetteket is szem előtt tartó - új energiastratégiája. A konferencián rangos szakpolitikai és szakmai előadók segítségével kívánjuk sorra venni, hogy a jelenlegi szabályozás milyen keretet ad a fenntartható energiagazdálkodásnak, illetve hogy a fenntarthatóság érdekében milyen szabályozási változásokra lehet szükség. 4