Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)

2019-11-08 / 259. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2019. NOVEMBER 8., PÉNTEK HÍREK Hintabaleset: két embert vádolnak Maradandó fogya­tékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vá­dat az ügyészség a várpalotai hintabaleset ügyében a szer­kezet üzemeltetője és megfe­lelőségi tanúsítványának ki­állítója ellen. A vádirat szerint a hinta üzemeltetője számos szabályt megszegett. 2017 szeptemberében egy rendez­vényen letört egy hinta, és a tartóoszlopnak csapódott. Két utas kiesett a hintából, egyikük súlyos koponyasérü­léseket, míg a másik töréses sérüléseket szenvedett. MTI Megint lebukott a kokainos gázoló Újra drog hatása alatt vezetett T. Petra, akit idén januárban 5 és fél év bör­tönre ítélt a bíróság, és a veze­téstől örökre eltiltotta, miután bekokainozva halálra gázolt egy 86 éves férfit Zuglóban 2016-ban. Áldozatát cserben­hagyta, majd elment egy mű­­körmöshöz. Szervezetében ez­úttal amfetamint és marihuá­nát mutatott ki a teszt. MW Ismerte gyilkosait az idős asszony Jól ismerte gyilko­sait az a 85 éves idős asz­­szony, akit szalontai otthoná­ban öltek meg. A rendőrség négy embert fogott el, hárman ugyanabban az utcában éltek, mint az áldozat. Az egyik gya­núsított elkövető épp betöltöt­te a 18. életévét. MW Elhódította és kifosztotta partnereit a fekete özvegy Lebukott a csábító Még nem tudják, miért támadt a késelő A társkereső oldalakon Krisztina álnéven vadászó fekete özvegy elhódította, majd kifosztotta partnereit. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu VÁDEMELÉS A Pest Megyei Fő­ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki elhódította, majd kifosztot­ta a társkereső oldalakon meg­ismert partnereit. A fiatal nő különböző internetes társkere­ső oldalakon regisztrált, nem a saját fényképével, Krisztina álnéven. A vád szerint 2018. szeptember elején kapcsolat­ba lépett egy férfival, a bűnügy egyik sértettjével. Leveleztek, telefonszámot cseréltek, majd a margitszigeti szökőkútnál talál­kozót beszéltek meg. A nő a találkozóra magá­val vitt egy műanyag flakont, amelyben altatóból és nyug­tátokból kevert oldat volt. Ez­zel megitatta a randevúra ér­kező férfit, aki rövid beszélge­tés után elvesztette az eszméle­tét. A nő ekkor átkutatta a férfi ruháját, és a zsebéből egy mo-' biltelefont, a nyakából pedig egy nyakláncot lopott el, majd a mintegy 150 ezer forint érté­kű tárgyakkal eltűnt. A sértett csak másnap reggel tért magá­hoz egy margitszigeti pádon, és rögtön felkeresett egy orvost. A nő másnap hasonló mó­don egy másik férfinél is pró-Mind bedőltek neki a férfiak Illusztráció: Shutterstock bálkozott, ezúttal azonban be­jutott a sértett lakásába. Ott is­mét altatóból és nyugtátokból kevert koktélt itatott a sértet­tel, aki az ital elfogyasztása után rövid időn belül elvesz­tette az eszméletét. A vádlott a lakásból több mint 500 ezer fo­rint értékű ékszert vitt magá­val. A sértettet rosszulléte mi­att kórházba kellett szállítani. A két férfi a szervezetébe jutott toxikus mennyiségű nyugtató miatt életveszélyes állapotba került. A fekete özvegy még min­dig nem állt le, 2018 szeptem­berében egy budapesti szóra­kozóhelyen ismerte meg a kö­vetkező áldozatát. Felmentek a férfi lakására, ott a nő vele is megitatta az altatót és nyug­tatót tartalmazó italát. Miután a sértett öntudatlan állapotba került, a vádlott a férfi telefon­ját, készpénzét és bankkár­tyájának adatait vitte magá­val. A bankkártyával 4 millió forint értékben próbálkozott internetes vásárlásokkal, eb­ből 100 ezer forint összegű vá­sárlás volt sikeres. A nőt a Budaörsi Rendőrka­pitányság nyomozói 2018. ok­tóber 3-án ezen a szórakozó­helyen fogták el. A gyanúsított táskájában gyógyszereket és fo­lyadékban feloldott gyógyszer­rel teli üveget találtak. A Pest Megyei Főügyészség életve­szélyt okozó testi sértés bűntet­tével vádolja a nőt, aki letartóz­tatásban várja a tárgyalást. JORDÁNIA Egyelőre nem tud­ni, hogy az Iszlám Állam ka­tonája követte-e el a turisták elleni szerdai késes támadást Dzserasban, a római kori rom­város közelében. Dzseras a második legrégebbi város Pet­ra után. A fekete katonai ru­hát és maszkot viselő táma­dó nyolc embert, köztük há­rom mexikóit és egy svájci tu­ristát sebesített meg. A közös­ségi médiában videófelvételek jelentek meg a támadásról, amin az látszik, hogy egy nő vértócsában fekszik a földön. Egy másik nő vérfoltos póló­ban láthatóan pánikba esik, egy férfi a lábán sérült meg. A sebesültek között két rend­őr, egy idegenvezető és egy buszsofőr van. lelenleg mind­nyájan orvosi kezelés, illet­ve megfigyelés alatt állnak, az egyik rendőr és az egyik mexi­kói turista állapota még tegnap is válságos volt. A rendőrök gyorsan elfogták a késelőt, de egyelőre nem sike­rült kideríteniük, ki az elkövető, és mi volt tettének az indítéka. lordániában ritkán fordul­nak elő támadások külföldi tu­risták ellen, az utazási irodák idegenforgalmi szempontból az egyik legbiztonságosabb közel-keleti országnak tartják. Az elmúlt két évben nőtt is az Európából érkező turisták szá­ma, bár 2016-ban 14 ember halt meg egy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által el­követett támadásban. MW TELEVÍZIÓ-MŰSOR " 2019. NOVEMBER 8., PÉNTEK K O tn o 4.00 Carter ügynök © 4.50 TopShop 5.15 Barátok közt© 6.00 Reggeli® 9.05 Asztro-Show 10.10 TopShop 11.50 KölyökKalauz © 12.30 Apja, fia, unokája © 13.10 Drága örökösök © 14.20 Nyerő páros® 16.00 Elif-A szeretet útján® 17.10 Barátok közt® 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz® 20.05 Drága örökösök ® magyar filmsorozat, 11/61. rész Kincs, ami van 21.15 Nyerő páros® 22.55 Barátok közt ® 23.40 RTL Híradó- Késő esti kiadás 0.20 Csúcsformában® 1.30 AzÉvHotele® 2.15 HighLife © 2.55 A zöld íjász® 5.15 Családi Titkok© 6.10 Tűsarok© 6.15 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.45 Mokkacino© 9.35 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Esmeralda© 13.35 Walker, a texasi kopó® 14.40 Walker, a texasi kopó® 15.40 Victoria® 16.45 Anya© 18.00 Tények 18.30 Tények Plusz 18.55 Tények Plusz 19.20 Séfek séfé© magyar gasztro-reality 21.10 Séfek séfé® 23.00 Magánnyomozók© 0.15 Családi Titkok® 1.20 Walker, a texasi kopó© 2.25 Tények Este 3.05 Zsaruvér© 3.45 Zsaruvér® 4.25 Csapdába csalva ® 7.50 Ridikül© 8.45 Sorsok útvesztője © 9.35 RexRómában® 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 Izőrzők© 13.55 Róma magyar emlékei 14.30 A hegyi doktor © 15.20 Végtelen szerelem© 16.15 Rex Rómában® 17.05 Ridikül® 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Sorsok útvesztője © 19.30 Fölszállott a páva 2019 21.50 Törvénytelen® 23.30 Kenó© 23.40 Róma magyar emlékei 0.15 Partitúra® 1.10 Új idők, új dalai 1.45 Rúzs és selyem 2.10 OJD Irodalom és könyv 26 percben 2.40 Mesterember 3.10 Magyar Krónika® 3.40 Élő egyház 4.00 Életkor 8.20 Isten kezében 8.45 Katolikus krónika 9.20 A sokszínű vallás 9.40 A NAGYOK 10.10 Mesterember 10.45 Mindenki Akadémiája 11.15 Angol nyelvű hírek 11.35 A nagy ékszerész © 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 P’amende 13.50 Öt kontinens 14.20 Család-barát 15.50 Kárpát Expressz 16.15 Multiverzum-A tudomány határtalan! 16.45 Öt kontinens 17.20 ízőrzők 17.55 ízőrzők 18.30 Itthon vagy! 19.00 Nótacsokor 19.15 Nótacsokor 20.00 Önök kérték!® 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Tóth János© 22.10 Tóth János® 22.40 Ridikül® 23.35 M5 Híradó 0.05 Rejtélyes XX. század- Kun Miklós műsora © 0.35 Hetedhét kaland 11.25 Lengyelország® 11.55 Fejezetek Magyarország közlekedés­­történetéből 12.25 Andre Rieu - Üdvözlet a világomban 13.25 OJD Irodalom és könyv 26 percben 13.55 Érettségi 14.25 Szólalj meg! 15.05 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot © 15.55 Felsős 16.30 Álomkertek® 17.00 Prima Primissima kisfilmek 2019 17.04 Ön is tudja?­­műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’3-Az értékes félóra 18.05 Galapagos -Változó szigetek® 19.00 A kereskedelem trükkjei ® 19.30 Vers mindenkinek 19.35 Univerzum 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés... ® 21.50 Az oroszlán ugrani készül © 5.05 Azéletcsajos oldala © 5.30 TV SHOP 6.00 Jóbarátok© 6.21 Jóbarátok® 6.42 Jóbarátok® 7.10 Jóbarátok® 7.35 Jóbarátok© 8.00 Jóbarátok© 8.30 Agymenők© 8.55 Agymenők© 9.20 Szívek szállodája © 10.20 Szívek szállodája© 11.20 Castle® 12.20 Castle© 13.15 200 első randi© 14.15 200 első randi ® 15.15 Szellemekkel suttogó © 16.10 A mentalista© 17.05 A mentalista© 18.05 Castle® 19.00 Castle© 20.00 200 első randi © 21.00 Vasember 3.® 23.45 A lopás művészete © 1.35 A mentalista® 2.20 A mentalista© 3.01 Szívek szállodája© 3.45 Szívek szállodája © 4.30 Azéletcsajos oldala ® 7.45 Vikingek csatája © 9.30 Sivatagi hajsza © 11.25 Az utolsó erőd © 14.00 Tűz a mélyben® 16.10 Tolvajtempó© 18.30 Halálos fegyver 4.® 21.00 Sherlock Holmes © amerikai-német-angol akciófilm 2009 R.: Guy Ritchie Sz.: Robert Downey Jr., Jude Law, Rachel McAdams, Mark Strong, Kelly Reilly 23.30 Kígyók a fedélzeten © amerikai-német akcióthriller 2006 R.: David R. Ellis Sz,: Samuel L, Jackson 1.40 Pokoli édenkert © amerikai film 2009 R.: David Twohy Sz.: Steve Zahn, Timothy Olyphant, Milla Jovovich 3.30 Az utolsó erőd® amerikai akciófilm 2001 R.: Rod Lurie Sz.: Robert Redford, James Gandotfini, Mark Ruffalo, Steve Burton, Delroy Undo 9.30 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló 10.30 UEFA Bajnokok Ligája Real Madrid-Galatasaray 12.30 Napos Oldal DVTK-magazin 13.00 Sporthíradó 13.30 Rövidpályás Gyorskorcsolya Világkupa Salt Lake City 14.25 Startfejes magazin 14.55 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló Barcelona-Slavia Praha 16.00 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló Lokomotiv Moszkva- Juventus 17.15 Futsal magazin 17.45 M4 Sport stúdió Kosárlabda 18.00 Kosárlabda közvetítés Férfi kosárlabda NBI 20.00 Boxutca 20.30 BL-péntek 21.15 Női labdarúgó magazin 21.45 Sporthíradó 22.15 U17-es labdarúgó-vb Ecuador-Olaszország nyolcaddöntő mérkőzés 21.50 Az oroszlán ugrani... 21.00 Vasember 3. 21.00 Sherlock Holmes 20.00 Boxutca 12.30 Apja, fia, unokája 13.35 Walker, a texasi kopó 21.50 Törvénytelen Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 9.12 Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.00 Híradó 11.35 Itthon vagy! 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Unió28 14.35 Magyar gazda 15.35 Életkor 16.35 Itthon vagy! 17.33 Iskolapad 17.50 Ma este 19.05 Életkor 21.25 V4 Híradó 23.20 Idegen nyelvű hírek 23.50 Ma éjjel 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 0.15 Ma éjszaka 1.00 Ma éjszaka 2.00 Ma éjszaka Minden fél órában hírekkel, híradóval 9.05 Szabadfogás @11.05 Háttér­kép ® 12.30 Heti terror ® 13.05 Keménymag © 14.05 Csörte 15.30 Munkavállalók, világa 16.05 Panaszkönyv 17.30 Újranyitott ak­ták © 18.30 Paletta 19,30 Ma­gyarország élőben 20.05 Őszintén 20.30 Informátor © 21.05 Troli © 22.30 Európai híradó 23.05 Ma­gyarország élőben 23.30 Paletta 1.00 Hazahúzó 2.00 Főhős ® 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ék­szer TV 15.40 Fórum 16.45 Világ­híradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Hír­adó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Hír­adó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Dumakabaré ® 21.30 ATV Híradó 22.00 Columbo © 23.40 Haza­húzó 0.35 Élő építészet -100 híres épület a világból 0.45 KultúrTipp 0.50 A világ teteje © 1.20 Egyenes beszéd 2.10 700as klub ® 8.00 Don Matteo © 9.25 Váratlan utazás © 10.25 Robbie, a fóka ® 11.25 A klinika ® 12.25 Charly, majom a családban © 13.30 He­gyi doktor - Újra rendel ® 14.35 A klinika ® 15.35 Charly, majom a családban © 16.40 Hegyi doktor - Újra rendel ® 17.45 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 © 21.00 Az utolsó zsaru © 23.00 Dr. Csont © ® 2.00 A Grace klinika © 3.00 Ke­gyetlen csillogás ® 6.15 Teleshop 7.20 Az ítélet el­adó © 9.50 James Bond: A kém, aki szeretett engem ® 12.40 Ter­­minátor 3.: A gépek lázadása © 14.50 Csábítunk és Védünk © 16.45 Red 2. © 19.00 Halálod napja ® 21.00 Hitman - A bérgyil­kos © 23.00 Drágán add az életed © 1.55 A bárányok hallgatnak © 4.30 Giggi, a csibész® 8.35 Több mint Testőr © 8.40 Ve­led is megtörténhet! © 9.50 Csa­ládi Titkok © 12.00 Jóban Rossz­ban ©13.10 Hal a tortán © 14.20 Magánnyomozók ® 15.25 Csap­dába csalva © 16.00 Tények © 16.30 Csapdába csalva ® 17.00 Családi Titkok © 19.15 Magánnyo­mozók © 20.20 Jóban Rosszban ©21.30 Tények Este ©22.00 Té­nyek Plusz ® 22.50 Fuss, család, fuss! © 0.45 A nagy szökés © 6.00 Kosárlabda - N BA 7.30 Televí­ziós vásárlás 9.00 UEFA Európa-li­­ga 11.15 Televíziós vásárlás 12.15 NFL 15.30 AEROsport 15.45 Ke­zeket fel! a Sport TV kézimagazin­ja 16.15 Labdarúgás: Bundesliga Preview Show 16.45 Europálya 18.15 Labdarúgás 20.30 Labdarú­gás: Bundesliga 22.45 Heti helyzet 23.45 Kosárlabda - NBA 1.45 Vízi­labda LEN Bajnokok Ligája 3.30 Trash Talk 5.00 Póker 9.00 Jamie © 10.00 A séf kedven­ce © 10.30 Ki főzhet a végén? © 11.35 Húsimádók klubja © 12.05 Hugh © 12.35 Lorraine Pascalé © 13.10 Tornász Deker ® 13.40 Donna Hay © 14.10 Robi © 14.40 Jamie © 15.10 Mary Berry © 15.45 Receptdaráló Desszert An­gélával © 16.25 Bódi Margó © 16.55 Táj-Föld © 17.25 Jó sza­kács, rossz szakács © 17.55 Hugh mesterhármasa ® A műsor és a Kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents