Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-30 / 278. szám
) zerkesztoseai terepaszta \RR0L, HOGY MIÉRT Demeter Szilárd képzeljünk el egy olvasót. Ennek z olvasónak nincsenek előítéleji, előzetes ítéletből is csak annyi, mennyit élettapasztalata értelíesnek enged. Bölcs és megbocsáx Képzeletbeli barátunknak ninsenek napi gondjai, nem a politika zemüvegén keresztül olvas, renge:g ideje van, többek között azért, íert nincs állandóan becsatlakoza a virtuális valóságba. Képzelink el egy olvasót, aki tudja, hogy világon tökéletes állapot nem lé;zik, de ebből azt a következtetést ónja le, hogy a világ jobbá tehető, s ez rajta is múlik. Szóval képzelink el egy olvasót, aki két lábbal 11 a földön, és kíváncsi. Na, ilyen olvasóknak könnyű laot szerkeszteni. Minden lapszeresztő ilyen eszményi olvasót céloz e, mi több, elvárja, hogy az olvasó ilyen és még ilyenebb legyen. Majd megsértődik, ha kiderül, hogy az olvasó is emberből van mindenfajta hétköznapi nyűggel, a földi lét összes nehezékével éviekéi a történelem sodrában. Ezért született ez a melléklet. Hogy krumplihámozás közben, az esti hírek előtt, a fogorvosnál, vagy a könyvtárban lopjunk az emberből lévő olvasóinknak „egy gondolatnyi csöndet, amíg a kivégzőosztag újratölt”. A kezdet kezdetén, amikor ködszurkáló üzemmódban elindítottuk a lapunkat, erre gondoltam fáradt lapzártákkor: hogy a jövő héten, amikor a következő nagy levegővétel előtt behunyom a szemem, akkor nagy levegőt vevő, vagy épp kifújó olvasót látok, aki épp egy pillanatra behunyja a szemét, és ilyenkor verset lát. Nagy szükségünk van ilyen olvasókra. így a századik lapszámkor már bevallhatom: amikor kitaláltam, kitaláltuk ezt a mellékletet, és hétről hétre elő is állítottuk, elő is állítják a kollégáim, akkor a legönzőbb számításból cselekedtünk, és csinálják a mai napig. Az a nagy büdös igazság, hogy imádok olvasni, szerelmes vagyok az anyanyelvembe. És hát Afrikában ősidők óta tudják, amit mi egy másik százas kapcsán most kezdünk (újra)felfedezni: ha gyorsan akarsz haladni, akkor menj egyedül; de ha biztosan oda akarsz érni, akkor menj többedmagaddal. Ez a melléklet tehát csábítás, minél több magyart vinnénk magunkkal a magyar irodalom olvasói karavánjában. Biztosan oda akarunk érni. Vidéki vasárnap (ezüst zselatinnyomat, 70 * 90 cm, 2003} A nagy kérdés, hogy hová. Erre megoldásunk nincs, javaslatom talán volna. A cél bemérése előfeltételezi a látás képességét. És mivel én személy szerint nagyon jól érzem magam az anyanyelvi kultúrámban, ezért azt mondanám, hogy nézzünk magyar szemmel a világra. Mert tippem szerint aki magyarul néz, az Szent István szemével lát. Elég jó látásmód, ezredéves a horizontja. >ZAZ LAP MAGANY lagányos műfaj-e az irodalom? tette fel idén a kérdést a III. Előzőit Helyőrség Szabadegyetem ícíme. Persze hogy az, már ami az Ikotás folyamatát illeti. így vannak zzel más művészeti ág képviselői i. De a műhely teremtő félhomárából mihelyst kilépünk a reflekjrfénybe, vállalnunk kell az alkois közösségszervező képességét is. ry egy-egy mű erőterében társakra Ihetünk, a sok-sok magány ágai sszeérnek, adott esetben össze is apaszkodhatnak. Az alkotói maíny termékenyítő energiája ezáltal megsokszorozódik — ahogy az egyes művek is nemegyszer párbeszédet folytatnak egymással, válassza el őket egymástól bárhány száz év. Magányos műfaj-e az olvasás? - tehetjük fel az előbbi kérdés párját. Persze, hogy az, már ami az olvasás újrateremtésének a folyamatát illeti. De amennyiben egy-egy jó mű története, szereplői, érzései életre kelnek az olvasóban, az rádöbbenhet, hogy a kérdéseivel, a gondjaival, a tragédiáival és örömeivel egyáltalán nincs egyedül, hiszen valaki meg is tudja fogalmazni őket, s ha ez így van, feltételezhető, hogy vannak, akiket egészen hasonló dolgok foglalkoztatnak. Katartikus pillanat az ilyen, többször átéltem már magam is. Ilyenkor kinyílik a világ, s a magány összetolt bútorai közé beszökik a fény. Tíz év szerkesztői (Magyar Napló) és jó pár év elnöki (Magyar írószövetség) munkám során az volt a dolgom, hogy közösségeket szervezzek, igyekezzek összehangolni meganynyi magányt. Ezért is tettem eleget tavaly nyáron a megtisztelő felkérésnek, hogy legyek az Előretolt Helyőrség lapcsalád Kárpát-me-X SZERKESZTÉSRŐL, AVAGY MINDEN KÖRBEÉR éhány hete nagyon kedveset monott az egyik szerzőm arról, hogy iás szerkesztőkkel mindig konflikís alakul ki adott disszenzusok körül, de a mi közös munkánkban sikerült ezt elkerülni. Nagyon jólesett, és elgondolkodtatott az alapelveken. A szerkesztésnek két fő komponense van, amelyek bár nagyon különböző kompetenciákat igényelnek, hasonló súllyal esnek latba: a figyelem és az alkotói szemlélet. A figyelem talán sokkal egyértelműbb és gyakorlatibb feladat: a szerző már annyiszor javította maga is saját művét, annyiszor olvasta, olyan szinten ismeri belülről, hogy neki már nem tűnnek fel az apróságok. Lehet az elütés, vesszőhiba vagy bármilyen ritmikai, mondatritmikai esetlenség, külső szem sokkal könnyebben kiszúrja. Ez az első lépés. A második lépésnél jön képbe a kreativitás és nyitottság: a szerkesztőnek nem az a dolga, hogy az észrevett hibákat saját hatáskörben kijavítsa. Számomra ez a legszebb része a szöveggondozásnak, amikor a szerzővel közösen keresünk válaszokat a felmerülő kérdésekre. Ivar (olaj, vászon, 100 *140 cm, 2005) GY KÉSZÜL A LAP ÉS A BÖLCS ÖREGASSZONY mlékszem arra, amikor ez a lap ég csak egy konyhaasztalnál feltett ötlet volt. Hogy vissza kelne csempészni az irodalmat az ságokba. Aztán soroltuk, jegyteltük, hogy miket és kiket kell indenképp megmutatni, kikre mire számíthatunk. Ma sem türm, hogy bármelyik ilyen beszéltés burkolt állásinterjú volt vagy m, csak hogy mennyire megleídtem, amikor Demeter Szilárd yértelművé tette, hogy számít m ebben a munkában. Nem egy vatot bízott rám, hanem egy ész furcsa feladatkört: „Te leszel ap lelke.” (A Helyőrség teremtésül mítosza bizony ilyen kinyilatkoztatásokból áll.) Hogy mit csinál a lélek? Lelkesedik. Ilyen egyszerű. Ezért van az, hogy csak olyan témáról írunk, ami érdekel minket. És az íija, aki örömmel ássa bele magát a témába, és van róla mondanivalója. Ez talán nem tűnik nagy eredménynek, de annyi kiégett hírlapírót és szerkesztőt látok nap mint nap, hogy tudom, mekkora áldás, hogy mi száz lapszámot tele tudtunk írni azzal, amiről úgy érezzük, fontos szót ejteni. És anynyi mondanivalónk van még! Annyi tanulnivalónk van még! Annyi mindent szeretnénk még felépíteni erre az alapra! És annyi mindenért van okunk hálásnak lenni. Mindenekelőtt az Olvasóink figyelméért. A levelekért, a köszönetekért és a megfontolásra méltó korholásokért is. De kiemelt pillanat az is, amikor az író, akiben a kezdetektől hittünk, nekem dedikálja az első novelláskötete első példányát. Az is, amikor egy közönségtalálkozón személyesen is megismerhetjük azokat, akik a verseik, történeteik által jelen vannak a lapunkban. Megtudni, hogy van, akinek akkor született a gyermeke, amikor vezérvers lett a dencei főszerkesztője. Meg azért is vállaltam, mert missziót láttam benne. Az elmúlt húsz-huszonöt évben az irodalom elveszítette olvasóinak jó részét, amikor megfeledkezett róla, és a saját szakmai és ideológiai belügyeivel kezdett el foglalkozni - onnantól pedig, amikortól a napi sajtóból fokozatosan szorultak ki a versek, novellák, tárcák, könyvismertetők, megint csak búcsút inthetett számos olvasójának a kortárs magyar irodalom. Ezt is igyekezett korrigálni az Előretolt Helyőrség száz lapszámon át, A szöveg a szerzőé, ezt mindig tiszteletben kell tartani, nem szabad ráerőszakolni javaslatainkat. De ha szerencsésen alakul a műhelymunka és megtaláljuk a közös hangot, inspirálhatjuk megoldásokra. így lesz a szerkesztés alkotófolyamat. Rendszeresen megjelenő rovat szerkesztésénél pedig egy harmadik képesség igénye is felmerül: az előrelátásé, a rovat képének és tartalmának megálmodásáé. Ez talán a legnehezebb. Azt szeretném, ha a Hamuban sült pogácsa gyerekirodalmi rovat minél sokoldalúbb lenne, minél szélesebb olvasóközönség számára válna érdekessé. Az a gyönyörű a gyerekirodalomban, hogy nem csak gyerekeknek szól. Az elmúlt években a könyvpiac nagyon erőteljesen szét akarta választani a gyerekirodalmat és a felnőttirodalmat, ebben a törekvésben műve, és ez is az ünnep részévé vált. Megtudni, hogy összegyűjtik és elteszik emlékbe a lapszámainkat, vagy hogy egy-egy barát rendszeresen elküldi nekik, mert ahol ők laknak, ott esetleg nem kapható. De hálásak lehetünk azoknak is, akik kritikusan vagy cinikusan követték a lapunk indulását. Hiszen volt kinek bizonyítani, hogy értéket közvetítünk, és következetesen képviselünk egy világnézetet. Sokat tanultam, sokat örültem, olykor csalódtam is. (Bizony, így készül a bölcs öregasszony.) Az évek során láttak a kollégáim elpityeredni, bosszankodni, nagy levegőt ven-Szentmártoni János remélem, sikerült. Közben elindult az erdélyi (2018 nyarán) és a vajdasági (2018 októberében) melléklet is, helyi szerkesztőkkel és tartalommal - 2020-ban pedig terveink szerint a felvidéki és a kárpátaljai is útjára indul. Kedves Olvasónk, bízom abban, hogy mostantól nem érezzük majd magunkat annyira egyedül a legtitkoltabb gondjainkkal sem, hiszen egymásra találtunk. S hogy továbbra is kedvelt vendégei lehetünk hajlékodnak írásainkkal. Isten éltessen sokáig! Ágoston Szász Katalin valószínűleg több tényező is közrejátszott - a közgazdaságtan bugyrai veszélyesek és kifürkészhetetlenek. Csakhogy az irodalom nem a dolgok felosztásáról és csoportosításáról szól, hanem épp ellenkezőleg: az irodalomban minden körbeér. Vagyis az irodalom maga ér körbe mindent. Természetes, hogy a minőségi gyerekirodalomnak saját speciális nyelvezete és terjedelme van, de szimbólumkincsében nem tér el az úgynevezett felnőttirodalomtól. Ugyanazok az érző és értő lények vagyunk, akik gyermekeink, és akik magunk is egyszer voltunk, ők pedig ugyanazt a tudást hordozzák magukban, ami számunkra már kinyílt, és ami nemsokára bennük is kivirágzik. A rovatom titkos és dédelgetett célja valahol az is, hogy megtaláljuk magunkban ezt az értő érzékenységet. Bonczidai Éva ni és jóízűen nevetni is. Mert ebben a csapatban lehet emberarcúnak maradni, hiszen itt mindenki a teljes életével van jelen, amikor ír, szerkeszt és segít felépíteni, megerősíteni az újabb lapszámot. A képekért is hálás vagyok. Mert hétről hétre megmutathatjuk a képzőművészetünk gazdagságát - ráadásul egy sajátos játékban: kapcsolódási pontokat kell felmutatnunk az adott képi világ és az adott írói, költői univerzum között. Sajátos asszociációs játék ez - olykor humoros, olykor megrázó, olykor egyértelmű, olykor igen személyes. De mindhez közünk van. DALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. november
