Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)

2019-11-22 / 271. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2019. NOVEMBER 22., PENTEK A vád szerint a férfi megerőszakolt egy magyar lányt Fotó: MTI Elindult az afgán migráns pere BUDAPEST A vád szerint ta­valy szeptemberben egy mig­ráns megerőszakolt egy ma­gyar nőt Budapest belvárosá­ban, egy gyorsétterem mosdó­jában. A rendőrség az eset után hajtóvadászatot indított, és már másnap este elfogták a férfit Ausztriában, egy Frankfurtba tartó vonaton. A bíróságon ma megkezdődött a férfi pere. Az afgán férfit két maszkos rendőr vezette vezetőszáron a tárgyalóteremhez, kezei és a lábai is meg voltak bilincselve. A migráns nem akart új vallo­mást tenni. A bíróság meghall­gatta az áldozatot, akit a férfi megerőszakolt a vád szerint. A nő külön, elzárkózva ült egy széken, haját az arca elé tet­te. Látszott rajta, hogy teljesen összetört, nagyon megviselte a Gyűlölte a családot, ezért a professzoron állt bosszút Leszúrták a volt német államfő fiát A rendőrök megérkezéséig az előadás résztvevői visszatartották a támadót Fotó: MW Újabb késes támadás sok­kolja Németországot. A ber­lini Schlosspark Klinik kór­ház 59 éves belgyógyász­­gasztroenterológus főorvo­sát egy nyilvános ismeret­­terjesztő előadása közben késelték halálra. Az áldozat a néhai államfő fia. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BERLIN Megdöbbenéssel fogad­ták Németországban egy köz­­tiszteletben álló berlini főor­vos meggyilkolását. Az áldo­zat Richard von Weizsäcker néhai államfő fia volt. Szerdán Angela Merkel kancellár is részvétét nyilvánította az előző este történt bűncselekmény­ben elhunyt orvos családjának. „Merkel kancellár és a kor­mány valamennyi tagja együtt érez Fritz von Weizsäcker öz­vegyével és az egész család­dal” - húzta alá Steffen Seibert kormányszóvivő, hozzátéve, hogy rettenetes csapás érte a von Weizsäcker famíliát. A berlini Schlosspark Klinik kórház 59 éves belgyógyász­­gasztroenterológus főorvosát kedd este megtámadták és le­szúrták. A bűncselekmény egy nyilvános ismeretterjesztő előadása közben történt, kór­házának egyik rendezvény­­termében. A támadót megpró­bálta feltartóztatni a hallgató­ság egy tagja, egy rendőr, akit súlyos, de nem életveszélyes sebesüléssel ápolnak az eset után. A késelőt lefogták és át­adták a rendőrségnek. Az 57 éves német férfi akut pszichés megbetegedésben szenved, és az áldozat családjával szem­beni ellenérzései indíttatták a bűncselekményre. A Der Spie­gel című hírmagazin értesü­lése szerint a támadó főleg a néhai államfőt, Richard von Weizsäckert gyűlölte, és raj­ta akart bosszút állni fia meg­gyilkolásával. A támadó azzal indokol­ta tettét, hogy Richard von Weizsäckert a Boehringer ne­vű vegyipari társaságnál a hat­vanas években betöltött vezető tisztsége révén felelősség ter­heli azért, hogy a cég alapanya­got szállított az Agent Orange elnevezésű gyomirtó szerhez, amelyet az amerikai hadsereg több millió ember halálát oko­zó fegyverként használt a viet­námi háborúban. Richard von Weizsäcker köztársasági elnök 2015-ben, 94 éves korában hunyt el. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Német Szö­vetségi Köztársaság hatodik államfője volt, 1984 és 1994 között töltötte be a szövetségi elnöki tisztséget. Elsősorban a második világháborús német kapituláció 40. évfordulója al­kalmából, 1985. május 8-án a szövetségi parlamentben (Bundestag) elmondott beszé­déről ismert, amelyben az ad­digi vezető német politikusok közül a leginkább egyértelmű­en mondta ki, hogy Németor­szágnak és a németeknek meg kell birkózniuk a náci múlttal, anélkül, hogy kollektív felelős­séget vállalnának elődeik tet­teiért. TELEVÍZIÓ-MŰSOR ' 2019. NOVEMBER 22., PÉNTEK te o (A 2 4.00 Győzike Show© 4.55 TopShop 5.20 Barátok közt© 6.00 Reggeli© 9.05 Asztro-Show 10.10 Top Shop 11.50 KölyökKalauz © 12.30 Fókusz® 13.30 A Konyhafőnök VIP-Terítéken a sztárok! © 16.00 Az én kis családom© 17.10 Barátok közt© 18.00 RTL Híradó Esti kiadás 18.55 Fókusz© 20.05 A Konyhafőnök VIP-Terítéken a sztárok!© 22.30 Barátok közt© 23.20 RTL Híradó-Késő esti kiadás 23.55 Jófiúk© 1.05 Az Év Hotele © 1.55 HighLife® 2.35 A zöld íjász© 5.15 Családi Titkok© 6.10 Tűsarok © 6.15 Mokka® 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 8.45 Mokkacino© 9.35 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Tények Plusz 13.15 Kórházi történetek © 13.55 Kórházi történetek © 14.35 Mintaapák© 15.45 Victoria© 16.50 Anya® 18.00 Tények 18.30 Tények Plusz 19.20 Mintaapák© 20.25 Nyomd a gombot, tesó! © 21.45 Újratervezés© 22.40 Magánnyomozók© 23.50 Családi Titkok © 0.55 Kórházi történetek© ( 1.40 Tények Este 2.25 Sherlock és Watson © | 3.15 Sherlock és Watson © 4.00 Magánnyomozók © 4.45 Kórházi történetek © 6.45 P’amende 7.15 Öt kontinens 7.45 Ridikül® 8.40 Sorsok útvesztője © 9.30 DonMatteo© 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 ízőrzők© 13.50 Velence magyar emlékei 14.20 A hegyi doktor ® 15.10 Végtelen szerelem © 16.00 DonMatteo© 17.05 Ridikül© 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.40 Sorsok útvesztője © 19.30 Fölszállott a páva 2019 21.45 Róma ege alatt® 23.30 Kenó© 23.40 Velence magyar emlékei 0.10 Partitúra® 1.10 Új idők, új dalai 1.40 Rúzs és selyem 2.10 OJD Irodalom és könyv 26 percben 6.25 Iskolapad 6.50 Élő egyház 7.15 Nótacsokor© 8.15 Idegen hírek 8.40 Isten kezében 9.10 Katolikus krónika 9.40 A sokszínű vallás 9.55 A NAGYOK 10.25 Mesterember 10.55 Mindenki Akadémiája 11.25 Angol nyelvű hírek 11.40 Kéz kezet mos© 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 P’amende 13.50 Öt kontinens 14.20 Család-barát 15.55 Kárpát Expressz 16.20 Multiverzum 16.50 Öt kontinens 17.20 jzőrzők 17.55 ízőrzők 18.30 Itthon vagy! 18.55 Nótacsokor© 20.00 Önök kérték!© 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Tóth János® 22.05 Hogy volt!?_ Válogató adások 22.40 Ridikül © 23.35 M5 Híradó 9.30 Kult’30 10.00 A Balti-tenger természeti csodái © 10.55 Utazások Európa tájain © 11.25 Lengyelország® 11.55 Fejezetek Magyarország közlekedés­­történetéből 12.25 Andre Rieu 13.25 OJD Irodalom és könyv 26 percben 13.55 Érettségi 2018 14.25 Szólalj meg! 15.10 Az utolsó édenkertek 16.00 Felsős 16.30 Álomkertek© 17.00 Príma Primissima kisfilmek 2019 í 17.04 Ön is tudja? 17.30 Kult’30 18.05 A változó Chiemgau © 19.00 Utazások Európa tájain© 19.30 Vers mindenkinek 19.35 Univerzum | 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés... © 21.50 Szép leányok, ne sírjatok 6.20 Jóbarátok© 6.45 Jóbarátok© 7.10 Jóbarátok© 7.40 Jóbarátok© 8.05 Jóbarátok© 8.40 Agymenők© 9.05 Agymenők® 9.30 Szívek szállodája© 10.25 Szívek szállodája® 11.20 Castle© 12.20 Castle© 13.20 200 első randi © 14.20 200 első randi ® 15.15 Szellemekkel suttogó © 16.10 A mentalista© 17.05 A mentalista© 18.05 Castle© 19.00 Castle® 20.00 200 első randi © 21.00 A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka © 23.55 Invázió© 1.55 Lakástalkshow © 2.40 A mentalista© 3.25 A mentalista© 4.05 Szívek szállodája ® 4.45 Az élet csajos oldala © 5.05 Az élet csajos oldala © 8.10 Terepfutás© amerikai filmdráma 2015 10.40 Alibi.com© francia komédia 2017 12.25 Kalandorok© magyar vígjáték 2008 14.45 Asterix-Az istenek otthona © francia-belga rajzfilm 2014 R.: Louis Clichy 16.25 Legendás állatok és megfigyelésük © amerikai-angol fantasy 2016 R.: David Yates Sz.: Eddie Redmayne, Ezra Miller, Jon Voight, Carmen Ejogo, Colin Farrell 19.00 Az utolsó boszorkányvadász © amerikai-kanadakkínai akciófilm 2015 R.: Breck Eisner 21.00 A titánok harca© angol-ausztrál-amerikai kalandfilm 2010 R.: Louis Leterrier 23.00 Fehér pokol© amerikai kalandfilm 2011 1.20 Nyolc préda© amerikai thriller 2008 9.25 Napos Oldal-DVTK magazin 10.00 Sporthíradó 10.25 FIFA strandlabdarúgó világbajnokság Olaszország-Tahití 11.30 Vívó magazin 12.00 Labdarúgó Nemzetek Ligája pótselejtező sorsolás 12.30 Röplabda magazin 13.00 Sporthíradó 13.30 UEFA 2020-as Labdarúgó Európa­­bajnoki selejtező Wales-Magyarország 15.25 Futsal magazin 15.55 Női labdarúgó magazin 16.25 MTK magazin 17.00 Sporthíradó 17.15 Boxutca 17.45 M4 Sport stúdió Kosárlabda 18.00 Kosárlabda közvetítés Férfi kosárlabda NBI: KTE-DunaAszfalt- ZalakerámiaZTEKK 19.50 M4 Sport stúdió Kosárlabda 20.15 FIFA strandlabdarúgó világbajnokság 15.55 Női labdarúgó magazin 18.55 Fókusz 16.20 Multiverzum 21.50 Szép leányok, ne sírjatok 21.00 A Karib-tenger kalózai 14.45 Asterix 20.25 Nyomd a gombot, tesó! 21.45 Róma ege alatt ŰC o Óránként Híradó és idöjárásjelentés 10.35 Életkor 11.35 Itthon vagy! 12.50 V4 Híradó 13.35 Unió28 14.35 Magyar gazda 15.35 Élet­kor 16.35 Itthon vagy! 18.25 Nem­zeti Sporthíradó 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 22.35 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.15 Időjárás-jelen­tés 23.20 Angol nyelvű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.45 Kínai nyelvű hí­rek 23.50 Ma éjjel 0.00 Himnusz Minden fél órában hírekkel, híradóval 8.05 Plusz-mínusz 8.30 Paletta 9.05 Szabadfogás ® 10.30 Tele víziós vásárlás 11.05 Háttérkép © 12.30 Heti terror © 13.05 Kemény­mag © 14.05 Csörte 15.30 Munka­­vállalók világa 16.05 Panaszkönyv 17.30 Plusz-mínusz 18.30 Paletta 19.30 Magyarország élőben 20.05 Őszintén 20.30 Informátor © 21.05 Troli ® 22.30 Európai híradó 23.05 Magyarország élőben 4.55 Müsorajánló 5.00 Hazahú­zó 5.55 ATV START 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fó­rum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap hí­re 18.45 ATV Híradó 19.25 Egye­nes beszéd 20.30 Dumakabaré © 21.30 Columbo ® 23.00 ATV Hír­adó 23.40 Hazahúzó 0.35 Élő épí­tészet -100 híres épület a világból 6.00 NCIS: Los Angeles © 7.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 8.00 Don Matteo © 9.20 Rob­bie, a fóka © 11.25 A klinika ® 12.25 Charly, majom a családban ® 13.30 Hegyi doktor - Újra rendel © 14.35 A klinika © 15.35 Charly, majom a családban ® 16.40 Hegyi doktor - Újra rendel ® 17.45 Don Matteo ® 19.00 Hawaii FiveO © 21.00 Az utolsó zsaru ® 1.00 Dr. Csont © 2.00 A Grace klinika © 6.30 Teleshop 7.40 Meg vagyunk lőve © 9.45 James Bond: Szigo­rúan bizalmas © 12.30 Elrabol­va © 14.30 Pénzvonat © 16.55 Száguldó erőd ® 19.00 Dupla di­namit © 21.20 Wanted © 23.30 Die Hard 3. - Az élet mindig drága ® 2.15 Talpig zűrben © 3.35 Ana­konda © 8.35 Több mint Testőr © 8.45 Ve­led is megtörténhet! © 9.50 Csa­ládi Titkok © 12.00 Jóban Rossz­ban © 13.10 Hal a tortán © 14.15 Magánnyomozók ® 15.20 Csap­dába csalva © 15.55 Tények © 16.25 Csapdába csalva ® 16.55 Családi Titkok © 17.55 Kórhá­zi történetek © 19.15 Magánnyo­mozók © 20.20 Jóban Rosszban © 21.30 Tények Este © 22.00 Té­nyek Plusz ® 9.30 UEFA Labdarúgóíurópabaj­­nokság selejtező 10.30 Televíziós vásárlás 11.30 Labdarúgás: Bun­desliga 11.45 Labdarúgás 12.30 Póker 13.30 Na 17.00 Építők. A Telekom Veszprém hivatalos klub­tévéje 17.30 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 18.00 Europálya 19.30 Labdarúgás: Bundesliga Pre­view Show 20.00 Lóverseny 20.15 Labdarúgás: Bundesliga 22.45 He­ti helyzet 23.45 Kosárlabda - NBA 9.00 Jamie © 10.00 A séf kedven­ce © 10.30 Ki főzhet a végén? © 11.35 Húsimádók klubja © 12.05 David Rocco © 12.35 Az ízek út­ján n ® 13.10 Tornász Deker © 13.40 Martha Stewart ® 14.10 Dóra a piacon © 14.40 Jamie © 15.10 Otthon, Nigellánál © 15.45 Receptdaráló © 16.25 Paul Holly­wood © 17.25 Királyi receptek © 18.25 Tornász Deker © 18.55 Gok wokja © 19.25 Az ízek útján A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja! támadás, és persze az, hogy új­ra találkoznia kellett a férfival. A nő meghallgatása nem volt nyilvános, ezért a hallgatósá­got kiküldték a teremből. Az afgán férfi védekezésül el­mondta, hogy az eset után öt perc távolságra ment a helytől, és onnan figyelte, hogy mi törté­nik. Azért ment el onnan, mert fél a rendőröktől, mivel koráb­ban Bulgáriában bántalmazták a hatóságok. Állítása szerint valóban volt aktus a mosdóban, ami után a nő megfenyegette, hogy adjon neki pénzt, külön­ben hívja a rendőrséget. A bíró megkérdezte a migránstól: mi­ért nem ő hívott rendőrt, ha állí­tólag megfenyegették? Azt vála­szolta, hogy nem tudja, hogyan kell, és azt sem, hogy mit mond­hatott volna. MW

Next

/
Thumbnails
Contents