Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-22 / 271. szám
2019. NOVEMBER 22., PENTEK MEGYEI KÖRKÉP ^ Lezajlott a Tolna Megyei Balassa János Kórház Fogadj örökbe egy fát akciója a tegnapi napon. Több új fát ültettek el a kórházi dolgozók az intézmény történetének több jeles személyisége tiszteletére. Foray Nándor nandor.foray@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A megyei kórház csaknem negyven munkatársa gyülekezett tegnap délután, hogy együtt vonuljanak fel a kórházparkba. Ott az ültetések előtt dr. Németh Csaba főigazgató főorvos köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, a kórház közösségépítésnek is kiemelt szerepet szán, ebből a szempontból is fontosnak tartja ezt a programot. A parkszépítésbe sikerült bevonni a munkatársakat. Nem kevés támogató, fölajánlás érkezett. A közösség kezd formálódni, erősödik az összetartozás érzése. Ennek egyik eredménye, hogy a park szépen alakul, elnyerte méltó kinézetét. Az emlékfákat mindazonáltal nemcsak elültetni, hanem Egléné Fekete Zsuzsanna kórházi sajtóreferens elárulta még, hogy ő személy szerint is nagyon örül a programnak, nagyon szép dolognak tartja, hiszen a faültetési akció megmozdította a kórház közösségondozni is kell, erre lesz is lehetőség, és így folytatódhat a közösségi események sora. Dr. Németh Csaba azt is közölte, hogy a hozzájárulok nevét közös tábla fogja megörökíteni. Végül felolvasta Bartók Ferenc, a kertészeti csoport munkatársának témába illő versét, melyet nagy taps követett. gét. Hozzátette még, hogy a kórház humánpolitikai osztálya külön figyel a közösségi életre. Körülbelül ezerhatszáz dolgozója van az intézménynek, egy ekkora kollektívával foglalkozni kell. Ezután Egléné fekete Zsuzsanna, a Tolna Megyei Balassa János Kórház sajtóreferense ismertette, hogy a három elültetendő emlékfával melyik három neves munkatársnak óhajtanak emléket állítani. Az első fát dr. Csanaky Artúr ideggyógyász, idegsebész tiszteletére ültetik. A második fa dr. Kelemen Endre sebész, érsebész mementója lesz. A harmadik pedig dr. Tarján Jenő belgyógyász, kardiológus emlékét őrzi majd. Ennek tudatában ragadtak ásót a kórház dolgozói, és végezték el az ültetéseket a kijelölt helyeken. Látogasson el hírportálunkral TEOL.hu Prioritás a csapatépítés, a cél egy összetartó közösség kovácsolása További képek T ^ I U. , , és értékelés: I C KJ L..I 1 U Névjegy Romhányi Dorina Szolnok Életkor: 21 év Magasság: 173 cm Kedvenc parfüm: Chanel, Gucci Mentőtiszt szeretnék lenni, ezért tanulok - ez az álmom, a hobbim és a munkám. Mentőápoló vagyok, időnként mozgóőrségben dolgozom. Azért jelentkeztem a versenyre, mert szeretném megmutatni ezt az oldalamat is, mert a mentőzés nem túl nőies szakma. Belevaló lánynak tartom magam, aki mindenhol megállja a helyét. Imádom az állatokat, szeretnék egyszer egy vidra gazdája lenni. Csillagjegy: Skorpió Kedvenc étel: birka pörkölt Kedvenc ital: Cappy Kedvenc zene: minden, ami techno Az ünnep protokollja SZEKSZÁRD Görög Ibolya protokollszakértő tartott előadást csütörtökön a Babits Mihály Kulturális Központ színháztermében. A közönség, akárcsak tavaszi előadása alkalmával, ezúttal is hallhatott az európaiság fontosságáról, emellett pedig az évzárás protokollja volt a fő téma. Szó volt például az ajándékozáshoz kapcsolódó tudnivalókról, és az asztalnál, illetve az álló étkezéses alkalmak során elvárható viselkedésről. Mindez a megszokott módon, szórakoztató történetekkel illusztrálva. H. E. Fogházra ítélték a sofőrt SZEKSZÁRD A Szekszárdi Törvényszék szerdai ülésén másodfokon két év fogház fokozatú szabadságvesztésre és négy év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt az autóbuszsofőrt, aki két éve halálos balesetet okozott. A szabadságvesztés végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztették. A hivatásos autóbuszvezetőként dolgozó vádlott 2017. november 8. napján, 4 óra 30 perc körüli időben Fácánkert irányába közlekedett az általa vezetett Mercedes típusú, távolsági autóbusszal. A 6. számú főközlekedési út kereszteződéséhez érve az „Állj elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget a Szekszárd irányából Paks irányába közlekedő Opel Astra típusú személygépkocsinak, amelynek következtében a sértett által vezetett személygépjármű a vádlott által vezetett autóbusz bal oldalának ütközött. A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. TN A szavazószelvények beérkezésének határideje: 2019. december 6. Beküldési cím: Tolnai Népújság Szerkesztősége 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra kérjük ráírni: Gyermekmosoly 2019. 02. Somogyi Dominik Soma 6 éves lesz Tolna Szavazószelvény Szerintem a (T) számú gyermekmosoty a legszebb NÉV: Lakcím: I Telefon: Tolnai Népújság-előfizetéssel rendelkezem: Q igen Q nem Aláírás: Tolnai Népújság Aláírásommal elismerem, hogy teljes körűen megismertem a Mediaworks Hungary Zrt Adatvédelmi tájékoztatót és az abban foglaltakat fettétel nélkül elfogadom. A Szervező Adatvédelmi Tájékoztatója a http://www.mediawoiks.hu/ hu/content/adatvedelem. oldalon érhető el Hozzájárulok ahhoz □ igent] nem hogy a Mediaworks Hungary Zrt személyes adataimat marketing céljaira (tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, illetve egyéb tájékoztatás - sorsolás, tájékoztatok, kereskedelmi és marketing ajánlatok eljuttatására) felhasználja, és ezzel kapcsolatosan engem az általam megadott elérhetőségeken (így posta úton) megkeressen, illetve részemre nyomtatott és/vagy online sajtótermékekkel kapcsolatos gazdasági reklámot küldjön. Tudomásul veszem, hogy a hozzájárulás visszavonására az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltak szerint van tehetőségem Matvédámi tájékoztató, http://mediaworks.hu/htecontent/adatvedeta Résáfte játékszabátyzat www.teoLhtegyermekmosoty •k Ön vílautssil kérjük jaOjt X-int HIRDETÉS Cukorbeteg? Kardiológiai problémája van? Esetleg túlsúlyos is? Egészségügyi állapotához illeszkedő, díjmentes egészségügyi vizsgálatot kínálhatunk Önnek. Kérjen időpontot a 06-1/437-6660-as telefonszámon vagy regisztráljon az egeszsegesszivvizsgalatok.com weboidaion Foglalkozzon egészségével, mert cukorbetegként nagyobb eséllyel lehet zsírmája, és kétszer nagyobb a szívinfarktus- vagy a stroke-rizikója, mint másoknak * *Az amerikai National Institutes of Health felmérése szerint. A kutatáshoz kapcsolódó vizsgálatok teljesen díjmentesek. ©SYNEXUS A Synexus Magyarország Kft., az AES cégcsoport tagjaként, sokéves tapasztalattal rendelkezik a klinikai vizsgálatok terén, a cégcsoport szervezésében pedig világszerte betegek ezrei vesznek részt évente klinikai vizsgálatokban. A kórház dolgozói közül sokan vettek részt az akcióban. A szép park tovább bővült. Képgaléria: teol.hu Fotó: Makovics Komé Együtt szépítik majd a parkot a dolgozók