Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-18 / 267. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2019. NOVEMBER 18., HÉTFŐ A bulizás, szórakozás Magyarországon hanyatlik, máshol pedig dübörög Befagyasztotta a Tolna megyei diszkóéletet a házi DJ-k világa Palásti Lajos diszkójába, az El Palacioba szinte hazajártak a legnépszerűbb sztárok Fotó: M. K. A tavalyi évben még üzemelt Fadd-Domboriban az Xzyte Club, amit mindenki Pala diszkónak ismer, összesen négy buli erejéig, de idén már nem nyitott ki. A tulajdonos-üzemeltető Palásti Lajos döntése várható volt, hiszen a szórakozási kultúra az utóbbi időben drasztikusan megváltozott. Brunner Mónika monika.brunner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Palásti Lajos, akinek a nevéhez az elmúlt évtizedek legnagyobb diszkó korszakai, bulijai fűződnek, elmondta, hogy ma már egyegy bulihoz csak nehezen lehet összeszedni a kiszolgáló személyzetet, a vendéglátásból sokan költöztek a fővárosba, vagy külföldre. Egyetlen bulieste költsége ráadásul eléri a hat-hétszázezer forintot, és ezt az összeget nem érdemes kockáztatni, hiszen egyegy estére átlagosan csak háromszáz-négyszáz fős bulizós közönséget tudnak elérni. Palásti Lajos az új helyzetről, Tolna megye stagnáló szórakozási lehetőségeiről elmondta, hogy mostanra az internet „elvitte” a fiatalokat, a szórakozni vágyó közönséget.- Ma az a jellemző, hogy a baráti társaságok kisebb házibulikat csinálnak, letöltenek egy DJ-appot, a hangfalakat rákötik a számítógépre, és elindítják a zenét, hiszen ma már minden zene elérhető a világhálón. A fiataloknak egyre kevesebb a pénzük, emiatt nem tudnak minden hétvégén bulizni, és leginkább a fesztiválokra, a nagyobb rendezvényekre gyűjtenek. Rengeteg felé jártam a világban, a diszkózás nemcsak Tolna megyében, de Magyarországon is hanyatlik, miközben mindenhol máshol dübörög. Ugorj át Szabadkára, fullon az éttermek, tele az utcák, a világ nagyvárosairól nem is beszélve - hangsúlyozta Palásti, becenevén Pala, és szívesen emlékezett Tolna megye diszkó aranykorára, ami 1992. július 4-én kezdődött. Ekkor nyitott az El Palacio, a Pala diszkó Domboriban, minden szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap hozta a legnagyobb bulikat, és minden évben egyhetes fesztivállal ünnepelte a születésnapját. A 80-as és 90-es években Palásti Lajos szombatonként három bulit tartott, délután háromtól fél hétig Tini Disco volt, este héttől tízig jött a fiatal korosztály, majd tizenegytől hajnali ötig dübörgött az éjszakai party. A diszkó nyitózenéje Noys - Ave Maria (Walz that Noys) feldolgozása volt, ami este tizenegy órakor szólalt meg, addigra szinte tele volt a táncparkett. Ezt ma már nem lehet elmondani, hiszen a mai bulikra az a jellemző, hogy hajnali egy óra körül kezdenek gyülekezni a vendégek. Az El Palacio diszkó belső terébe időszakosan egy nagy medencét tettek a szórakozni vágyóknak, amibe folyamatosan nyomták a habot, abban ugrálhattak, táncolhattak a bulizok. A habparty-s időszak népszerű volt az El Palacio életében, ahogy az összes többi tematikus este. A legnépszerűbb magyar sztárok télen-nyáron szinte hazajártak a Pala diszkóba, de érkezett Ibizából DJ Alfredo, a külföldiek közül fellépett az Imperio, Ice Mc, Blünchen, Alice Deejay a Faithless női tagja Sister Bliss, aki Domboriban volt először Magyarországon.- Annak idején ötven-hatvanezer forintért jöttek el a csapatok egy félórás koncertre, ma már egy vendég D] a ATitanicot is megtorpedózták Palásti Lajos üzemeltette a szekszárdi Titanic diszkót is, ami négy-öt évet ért meg, és még 1999-ben, a diszkónak helyet adó épületben lakók miatt zárták be. Feljelentették a szórakozóhelyet, mert nem tudtak aludni a nagy zaj miatt. - Éppen aznap éjjel egykor indultam külföldre, és hajnali fél háromkor zárták be a Titanicot - emlékezett Pala. Szerinte egy nagy retró bulival ismét meg lehetne tölteni a bulihelyszíneket. Az egy évben csak néhány alkalommal „zavarná” a lakókat, amúgy pedig 2019-ben minden korosztálynál népszerűek a régi slágerek. A privát életéről elmondta, soha nem volt tipikus családapa, lévén, hogy a hivatása megkövetelte a folyamatos éjszakázást. Két gyermeke van, és egy hároméves unokája, Fanni. A lánya babázik, a fia Kínában él, ő több nyelven beszél, és egy cégvezető jobbkeze, járja a világot, üzleti ügyeket intéz, tolmácsol. Palásti Lajos Gerjenben üzemeltet egy vendéglátó egységet, és szabadidejében, mint sokan tudják róla, a mai napig focizik. kétórás fellépésért kétszázötven-háromszázezer forintot kér, és azt is meghatározzák, hogy milyen technikai eszközökön hajlandóak zenélni. A külföldi világsztárok több millió forintos gázsiját a szponzoraink segítségével tudtuk kifizetni. A miénk volt a Dél-Dunántúl legkedveltebb szórakozóhelye, száz kilométeres körzetből jöttek hozzánk bulizni - mondta. A résztvevők száma A Z+, a későbbi VIVA zenetévé forgatásaikor csúcsokat döntött, de ettől függetlenül is évtizedeken át telt házzal működtek, nem egyszer kint rekedt a szórakpzni vágyók egy része. Az italokat tekintve a kezdetekkor a kedvenc a műanyag poharas boros kóla volt, sok fogyott a vodka-narancs, vodka-tonikból is, de egy márkás gyümölcsös alkoholos ital is népszerű volt. Egy időben a jól ismert gyógynövényes rövidital jött a divatba, aztán az energiaitalok, viszkivel, vodkával, de a bulizóknak volt koktélos időszaka is.- A 90-es években másképp viselkedtek a fiatalok, mint most, tudta róluk az ember, hogy azért van jókedvük, mert megittak egy-két boros kólát. A balhékat viszonylag elkerültük, mert különösen odafigyelünk a biztonságra, a színvonalra. Azonban történt egy gyilkosság, ami miatt sok támadást kaptunk. Egy nálunk bulizó pár kisétált a Duna-partra, ahol a fiú megölte a lányt. Szerencsére a diszkó neve tisztázódott - mondta. 2003-ban új nevet kapott a Pala diszkó, Xzyte-Club lett, átalakították, és 2010-ig nagyon jól ment, ám még abban az évben hanyatlani kezdett a diszkóélet. Utána még évekig próbálkoztak, de 2017 óta látványosan- visszaesett a szórakozási kedv. Palásti Lajos úgy látja, hogy akiknek van pénzük, most már inkább nyáron a Balatonra, Budapestre járnak bulizni. Szűkebb pátriánkban még a nyári hónapokban is minden bezár este tíz órakor, azok a helyek pedig, amik hajnalig vannak nyitva, alig érdeklik az embereket. Jó hír azonban, hogy idén sokan látogatták Domborít, amely talán ismét kedvelt üdülőhely lesz és visszatérnek a szórakozni vágyók is. Az is lehet, hogy érkezik egy újabb diszkós generáció. Látogasson el hírportálunkra! TEDL.hu Fagymentes pince, garázs, lépcsőház is megteszi, néha-néha azonban locsolni is kell Ideje fedett helyre vinni a muskátlit, leandert TOLNA MEGYE így november közepén, ahogy egyre hűvösebbek az éjszakák, már be kell szedni a szabadból a növényeinket. A muskátli teleltetése nem feltétlenül egyszerű, viszont sokkal olcsóbb, mint minden tavasszal űj növényt vásárolni. A teleitetése előnye, hogy a tövek erősebbek, a lombozat pedig nagyobb lesz. Hátrányokkal is jár, például a muskátlink nem április végén virágzik majd, hanem csak nyár elején. Ugyanakkor télen is figyelni kell a növényekre, ugyanis könnyen pusztulnak. A virágágyból kiemelt kerti muskátlitöveket tisztítsuk meg a száraz levelektől, vágjuk le az elhalt ágakat, a hoszszúra nőtt gyökérzetet vágjuk rövidebbre, majd a töveket sűrűn egymás mellé vermeljük egy ládába úgy, hogy a gyökerek a földben legyenek. A muskátlik teleltetésére a legalkalmasabb egy világos és hűvös helyiség, ahol a hőmérséklet nem emelkedik tíz fok fölé. Figyeljünk arra, hogy a növények fagymentes helyen legyenek. Télen havonta egyszer vagy kétszer öntözzünk, csak annyit, hogy a föld ne száradjon ki teljesen. A leander mediterrán növény, ezért a téli fagyokra ér-A muskátlit is át lehet teleltetni, de vigyázni kell, mert könnyen pusztul Fotó: Szendi Péter zékeny, de az átmeneti 2-3 fokokat károsodás nélkül elviseli. Teleltetésnél érdemes a növény hajtásait visszavágni, a virágos hajtásokat felére, a többinek pedig elég csak a végeit lemetszeni. Fagymentes, lehetőleg hűvös (4-6 fokos) helyiségben célszerű teleltetni. A téli szálláshely lehet világos vagy félárnyékos. Megfelelő hely lehet egy garázs, egy fűtetlen folyosó, vagy egy télikert. Téli hónapokban csak annyira kell öntözni, hogy a földlabdája ne száradjon ki. Februárt köyetően a növényt egyre bőségesebben öntözzük, helyezzük világos helyre. M. I.