Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-14 / 264. szám
2019. NOVEMBER 14., CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG 11 Vegye körbe a testét jóleső forrósággal, a hangulatát is javítja a hűvös időben! A meleg csodálatos hatásai A meleg többre képes, mint az átfázott végtagok felpezsdítése. A hő minden fajtája másképpen hat. A vizes borogatás például serkenti a vérkeringést, a szauna forró levegője pedig ellazít, kikapcsol. Útmutatónk segítségével kiderül, mikor melyik módszerre van szükség. Mediaworks/Fanny szerkesztoseg@mediaworks.hu GŐZFÜRDŐ. Amikor kint kezd állandósulni a szürkület, felemelő érzés, hogy az ember arcbőre rózsásan ragyog. Ha teheti, hetente látogasson el a gőzfürdőbe, valódi felüdülést jelent a fűtés és a kinti szél miatt kiszáradt arcbőrnek. Otthon is kipróbálhatja a módszert: tegyen 5 csepp teafaolajat egy kis edény forró vízbe, borítson a fejére egy törölközőt, és 10 percre hajoljon a felszálló gőz fölé! A teafaolaj kitisztítja a pórusokat, emellett a bőr elegendő menynyiségű nedvességet szív magába, így szépen kisimul. Egy kis plusz: torokkaparás ellen is jó a gőzölés, mert felszabadítja a légutakat. SZAUNA. Finnországban, Svédországban, Oroszországban komoly hagyományai vannak a szaunázásnak. Nem csoda, hiszen a hosszú, fagyos telek idején a rendszeí A melegítőpalack segíthet az alhasi fájdalmakon és egyes bélpanaszokon Az oldal fotói: Shutterstock res izzasztókúra elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez. Aki hetente egyszer szaunázik, erősíti az immunrend-A szervezetünkre jótékony hatással lévő jang ételek A kínaiak szerint vannak tipikusan melegítő, jótékony hatású jang ételek. Ezek: kukorica, mustár, piros paprika, banán, körte, burgonya, vöröshagyma, retek, fokhagyma, bab, dió, hajdina, búza, rizs, méz, szezámolaj, napraforgóolaj, kukoricaolaj, marhahús, birkahús, baromfihús, nyúlhús, tehéntej, tésztafélék, liszt, bor, zöld és fekete tea, cukor, tyúktojás. deg zuhany, jeges ledörzsölés) edzik a szívet és a keringést. A folyamatos izzadás miatt javul a bőr vérellátása, így feszesebbé válik. Figyelem: epilepsziásoknak, vese- és szívbetegeknek, heveny ízületi gyulladásban szenvedőknek nem ajánlott a használata! A gyerekeket hatéves koruk után, és akkor is csak ritkán érdemes magával vinnie. LÁBFÜRDŐ. Sokáig időzött a szabadban? Készítsen magának lábfürdőt! A megfázás elkerülésének ez a legegyszerűbb módja. Egy finoman illatozó áztatóvíz, amelynek melegítő és antibakteriális hatása egyszerre érvényesül, igazán kellemes élményt jelent. Adjon 10 csepp mézes illóolajat 5 liter meleg vízhez, és pihentesse benne a lábát 10 percig! Utána törölje szárazra, húzzon rá vastag zoknit, és pihenjen! Próbálja ki lefekvés előtt, ilyenkor a bőrpuhító hatása még jobban érvényesül. INFRASZAUNA. Sok szállodában és wellnessközpontban kipróbálhatja. Kényelmesen, 35-40 fokos hőmérsékleten élvezheti a nyugtató száraz meleget. Az infravörös sugarak, csakúgy mint napozáskor, felmelegítik a bőrt, viszont a káros UV-sugarak okozta mellékhatások nélkül. A láthatatlan fény tartományába tartozó infrasugarak hatására javul a vérkeringés, ami jótékonyan hat a szívre és az érrendszerre. Fokozódik az anyagcsere, gyorsul a salakanyagok kiválasztása, aktiválódik az immunrendszer, ellazulnak az izmok, csökken a feszültség. A gyakori, 20-25 perces pihenés az infraszaunában a fogyókúra kiegészítésére is alkalmas. LÁVAKŐ. Az egzotikus módszert otthon is élvezheti. Vízfürdőben melegítsen fel 10 darab közepes méretű, barkácsáruházakban beszerezhető bazaltkövet. Feküdjön hasra, és kérjen meg valakit, hogy óvatosan helyezze el a köveket a gerince mentén. A meleg lassan a szövetekbe vándorol, és hatékonyan oldja az izomgörcsöt. Ez az eljárás kiváló az idegesség elűzésére is. MELEGÍTŐPALACK. Menstruáció során jelentkező kellemetlen alhasi fájdalmak és más eredetű bélpanaszok esetén segíthet. A nedves meleg görcsoldó hatású, ezért egy, a palack köré tekert, forró vízbe mártott törülközővel növelheti a kezelés hatékonyságát. A meleg hatására a szervek vérellátása fokozódik, az izmok ellazulnak, a fájdalom csökken. Húgyúti fertőzés, petefészek- és epehólyag-gyulladás esetén is alkalmazható ez a megoldás. Ne legyintsen ezekre a tünetekre! JELZÉS Az apróságnak látszó tünetekkel is érdemes foglalkozni. DUZZADT NYIROKCSOMÓK. Gyakran egy megfázás vagy egy torokgyulladás miatt megnagyobbodnak a nyirokcsomók - amit az ember többnyire észre sem vesz -, ugyanis a nyirokrendszer fontos szerepet játszik a kórokozók ellen vívott küzdelemben. Amikor az immunrendszer úgy érzékeli, hogy legyőzte a betegséget, automatikusan eltűnik a duzzanat. Ha a duzzanat két hétnél tovább tart, vagy magas lázzal jár, mindenképpen menjen orvoshoz! HAJHULLÁS. Valószínűleg valamelyik hajnövekedésért felelős tápanyag hiányzik a szervezetéből, például a cink, a biotin vagy a vas. Azok, akik nem fogyasztanak vörös húst, sokszor vashiánnyal küzdenek. Emellett hormonális betegségek, valamint bizonyos gyógyszerek is kiválthatnak diffúz hajhullást. Ha az elmúlt hónapokban gyógyszert szedett, feltétlenül olvassa el figyelmesen a betegtájékoztatót! Ha három hónapnál hosszabb ideig több mint napi száz hajszál marad a fésűjében vagy a párnáján, illetve ha látványosan elvékonyodik a haja, keressen fel egy bőrgyógyászt! SZAPORA SZÍVDOBOGÁS. Senkinek sem teljesen szabályos a szívverése. Különösen félelem, izgalom esetén, vagy kávézás után fordul elő, hogy megváltozik a ritmus. Amenynyiben a vérnyomása rendben van, és a szíve is egészséges, nincs szükség aktív közbelépésre. Ha viszont rendszeresen jelentkezik a panasz, vizsgáltassa ki magát! MW Forduljon orvoshoz, ha két hét után is duzzadtak a nyirokcsomói! HIRDETÉS Reflux a torokpanaszok hátterében A reflux betegség világszerte, így Magyarországon is egyre gyakoribb gyermek-és felnőttkorban egyaránt. i Dr. Krasznai Magda gyermek fül-orr-gégész, allergológus, audiológust is sok kis beteg keresi fel évente különböző tünetekkel, melynek hátterében sokszor a reflux betegség áll.- A betegség nagyban rontja az életminőséget. A panaszok gyakori, visszatérő torokfájdalom, idegentest érzés, torokköszörülés, krónikus köhögés, esetleg hangképzési zavar, rekedtség, orrdugulás, visszatérő fülkürthurut és savós középfülgyulladás formájában nyilvánulhatnak meg - kezdi a doktornő.- Minden esetben a Salvus vizet ajánlom. A Salvus gyógyvíz alkalikus tulajdonságai jól érvényesülnek a savlekötésben. Éhgyomorra, illetve étkezések között elosztva, napi 2 dl fogyasztása javasolt. Allergiás náthában is kiváló hatású a Salvus vizes orrmosás vagy a Salvus orrpermet. Segítségével eltávolíthatjuk a közös orrjáratban lévő váladékot, környezeti szennyező anyagokat, polleneket. Nyákoldó tulajdonsága miatt a hörgők idült megbetegedéseiben is hasznos, köhögés esetén - hideg párásító segítségével - a légutakra előnyös, élénkítő, tisztító hatású - fejtette ki dr. Krasznai Magda. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop, DM, továbbá Rossmann üzletekben) kapható. szerét, és elkerüli a megfázás. A 70-90 fok között üzemelő finn szauna hirtelen emeli meg a testhőmérsékletet, ezért a vírusoknak és a baktériumoknak esélyük sem marad a túlélésre. A szaunázás során beiktatott szünetek (hi-